Zemplén Trianon északkeleti áldozata
írta Dévényi István




    Akiknek térkép a táj

    A hét évtizede történtekrol errefelé mindenki tud, a legendákat mindenki ismeri, hiszen a határmódosítás utórezgéseit mind a mai napig érzik a zempléniek, akik szeretik a hagymás ruszlit, a cseh sört és az olcsó szlovák benzint.

    Senki földje - így nevezik a Csörgo felé vezeto útszakasz egy részét a sátoraljaújhelyiek. Sajátos státusú földdarabról van szó: semleges terület ez, amely a húszezres város vízellátását biztosító vízmu közlekedését hivatott szolgálni. Ha tehát egy személyautó közlekedik a "semleges" földúton, a soforje itthon, míg az anyósülés vendége Szlovákiában halad.

    A különös helyzet oka a Ronyva-patak. A cseh küldöttség a trianoni tárgyalásokon ezt a vízfolyást jelölte ki határfolyónak, állítva, hogy hajózható, vagyis ideális állomáshelye lesz a nemzeti flottillának. Az érvelés apró szépséghibája, hogy a Ronyva csapadékosabb idoszakban is csupán térdig ér, a mederben tehát nemhogy a hadihajó, de még a komolyabb halászcsónak is megfeneklene. A trianoni kastélyban minderrol mit sem tudtak, így a kis patak határfolyóvá lépett elo, a csehek pedig megszerezték a hon áhított kelet-nyugati vasútvonalat. A nagyhatalmak egyetlen ponton azért eltekintettek a határfolyó nyomvonalától, mivel a Ronyva a térségi vízmuvet is elszakította volna Magyarországtól.

    - Valaki lefestette a sorompót - mutat Seres Erno muvezeto a csehek által eredetileg elképzelt határt jelképezo piros-fehér-zöld szerkezetre. A sorompót - amely egyébkor nyitva áll - az ismeretlen felújítók lezárták, ezért továbbhaladásunkhoz szükséges a véletlenül arra járorözo határor segítsége is. A katona útlevelet senkitol sem kér, annak ellenére, hogy a jármu jobb oldalán ülok máris Szlovákiában tartózkodnak. A valódi határátlépés azonban csak pár száz méterrel késobb következik, ahol a csörgoi út a kassai autóútba torkollik. Itt újabb frissen festett sorompó állja utunkat, ezt már csak a vízmu szakemberei nyithatják ki saját kulcsaikkal. Fél kilométerrel odébb ismét határátlépés: a szlovákiai foútról bekanyarodunk a magyar vízmutelepre.

    Seres Erno talán a határátkelés Guinness-rekordere, mivel öt évig élt a két ország határán álló vízmu egyik szolgálati lakásában. Kisebbik gyermeke is itt, a sokhektáros kerttel és gyümölcsössel övezett, 1906-ban emelt épületben nevelkedett. A családi idillnek azonban épp az idill vetett véget.

    - Idegesítoen nyugodt a környék - mondja az egykori lakó -, mert a magyarok nem jöhetnek ide, a szlovákok meg minek jönnének.

    A csöndet csak néha-néha töri meg a falakra szerelt mozgásérzékelos riasztók sikítása, akkor azonban még Sátoraljaújhely alsóbb részein is tudják, hogy illetéktelen személy tévedt a szivattyútelepre.

    Seres Ernon kívül Tóth Jánosné és fia is a vízmunek köszönheti otthonát. Családi házuk szintén a Ronyva bal partján épült, tehát az eredeti tulajdonosokat csak az ivóvíz miatti határmódosítás mentette meg a csehszlovák fennhatóságtól. A kilencvenéves Tóth Jánosné öt esztendovel ezelotti költözésükkor még csak nem is sejtette, hogy alkalmanként szlovák területen fog hazatérni, s Trianon is csak akkor avatkozott be az életükbe, amikor a gázszolgáltató nem volt hajlandó a gázvezetéket a bizonytalan helyzetu ingatlanig vezetni.

    Jó néhányan - foként az autósok - viszont hasznot húznak az államhatár közelségébol. A térségben soha nem látott méreteket öltött az üzemanyag-turizmus, mivel a gépjármu-tulajdonosok egy szlovákiai tankolással harminc forintot takaríthatnak meg literenként. A tapasztalatlan próbálkozó azonban könnyen pórul járhat, mert bár gond nélkül fizethet forinttal az átkelo szomszédságában épült benzinkútnál, a szlovák alkalmazottak hat helyett hét forintjával számolják a koronát, ha idegent szolgálnak ki. Szlovák részrol ugyanakkor leginkább a szalámi- és szerencsejáték-turizmus dívik: a jó minoségu honi élelmiszerek, valamint a nagyobb lottónyeremények továbbra is tömegeket vonzanak a határ menti településre.

