A Titó-i Jugoszlávia kirakat kisebbségének korszakában a magyarországi magyarok szerint Jugoszláviában a vajdasági magyaroknak jól ment. Később már olyan jól ment, hogy dolgozni sem kellett menniök, mert nem volt hova. Nyugodtan otthon maradhattak és hallgathatták a Szabó családot, vagy az újvidéki rádióban Sánta Puszta Lajost, mert nem volt érdemes kimenni sem kapálni, sem a krumpli földre, más munka pedig nem volt. Kimentek tehát, "ideiglenesen" Németországba, vagy véglegesen Ausztráliába, vagy Kanadába. Voltak olyan vajdasági magyar falvak ahonnan a lakosság fele kivándorolt.

A vajdasági magyar vezetőknek azonban továbbra is jól ment. Bori Imre, a Magyar Szó, 1983. február 20. számában egy vonalat húzott a porba, amikor "Még Illyés Gyulától sem!" című írásában meghatározta a vajdasági magyar elit "hivatalos", illetve megkövetelt világnézetét. Bori Imre meghatározása alapján, a vajdasági magyarok, egyik napról a másikra arra ébredtek, hogy ők többé nem magyarok, hanem, önálló irodalommal rendelkező magyarul beszélő Jugoszlávok. Bori Imre, Lukács György nyomán megállapítja, hogy Illyés Gyula fordítva látják a világot: "Kétségtelenül olyan ember beszélhet csak így , akinek nincsenek alapvető ismeretei a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének jugoszláviai gyakorlatáról, mert másképpen nyilván nem szüntelen konfrontációban képzelné az életet, …(Illyés Gyula) kiszabadítja az irredentizmus szellemét a múlt palackjából és európai körútra indítja, amikor kijelenti, hogy a trianoni határok "igazságtalanok…"

Bori Imre, Illyés Gyula kijelentéseit elutasító levelét nem lehet azzal elintézni, hogy "régen volt, hagyjuk a múltat, mert a vajdasági magyar elit ma is Bori Imre szellemében intézi a vajdasági magyarok sorsát.

Bori, azonban elhallgatta, hogy a "nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének" jugoszláviai gyakorlata, úgy kezdődött, hogy Bácskában, és Bánátban Tito partizánjai, a helybeli szerb lakosság egy részének segítségével 1944. és 1945-ben meggyilkoltak negyvenezer magyart, közöttük majdnem minden háború előtti magyar vezetőt. Olyanokat is, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy a német megszállás idején magyar műkedvelő csoportot szerveztek a faluban, és a előadták a "Ludas Matyit."

Bori szerint a vajdasági magyar kultúrának nem a saját gyökereihez, hanem az "itteni" nemzetek és nemzetiségek együttélésének gyakorlatához kell igazodnia. Ezt jelenti a Bori Imre által, a végsőkig hangoztatott külön "jugoszláviai magyar irodalom" mondvacsinált fogalma is..

Azzal, hogy a szerbek "kézhez vettek bennünket", a vajdasági magyarok albérletbe szorultak a saját házunkban. 1980. május 4-én, azonban meghalt a háziúr. Tito halálával a szerződés lejárt és az új tulajdonosokkal, új szerződést kellett kötni. Bori Imre, Illyés Gyula, nagyon is helytálló megállapításainak az elutasításával, az új, most már szerb nacionalista hatalom birokosaival kötött ismét egy alárendeltségen alapuló s szövetséget. És itt tartunk mind a mai napig.

Bori Imre érvei, melyek szerint Illyés Gyula, beleavatkozik Jugoszlávia belügyeibe, és annak rossz hírét terjeszti, már nem a Titó-i Jugoszlávia szóhasználatára utal. Tito már 1948 óta élvezte Nyugat bizalmát. Jugoszlávia jó híre biztosítva volt. Tito diktatúrája nem a külső ellenségkép üldözésében nyilvánult meg, hanem éppen a belső "nacionalista" veszély ellen folyt a harc. A nyolcvanas években, az igen tevékeny szerbiai belügyi szervek is azzal igyekeztek megzsarolni a külföldről hazalátogatókat, hogy gyűjtsenek adatokat azokról az egyénekről és csoportokról, akik külföldön Jugoszlávia rossz hírét terjesztik. Bori Imre, tehát közvetve már a szerb nacionalista érdekeket védi, amikor Illyés Gyulát támadja.

Jugoszlávia felbomlása után, a vajdasági megélhetési magyarok a HÍD hasábjain ismét a szerbek jó hírének visszaállításán, és a szerb kultúra terjesztésén tevékenykednek. Napjainkban a HÍD rendszeresen ismerteti, és fordításokban közli az egyik napról a másikra "megújhodott" szerb írók műveit. (Versek, elbeszélések, regényrészletek, tanulmányok) A szerb kultúra népszerűsítésének, tehát a vajdasági magyarok elszerbesítésének költségeit, azonban most maga a magyar állam, illetve a magyarországi adófizetők pénzelik. A HÍD megjelenését többek között az Illyés Alapítvány támogatja, amelynek eredeti célja a határon túli magyar közösségek önazonosságának megőrzése, nem pedig a szerb kultúra magyar nyelven való terjesztése.

