A Kárpátaljai Magyarok rövid története
HUNSOR publikáció
Kárpátalja földrajzilag Kelet-közép Európában fekszik, a mai Ukrajna dél-nyugati részén - egy évezreden át a történelmi Magyarország észak-keleti részét alkotta. Ezen a területen, még ma is él kb. 200.000 magyar, abban az államban amelyet 1920-ban a Versai(Trianoni) békediktátum Ukrajnának itélt.
Kárpátalja, a Tisza és a Kárpátok által közrefogott terület. A honfoglaló
magyarság egyik csoportja e vidéken, az Ung völgyén (Vereckei szoros) át szállta meg a Kárpátmedencét. A középkori államszervezés korai szakaszában rendkívül gyéren lakott határvédelmi terület, gyepűvidék volt. Az alföldi jellegű Tisza menti síkságon és a nagy folyóvölgyekben viszonylag korán indult meg népes települések kialakulása, amit a gyepűk kitolódása előzött
meg. Korai középkori lakossága nagy létszámban magyar, de némely helyeken hospesek is letelepedtek (szászok).
Tájegységek Kárpátalján
Eredeti szláv lakossága a Kárpátok keleti lejtőjéről bevándoroltakkal különösen a hegyvidék irtásos felhasználásának során a 13. sz.-tól állandó ütemben erősödött. A 16-17. sz. folyamán és a 18. sz. elején népességét jelentékeny veszteségek érték, részben a szabadságharcos mozgalmakban, részben a betörő tatár csapatok pusztításai révén. A 18. sz. folyamán a korábbi népesség mellé újabb német telepítéseket is kapott. Viszont a 18. sz. során korábbi lakossága, a magyarok és a kárpátukránok (ruszinok) részt vettek az ország újranépesítésében.
A XVIII. században a terület etnikai arculata radikálisan megváltozott: a ruszin lakosság túlsúlyba került, de velük együtt nagy számban költöztek be szlovákok és zsidók is. Kárpátalja a mezogazdasági termelés kedvezotlen adottságai és a kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt egészen az I. világháborúig Magyarország egyik legelmaradottabb régiójának számított, ahonnan a XIX. század végén tömegesen vándoroltak ki az emberek, s ahol - különösen az ortodox vallásúak körében - az analfabétizmus is a legnagyobb mértéku volt.
A magyar kultúra kezdetei Kárpátalján a XV-XVI. századra tehetok. Az elso nyomtatott magyar könyv, "A szent Pál levelei magyar nyelven” - amely 1577-ben látott napvilágot Kharkóban - a kárpátaljai Nyalábváron készült. Itt volt nevelo a Perényi családnál Komjáti Benedek , aki a bibliai szöveget magyarra fordította. "Jó Husztnak várában” búcsúzik hazájától Balassi Bálint neveloje, Bornemisza Péter 1553 körül, amikor üldözoi elol Lengyelországba menekül. Beregszászban rektorként muködik egy idoben Geleji Katona István (1589-1649), a "Magyar grammatika” szerzoje. 1629-ben az Ungvár melletti Radváncon született Gyöngyösi István "A hárssal társalkodó murányi Vénusz” szerzoje. Huszton és Beregszentmiklóson töltötte élete utolsó éveit, s itt is halt meg 1708-ban Petroczy Kata Szidónia költo, mufordító. 1796-ban Ungváron halt meg Dayka Gábor , a magyar szentimentalizmus kiemelkedo képviseloje. 1800-1801-ben a munkácsi várban raboskodott Kazinczy Ferenc. Börtönemlékeit a "Fogságom naplójában” örökítette meg. Kárpátalján szerezte élményeit a "Huszt”-hoz, a "Munkács”-hoz és a "Zrínyi-dala”-ként ismert "Szobránci-dal”-hoz Kölcsey Ferenc. Itt kapott ihletést "A munkácsi várban” címu meséhez Petofi Sándor.
