Kisebbségi dosszié: Oslói Ajánlások
írta BOZÓKI Antal
az Árgus Intézõbizottságának elnöke


Adalékok a kisebbségi jogok európai normáinak jobb megismeréséhez

A kisebbségi jogok fontos tartozéka a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai megvalósításának köre is, vagyis a kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvének szabad használata a magán- és közéletben. A nemzetközi emberjogi dokumentumok utalnak erre a jogra. Egyfelõl a nyelv egyéni ügy, ami szorosan összekapcsolódik az identitással. Másfelõl a nyelv a társadalom szervezésének fontos eszköze, tehát sok esetben közüggyé válik. A nyelvhasználati jogok gyakorlása természetesen számos szempontból hatással van az állam mûködésére. A mássághoz való alkalmazkodás tehát fontos politikai és jogi ügy egy olyan demokratikus államban, mely elkötelezte magát az emberi jogok betartása érdekében. Ha nem sikerül megfelelõ egyensúlyt találni, ez akár az etnikai közösségek közötti feszültségek forrása is lehet.

Az Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány elnevezésû nem kormányzati szervezet a témával kapcsolatban több szakértõi találkozót hívott össze, amelyek közül kettõt Oslóban, egyet pedig Hágában tartottak meg. A munkában részt vettek az ausztráliai, franciaországi, hollandiai, írországi, lettországi, norvégiai, magyarországi, nagy-britanniai és spanyolországi szakemberek, a témához kapcsolódó különféle területek képviselõi: nemzetközi jogászok, a kisebbségek helyzetét és szükségleteit ismerõ nyelvészek.
A szakértõk munkájának végeredményeként elkészültek a Nemzeti Kisebbségek Nyelvi Jogairól szóló Oslói Ajánlások. A kilenc alfejezetbõl és 21 pontból álló dokumentum célja, hogy - egyértelmû nyelvezetet használva - tisztázza azon kisebbségi nyelvi jogok tartalmát, melyekkel a nemzetiségi fõbiztos szembesül, továbbá a normákat is úgy fogalmazza meg, hogy biztosítsa összefüggésüket az alkalmazás során. Az Ajánlások tagolása a gyakorlatban felmerülõ nyelvi jogokkal kapcsolatos problémák figyelembe vételével készült.
A magyarázatokat, melyekben a vonatkozó konkrét nemzetközi normák is megtalálhatók, az Ajánlásokhoz fûzõdõ terjedelmes Értelmezõ Megjegyzések tartalmazzák.

Mindkét dokumentum a (magyar) és az (angol) nyelvû szöveg is megtalálható a nemzeti kisebbségi fõbiztos internetes honlapján.


Az Ajánlások remélhetõleg hasznos útmutatásul szolgálnak majd az államok politikájának és törvényeinek kialakításához, amelyek hozzájárulnak majd a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi jogainak különösen a közéletben való hatékony érvényesítéséhez.
Noha az Ajánlások a nemzeti kisebbségi nyelvhasználati jogok létezõ csoportját kívánja tisztázni, a fõbiztos szerint elvileg más típusú kisebbségekre is alkalmazhatók.


A NEMZETI KISEBBSÉGEK NYELVI JOGAIRÓL SZÓLÓ OSLÓI AJÁNLÁSOK

A névhasználat

1) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van saját személynevüket használni, hagyományaiknak és nyelvtani szabályainak megfelelõen. Ezt a közigazgatási hatóságoknak hivatalosan el kell ismerniük és ennek megfelelõen kell használniuk.
2) A fentiekhez hasonlóan, a névhasználatra vonatkozóan ugyanezt a jogot élvezik a jogi személyek, mint például a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által alapított közmûvelõdési szervezetek és gazdasági társaságok.
3) Azokon a területeken, ahol jelentõs számban élnek nemzeti kisebbséghez tartozó személyek, és ahol erre megfelelõ igény mutatkozik, a közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell a települések elnevezésének, az utcaneveknek és más közérdekû topográfiai jelzéseknek a kisebbségi nyelven történõ feltüntetését is.


