Emelkedo nemzet, táguló szemhatár
A világ magyarsága államiságunk ezredévét köszönti. Nagy ünnep ez, hiszen - Illyés Gyula szavaival - "ezer esztendoket még a népek is csak csodák révén élhetnek: fonix mintájára".
Hogy a magyarság is fonixéletu, hogy mindig újjá tud születni, hogy lehetetlen helyzeteket is a maga javára tud fordítani, hogy az eszméihez való ragaszkodás átlendíti a válságos idoszakokon, hogy a legnagyobb veszélyben olykor kegyelemszeruen érkezo erok nyílnak fel benne - mindezt az elmúlt századok jól beleégették mindannyiunk közös tudatába.
Tíz évszázad megélése, átélése, túlélése egy nép számára a világ távoli, nyugodt pontjain sem akármilyen eredmény. Ezen a tájon, a viszályok és háborúk szabdalta, gyakorta hódítók taposta, despoták alázta Közép-Európában azonban egészen különleges teljesítmény.
A mögöttünk elsuhant ezer esztendo egyik nagy tanulsága az, hogy nem mindig az a gyoztes, akinek az ütközet után magasabban száll a zászlaja. A csatatereken, a mindig fájó túlerovel szemben talán gyakoribb volt a vereség, mint a diadal, de a béke éveiben rendre gyozött a magyar. Nem karddal, hanem az alkotás fegyvereivel, a kapával és a könyvvel. Mert teremtoeronek, észnek, tehetségnek, leleménynek ez a jég hátán is megélo nép sohasem volt híján, s adott is a világnak annyit, mint amennyit attól kapott.
A jog világában
A magyarság e ritka évfordulója késztetett töprengésre néhány olyan folyamatról, mely ugyan még csak most van kibontakozásban, de melyrol máris látható, hogy dönto hatása lehet a históriai ido harmadik évezredébe forduló emberiség sorsára.
Itt van mindjárt a globalizáció, mind több könyv és tanulmány tárgya. Aligha kétséges, hogy a most kezdodo évezred e tudományosan nehezen leírható tendencia kiteljesedését hozza. Ám a közhiedelemmel ellentétben a világ ettol nem zsugorodik majd össze; ellenkezoleg, kitárul elottünk, különösen pedig gyermekeink és unokáink elott még könnyebben átláthatóvá és bejárhatóvá válik - feltéve, hogy megmarad a természet gazdagsága, és sikerül megoriznünk az emberi kultúrák sokszínu mozaikját.
A globalizáció korántsem csupán a gazdasági élet folyamata. Az elmúlt évtizedekben ugyanis az emberiség ideológiáktól, kultúráktól, vallásoktól, nemzeti hovatartozástól, földrajzi elhelyezkedéstol, fejlettségtol függetlenül felfedezte, hogy ugyanazok a fo veszélyek fenyegetik, és ellenük elobb-utóbb közös, összehangolt védekezésre lesz szüksége. Nem véletlen tehát, hogy a XX. század második felében látványosan felgyorsult a közös fellépés megalapozásához oly fontos jogi normák egységesítése is.
A globális piac, a globális pénzügyek és a globális gazdaság kialakulása önmagában sem rossznak, sem jónak nem tekintheto. A globalizáció ebben az értelemben objektív, akaratunktól jórészt független, elkerülhetetlen és értéksemleges folyamat, melynek sebességét jól mutatja, hogy az egyes országok bruttó össztermékének mind nagyobb hányada kerül be a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerébe.
Ám ha maga a globalizáció értéksemleges és objektív folyamat is, eredménye és alakulása már korántsem az. A globalizációnak ugyanis két oldala van: a pozitív oldal, melyet talán univerzalizálódásnak nevezhetünk, illetve a negatív oldal, az úgynevezett homogenizáció. Hogy a ketto együtt, párhuzamosan jelentkezik, azt naponta megéljük: tanúi lehetünk egyfelol az egész világra érvényes, abszolút, univerzális értékek növekvo elismertségének, másfelol viszont a domináns kulturális és életmódhatások térnyerésének is, mely máris elvezetett egyes nemzeti és közösségi kultúrák kifakulásához, és akár teljes elsorvadásukat is eredményezheti. A kettosség különösen jól érheto tetten a jog világában, ahol felélénkült a jogi hagyományok, fogalomrendszerek versenye, miközben a nemzetközi gyakorlatban már csak kényelmi megfontolásokból is mindinkább elfogadottá válik a legerosebb szereplok domináns - de nem feltétlenül kinfinomultabb - jogi kultúrája.
