Nincs tudomásom róla, hogy készült volna tudásfejlesztési program országos, nemzeti, vagy regionális vonatkozásban. A tudáskor stratégiájának megfogalmazásáról nem beszélhetünk a vajdasági magyarság szempontjából sem, még kevésbé annak megvalósításáról. Az Európai Közösséghez tartozó országokban élő magyar nemzetrészek sem büszkélkedhetnek látványos eredménnyel ezen a téren, annyiban talán előttünk járnak, hogy nem sokáig tudnak kitérni a közelgő globális tudáskor követelményei elől. Ez a fejlemény egyébként a vajdasági magyarság számára is aktualizálhatja a tudásfejlesztési stratégia körvonalazását és egy operatív fejlesztési program kidolgozását. Ahhoz, hogy a tudásfejlesztési víziók megszülessenek, legalább három feltételre van szükség.

1. Szükség van a tudás fontosságának felismerésére.
2. Szükség van a tudásfejlesztési programok megrendelőire
3. És szükség van a tudáskor stratégiáját kidolgozó intézetekre.

Lépéshátrányban vagyunk mindhárom feltétel tekintetében. Hiányzik a tudás fontosságának felismerése (társadalmi értékelése). Híján vagyunk a megrendelőknek, és nem rendelkezünk olyan térségi, etnikai, települési intézményekkel, amelyeket a tudásfejlesztés szolgálatába lehetne állítani.

A tartományi kormány - hatáskörén és pénzügyi lehetőségein belül - elvileg támogathatná egy ambiciózus program kidolgozását, amely hozzájárulhatna a területi és etnikai tudástőke szintkülönbségeinek csökkentéséhez. Potenciális megrendelő lehetne a Magyar Nemzeti Tanács is, hiszen a magyar kisebbség halmozottan hátrányos helyzetben van, amelyen leginkább tudásfejlesztő stratégiával tudnánk változtatni. A tudásfejlesztő programok megrendelői között megemlíthetjük az önkormányzatokat is, amire van már példa Magyarországon. A társadalmi önszerveződés megrekedt a pártosodás szintjénél, melynek következtében megfeneklett a civil szférából induló sokféle kezdeményezés, s nem kevésbé az intézményépítés. Történt (magán)kezdeményezés nálunk is stratégiakutató és fejlesztési intézet létrehozására, társadalmi támogatás nélkül azonban hosszabb távon nem lehet eredményesen működtetni. A továbblépést illetően két megoldási lehetőség kínálkozik. Csatlakozni a hasonló profilú külföldi intézetekhez, vagy a Magyar Nemzeti Tanács alapította intézetek profilját kiszélesíteni és alkalmassá tenni tudásfejlesztési programok kidolgozására. Ez utóbbi tűnik kézenfekvő megoldásnak, hiszen a tudásfejlesztési programok csak akkor érnek valamit, ha a mindenkori tudás folyamatos fejlesztése, kiegészítése együtt jár a világértelmezés aktuális eredményeinek megosztásával és hasznosításával. Az információ, a tudás, a valóságra vonatkozó új meglátások és összefüggések akkor válnak hasznossá, ha személyes és társadalmi tőkévé válnak.

A tudáskor legfőbb sajátossága az, hogy segítsük az embereket új ismeretek megszerzésében, hogy mielőbb bevigyük azokat a közösségi élet vérkeringésébe. Rendkívül komoly követelmény ez a vajdasági magyarsággal szemben, hiszen kisebbségi közösségünk társadalmi szerkezete egyáltalán nem felel meg a kor követelményeinek. A stratégiai intézet segíthet abban, hogy a tudás minél gyorsabban és eredményesebben hasznosuljon, amennyiben az nem pusztán információk és ismeretek begyűjtését és tárolását tartaná kizárólagos feladatának, hanem azok folyamatos összegezését, az információk magas szintű, szisztematikus rendszerezését is a népesség helyzetéről, a változó körülményekről, a gazdasági és politikai fejleményekről, ha úgy tetszik, a valóság teljességéről.

Önálló magyar iskolahálózat hiányában nekünk nem sikerült kellőképpen elérhetővé tennünk az ismereteknek azt a gazdagságát sem, amit az elmúlt évtizedekben a tudomány robbanásszerű fejlődése hozott magával. Miközben éveken át reménytelenül vesződünk egy klasszikus iskolahálózat létrehozásán, már régen azon kellene munkálkodnunk, hogy miképpen lehetne korszerűsíteni azt, hogyan tehetnénk az iskolákban elérhetővé az új tudások tárházát.

Önálló egyetem hiányában több mint háromnegyed évszázada megoldatlan a magyar értelmiségi utánpótlás, illetve a szükséges szakemberekkel való ellátottság. Miközben e téren egy lépést sem jutottunk előre, az emberiség tudáskapacitása két és félévente megduplázódik. Sőt, nemcsak megduplázódik, hanem minőségileg is tovább fejlődik, vagyis a korábban szerzett tudás elévül.

Ahhoz, hogy a tudásalapú társadalomról beszélhessünk, nemcsak önálló iskolahálózatra van szükségünk, hanem arra is, hogy a felső- és középfokú végzettségűek folyamatos továbbképzését, tudásgyarapítását intézményes formában segítsük. Saját jövőnk érdekében sokkal nagyobb mértékben van szükség oktatási intézményekre, tudásfejlesztési stratégiára, és annak szisztematikus megvalósítására, mint ahogyan azt gondolnánk.

Jogos az igény, hogy az igazságügyben, államigazgatásban, rendőrségen stb. növelni kell a nemzeti kisebbségek képviseletét. Ezzel együtt azonban növelni kell a kiművelt emberek számát is. Karban kell tartanunk a felsőfokú diplomával rendelkező vékony értelmiségi rétegünk tudását, amely az idők során sok szempontból elavult, kérdésessé vált. A gondunk tehát nemcsak az, hogy nincsenek többnyelvű bírók, magas beosztású hivatalnokok, hanem hogy megfelelő szakkáderekből, a naprakész tudásból rosszul állunk. Nem vitás, hogy kisebbségi helyzetünk alapvetően politikai megoldást kíván. Az autonómia követelése mellett azonban a jövőnk nem kis mértékben azon múlik, hogy kellőképpen tudatában vagyunk-e a tudásminőség és tudásállapot fontosságának. Mielőbb szembenézünk a tudáskor új követelményeivel, annál jobbak az esélyeink.

» vissza a HUNSOR honlapjára