A vallásgyakorlás

4) A vallásgyakorlás során, egyénileg vagy másokkal közösen, minden személynek joga van a választása szerinti nyelvet (nyelveket) használni.
5) Azokra a családi jogállással kapcsolatos vallási eseményekre és szertartásokra vonatkozóan, amelyek jogi következményekkel is járnak, az állam igényelheti, hogy a bizonylatokat és dokumentumokat az állam hivatalos nyelvén vagy nyelvein is kiállítsák. Az állam megkövetelheti, hogy a családi jogállással kapcsolatos nyilvántartásokat az egyházak az állam hivatalos nyelvén vagy nyelvein is vezessék.


A közösségi élet és a nem kormányzati szervezetek

6) Minden személynek, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket is, joga van ahhoz, hogy saját nem kormányzati szervezeteket, társaságokat és intézményeket hozzon létre és mûködtessen. Ezek a választásuk szerinti nyelvet (nyelveket) használhatják. Az állam nyelvi alapon nem diszkriminálhatja ezeket a szervezõdési formákat, és indokolatlanul nem korlátozhatja azon jogot, hogy az állami költségvetésbõl, nemzetközi forrásokból vagy a magánszférából támogatáshoz jussanak.
7) Ha az állam aktív támogatásban részesíti - többek között - a társadalmi, kulturális és sporttevékenységeket, akkor e támogatásnak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek hasonló tevékenységeit is meg kell illetnie. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvén folytatott ilyen jellegû tevékenységek állami pénzügyi támogatásának diszkriminációmentes alapon kell történnie.


A média

8) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van arra, hogy saját nyelvû médiát hozzanak létre és tartsanak fenn. Az elektronikus média állami szabályozásának objektív és nem diszkriminatív feltételeken kell alapulnia, és nem szabad korlátoznia a kisebbségi jogokat.
9) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a közszolgálati médiában saját nyelvükön sugárzott mûsoridõt kell biztosítani, ami mennyiségileg és minõségileg meg kell, hogy feleljen az illetõ kisebbség számarányának, népsûrûségének, valamint sajátos helyzetének és igényeinek.
10) Szavatolni kell a közszolgálati és magánmédiák nemzeti kisebbségek nyelvén (nyelvein) sugárzott programjainak függetlenségét. A közszolgálati médiának a mûsor-összeállítás tartalmát és beállítottságát felügyelõ szerkesztõségei függetlenek kell, hogy legyenek, és tevékenységükbe be kell vonniuk nemzeti kisebbségekhez tartozó független személyeket is.
11) A külföldi média elérhetõségét nem szabad indokolatlanul korlátozni. Az ilyen hozzáférhetõség nem szolgálhat alapul arra, hogy csökkentsék az adott állam közszolgálati médiája által sugárzott kisebbségi mûsoridõt.


A gazdasági élet

12) Minden személynek, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket is, joga van ahhoz, hogy a választása szerinti nyelven vagy nyelveken mûködtesse magánvállalkozását. A hivatalos nyelv kiegészítõ használatát az állam csak akkor kívánhatja meg, ha ezt legitim közérdek igazolja, mint például a munkavállalói és fogyasztói érdekek védelme, vagy a vállalkozás és az államigazgatási szervek közötti eljárás.