A globalizáció azzá lesz, amivé tesszük: szolgálhatja a világ sokszínuségének megorzését, hozzájárulhat a kis népek örökségének, tudásának, eredményeinek közkinccsé tételéhez, de ki is lúgozhatja ezt az örökséget, meg is foszthatja színeitol, egyediségétol.
A globalizáció jövobeni iránya szempontjából talán az lesz a dönto, hogyan alakul, merrefelé fejlodik a globális jog: ennek tartalmától, módszereitol és érvényesülésétol függ, hogy a folyamat valóban az emberiség javát szolgálja-e majd, vagy új feszültségek, immár az egész emberiség sorsát kockára tevo veszélyek forrása lesz-e. A 90-es évek elejének nagy demokratikus áttörése nyomán mindenesetre egyre inkább sikerül elismertetnünk, hogy az alapveto emberi jogok univerzálisak, és nem függhetnek a különbözo kultúrák közötti eltérésektol. Mind többen kérdojelezik meg a földrajzi és történelmi különbségek vélt hatásaiból levezetni kívánt etikai relativizmus létjogosultságát. Ez alapul szolgálhat a globális - vagy inkább univerzális - normarendszer létrejöttéhez, az emberiség közös javát szolgáló alapelvek meghatározásához, elosegítheti az értékelvuség további térnyerését.
A technikai, föképpen a távközlési fejlodés eredményeképpen többé már nincsenek par excellence szubregionális vagy regionális ügyek. Tudomásul kell vennünk, hogy földünkön minden mindennel öszszefügg, immár mindannyian orizoi vagyunk valamennyi testvérünknek. Bizakodásra adhat okot, hogy lassan, de érezhetoen mélyül a globális közösségtudat, az egymásrautaltság érzésére növekvo kölcsönös felelosségérzet épül, eltunoben vannak az állami szuverenitást abszolutizáló politikai autarkia kis szigetei.
Az alapveto globalizációs tendencia mellett az elmúlt évtizedekben nagy eredményekhez vezettek a világ különbözo részeiben kibontakozó regionális integrációs folyamatok.
A globális és a regionális gondolat összefüggése nyilvánvaló. A regionális integráció mintegy válasz a globalizálódásra, versenyez azzal, ugyanakkor a két koncepció szoros kölcsönhatásban áll egymással, logikailag feltételezi és erosíti is a másikat. Talán úgy fogalmazhatunk: a regionális integrációk egyszerre termékei, részesei, de ellensúlyai is a globalizációnak.
Immár fél évszázada, hogy intézményi téren is feltartóztathatatlanul halad elore kontinensünk egységesülése. Ez az immár magyar részvétellel zajló folyamat arra a felismerésre épül, hogy az Európai Unió csak kibovült és megreformált egységként lesz képes megfelelni a globális kihívásoknak. A felismerés másik, nemzeti szempontból megfogalmazható eleme pedig az, hogy nekünk, magyaroknak is nagyobb és erosebb struktúra részeivé, a külso hatásokkal szemben biztosabb védelmet nyújtó mechanizmus részeseivé kell válnunk. Nem csak azért, hogy a siker esélyével szálhassunk szembe a globalizáció hatásaival, konjunkturális ingadozásaival és dominanciatörekvéseivel, hanem azért is, hogy eloször egy saját léptékünket meghaladó, saját súlyunknál nagyobb befolyású közösséggel fogadtathassuk el nemzeti érdekeinket, s azokat aztán a közösség egész súlyát magunk mögött tudva érvényesíthessük.
A szuverén döntéshozatal minden nemzet számára nagy kincs. Különösen igaz ez az olyan nemzetekre, melyek éppen hogy vissza tudták nyerni függetlenségüket, döntési önállóságukat. És mégis, a nagyobb egységbe történo bekapcsolódás elonyei oly nyilvánvalóak, hogy értelmetlen a tartalmát tekintve amúgy is rohamosan átformálódó szuverenitás feladásáról elmélkedni.