Nem a szerb kultúra megítéléséről van szó, hanem arról, hogy a szerb irodalomnak a vajdasági magyar kisebbségi folyóiratban való népszerűsítése nem a magyar önazonosságát erősítését, és megőrzését szolgálja. Felmerül a kölcsönösség kérdése is: Vajon a magyarországi, vagy az erdélyi, esetleg a vajdasági magyar nyelvű alkotásokat ismertetik e a belgrádi irodalmi lapok? A HÍD 2004 -ben megjelent tíz száma közül csak a május-júniusi számban nem található szerb szerző műve, vagy megfelelő ismertetés. (Ez a Bori Imre emlékszám) Bori Imre: "Még Illyés Gyulától sem!" című írásának ismeretében felfoghatatlan, hogy az Illyés Gyula emlékét méltóan megőrizni hivatott Illyés Közalapítvány miért támogatja a HÍD, Bori Imre emlékszámát. Ez a szám azt is bizonyítja, hogy a HÍD ma is Bori Imre szellemében, tehát a magyar kisebbségi lét hamis felfogása alapján fejti ki tevékenységét. A HÍD 2005.-ben megjelent számainak mindegyikében jelen vannak a szerb írók műveiről szóló kimerítő ismertetések, és műveikből való fordítások. Azt is mondhatnánk, hogy a HÍD számára Szerbia jelenti a nagyvilágot, mert a szerb fordításokon kívül más nyelvről való fordítás a folyóiratban nem található.

A HÍD a 2005. márciusi számában megtalálható Petri György magyarországi költő, magyarul írt versének szerb fordítása. Mi az értelme ennek? Ismét felmerül a magyar állam pénzén való elszerbesítés kérdése, és az is, hogy ez a fordítás talán nem volt elég jó ahhoz, hogy egy szerb irodalmi lapban megjelenjen? Az Illyés közalapítvány fizet azért, hogy Petri György versét a szerbek is olvashassák. (Egy vajdasági magyar folyóiratban??)

A vajdasági magyarok helyzete, ma ismét ugyanolyan sivár mint a harmincas években. Jó lenne tehát, ha a HÍD is visszatérne eredeti célkitűzéseihez, és a népi mozgalom szellemében ismét szembesülne a vajdasági magyarok valódi problémáival. Dél Bánátban, (a szórványok szórványában), a magyarok ma is magyar rádiót szeretnének hallgatni. Nem a Szabó családot, hanem a saját rádiójuk heti egy órás adását szeretnék hallani. Kecskés István I. írja a Magyar Szóban:

"Szécsány község területén február 20-a óta nincs magyar műsora a Szécsányi Rádiónak. Az adást az új igazgató rendeletére szüntették meg, a megindoklás pedig nem túl egyértelmű…, egyesek azt is kifogásolták, hogy a magyar adás tartalmát nem fordították le szerbre… (a szécsányi községben a 16 377 lakos közül 2068-an vallják magukat magyarnak), a nezsényi általános iskola alsós, összevont, tagozatán kívül - évtizedek óta - nincsenek magyar osztályok. A magyar gyerekek többsége (már az említett faluban is) szerb tagozatba jár. Hagyományápolás, művelődési élet szinte nem létezik…A Szécsányi Rádió magyar szerkesztősége tájékoztatta az esetről a Tartományi Kisebbségügyi Titkárságot."

A magyar adást nem fordították le szerbre? Ez úgy hangzik, mint a megszállás alatt levő területekre vonatkozó biztonsági rendelkezések. Jó lenne, ha a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság, amely az Illyés Alapítvány mellett a HÍD egyik támogatója megkérné a HÍD fordítóit, hogy a támogatás fejében, - addig is amíg Szerbiában azt az előírások megkövetelik, fordítanák le a szécsányi hatóságok számára a helyi magyar rádió, heti egy órás műsorát szerb nyelvre.

Nagybecskereken kitiltják a latin betűs írásmódot, és hamarosan felszentelik a szerb király lovas szobrát… írja az újvidéki Magyar Szó. A latin betűs írásmód betiltása esetében nem csak a magyar kultúra méltányossága, és a vajdasági magyar sajtó, és rádió létjogosultsága kerül veszélybe, hanem a magyar kultúrának, és a vajdasági magyaroknak a történelmi gyökerei is kérdésessé válnak. Mit keresnek a magyarok Vajdaságban, amely mindig is szerb volt? Külön jogokról, és engedményekről, pedig ne is beszéljünk, örüljenek, hogy megtűrik őket. A HÍD, a szerb írók, és a szerb kultúra állandó jellegű propagálásával, szinte átsegíti a vajdasági magyarokat a másik partra. Illyés Gyulának azonban ehhez, a kultúrák elsőbbségén, vagy fensőrendűségen alapuló ideológiához semmi köze. Az Illyés Alapítványnak sem lehet az a célja, hogy a szerb kultúrának a térségben való elsőbbségének rögeszméjét támogassa.

"Ne fizessünk a határon túli magyarok megmaradásáért" - ez volt a lényege annak a szórólapnak, amely a 2004. cecember 5. népszavazás előtti kampányban a nemzettestvéreink kérelmét elutasító "NEM"-re biztatta az anyaországi magyarokat. Ne fizessünk, azonban a határon túli magyarok felgyorsított beolvadásáért sem.

» vissza a HUNSOR honlapjára