A közigazgatási hatóságok és a közszolgáltatás

13) Azokban a régiókban és településeken, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentõs számban élnek, és ahol az erre vonatkozó igényt kifejezésre juttatták, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek biztosítani kell azt a jogot, hogy a közigazgatási szervek a családi jogállással kapcsolatos dokumentumokat és bizonyítványokat mind az állam hivatalos nyelvén vagy nyelvein, mind az illetõ kisebbség nyelvén kiállítsák. Hasonló módon a regionális és/vagy helyi közigazgatási intézményeknek a családi jogállással kapcsolatos nyilvántartásokat az illetõ nemzeti kisebbség nyelvén is vezetniük kell.
14) A nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek megfelelõ lehetõségeket kell teremteni arra, hogy a közigazgatási hatóságokkal való kapcsolataikban saját nyelvüket használják, különösen azokban a régiókban és településeken, ahol jelentõs számban élnek, és ahol az erre vonatkozó igényt kifejezésre juttatták. Hasonló módon, ahol csak lehet, a közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a közszolgáltatások a nemzeti kisebbségek nyelvén is rendelkezésre álljanak. Ebbõl a célból gondoskodniuk kell a megfelelõ munkaerõ-toborzási és/vagy képzési programokról.
15) Azokban a régiókban és településeken, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentõs számban élnek, az államnak biztosítania kell, hogy a regionális és helyi önkormányzati testületek választott tajgai az e testületekhez kapcsolódó tevékenységük során az illetõ kisebbségi nyelvet is használhassák.


A független országos intézmények

16) Azokban az államokban, ahol nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek élnek, biztosítani kell azt a jogot, hogy ha nyelvi jogaik megsértését észlelik, megfelelõ jogorvoslati lehetõségekkel éljenek, független nemzeti intézményekhez forduljanak, mint például az ombudsmanok, vagy az emberi jogi bizottságok.


Az igazságszolgáltatási hatóságok

17) Minden személynek, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket is, jogában áll, hogy az általa értett nyelven gyors tájékoztatást kapjon letartóztatásának és/vagy fogva tartásának okairól, az ellene felhozott bármiféle vád okáról, természetérõl. Minden vádlottnak joga van ahhoz, hogy védelmét az általa legjobban beszélt nyelven adja elõ, szükség esetén ingyenes tolmács igénybevételével, mind a tárgyalás elõtt és alatt, mind pedig a fellebbezés folyamán.
18) Azokban a régiókban és településeken, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentõs számban élnek, és ahol az erre vonatkozó igényt kifejezésre juttatták, az e kisebbséghez tartozó személyeknek rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy saját nyelvükön fejezhessék ki magukat az eljárások során, szükség esetén ingyenes tolmács és/vagy fordító igénybevételével.
19) Azokban a régiókban és településeken, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentõs számban élnek, és ahol az erre vonatkozó igényt kifejezésre juttatták, az államoknak különös figyelmet kell fordítaniuk az ilyen személyeket érintõ összes jogi eljárás kisebbségi nyelven történõ lefolytatásának lehetõségére.


A szabadságtól való megfosztás

20) A büntetés-végrehajtási intézmény igazgatójának és személyzetének beszélnie kell az elítéltek többségének nyelvét vagy nyelveit, vagy egy olyan nyelvet, amit az elítéltek többsége ért. Ennek érdekében megfelelõ munkaerõ-toborzási és/vagy képzési programokat kell szervezni. Szükség esetén tolmácsot kell igénybe venni.
21) A nemzeti kisebbségekhez tartozó fogva tartott személyeknek rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy az elítélt társaikkal vagy másokkal való kapcsolataikban az általuk választott nyelvet használják. Ahol csak lehet, a hatóságoknak intézkedniük kell annak érdekében, hogy a törvényes korlátokon belül az elítéltek saját nyelvüket használhassák mind szóban, mind pedig személyes levelezésükben. Ilyen vonatkozásban, egy elítéltet vagy egy fogva tartottat általában a lakóhelyéhez közeli fogházban vagy börtönben kell elhelyezni.


A Nemzeti Kisebbségek Nyelvi Jogairól szóló Oslói Ajánlásokhoz a szakértõk terjedelmes (24 oldalas) értelmezõ megjegyzéseket fûztek, amelyek tartalmazzák a dokumentum elkészítésekor felhasznált nemzetközi jogi okiratok vonatkozó szabályait is. (Ezek alapján készült az alábbi összefoglaló.)