S valóban: ezer esztendeje elso királyunk is éppen azzal adott példát bölcsességrol és elorelátásról, hogy vállalni merte: ha a nemzeti megmaradás ezt követeli, szükség van a nagyobb közösséghez való kötodésre, e közösség szabályainak elfogadására, értékeinek átvételére. Ma úgy mondanánk: egyszerre hirdette az identitásorzés és az integrálódás korparancsát.
Ezért cselekedtünk helyesen mi is, amikor nemzetközi mozgásszabadságunk visszanyerése után idoveszteség nélkül felismertük: az ország, a nemzet felvirágoztatásához elkerülhetetlenül szükség van arra, hogy illeszkedjünk a nagyobb közösséghez, az európai integrációhoz.
Európa üzenete
E stratégiai következtetés fontos eleme, hogy folyamatosan omladozik, málladozik a klasszikus nemzetállam koncepciója. Ma már világos, hogy a nemezetek Európája nem az államok, különösen pedig nem a nemzetállamok Európája lesz. Ezt helyesen ismerték fel a határainkon túl élo magyarok, akiknek közösségei a szomszédos országokban példás következetességgel vallják és képviselik az európai értékrendet.
Az én szememben Európa fogalma mindenekelott éppen ezt a sajátos értékrendet, eszmerendszert hordozza, melybe egyaránt beletartozik az erkölcsi tartás, a felvilágosodás, a szabadság, a szolidaritás, a türelem és a közösségek önállóságának gondolata.
Európa üzenete a kultúrák együttélésének, egymást termékenyíto hatásának üzenete is. Azt üzeni, hogy a civilizáció eredményei egyszerre egyediek és közösek, sajátosak és általános érvényuek. Azt üzeni: a nemzeti azonosságot úgy kell megvédenünk, hogy közben gazdagodhassunk mindazzal, amit mások tudása, alkotóereje teremtett. Felmutatni és megorizni mindazt, amivel mi járulunk hozzá a világ eloremeneteléhez, ugyanakkor elfogadni és befogadni mindent, ami értékes, elvetve azt, ami olcsó és talmi, ami alantas vagy agresszív - számomra ez az európaiság, a türelem gondolatmenete. A kisebb hazához és a nagyobb közösséghez tartozás sajátos élményét pedig mindennél jobban tükrözik Kodály szavai: "hétköznap európaiak vagyunk, hogy életünk vasárnapjain önmagunk lehessünk".
Hiszem és ahol csak tehetem, hirdetem is, hogy Közép-Európa, a világ egyik legdinamikusabban fejlodo régiója új energiaforrása lehet az európai integrációnak, friss szemléletet kínálva partnereinknek és tartós lendületet adva az egységesülés folyamatának.
S ha a világ és szukebb környezetünk kérdései után Magyarország perspektíváit kezdjük el vizsgálni, jóleso érzéssel mondhatjuk ki: egy évtized elteltével végre magunk mögött tudhatjuk az átalakulás nehézségeit, buktatóit. Oly hosszú ido után az ország sorsa csak a mi kezünkben van; igaz, többé a felelosséget sem háríthatjuk külso erokre.
Ma már világosak Magyarország fejlodésének távlatai. Eldolt, méghozzá végre nem mások, hanem mi magunk döntöttük el, hová tartozunk. Ezt a választásunkat barátaink nagy örömmel fogadták, de mindenki megértette, tudomásul vette. Nemzetközi státusunk egyértelmu, elismert, külso intézményi kötodéseink immár egybeesnek nemzeti törekvéseinkkel.
Azért akarunk a nyugati demokráciák közösségéhez tartozni, mert hagyományaink, értékeink, de érdekeink és céljaink is ide kötnek minket: közéjük illünk, és elonyös is nekünk, ha közéjük tartozunk. Választásunk ennyiben történelmileg szükségszeru, de végre nem kényszeru volt.
A szövetségeseinkkel együtt garantált, a XX. század eleje óta nem ismert biztonságban, nyugodt körülmények között fejlodhet az ország. Gazdaságunk teljesen megújult, korszeruvé és - amint azt a közelmúlt látványos statisztikai adatai is megerosítik - versenyképessé vált. Európai integrálódása máris kész tény, a feladat csupán az, hogy e ténybol az unióval együtt az intézményi következtetéseket is levonjuk. S bár az EU-csatlakozás terén még sok feladat, sok tárgyalás és sok döntés vár ránk, európaiságunkra a számunkra legelonyösebb idopont és az elérheto legkedvezobb feltételek metszéspontjában, tehát rövidesen rákerül az intézményi befogadás pecsétje. Akkor végre valóra válik az évezredes cél: teljes joggal és teljes mértékben részt vehetünk majd a kontinens jövojét meghatározó döntések meghozatalában.
