Kisebbségi dosszié: Hágai Ajánlások
írta BOZÓKI Antal
az Árgus Intézõbizottságának elnöke


Milyen oktatási jogai vannak a nemzeti kisebbségeknek?

A nemzeti kisebbségi fõbiztos tisztét az (akkor még Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet - EBEÉ) 1992. július 9-én és 10-én megtartott helsinki csúcs eredményeként hozták létre annak érdekében, hogy az (etnikai) összetûzések "a lehetõ legkorábbi szakaszban megelõzhetõek legyenek". A tisztséget 1993. január 1-je óta Max van der Stoel (korábban Hollandia külügyminisztere) látja el. Hivatala szerint nem felügyelõ szerv, de az adott tárgykörre vonatkozó ajánlásainak elvi elemzési keretéül és megalapozásául a tagállamok által elfogadott nemzetközi normákat alkalmazza.

Fontos ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy valamennyi EBESZ-tagállam kötelezettséget vállalt a szervezet állam- és kormányfõi értekezleteinek záróokmányaiból, a szervezet testületei ajánlásainak, valamint emberi jogi értekezleteinek dokumentumaiból eredõ feladatok megvalósítására a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban is. Valamennyi EBESZ-államra az ENSZ emberi jogi -beleértve a kisebbségjogi - határozatai úgyszintén kötelezettségeket rónak, de az EBESZ-államok többségét az Európa Tanács normái is kötik. Az ajánlások a nemzetközi jogban az úgynevezett puha (nem kötelezõ érvényû) normák közé tartoznak, amelyek az államok számára inkább politikai és erkölcsi kötelezettségeket rónak, az egyezményektõl eltérõen, amelyek az ún. kemény (kötelezõ érvényû) normákat tartalmazzák. Az EBESZ-ben azonban az ajánlások megvalósítását is figyelemmel kísérik - ebben az esetben a nemzeti kisebbségi fõbiztos -, és jelentést készítenek az egyes államoknak a témával kapcsolatos viszonyulásáról és gyakorlatáról. Az EBESZ állandó tanácsa 2000. november 10-i ülésén felvette a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot a szervezet tagjai közé. Ez azt is jelenti, hogy Jugoszláviának is alkalmaznia kell a nemzeti kisebbségi fõbiztos által megfogalmazott ajánlásokat.


Oktatási/nevelési jogok

A fõbiztos figyelmét felkeltették a kisebbség oktatásügyi, de különösen a kisebbség nyelvi nevelési/oktatási témák, mert szerinte "Világos, hogy az oktatás rendkívül fontos elem a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azonosságtudatának megõrzésében és elmélyítésében." Ezt szem elõtt tartva 1995 õszén felkérte az 1993-ban alapított Interetnikai Kapcsolatok Alapítványát, hogy tanácskozzon egy nemzetközileg is elismert szakértõk szûkebb csoportjával az EBESZ kisebbségi oktatási/nevelési jogok alkalmazására vonatkozó ajánlásainak elkészítése céljából.

A nemkormányzati szervezetkén mûködõ alapítvány több szakértõi találkozót hívott össze, ezek közül kettõ Hágában zajlott. A tanácskozásokba bevont szakemberek a témához kapcsolódó különféle területeket képviseltek: nemzetközi jogászok, a kisebbségek helyzetére és szükségleteire szakosodott dániai, finnországi, hollandiai, magyarországi, nagy-britanniai és norvégiai nyelvészek, oktatási szakemberek voltak.

Munkájuk eredményként 1996 októberében megszületett Nemzeti Kisebbségek Oktatási Jogairól szóló Ajánlások egyértelmû nyelvezetet használva tesznek kísérletet arra, hogy tisztázzák azon kisebbségi oktatási jogok tartalmát, melyek általában azokban a helyzetekben alkalmazhatóak, melyekkel a fõbiztos szembesülhet. A normákat is úgy fogalmazták meg, hogy biztosítsák összefüggésüket az alkalmazás során.
Az összesen 21 pontból álló Ajánlások 8 alfejezetre tagolódnak. Ez a tagolás a gyakorlatban felmerülõ oktatási problémák figyelembevételével készült. Az ajánlások részletesebb magyarázatát, melyekben a releváns nemzetközi normák és a rájuk való konkrét utalások találhatók, a kapcsolódó Értelmezõ Megjegyzések tartalmazzák. Mindkét dokumentum a (magyar) és az (angol) nyelvû szöveg is megtalálható a nemzeti kisebbségi fõbiztos internetes honlapján.