Az értelmezõ megjegyzések általános bevezetõje kiemeli, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvének (nyelveinek) köz- és magánszférában történõ használati jogát - miként azt az Ajánlások megfogalmazzák - a szélesebb társadalomban való teljes részvétel kiegyensúlyozott összefüggésében kell szemlélni. Az Ajánlások nem elszigetelõ megközelítésre tesznek javaslatot, hanem sokkal inkább olyanra, amely a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek önazonosságának, kultúrájuk és nyelvük megtartásához, fejlesztéséhez fûzõdõ jogai és a szélesebb társadalomba teljes és egyenlõ tagként való integrálódás biztosításának szükségessége közötti egyensúly megteremtésére bátorít. A dokumentum szerint az ilyen integráció azonban aligha valósulhat meg az állam hivatalos nyelvének (nyelveinek) biztos ismerete nélkül.

1) A nevekkel kapcsolatban az értelmezõ megjegyzések hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van keresztnevüket, nemzetségnevüket és családnevüket anyanyelvükön használni. Ezt a jogot - amelynek gyakorlása alapvetõ a személy önazonosságát illetõen - minden egyes államnak sajátos körülményei ismeretében kell alkalmaznia. A közhatóságok jogosan járnak el például, ha az állam hivatalos nyelvének vagy nyelveinek írását használják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek neveinek fonetikus formájukban történõ rögzítésekor. Azonban ezt az illetõ nemzeti kisebbség nyelvi rendszerével és hagyományaival összhangban kell tenni. Ezen alapvetõ jog szellemében, mely az egyének nyelvéhez és azonosságtudathoz egyaránt szorosan kapcsolódik, azokat a személyeket, akiket a közhatóságok eredeti vagy õsi nevük, neveik feladására kényszerítettek, vagy akik nevét akaratuk ellenére megváltoztatták, megilleti a jog, hogy visszatérjenek régi nevükhöz anélkül, hogy ez számukra költségekkel járna.

2) A nevek a közösségi azonosságtudat fontos elemét képezik, ezért az Ajánlások magyarázata szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van, hogy „a magán- és a közszférában szabadon és beavatkozás vagy a diszkrimináció bármi formája nélkül használhassák nyelvüket". A személynek az a joga, hogy a közszférában, másokkal közösen bármilyen beavatkozás vagy a diszkrimináció bármilyen formája nélkül használhassa nyelvét, egyértelmûen arra utal, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által alapított és mûködtetett törvényes létesítmények is - intézmények, társaságok, szervezetek vagy üzleti vállalkozások -- az alapítójuk által választott kisebbségi nyelvû neveket használhatják. A közhatóságoknak el kell ismerniük és az adott közösség nyelvi rendszerével és hagyományaival összhangban kell használniuk e létesítmények nevét.

3) A magyarázatok szerint „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által hagyományosan és jelentõs számban lakott területeken az állami szerveknek törekedniük kell arra, hogy ...a hagyományos településneveket, az utcaneveket és más, közérdekû topográfiai jelzéseket a kisebbségi nyelven is tüntessék fel, ha ezekre megfelelõ igény mutatkozik". Ha az említett történelmi elnevezések érvényességét nem ismerik el, úgy ez a történelem megváltoztatására irányuló vagy a kisebbségeket asszimiláló kísérletnek minõsül, mely komolyan veszélyezteti a kisebbségekhez tartozó személyek önazonosságát.

4) A vallás és annak „közösségben" történõ gyakorlását a dokumentum sok, nemzetiségi kisebbséghez tartozó személy számára nagy fontosságú kérdésnek tekinti. Ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a valláshoz fûzõdõ jog mindenki számára korlátlan. Azonban a vallás és a hit megvallásának szabadsága, beleértve a nyilvános istentiszteleteket is, számos korlátozásnak van kitéve. Ezeket a korlátozásokat törvényeknek kell elõirányozniuk, és a közbiztonság, közrend, közegészség, közerkölcs, valamint a mások szabadságának és alapvetõ jogainak védelmével kell összefüggésben lenniük. Az államok nem használhatják fel ezeket a korlátozásokat a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek legitim szellemi, nyelvi vagy kulturális törekvéseinek elfojtására.
Kisebbségi körülmények között a vallás gyakorlása sokszor különösen szorosan kapcsolódik a kulturális és nyelvi önazonosság megõrzéséhez. A kisebbségi nyelv nyilvános istentiszteletek során történõ használatához fûzõdõ jog ezért - az Ajánlások szerint - éppen olyan magától értetõdõ, mint a vallási intézmények létrehozásához, magához a nyilvános istentisztelethez fûzõdõ jog.