Nem azt akarjuk, hogy csupán eltolódjanak az európai osztóvonalak; nem arról álmodunk, hogy a Kelet legnyugatibb országából a Nyugat legkeletibb országává váljunk. Mást szeretnénk: az egész régióval együtt felemelkedni, szomszédainkkal közösen és közösségben belesimulni a nagy európai folyamatokba.
Ezért is mondhatjuk, hogy Magyarország európai integrációja nem csupán országos, de egyben össznemzeti ügy: már most elonyös, de a jövoben még inkább elonyös lesz annak a magyarnak is, aki Uppsalában vagy Madridban, de annak is, aki Losoncon, Huszton vagy Sepsiszentgyörgyön él.
Amikor a XX. század folyamán elobb a határok, majd sokszor a népek ítéltettek vándorlásra, politikai értelemben széttöredezett a magyarság. Mégis a kisebbségi létbe, illetve a szétszóratásba kényszerült nemzetrészek óriási elonyére válhatnak az anyaországnak, s a legkevésbé sem csupán a gazdasági téren, hanem tapasztalataik átadásával, spirituálisan is, tiszteletre méltó közösségi tudatuk, egymás iránti segítokészségük példájának erejével. A magunk részérol továbbra is annak elosegítésén kell majd munkálkodnunk, hogy a világ minden magyar közössége saját szüloföldjén tudjon boldogulni, közösségként is felvirágozhasson, képes legyen megorizni, megtartani, fejleszteni azonosságtudatát.
A NATO-csatlakozás révén 1999 euroatlanti integrációnk intézményi áttörésének éveként vonul be a történelembe. 2000 a millennium éve, a világszerte rendezett magyar ezredfordulós megemlékezések esztendeje, a számvetés ideje.
Széchenyinek igaza volt, amikor azt írta: "nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezteti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, ki hátramaradásit fejtegeti s boldogításában elosegélleni fáradozik". Számvetésünket valóban árnyalnunk kell, hiszen sok az adósságunk, a magyarság régóta remélt mentális és morális megújulása még csak most van kibontakozóban.
Közös otthonunk
Múltunknak, az elnyomás századainak vannak fájdalmas örökségei: a kisszeru acsarkodás, az olykor szinte diadalmas hangvétellel eloadott, sokszor önmagát beteljesíto borúlátás, a szalmaláng-mentalitás, a nemtörodömség, a szakmai és emberi igénytelenség. El kell hagynunk évszázados komplexusainkat, meg kell szabadulnunk a sok évtizedes görcsöktol, le kell vetkoznünk a balsors által régen tépett kisállam pesszimizmusát, a fatalista beidegzodéseket, az értelmetlen és másokban különösebb rokonszenvet amúgy sem kelto önsajnálatot. Nem panaszkodni kell, hanem produkálni, nem a sérelmeket emlegetni, hanem a sikereket, a minoséget felmutatni.
Mert a nagy áldozatok árán elindított, de ma már ígéretesen felívelo fejlodésnek köszönhetoen boven van mit felmutatnunk. Nem csupán anyagi gyarapodásban, hanem a tudomány, a muvészetek eredményeiben, a huen megorzött vagy éppen frissen teremtett értékekben is láthatóan no a nemzeti összteljesítmény. A sikeres társadalmi és gazdasági átalakulás eredményeképpen Magyarország komoly erkölcsi tokére tett szert. Ez nemcsak nemzetközi tekintélyünket erosíti, de a magyar állampolgárok és az egész világ magyarságának önbizalmát is növeli.
Világos jövoképu, dinamikus és mind magabiztosabb ország polgáraiként, emelkedo nemzet mind tágabb horizontot átlátó tagjaiként ünnepelhetjük a magyar államiság millenniumát, a harmadik évezred beköszöntét - azét az ezredévét, amely reményeink szerint nem csupán nagyobb hazánk, Európa, hanem közös otthonunk, e törékeny kék bolygó minden népének elhozza végre a szabadságot, a jólétet és a békét.
(Magyar Nemzet)
| |