Az identitás védelme

A Hágai Ajánlások kidolgozása során megállapították, hogy valamennyi hatályos nemzetközi jogi dokumentum különbözõ mértékben deklarálja a kisebbségeknek azt a jogát, hogy anyanyelvük a kollektív identitás megõrzését szolgálja. Ez a jog mindenekelõtt az oktatás révén gyakorolható.

A dokumentumok hangsúlyozzák, hogy a kisebbségi nyelv révén a kollektív identitás megõrzésének jogát egyensúlyba kell hozni azzal a felelõsséggel, amit a szélesebb társadalomba való integrálódás és az abban való részvétel jelent. Az integráció mind a szélesebb társadalom, mind pedig az állami nyelv(ek) alapos elsajátítását igényli. A tolerancia és a pluralizmus elõmozdítása is fontos tényezõi ennek az egyensúlynak.

A munkában részt vevõ szakemberek szerint "a kisebbségi nyelvû oktatásra vonatkozó nemzetközi emberi jogi dokumentumok némileg homályosak és általánosak". Hiányoznak a kellõ utalások ezen oktatás fokozataira, azt sem határozzák meg, hogy az anyanyelvi oktatás milyen szintjét kell a kisebbségek számára biztosítani és milyen eszközökkel.

Arra a megállapításra jutottak, hogy függetlenül az államok saját lehetõségeibõl eredõ megközelítés színvonalától, a nemzeti kisebbségek etnikai kulturális, nyelvi és felekezeti identitásának védelmére hozott intézkedéseket nem lehet tetszõleges módon megvalósítani. Az államok kötelesek a nemzeti kisebbségek szükségleteit úgy figyelembe venni, ahogy az adott közösségek azt következetesen kifejezésre juttatják és demonstrálják.

Rámutatnak továbbá, hogy a nemzeti kisebbségek követelései méltányosak kell hogy legyenek. Olyan jogos tényezõket kell figyelembe venniük, mint létszámuk, népsûrûségük egy adott régióban (vagy régiókban), de azt a képességüket is, hogy e szolgáltatások és lehetõségek fenntartásához hosszabb idõn keresztül hozzá tudnak járulni.

Az ajánlások által az EBESZ-államok arra kaptak bátorítást, hogy támogatólag közelítsék meg a kisebbségi jogokat, vagyis az emberi jogok területén vállalt kötelezettségek teljesítésérõl tartott koppenhágai értekezleten (1990) - amelyet hivatalosan az EBEÉ II. emberi jogi konferenciája néven tartanak nyilván - elfogadott ún. Koppenhágai Okmány 31. pontja (IV. rész) szellemében. E pont a nemzeti kisebbségek számára teljes egyenlõséget biztosító különleges intézkedések foganatosítására buzdítja az államokat. Ennek az okmánynak a 33. pontja ugyanebben az értelemben azt követeli, hogy az államok a területükön élõ nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitástudatát védje, és teremtse meg identitásuk elõmozdításának feltételeit.

Ugyancsak a Koppenhágai Okmány 35. pontja szellemében az államoknak ösztönözniük kell a szülõk helyi és regionális szintû bevonását, akárcsak a nemzeti kisebbségeket képviselõ intézmények hatékony részvételét az oktatási folyamatban (beleértve a kisebbségekre vonatkozó tantervfejlesztési folyamatot). Ez a dokumentum hangsúlyozza továbbá a nemzeti kisebbségek tagjai közügyekben való hatékony részvételének fontosságát, beleértve a saját identitásuk védelmére és elõsegítésére vonatkozó ügyeket.