5) Az Ajánlások szem elõtt tartják azt az elvet, hogy adminisztratív megfontolások nem akadályozhatják meg az emberi jogok élvezetét, a közhatóságok semmilyen nyelvi korlátozást nem alkalmazhatnak a vallási közösségekre. Az állam azonban megkövetelheti a vallási közösségtõl, hogy az állam hivatalos nyelvén/nyelvein is regisztrálja azokat a polgári jogi aktusokat, amelyekhez az állam jogi következményeket fûz annak érdekében, hogy az állam törvényes szabályzó és adminisztratív feladatainak (a családi jogállás szempontjából) eleget tudjon tenni.

6) A nemzeti kisebbségek nem kormányzati szervezeteinek, egyesüléseinek és intézményeinek létezése általában létfontosságú az önazonosságuk megõrzésében és fejlesztésében, és ezek általában jótékony hatásúak, elõsegítik az államon belül a polgári társadalom és a demokratikus értékek fejlõdését.
A személyeknek az a joga, hogy csoportjuk tagjaival együtt, „közösségben" cselekedjenek - tehát saját nem kormányzati szervezetek, egyesületek és intézmények alapításához és vezetéséhez fûzõdõ jogaikkal éljenek -, a nyílt és a demokratikus társadalom egyik ismérve. A közhatóságok ezért rendszerint nem avatkozhatnak be az ilyen „közösségben tevékenykedõ" létesítmények belügyeibe, és csak a nemzetközi jog által megengedett mértékben korlátozhatják azokat. Az államok úgyszintén nem avatkozhatnak be „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogaiba, hogy részt vegyenek a hazai és nemzetközi nem kormányzati szervezetek tevékenységében".
Az államok nem részesíthetik hátrányos megkülönböztetésben a nem kormányzati szervezeteket a nyelv alapján, és nem vethetik alá jogtalan nyelvi követelményeknek sem. Ennek kimondása mellett a közhatóságok megkövetelhetik ezektõl a szervezetektõl, egyesületektõl és intézményektõl, hogy igazodjanak a hazai joghoz a törvényes közérdek alapján a köztestületekkel való kapcsolatok során, beleértve ebbe az állam hivatalos nyelvének (nyelveinek) használatát is. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van, hogy „saját oktatási, kulturális és vallási intézményeket, szervezeteket vagy egyesületeket hozzanak létre és tartsanak fenn, amelyek a nemzeti jogrendszerrel összhangban önkéntes pénzügyi és egyéb hozzájárulásokra, valamint köztámogatásokra tarthatnak igényt". Következésképpen az államok nem akadályozhatják ezeket a létesítményeket abban, hogy anyagi támogatásban részesüljenek az állami költségvetésbõl, nyilvános nemzetközi forrásokból, valamint a magánszektorból.

7) Mivel az állam finanszíroz egyes nem kormányzati - többek között szociális, kulturális vagy sport jellegû - tevékenységeket, az egyenlõség és a diszkrimináció-mentesség elveinek alkalmazása azt követeli, hogy a közhatóságok arányos támogatásban részesítsék az államhatárokon belül élõ nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott hasonló tevékenységet is. Ezért ebben az összefüggésben a közhatóságoknak arányos részesedést kell biztosítaniuk az állami költségvetésbõl a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által többek között társadalmi, kulturális és sport területeken folytatott tevékenységek számára. Ez állami támogatás, segélyek, közadakozás és adójóváírás révén biztosítható.