Mindez azonban nem jelenti , hogy a XIX-XX. század fordulója elott jelentosebb eredményeket mutatott volna fel a magyar kultúra Kárpátalján. Inkább csak a lokálpatriotizmus tartja számon, hogy 1844-ben Munkácson született Lieb Mihály, aki Munkácsy Mihály néven lett világhíru festomuvész. Sajátos, a kárpátaljai tájhoz kötött képzomuvészetet azonban nem o, hanem a Técson élo Hollósy Simon és a Nagyszoloshöz kötodo Révész Imre hozott létre. Az o nyomában járva teremtik meg az úgynevezett kárpátaljai festoiskolát Boksay József, Erdélyi Béla és Hrabovszky Emil. Az o iskolájukból került ki a XX. századi kárpátaljai festomuvészek többsége: Kocka András, Boreczky Béla, Kontratovics Erno, Soltész Zoltán, Kassay Antal, Habda László, Süto János. Ugyancsak ehhez a generációhoz sorolják Horváth Anna keramikust, a sokoldalú képzomuvészt, aki szintén iskolát teremtett Kárpátalján. A kárpátaljai magyar alkotók az 1990-ben alakult Révész Imre Képzomuvészeti Társaságba tömörültek.
A határváltozások következtében az itt élo lakosok öt állam polgárai voltak a XX. század folyamán anélkül, hogy kimozdultak volna a szüloföldjükrol: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után a versailles-i békeszerzodések következtében Csehszlovákia, a II. világháború alatt Magyarország, a párizsi békét követoen a Szovjetunió, 1991 után pedig Ukrajna állampolgárai lettek. A különbözo államalakulatok mindig más-más nyelvu kultúra dominanciáját próbálták ráeroltetni az itt élokre. A kárpátaljai magyar népesség a két világháború közötti polgári demokratikus Csehszlovákiában nem tudta teljes mértékben érvényesíteni kisebbségi jogait. A csehszlovák uralom alatt azonban Kárpátalja infrastruktúrája jelentos fejlodésen ment át, különösen a városok arculata változott meg a számos újonnan épült köz- és lakóépülettol. A szovjet totalitárius rendszerben a vidék magyarságának nem tartották be sem az emberi, sem pedig nemzetiségi jogait. A legsúlyosabb csapást mégis a II. világháború és az azt követo megtorlások jelentették számára. 1944-ben megközelítoleg 25.000 fo menekült el Magyarországra. A bevonuló szovjet csapatok 1944 végén több mint 25.000 fot hurcoltak el a 18 és 50 év közötti életkorú férfiak közül, akiknek egyharmada sosem tért vissza a munkatáborokból. Helyettük ukránok és oroszok ezreit költöztették be a korábban döntoen magyarlakta városokba.
Ebben az etnikailag igen tarka régióban a magyar kultúra a XX. században fokozatosan elveszítette meghatározó szerepét. A két világháború közötti idoszak kifejezetten kárpátaljai kisebbségi költoinek Simon Menyhértet (1897-1952) és Sáfáry Lászlót (1910-1943) tekinthetjük. A II. világháborút követo évtizedek magyar irodalmának két meghatározó személyisége: Balla László (1927-) és Kovács Vilmos (1927-1977). A jelenkor magyar írói-költoi: Balla D. Károly, Vári Fábián László, Fodor Géza, Dupka György, Füzesi Magda, Horváth Sándor, Bartha Gusztáv, Tárczy Andor, Nagy Zoltán Mihály, Penckófer János a ’70-es években tuntek fel, és jelentos szerepet töltenek be az anyanyelv megorzésének és ápolásának terén, majd a gorbacsovi peresztrojka idején elkezdodött nemzetiségi-politikai szervezkedésben. Erre nagy szükség van, mert az 1980-as évek végétol az anyaországba megindult gazdasági jellegu kivándorlás tovább gyengíti a magyar kultúra befogadóinak társadalmi bázisát Kárpátalján, az áttelepülok között ugyanis sok az értelmiségi (orvos, tanár, mérnök, újságíró stb.). Az anyanyelvápoló és közmuvelodési körök, a különféle stúdiók voltak az elofutárai a helyi magyarság mai kulturális-érdekvédelmi szervezeteinek. (forrás: htmh.hu)
/HUNSOR Monitoring/ © HUNSOR
|
|