Jog a saját intézményekre

Az ajánlások szerint az államnak el kell ismernie a nemzeti kisebbségek jogát saját intézmények, köztük oktatási intézmények alapítására és fenntartására, mivel arra a nemzetközi jog kellõ alapot ad. Mindazonáltal az államnak jogában áll - a törvényeivel összhangban - ezt a folyamatot adminisztratív szempontból nyomon követni, nem akadályozhatja meg azonban e jogok gyakorlását olyan indokolatlan adminisztratív követelések támasztásával, melyek gyakorlatilag lehetetlenné tehetnék a nemzeti kisebbségek számára a saját oktatási intézményeik létrehozását.

Kiemelik továbbá, hogy - habár az államoknak nincs formális kötelezettségük az anyagi támogatást illetõen - nem szabad ezeket a magánintézményeket megakadályozniuk abban, hogy minden hazai és nemzetközi forrást felkutassanak.

Az értelmezõ megjegyzésekben a szakértõk rámutattak továbbá, hogy a kisebbségi nyelvi oktatásra vonatkozó nemzetközi dokumentumok szerint a kisebbségeknek nemcsak az a joguk, hogy identitásukat az anyanyelv közege révén megõrizzék, hanem az is, hogy integrálódjanak és részt vegyenek a szélesebb államközösségi társadalomban azáltal, hogy az állam nyelvét megtanulják.

A fentiek fényében az EBESZ-tagállamok nemzeti kisebbségeinek többnyelvûvé válása úgy tekinthetõ, mint a nemzeti kisebbségek védelméhez és integrációjához kapcsolódó nemzetközi dokumentumok céljainak elérését szolgáló leghatékonyabb eszköz. Az alap- és középfokú oktatásra vonatkozó ajánlások irányadóként szolgálnak a kisebbségi nyelvi nevelés politikájában és a rá vonatkozó programok fejlesztésében. A szakértõk szerint ezt a megközelítést a pedagógiai kutatások is igazolják, amelyek egyúttal a mérvadó nemzetközi normák valósághû tolmácsolását is képezik.

Rámutattak továbbá, hogy a tananyagot kizárólag a hivatalos nyelven tanító, a kisebbséghez tartozó gyermekeket a többségiekkel egy osztályba integráló megközelítések nincsenek összhangban a nemzetközi normákkal. Ez vonatkozik a különálló iskolákra is, amelyekben valamennyi tantárgy oktatása és a nevelési folyamat egésze kizárólag a kisebbségi anyanyelven történik, a többségi nyelvet vagy egyáltalán, nem vagy csak minimális mértékben tanítják.


Jog az anyanyelvi oktatásra

Az értelmezõ megjegyzések felhívják a figyelmet a Koppenhágai Okmány 34. pontjára, amely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek joga, hogy anyanyelvüket tanulhassák, hogy az iskolai oktatás nyelve az anyanyelv legyen. Ebbõl következik az a jog is, hogy a szakiskolákban a szaktantárgyakat anyanyelvükön tanulhatják. Az egyenlõség és megkülönböztetéstõl való mentesség jegyében az EBESZ-tagállamoknak biztosítaniuk kell az ilyen képzés elérhetõségét ott, ahol ez erre vonatkozó igényeiket kinyilvánították, és létszámuk ezt igazolja.

A dokumentum szerint elõnyös lenne, ha a kisebbségi szakiskolák végzettjei szakmai tevékenységüket a hivatalos nyelven is képesek lennének folytatni. Ez biztosíthatja számukra azt, hogy azon a régión kívül, ahol a kisebbség koncentrálódik, az ország más területein is munkát vállalhassanak. Az idézett okmány ugyanezen pontja szerint - az elõzõekhez hasonlóan - a nemzeti kisebbségeknek joguk van ahhoz, hogy anyanyelvüket tanulják, illetve hogy az iskolai oktatás nyelve az anyanyelv legyen. Ebbõl következik, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi felsõoktatáshoz. Ebben az esetben is egyfelõl az egyenlõ elérhetõség és diszkrimináció-mentesség elveit, másfelõl, a közösség igényeit és a szokásos létszámszerû indokoltságot kell figyelembe venni. Állami támogatás hiányában a kisebbségeknek saját intézményeinek létesítését érintõ szabadságát nem szabad korlátozni.