    Legtöbbük a Rákóczi utcán lépi át az államhatárt. A Sátoraljaújhely központjából induló út a Ronyva-patak fölött is áthalad, ami miatt a város kisebbik részével együtt Csehszlovákiához került. Az apró átkelohelyen csak a gyalogosforgalom engedélyezett, s ez egyfajta páneurópaipiknik-hangulatot kölcsönöz a határállomás hétköznapjainak. A magyarországi magyarok szívesen betérnek a húsz méter híján itthon maradt Tulipán étterembe, ahol hamisítatlan juhtúrós sztrapacskát, pacallevest, beherovkát és barna sört fogyasztanak. A forgalom természetesen kétirányú, mivel a szlovákiai magyarok meg a Szlovákiában hiányzó magyaros ízek kedvéért sétálnak át a Rákóczi utca honi oldalára. A kereskedelmi összefonódás a piaci napokon szemmel láthatóvá is válik: a cipo, ruha, kazetta, játék, édesség és parfüm árát forintban és koronában egyaránt kiírják a vásári árusok.

    1995-ig a páciniak is Sátoraljaújhelynél hagyták el az országot, ha nagykövesdi (Velky Kamenec) rokonaikat akarták meglátogatni. Ötven kilométer, egyórányi autóút, s máris összeborulhattak a szétszakított családok. Igaz, Trianon elott mindehhez öt percre, ha szükségük lett volna. Az egymástól két kilométerre fekvo települések helyzetére polgármestereik már 1991. október 14-én felhívták a figyelmet. Barati Attila rendhagyó ebédre invitálta szlovákiai kollégáját, Jakus Pétert. A pácini óvodában készített menüt Barati Attila a sorompó magyar oldalán fölállított, magányos asztalnál fogyasztotta el, majd a fogásokat hivatalsegédjével átküldte a sorompó másik oldalán ücsörgo Jakus Péternek. Az étel - a sátoraljaújhelyi kerülonek köszönhetoen - egy órával késobb, kihulve került a nagykövesdi polgármester asztalára.

    Mivel a tiltakozó táplálkozás nem váltotta be a hozzá fuzött reményeket, a két polgármester 1993 júniusában éhségsztrájkba kezdett. Jakus Péter és Barati Attila tizenkét napig koplalt a határszélen, s demonstrációjukat csak akkor függesztették föl, amikor az illetékes hivataloktól ígéretet kaptak a határnyitásra. A pácin-nagykövesdi határátkelo 1995 márciusában nyitotta meg kapuit.

    - Tudtuk, hogy jó ügyért harcolunk, s ez nagyon hamar be is bizonyosodott - véli Barati Attila, aki harmadszor tölti be Pácin polgármesterének tisztét. - Közvetlenül a határnyitás után megszerveztük a bodrogközi napokat, s a rendezvényen azóta is magyar és szlovák árubemutatót és vásárt tartunk. A két falu varrodái is fölvették egymással a kapcsolatot, s egy karcsai vállalkozó Nagykövesden húsz asszonynak munkát adó muhelyt nyitott. Egy hónap múlva pedig megnyílik Pácinban a szomszéd ország vásárlóira alapozó nagybani piac, nem beszélve a Sóstó, Debrecen és Hajdúszoboszló felé irányuló szlovák fürdoturizmusról, amely 1995 óta Pácinon halad keresztül.

    Felhotlen, szép nyári napokon Pácinból tisztán látni a negyedszáz kilométerre kéklo Szárhegyet. Sem magassága, sem élovilága, sem más nem teszi különlegesen nevezetessé, Zemplénben mégis számon tartják ezt a természeti képzodményt. A magyar kálvária emlékhelye tette híressé a Szárhegyet, a tizenhárom stáció, amelyek mindegyike az elcsatolt városoknak állít emléket. A stációkat összeköto hegyi ösvényen - amelyet a magyar fájdalom útjának is hívnak - rövid sétával a Szent Koronát mintázó kápolnához s az ünnepnapokon a hegyteton lobogó, a magyarság egységét hirdeto országzászlóhoz juthat a látogató. Hétköznapokon viszont csak a csupasz zászlórúd mered az égre, az országzászló ilyenkor a sátoraljaújhelyi polgármesteri hivatalban pihen. Félo ugyanis, hogy a fagyujtésre, illegális favágásra szakosodott polgárok esetleg ellopnák a piros-fehér-zöld vásznat.

[start] [trianon index] [hunsor]

____ Monitoring, Research, Analysis ____
~ by Kormos László, Webmaster & Creative Development ~
~ 1997 - -HUNSOR- All Rights Reserved. ~