Magyar millennium Szingapúrban
Szent István király fiához írt intelmeivel, Kölcsey Ferenc Himnuszával és a Szindbád-film gyönyöru képeivel invitálták Szingapúr polgárait a magyar millennium ünneplésére. És a mindössze harmincöt évnyi önálló – s dicso – múltra visszatekinto városállam lakói lelkesen köszöntötték államiságunk ezer évét. Pénzt is adtak hozzá, hogy az ünnep emlékezetes legyen.
A Maláj- és a Dél-kínai-tenger mentén élo emberek ugyanis pontosan tudják, amit idehaza csak ímmel-ámmal tanulgatunk: hogy a gazdasági, politikai kapcsolatokat egymás kultúrájának és históriájának a megismerése után lehet igazán jól fölépíteni.
Szingapúrban él – föltehetoleg – a legkisebb magyar kolónia, ott muködik a legkisebb magyar képviselet – mondja Gyöngyösi Imre, Magyarország szingapúri – ideiglenes, ügyvivoi – nagykövete. (Egyetlen szoba és egy fo: ez a magyar képviselet a messzi városállamban, ahol – mily sajátos véletlen! – a nép 1956 októberében kezdett el hatalmas tömegdemonstrációkon demokratikus belpolitikát és teljes önállóságot követelni magának. És ahol 1965 óta van független köztársaság.) A magyar nemzeti ünnepeken 47 ember szokott összegyulni, nagy részük hozzátartozója a tengerentúli útlevéllel rendelkezo ausztrál, amerikai, kanadai magyaroknak. A többiek Erdélybol, a Felvidékrol vagy a Vajdaságból érkeztek a szigetre, nem magyar útlevéllel vállalnak munkát a gazdasági prosperitásáról híres kis államban. Egyre több az olyan fiatal is arrafelé, akit multinacionális vállalatok küldenek Szingapúrba tapasztalatcserére, továbbképzésre. Odatelepült, -házasodott, -emigrált magyar alig-alig van a térségben.
Szingapúrban nem hallani több naiv nézetet Magyarországról, mint másutt a világon. Köszönheto ez kituno iskolarendszerüknek meg annak az 1960-as évek óta egyre erosödo érdeklodésnek, amely a lehetséges gazdasági partnert keresi s látja a magyarokban. Li-Kuan-ju, a szingapúri független köztársaság megteremtoje (s mellesleg szólván a XX. század egyik legkiválóbb politikusa) azt tartotta, a közép-európai régió legígéretesebb országa Magyarország. 1993-ban személyesen is meggyozodött feltételezése valódiságáról, Kádár Béla meghívottjaként, üzletemberek kíséretében szemügyre vette hazánkat. Látogatása után olyan gazdasági folyamatok indultak el nálunk, amelyeket mind a két oldalról – idehaza is, Szingapúrban is – a legnagyobb megelégedéssel emlegetnek. Szingapúri vállalkozók vették át a csepeli szerszámgépgyárat, az Oriont, és még két elektronikai öszszeszerelo vállalatot is muködtetnek a fovárosunkban. Az utca embere azonban, mint mindenütt a világon, Szingapúrban is Puskás Öcsit emlegeti a leggyakrabban, és nem gazdasági kooperációinkat. Meg 1956-ot. A muveltebbek természetesen ott is számon tartják a magyar zenét, Bartókot, Kodály Zoltánt. (Másfél esztendeje Erdei Péter, a kecskeméti Kodály-intézet igazgatója vezényelte a szingapúri szimfonikusokat, a szingapúri filharmonikus kórus pedig pár héttel ezelott három aranyérmet is kapott a Debrecenben megrendezett nemzetközi kórusfesztiválon a magyarul énekelt magyar kórusmuvek kituno eloadásáért. Éjszakákba nyúló „leckeórákon” tanulták meg a Liszt Ferenchez írt Vörösmarty-versnek a Szózatnál nem könynyebb sorait, és ma már negyvenvalahány szingapúri polgár fújja: „Van-e hangod e beteg hazának / A veloket rázó húrokon? / Van-e hangod, szív háborgatója, / Van-e hangod, bánat altatója?”)