Ugyanennek a dokumentumnak a 33. pontja kiemeli, hogy az államnak nemcsak a kisebbségek identitásának megvédésében van szerepe, hanem az identitás elõsegítésében is. Ennek megfelelõen az államoknak mérlegelniük kell, hogy a felsõoktatást kisebbségi nyelven elérhetõvé tegyék, ahol erre az igényt kinyilvánították, és azt a létszám igazolja. Ebben a megközelítésben az anyanyelven folyó felsõoktatás nem korlátozódhat csak a tanárképzésre.

Az értelmezõ megjegyzések hangsúlyozzák azt is, hogy a kisebbségi nyelven folyó felsõoktatás biztosítása nem egyenlõ a párhuzamos felépítmények létrehozásával. Sõt, az egyetemi szintû párhuzamos oktatási intézmények létrehozása elõsegítheti a kisebbségnek a többségtõl való elszigetelõdését. Ezzel kapcsolatban rámutatnak, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 26. pontja szerint az oktatás célja a nemzeti, faji és vallási csoportok közötti megértés, türelem és barátság elõsegítése. Ennek szellemében, valamint az integrációra törekedve, a többség és a kisebbség szellemi és kulturális fejlõdése elkülönülten nem mehet végbe.

A tantervekkel kapcsolatban az értelmezõ magyarázatok kiemelik az államok kötelezettségét, hogy az iskolai tantervben helyet biztosítsanak az országhatárokon belül élõ különbözõ kisebbségek történelmének, hagyományainak tanítása számára. A dokumentum szerint az állami szervek ezt maguk is megtehetik (az érintett kisebbség részvétele nélkül), ez a megközelítés azonban nem tanácsos, illetve káros lehet. A dokumentum végezetül rámutat, hogy a kisebbségi nyelvek oktatásával foglalkozó tantervfejlesztési központok létrehozása elõsegítheti a kisebbségek részvételét a döntéshozatali folyamatokban, különösen azokban az esetekbe, amelyek közvetlenül érintik õket. Ez a kettõs folyamat biztosíthatná annak minõségét és szakmaiságát.

***

A kisebbségek oktatáshoz fûzõdõ jogai továbbra is kényes témának számítanak számos EBESZ-tagállamban. Az oktatási folyamat azonban olyan képességekkel rendelkezik, amelyek hatékonyan befolyásolják és erõsítik a résztvevõ államokon belül élõ különbözõ közösségek közötti kölcsönös tiszteletet és megértést, mutatnak rá az ajánlásokban.

Az ajánlások készítõi végezetül kifejezték reményüket, hogy - mivel a kisebbségek oktatási problémái napjainkban is kényes témának számítanak, és mivel "a különbözõ nemzetközi emberi jogi dokumentumokban lefektetett normák kissé homályosak és általános jellegûek" -, az ajánlás kidolgozása bizonyára elõsegíti a kisebbségi oktatási jogok kérdésének jobb megértését és megközelítését. Ezért a Hágai Ajánlások nem kívánnak a téma minden részletére kitérni, inkább olyan általános keretként szolgálnak, amely segítheti az államokat a kisebbségi oktatáspolitika fejlesztésében. A kisebbségi oktatásügyben dolgozóknak pedig hasznos útmutatások és (nemzetközi jogi) hivatkozási alapok lehetnek.

