Nemzeti Gyásznap az Aradi Vértanúk emlékezetére
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt.
Miután a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert, tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik oket Haynautól, de csalódniuk kellett: augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások.
A foglyokat felségsértés címén halálra ítélték. Haynau táborszernagy, a „bresciai hiéna”, miután a per tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett, október 2-án rendelkezett a kivégzés módozatairól, s október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Kilenc főtisztet, mint a gonosztevőket, kötél általi halálra, négyet „kegyelemből” golyó általi halálra ítéltek.
Az aradi foglyok még reménykedtek, hátha október 4-én, a neve napján amnesztiát hirdet az uralkodó – ehelyett Haynau végzése érkezett meg. Az ítéleteket másnap hirdették ki. A tábornokoktól megtagadták, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.
Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresték a halálraítélteket. Aulich Lajos és Török Ignác olvasott, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt. Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket – Schweidel Józsefet, Kiss Ernot, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost – vezették a kirendelt katonaság közé. Mikor a lövések eldördültek, Kiss Erno kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért több katona közvetlenül elé állt, s leadták rá a halálos lövést.
Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok: Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Vécsey büntetését saját apja közbenjárásának köszönhetően azzal súlyosbították, hogy ot akasztották fel utolsónak, így végig kellett néznie társai kivégzését.
A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlotteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.
Október 6-án nemcsak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Október 6-a után is folytatódott a megtorlás; a Haynau táborszernagy által jóváhagyott kivégzéseknek esett áldozatul Kazinczy Lajos ezredes, Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás kiemelkedő alakjának a fia, akit magas katonai rangja miatt tizennegyedik aradi vértanúként is emlegetnek magyar történészek.
Az 1850-ig tartó kivégzések áldozatainak névsorán szerepel Szacsvay Imre országgyűlési jegyző, Csányi László kormánybiztos és Perényi Zsigmond, az országgyűlés felsőházának elnöke is.
Október 6-át a polgári kormány 2001 novemberében nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Az aradi tizenhárom:
Aulich Lajos (1792-1849) Császári tiszt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-tol tábornok. Görgey híve, 1849. július 14-tol augusztus 11-ig o volt az ország utolsó hadügyminisztere.
Damjanich János (1804-1849) Szerb határorcsaládból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, gyozelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is. Világos után o is letette a fegyvert a cári csapatok elott.
Dessewffy Arisztid (1802-1849) Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetorségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján fobelövésre változtattak.
Kiss Erno (1799-1849) Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg foparancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos fohadiparancsnokká léptetik elo.
Knézich Károly (1808-1849) Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a foseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felso-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.
Lahner György (1795-1849) Császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelo lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetoje, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki.
Lázár Vilmos (1815-1849) Volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától ornagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.
Leiningen-Westerburg Károly gróf (1819-1849) A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka elobb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitunt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit késobb kiadták.
Nagysándor József (1804-1849) 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, ornaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetorséghez. Kitunt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elo. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fovezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé.
Pöltenberg Erno (1813-1849) Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán ezredével együtt Magyarországra helyezték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként o közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételrol. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták.
Schweidel József (1796-1849) Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsbol hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták.
Török Ignác (1795-1849) Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erodítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig o volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erodítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká.
Vécsey Károly (1807-1849) Császári tisztként ornagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta felszolgálatait. 1848 decemberétol tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én o is letette a fegyvert a cári csapatok elott.
(sulinet.hu, neprajz.hu, MNO)
| |
