Jelenünk és jövőnk főbb kérdései
Az idei esztendő az egyetemes keresztény világ számára jelentős. Nekünk,
magyaroknak több szempontból is az. Ezer esztendeje István király felvette a
keresztény vallást, s ezzel lehetővé tette nemzetünk megmaradását a
Kárpát-medencében. Ezer év hosszú idő, s mi, magyarok joggal lehetünk
büszkék: ezer éve töretlen a magyar államiság. Birodalmak, nemzetek tűntek
el, de mi megtörve, megfogyatkozva bár, ám itt vagyunk.
Kerek évforduló az idei. Több szempontból is. Nyolcvan éve történt - talán
túlzás nélkül állíthatom - a civilizált Európa legnagyobb szégyene: Trianon.
Nyolcvan esztendeje, hogy Európa határait Záhonynál és Röszkénél húzták meg,
lemondva ezzel a Kárpátokról és a Duna-Száva közötti Európáról. Nyolcvan
esztendeje, hogy a keleti barbárság megállás nélkül rombolja a nyugati
kultúrát. Kerek évforduló az idei abból a szempontból is, hogy tíz éve
szabad az az ország, amelyet ma Magyarországnak hívnak. És ez az ország, ha
nehezen is, de elindult az önmagára találás útján. Trianonnal, az ország
területe kétharmadának elvesztésével, a népet ötven évig agymosás alatt
tartó kommunizmus ellenében valami megmozdult, valami új születik: a magyar
demokrácia. Nehéz és gyötrelmes ez a szülés, mint minden szülés, de végre
elmondhatjuk: van értelme, lesz jövője.
A magyar társadalom beteg: Pozsonytól Kolozsvárig, Kolozsvártól Budapestig,
Budapesttől Szabadkáig. Beteg, de gyógyítható beteg. A betegség neve:
széthúzás, marakodás. Két éve polgári kormánya van Magyarországnak. A '98-as
választások megmutatták: a többségnek elege van a frázisokból, a kommunista
utódpártokból, a rablásból.
A nemzet valódi demokráciát, valódi jólétet akar
a puszta demagóg ígéretek helyett. Az új kormány ezeknek az igényeknek tesz
eleget: Európáért, de a magyar érdekekért. Ennek ellenére az ellenzék, mely
négy évig volt hatalmon, s ez alatt az idő alatt gyakorlatilag mindent
elrontott, amihez csak hozzáfogott, az alapszerződésektől a Bokros-csomagig,
és a Tocsik-ügyön át mindent megtesz, hogy a kormányt és az országot
kompromittálja, lejárassa a média hathatós segítségével, melynek nagyobbik
része, sajnos, mind a mai napig az ellenőrzésük alatt van.
Ennek ellenére bizakodhatunk: 2002-ben nem ismétlődik meg 1994
rémálma. Visszarendeződéstől nem kell tartanunk. A kormány a mindennapos,
már-már az emberi méltóságot sértő lejáratási kampány ellenére is teszi a
dolgát, végzi a feladatát. A gazdaság fejlődik, az életszínvonal javul, a
demokratikus intézmények erősödnek. Magyarország a NATO tagja és az EU
kapuján kopogtat. Sok támadás érte a NATO-tagságért, de tudnunk kell, hogy a
tőkebefektetésekhez és a gazdasági fellendüléshez ez nélkülözhetetlen volt.
Az ország biztonsága nagyobb, mint bármikor a történelem során. Az unió
fogalma azonban sokkal bonyolultabb, s mivel írásomnak nem ez a fő
kérdésköre, részletesen nem is tárgyalom, csupán annyit jegyzek meg, hogy
amennyiben a schengeni Európa határai a Kárpát-medence kellős közepén
húzódnának, az kiszámíthatatlan következménnyel járna az egyetemes magyarság
sorsára nézve.
Trianon megtörtént, Magyarország népe nyolcvan éve van szétszakítva, és él
nyolc országban. Az ötven évig tartó frusztráció, melyet hatalmi szóval
Moszkvából indítottak el, csak lassan kezd csitulni. Ezen a téren is biztató
jelenségeknek lehetünk tanúi: a magyarság kezd egymásra találni. Sok még a
tennivaló, sok még a megbeszélnivaló, de ezen a téren is megmozdult valami.
Látnunk kell, hogy háborúkkal, hódításokkal a XXI. században nem lehet
kísérletezni, mert beláthatatlan következményekkel járhat: nemhogy nő egy
ország, hanem inkább szétesik. Elég csak az elmúlt tíz év eseményeire
gondolnunk. Az új évezredben a kisebbségi problémákat csakis a
regionalizmus, az autonómiakoncepciók és a tolerancia képes orvosolni Európa
keleti részében. Mik is azok a legalapvetőbb dolgok, amelyeket nekünk,
kisebbségi magyaroknak minimumként követelnünk kell?
1.) Területi autonómia
2.) Kulturális autonómia - önálló iskolarendszerrel és médiumokkal
3.) Kettős állampolgárság.