írta BOZÓKI Antal



A nemzeti kisebbségek oktatási jogairól szóló hágai ajánlások

A nemzetközi jogi dokumentumok szelleme


1) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitás-megõrzési joga teljes egészében csak úgy valósulhat meg, ha az oktatási folyamat során anyanyelvüket kellõ mértékben elsajátíthatják. Ugyanakkor a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek felelõssége integrálódni a szélesebb társadalmi közösségbe a hivatalos nyelv kellõ mértékû elsajátítása által.
2) Azon nemzetközi dokumentumok alkalmazása során, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára jelentõséggel bírnak, az államoknak következetesen tartaniuk kell magukat az egyenlõség és a diszkrimináció-mentesség alapvetõ elveihez.
3) Szem elõtt kell tartani, hogy a releváns nemzetközi kötelezettségek és feladatok az elfogadott standardok minimumát képezik. Szellemük és szándékuk ellen való lenne a kötelezettségek és feladatok szûkítõ értelmezése.


Inézkedések és erõforrások

4) Az államoknak támogatólag kell megközelíteniük a kisebbségi oktatással kapcsolatos jogokat. Ahol ez szükséges, ott különleges intézkedéseket kell foganatosítani, hogy aktívan érvényesíthetõ legyen a kisebbségi nyelvû oktatási jog az állam számára rendelkezésre álló források maximumának felhasználásával, akár állami, akár nemzetközi segítséggel és együttmûködéssel, különösen gazdasági és technikai téren.


Decentralizáció és részvétel

5) Az államoknak olyan feltételeket kell teremteniük, hogy a nemzeti kisebbségek reprezentatív szervezetei hatékonyan tudjanak közremûködni a kisebbségi oktatással kapcsolatos politika és programok fejlesztésében és végrehajtásában.
6) Az államoknak a kisebbségi oktatást illetõen megfelelõ jogkörrel kell felruházniuk a regionális és helyi hatóságokat, ezzel is elõsegítve a kisebbségek részvételét a regionális és/vagy helyi szintû politika alakításának folyamatában.
7) Az államoknak olyan intézkedéseket kell hozniuk, melyek segítik a szülõket a helyi szintû oktatási rendszerbe való bekapcsolódásban, illetve választási lehetõségben, beleértve a kisebbségi nyelven történõ oktatást is.


Köz- és magánintézmények

8) A nemzetközi joggal összhangban a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket - ahogy másokat is - megilleti az a jog, hogy az adott ország jogrendjének megfelelõen saját oktatási intézményeket hozzon létre és tartson fenn. Ezek az intézmények kisebbségi nyelven oktató iskolák is lehetnek.
9) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek adott a joguk saját oktatási intézményeik létrehozására és fenntartására; az államok nem hátráltathatják ennek a jognak a gyakorlását azáltal, hogy az ilyen intézmények alapításának, fenntartásának szabályozása során megterhelõ és méltánytalan jogi, adminisztratív követelményeket támasztanak.
10) A kisebbségi nyelvû oktatási magánintézményeknek joguk van akadályoztatás és diszkrimináció nélkül saját finanszírozási lehetõségeket igénybe venni az állami költségvetésbõl, nemzetközi forrásokból és a magánszektorból.