8) A koppenhágai értekezleten (1990) elfogadott ún. Koppenhágai Okmány 32.2. pontja (IV. rész) biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek azt a jogát, hogy „saját oktatási, kulturális és vallási intézményeket, szervezeteket és egyesületeket létesítsenek és tartsanak fenn..." Bár ez a norma a médiát szó szerint nem nevezi meg, mégis gyakran alapvetõ szerepet játszik a nyelv, a kultúra és az azonosságtudat elõsegítésében és megõrzésében.
Habár afelõl nem lehet kétség, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van magánmédia alapításához és fenntartásához, ez a jog korlátozások tárgya lehet mind a nemzetközi jog, mind pedig az államnak a médiát szabályozó törvényes elõírásai révén.

9) Az értelmezõ megjegyzések szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kifejezési szabadsága magába foglalja az információ és az eszmék kisebbségi nyelven történõ átadásának jogát a közhatóságok hátrányos beavatkozása nélkül. Ez magában foglalja azt is, hogy a jelentõs lélekszámot alkotó nemzeti kisebbségeknek a mûsoridõ megilletõ hányadához kell jutniuk a közszolgálati rádió és/vagy televízió mûsoridejének felosztásakor. A mûsoridõ felosztásakor az érintett kisebbség létszámadatait kell figyelembe venni.
A számszerûség és a népsûrûség azonban nem lehet az egyetlen mérce a valamely nemzeti kisebbség részére juttatott adásidõ nagyságának megállapításában. Kisebb közösségek esetében meg kell fontolni az elfogadható idõminimumot és forrásokat, amelyek nélkül az alacsony lélekszámú kisebbség nem tudná hasznosan igénybe venni a médiát.
A kisebbségi programokra szánt mûsoridõ minõsége továbbá olyan kérdéskör, amit ésszerûen, nem diszkriminatív módon kell megközelíteni. A kisebbségi nyelvû programok idõbeosztásának biztosítania kell, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek a saját nyelvükön sugárzott programot értelmes módon élvezhessék. A közhatóságoknak tehát biztosítaniuk kell, hogy ezeket a programokat a nap elfogadható szakaszában közvetítsék.

10) A magyarázatokkal összhangban megfelelõ mechanizmusokat kell kiépíteni annak érdekében, hogy a közszolgálati médiában a nemzeti kisebbségek által vagy azok nevében történõ mûsorszerkesztés a közösség tagjainak érdekeit és igényeit fejezze ki, valamint hogy a kisebbségek függetlennek fogadják el ezt. Ezzel kapcsolatban messzemenõ kell hogy legyen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részvétele (személyes minõségükben fellépve) a szerkesztési folyamatokban, annak biztosítása érdekében, hogy a média független természetét megõrizze, és hogy a közösségek igényeit kielégítse.
Az egyenlõség és a diszkrimináció-mentesség elvének megfelelõen a közintézmények összetételének tükröznie kell az általuk kiszolgálni kívánt lakosság összetételét. Ez a közszolgálati médiára is vonatkozik. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek diszkrimináció-mentes foglalkoztatása a médiában hozzájárul a média reprezentatív és objektív jellegéhez.

11) Az ajánlások szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon joga, hogy az anyaország vagy egy másik ország által a nyelvükön sugárzott mûsoraihoz hozzáférjenek, nem indokolhatja az illetõ kisebbségek közszolgálati médiájában kijelölt programidejének csökkentését abban az államban, amelyikben a kisebbség tagjai élnek.

12) A nemzetközi dokumentumok alig foglalkoznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek gazdasági tevékenységéhez fûzõdõ jogaival. Ugyanakkor utalnak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogára, hogy nyelvüket mind nyilvánosan, mind pedig a magánszférában szabadon és a diszkrimináció bármi formája nélkül használhassák szóban és írásban, egyénileg vagy másokkal közösen. Ezek a jogok - az egyenlõség és diszkrimináció-mentesség jogával párosulva - lehetõvé teszik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek, hogy a választásuk szerinti nyelven folytassák üzleti tevékenységüket. Tekintettel arra, hogy a magánvállalkozások számára fontos az ügyfelekkel való hatékony kommunikáció, az ügyletek kedvezõ feltételek közötti lebonyolítása, a nyelv szabad megválasztása indokolatlanul nem korlátozható. A mások jogainak és szabadságainak védelme és a hivatali adminisztráció korlátozott igényei azonban indokolttá tehetik az állam hivatalos nyelvének (vagy nyelveinek) kiegészítõ használatára vonatkozó sajátos elõírásokat. Ez olyan tevékenységi területeken alkalmazható, mint például a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, a fogyasztóvédelem, a munkaügyi viszonyok, az adózás, a pénzügyi jelentések, az állami egészségügyi és munkanélküli-biztosítás és a közlekedés. Az állam a legitim közérdek alapján bármilyen nyelv használata mellett megkövetelheti, hogy kiegészítõ módon az állam hivatalos nyelvét vagy nyelveit is alkalmazzák az olyan üzleti tevékenységben, mint a közérdekû jelzések, feliratok kifüggesztése.