Le kell számolnunk azzal a hamis illúzióval is, hogy ami sikerült
Dél-Tirolban, Svájcban és Skandináviában, az sikerülni fog itt, a mi
égtájunkon is. Aki ezt állítja, az vagy vak és nincs tisztában a történelmi
tényekkel, vagy szándékosan ferdít. Ki kell mondanunk: Kelet-Európában a
nyugati minta sosem fog megvalósulni, mert a különböző népek felfogásában,
történelmi érettségében több évszázados eltérés mutatkozik. Nekünk,
magyaroknak tehát politikai vakság volna abban reménykedni, hogy a román, a
szlovák vagy a szerb állam magától megadja azokat a jogokat, amelyeket
követelünk.
A megoldás itt is, mint általában mindenütt: a pénz és a passzív
ellenállás. Tudatosítanunk kell a többségi nemzetekben, hogy célunk nem a
kiválás, a szecesszió, hanem ellenkezőleg: lojális állampolgárai szeretnénk
lenni annak az országnak, ahová a történelem sodort minket. Önálló
iskoláink, intézményrendszereink, melyeket mi magunk finanszíroznánk, az
egész ország számára hasznosak lehetnek. A rendszeres és jelentős összegű
adó pedig egyenesen az ország javát szolgálná és elősegítené e fejletlen
területek felzárkózását, azonkívül jelentősen növelné ezen országok
csatlakozási esélyét az Európai Unióba, ahol a határoknak csak
adminisztratív szerepük van. Ez nem megy máról holnapra. A passzív
ellenállásnak is ugyanez a célja: ráébreszteni a többségi nemzeteket, hogy
az egyetlen járható út a kompromisszum. Az adófizetés megtagadása, csak az
anyanyelven való megszólalás, a többségi nemzetnél nagyobb népszaporulat
tudatos vállalása azok az eszközök, amelyekkel békés módon tiltakozhatunk
elnyomattatásunk ellen.
Hogy céljainkat megvalósítsuk, az anyaország hathatós segítségére van
szükségünk, mely jelen pillanatban ekkora terhet nem képes vállalni. Ezért a
magyar politika elsődleges céljának kell lennie, hogy a Kárpát-medence
vezető gazdasági hatalmává váljon, s stabilitása az egész térségre
kisugározzék. Mindez azonban a jövő kérdése. Hogy a távolié vagy a közelié,
az sokban függ tőlünk, kisebbségi magyaroktól is. Ha az elvándorlás ilyen
mértékben folytatódik, ha a magyarlakta területek ily gyorsan csökkennek és
szűkülnek, mind a határokon túl, mind a határokon belül, akkor a fent
vázoltak csupán illúziók, s fennáll a veszélye annak, hogy a magyarság pár
száz év múlva csak apró szigetcsoportocska, kulturális rezervátum lesz
Európa térképén, s helyét ellenállóbb, népesebb nemzetek veszik át. Ezért
nem szabad visszariadnunk az áldozathozataltól, vállalnunk kell a
háromgyermekes családmodellt, szülőföldünkön kellene keresnünk a
boldogulásunkat, kerülnünk kell a vegyes házasságot.
Jelenleg nemzettestünk déli részét fenyegeti a megsemmisülés veszélye.
Nemcsak Szerbia népe számára, hanem a délvidéki magyarság számára is
sorsdöntők lesznek a szeptemberi választások, elsősorban a helyhatóságiak. A
helyzet rendkívül komoly, a tét immár a lenni vagy nem lenni. Ha a
választásokon elesik Szabadka - a délvidéki magyarság fellegvára -, akkor
helyzetünk tovább romolhat, mozgásterünk teljesen beszűkülhet. A délvidéki
magyar pártoknak tehát össze kell fogniuk, s együttesen felvenniük a
versenyt a többségi pártokkal szemben. A megmérettetések, erőnk
szétforgácsolása ellenfeleinknek kedvez.
Példát kellene vennünk a felvidéki
összefogásból, ahol a több, más-más politikai szemléletű magyar pártnak
végül sikerült megegyezésre jutnia, és létrejöhetett a Magyar Koalíció
Pártja. Ez a Délvidéken megvalósulni látszik, ha teljes egészében nem is, de
részleteiben igen. A választások után - mindegy, hogy azt felsőbb szinten ki
nyeri meg - reformokra van szükségünk. Kisebbségi politikát a jelenlegi
Európában liberális alapokon nem lehet folytatni. Egységes pártra van
szükségünk, mely a legerősebbnek a vezetésével jönne létre, benne több
frakció működne és alapvetően a nemzeti-polgári-keresztény vonalnak kellene
meghatározó szerepet játszania. Ha sikerül végre egységet teremtenünk, ha
sikerül önös érdekeinken felülkerekednünk és egy erős, mindenki számára
elfogadható új pártot létrehoznunk, akkor sikerrel kezdhetünk hozzá hosszú
távú céljaink megvalósításához.
Addig még sok víz folyik le a Dunán, de mint
említettem, számos a biztató körülmény. Ha a nemzet ebben az évben önmagára
talál, képes túllépni önös és kicsinyes érdekein, és egységben kezd
gondolkodni, amire pedig több dolog enged következtetni, akkor sikeres lesz
a Magyar Millennium, s bizakodóan kölcsönözhetem Széchenyi szavait a korhoz
igazítva: Sokan mondják: a magyarság volt, de én hiszem, a magyarság lesz!
DÉVAVÁRI DATTLER Zoltán, Szabad Hét Nap
| |