Március óta azt is tudják a szingapúri rádióhallgatók, újságolvasók, múzeumlátogatók, hogy miért olyan nevezetes év a magyarok számára a 2000. Sot a gyáriparosok szövetségének a lapjában már 1999-ben hirdetni kezdték: érdemes hazánkra figyelni e kerek esztendoben. A legnépszerubb távol-keleti napilap pedig, a Straits Times magyar mellékletet jelentetett meg, amelyben mintegy kétmilló ember olvashatott a Szent Koronáról, az Országházról meg a budapesti Operaházról, a herendiek millenniumi ajándékáról, a Gerzson Pál tervei szerint készült óriásvázáról, ezeréves államiságunk dicsoségérol. (A pénzt kínai vállalkozók adták a melléklethez – egy kolumna ára húszezer szingapúri dollár –; ötezer éves kultúrájuk „vértezetében” lelkesedtek a magyarság ezer esztendejéért.) Maga az ünnep azonban a térségben élo magyar muvészek önzetlen közremuködése nélkül a helybéliek lelkes támogatásával sem szervezodhetett volna meg. Ám a Kuala Lumpurban dolgozó magyar muzsikusok (Tóth Éva, Mokány Gábor, Kroó Krisztina, Kovács Zsolt, Harsányi Elvira és Harsányi Zsolt), két diák (Orbán Csaba és Dallmann Ádám) részvételével, emelkedett hangulatú hangversenyt tartottak (musorukon a magyar zene évszázadaiból válogatott szemelvények szerepeltek a sámánénekektol, a XI. századi templomi muzsikától Bartók Béla XX. századi, erdélyi népdalfeldolgozásaiig), a Bali szigetén élo Hummel Rozália pedig Tündér Ilonáról festett tizenkét, keleti motívumokkal díszített táblaképét állította ki a város legnevesebb szépmuvészeti múzeumában. (A bejárat fölé rovásírással „plakatírozták ki” a Himnusz elso sorát: „Isten, áldd meg a magyart”.)
A magát képfestonek nevezo, budapesti születésu muvészno tárlatának szomszédságában szingapúri iskolásoknak szervezett képzomuvészeti-népmuvészeti foglalkozásokat. A magyar folklórkincs legjellegzetesebb motívumait rajzolták-színezték a kis kínai (és maláj és tamil) gyermekek – már aki bejutott a jelentkezok tömegébol a programokra. Közben magyar népdal csendült, felvételrol, magyar néptáncot mutatott a videó... mintha Debrecenben lettek volna vagy Koszegen. A nagyteremben (eredetileg imaterem volt az angol minták szerint épített középiskolában) magyar filmeket vetítettek: a Szindbádot, a Mefisztót és a Megáll az idot. Szeptember 9-én mutatják be Makk Károly Szerelem címu rendezését. A kulturális rendezvények hullámain sikeresen hajózott az az üzleti szeminárium is, amely aligha állt volna meg a maga lábán a káprázatos kereskedelmi érzékérol elhíresült városállamban. Önálló kiállításon mutatkozott be a magyar építészet és a magyar élelmiszeripar – a mai és a holnapi szakembereknek az egyik (az építészeti foiskola auditóriumában), az ínyenc nagyközönségnek a másik. (A szingapúri embernek – mondják magukról a helybéliek, eros iróniával – három dolog tölti ki az életét: a munka, a vásárlás és az evés.) Aztán fát ültettek: a Magyarország millenniumáról elnevezett csemetét Szingapúr nevezetes botanikus kertjében helyezték el. Ha megno, „égig ér”, úgy hirdeti a Szent István-i ezeréves magyar államot e távoli vidéken.
(Magyar Nemzet)
| |