Összegezve:

Az állam sohasem tilthatja meg egy nyelv használatát, de legitim közérdek alapján elõirányozhatja az állam hivatalos nyelvének vagy nyelveinek kiegészítõ használatát.

13/14/15) Az EBESZ tagállamai elkötelezték magukat azon lépések megtételére, amelyek hozzájárulnak egy dinamikus környezet létrehozásához, ezáltal nem csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek önazonosságának (beleértve nyelvük) megõrzését segítve elõ, hanem azok fejlõdését és haladását is. Következésképpen ezek az államok felvállalták, hogy tiszteletben tartják „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek közügyekben való hatékony részvételéhez fûzõdõ jogát". A határozatok arra kötelezik a közhatóságokat, hogy tegyék lehetõvé a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a hatóságokkal való viszonyukban az anyanyelven történõ ügyintézést vagy azt a jogot, hogy anyanyelvû bizonylatokhoz, igazolásokhoz jussanak. A megkülönböztetés nélküliség és az egyenlõség elvével összhangban ezek az intézkedések dinamikus részvételt is követelnek, amelyben a kisebbségek nyelve a kommunikáció teljes értékû eszköze a helyi politikai életben, az állampolgárok és a közszolgáltatást is magába foglaló közigazgatási hatóságok közötti kapcsolatban egyaránt.
A közszolgálati programok és szolgáltatások tervezésével és megvalósításával kapcsolatban ésszerûen elvárható, hogy a már körvonalazott elvek szerint elkötelezett kormányok figyelembe veszik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kinyilvánított és a létszámuk által indokolt igényeit. Ahol az igényt kifejezésre juttatták, és a lélekszám is jelentõs, az egyenlõség azt kívánja meg, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó adófizetõk saját nyelvükön is hozzájuthassanak a szolgáltatásokhoz. Különösen így van ez az egészségügyi és szociális szolgáltatásoknál, amelyek az emberek életminõségére közvetlen és alapvetõ hatással vannak.

Az egyenlõség és a diszkrimináció-mentesség elveivel összhangban a közigazgatási hatóságoknak kötelességük, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekkel befogadó módon és pártatlanul foglalkozzanak. Az államoknak el kell ismerniük a joghatóságuk alá tartozó régiók demográfiai valóságát. Az államok semmiképpen nem kerülhetik meg kötelezettségeiket oly módon, hogy a régió demográfiai helyzetét megváltoztatják. Ilyen intézkedések lehetnek az önkényes elsajátítás, kilakoltatás, kiutasítás, valamint a közigazgatási határok önkényes megváltoztatása és a népszámlálás manipulálása is.

16) Az emberi jogok akkor kapnak valós értelmet a jogosultak számára, ha az állam közhatóságai kialakítják azokat a mechanizmusokat, amelyek biztosítják a nemzetközi dokumentumokban és nyilatkozatokban vagy a hazai törvénykezésben szavatolt jogok hatékony érvényesítését és védelmét. A jogi eljárások kiegészítéseként, a független országos intézmények gyorsabb és kevésbé költséges lehetõségeket biztosítanak, valamint sokkal könnyebben elérhetõek.
Ebben az összefüggésben - az értelmezõ megjegyzések szerint - az állam által alapított független országos intézmények orvoslási és kompenzációs mechanizmusként mûködhetnek, ilyen pl. az ombudsman irodája vagy az emberi jogi bizottság, mely egyúttal egy adott állam demokratikus és pluralista jellegének fokmérõje is. A jogorvoslat ilyen mechanizmusait a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára is elérhetõvé kell tenni, ha úgy gondolják, hogy nyelvi és más jogaikat sérelem érte.