Alap- és középfokú kisebbségi oktatás

11) A gyermek fejlõdésében a nevelés elsõ évei rendkívüli fontosak. A pedagógiai kutatások az iskoláskor elõtti és az óvodáskorú gyermekek anyanyelven folyó nevelését javasolják. Ahol csak lehetséges, az államoknak meg kell teremteniük a feltételeket, hogy a szülõk élhessenek ezzel a lehetõséggel.
12) A kutatások szerint az alapfokú oktatásban is az a legkedvezõbb, ha a tantárgyakat kisebbségi nyelven tanítják. A kisebbségi nyelvet iskolai tantárgyként, a tanterv szerves részeként kell oktatni. Az állam hivatalos nyelvét is közönséges iskolai tantárgyként kell oktatni; leginkább olyan - mindkét nyelvet ismerõ - tanárokra bízni, akik jól ismerik a gyermekek kulturális és nyelvi hátterét. Az elemi oktatás vége felé néhány gyakorlati vagy nem elméleti tárgyat hivatalos nyelven kell tanítani. Ahol csak lehetséges, biztosítsanak az államok olyan körülményeket, hogy a szülõk maguk élhessenek ezzel a lehetõséggel.
13) A középfokú oktatásban a tantárgyak döntõ hányadát kisebbségi nyelven kell tanítani. A kisebbségi nyelvet iskolai tantárgyként, a tanterv szerves részeként kell oktatni. Az hivatalos nyelvet is közönséges iskolai tantárgyként kell oktatni; a legjobb olyan - mindkét nyelvet ismerõ - tanárokra bízni, akik jól ismerik a gyermekek kulturális és nyelvi hátterét. Az oktatás e periódusában a hivatalos nyelven oktatott tantárgyak számát fokozatosan növelni kell. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy minél fokozatosabb a növelés, annál inkább szolgálja a gyermek javát.
14) Az alap- és középfokú kisebbségi nyelvû oktatás megvalósíthatósága nagymértékben attól függ, hogy vannak-e olyan tanárok, akik minden tantárgyukat anyanyelvükön tanultak. Ezért az államoknak - a kisebbségi nyelvû oktatás megfelelõ lehetõségeinek biztosítására tett kötelezettségeibõl fakadóan - vállalniuk kell, hogy adekvát körülményeket biztosítanak a megfelelõ tanárképzés, és lehetõséget az ilyen képzésben való részesülés számára.


Kisebbségi oktatás a szakoktatásban

15) Kisebbségi nyelvû középfokú szakoktatást kell lehetõvé tenni a szaktárgyak vonatkozásában, ha az adott nemzeti kisebbséghez tartozó személyek erre vonatkozó kérésüket kinyilvánították, ha igényüket demonstrálták, vagy ha létszámuk ezt igazolja.
16) Az anyanyelvû szakiskolák oktatási tantervét oly módon kell összeállítani, hogy az iskola elvégzése után a tanulók mind a hivatalos nyelven, mind a kisebbségi nyelven képesek legyenek szakmájuk gyakorlására.


Kisebbségi nyelvõ felsõoktatás

17) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára biztosítani kell a saját nyelvû felsõoktatást, ha erre vonatkozó igényüket kinyilvánították, és ha ezt létszámuk igazolja. A kisebbségi nyelvû felsõoktatás legitim módon elérhetõvé tehetõ a nemzeti kisebbségek számára a már létezõ oktatási struktúrákon belül, ha ez utóbbiak képesek megfelelõ módon kielégíteni az adott kisebbség szükségleteit. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek maguk is kereshetik a saját felsõoktatási intézmények létrehozásának módjait és eszközeit.
18) Ha egy kisebbség a közelmúltban saját felsõoktatási intézményeket tartott fenn és mûködtetett, ezt a tényt a jövõbeni szabályozás rögzítésekor irányadónak kell tekinteni.


Tantervfejlesztés

19) Mivel az interkulturális oktatáshoz kapcsolódó nemzetközi dokumentumok a kisebbségi történelemnek, kultúrának és hagyományoknak fontosságot és értéket tulajdonítanak, az állami oktatási hatóságoknak biztosítani kell, hogy az általános és kötelezõ tanterv foglalja magába az adott állam nemzeti kisebbségeinek történelmét, kultúráját és hagyományait. A többség tagjainak az állam területén élõ kisebbségek nyelveinek tanulására való bátorítása az államon belüli tolerancia és multikulturalitás megerõsödéséhez.
20) A kisebbségi tanterv tartalmát az érintett kisebbségeket képviselõ testületek aktív részvételével kell kialakítani.
21) Az államoknak szorgalmazniuk kell a kisebbségi nyelvû tantervfejlesztési és -ellenõrzési központok létrehozását. Ezeket a központokat a már létezõ intézményekhez lehetne csatolni, föltéve, ha ezek képesek arra, hogy elõmozdítsák a tantervi célok megvalósítását.


írta BOZÓKI Antal
forrás: Családi Kör, Újvidék

Olvassál többet
a Kisebbségi dosszié oldalán »

még több
adat
és információ
kattints ide