17/18) A nemzetközi jog megköveteli a közhatóságoktól, hogy minden letartóztatott, vádlott vagy elítélt személyt az általa értett nyelven tájékoztassanak az ellene felhozott vádakról és az eljárás teljes menetérõl. Szükség esetén ingyenes tolmácsot kell rendelkezésükre bocsátani. A megjegyzések szerint ésszerû elvárni az államoktól, hogy - amennyire csak lehetséges - biztosítsák a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a saját nyelvükön való kifejezés jogát a bírósági (akár bûnügyi, akár polgári vagy közigazgatási) eljárás minden szakaszában, mások jogainak tiszteletben tartása mellett, megõrizve a jogi eljárás integritását, beleértve a fellebbezési szakaszt is.

19) Mivel az igazságszolgáltatás elérhetõsége létfontosságú az emberi jogok gyakorlásában, ezért fontos annak mértéke, hogy az egyén mennyire közvetlenül és könnyen vehet részt a lehetséges eljárásokban. Ha a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára a bírósági eljárások anyanyelvükön (nyelveiken) elérhetõek, akkor az igazságszolgáltatási eljárás számukra közvetlenebb és könnyebb lesz. Ezzel egybehangzóan az államoknak megfelelõ szakmai fejlesztési és képzési politikát kell folytatniuk a jogi testületek tagjaira vonatkozóan.

20) A nemzetközi normák tartalmazzák az elítéltek azon jogát is, hogy a büntetésvégrehajtási intézmény adminisztrációja értse az általuk beszélt nyelvet, valamint azt, hogy a börtönadminisztráció által beszélt nyelvet az elítéltek is megértsék.

21) Ugyanezek a szabályok biztosítják a fogva tartottaknak azt a jogát is, hogy családjukkal, tisztességes barátaikkal és külsõ szervezetek képviselõivel vagy más személyekkel kommunikáljanak. A kifejezés szabadságának, az anyanyelv köz- és magánszférában való használatának joga és más hasonló emberi jogok fontosságát figyelembe véve a hatóságokra hárul az a feladat, hogy ezeket a jogokat a törvény által megszabott korlátozások keretében tiszteletben tartsák a büntetésvégrehajtási intézményekben is. Szabály szerint a fogva tartottaknak meg kell adni a lehetõséget, hogy saját nyelvükön kommunikáljanak elítélt társaikkal, a látogatóikkal mind szóban, mind pedig írásban vagy a személyes levelezésben. Gyakorlati szempontból a fogva tartott személyek nyelvi jogainak gyakorlása akkor lehet a leghatékonyabb, ha olyan helyen tartják fogva õket, ahol ismerik az általuk beszélt nyelvet.

***

Az Oslói Ajánlások mintegy kiegészítik és továbbfejlesztik a kisebbségek nyelvhasználati jogaival kapcsolatos speciális nemzetközi dokumentumokat, amelyek közül a legismertebbek: a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól Szóló ENSZ-nyilatkozat (1992. december 18.), az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (Strasbourg, 1992. november 5., amelyet a Családi Kör 2001. február 8-i, 15-i, 22-i és március 1-jei számában folytatásban közölt), az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl szóló Keretegyezménye (Strasbourg, 1995. február 1., amelynek teljes szövegét a Családi Kör 1999. február 4-i számának mellékleteként közölte) és az UNESCO védnökségével és támogatásával elfogadott Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Barcelona, 1996. június 6.).

írta BOZÓKI Antal
forrás: Családi Kör, Újvidék

Olvassál többet
a Kisebbségi dosszié oldalán »

még több
adat
és információ
kattints ide