Az amerikai és a brit szakértők 1918-1919-ben és 1944-47-ben is a végül Trianonban elfogadott diktátumhoz, illetve a második világháború utáni helyzethez képest magyar szempontból méltányosabb határokat javasoltak Magyarországnak. 1947-ben tehát helyre lehetett volna hozni Trianon hibáit, a történelem azonban ismételte magát. "A különbség csupán annyi volt, hogy azt az európai hatalmat, amely rákényszerítette akaratát az angolszászokra, 1944-47-ben nem Franciaországnak, hanem Szovjetuniónak hívták" - vélekedik Romsics Ignác.
Az első világháborút követően, 1918 végén a brit és az amerikai békedelegáció pontos és egymáshoz nagyon hasonló határjavaslatokkal érkezett Párizsba, a békekonferenciára. A később elfogadott, úgynevezett trianoni határokhoz képest mindkettő határozottan méltányosnak mondható - hívja fel a figyelmet Romsics Ignác egy tanulmányában, amely a História című folyóiratban jelent meg.
Magyarország története a XX. században című könyvében ugyanakkor a történész arra is rámutat, hogy a győztes nagyhatalmak Magyarországot Károlyi Mihály új kormánya és a kezdődő rendszerváltás ellenére vesztes államként kezelték, s a vae victis (Jaj a legyőzötteknek!) elvét alkalmazták vele szemben.
Ezért nem lett Trianon "igazságosabb"
Az amerikai javaslat a határ menti és döntően magyarok lakta területeknek mintegy kétharmadát, a brit pedig körülbelül felét hagyta volna meg Magyarországnak. A Csallóköz, Losoncz és Fülek környéke, egy keskenyebb kelet-magyarországi, illetve partiumi sáv, Bácska egy része és a Drávaszög mindkét javaslat szerint Magyarországhoz tartozott volna - említi meg Romsics Ignác a Históriában megjelent írásában. Az amerikaiak ezen kívül a Tisza, a Maros és az Aranka határolta háromszöget (Észak-Bánát) sem tervezték elcsatolni.
Miért kapott akkor Magyarország ezeknél a javaslatoknál lényegesen rosszabb és etnikailag jóval igazságtalanabb határvonalat? A végeredményhez, amely a területi albizottságokban alakult ki 1919 februárjában és márciusában, Romsics véleménye szerint sokszor nagyon szubjektív tényezők is hozzájárultak. Ezek között említi a történész például a cseh, román és szerb delegátusok reális szempontok mellett túlzásokat és nyilvánvaló hazugságokat is szép számmal tartalmazó kitartó érvelését, "amely azon a kétségkívül helyes lélektani előfeltevésen nyugodott, hogy ha valamit sokszor és meggyőződéssel ismételgetünk, akkor egy idő után még a legnagyobb valótlanság is hihetően hangzik."
A "magyarlakta területek" kérdését egyébként Benes egy 1916-ban Párizsban megjelentetett propagandamunkájában is megemlítette - fejti ki Romsics Ignác egy másik írásában, amely a Rubicon című történelmi magazinban a mostani Trianon-évforduló alkalmából jelent meg.
Benes: "Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot!"
Benes írása a Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot (Detruisez l'Autriche-Hongrie) címet viselte. Masaryk téziseit itt Benes annyiban fejlesztette tovább, hogy Erdély Romániához történő "visszacsatolását" is az elérendő célok közé sorolta. A független Magyarország "csak és kizárólag a magyarok által lakott területeket tarthatja meg" - idézi Benes gondolatait a történész.
A cseh álláspont a "függetlenséget" és a magyarlakta területek meghatározását meglehetősen szabadon kezelte, mint az kiderül egy 1915-ből származó, Masaryk által jegyzett memorandumból. Ebben a "cseh és a szerb-horvát álmok netovábbjaként" Masaryk felvetette a két új állam közötti földrajzi összeköttetés gondolatát, azaz a Pozsony és Zágráb közötti "szláv korridor" tervét is - említi meg Romsics a Rubiconban megjelent tanulmányában.
Szláv korridor terve a Dunántúlon
Ez a bizonyos szláv korridor a mai Magyarország területén, a Dunántúlon húzódott volna. A háború alatti cseh elképzelés szerint a "korridor" csak nevében lett volna folyosó, valójában a fél Dunántúl területét értették alatta: tartalmazta volna a Balaton északi partját, Sopront, Szentgotthárdot és Nagykanizsát. Ezzel kapcsolatban is idézhető Romsics Ignác egyik előadásában elhangzott gondolat: "Fekete humorral meg is jegyezhetnénk, hogy Trianonnal nem is jártunk olyan rosszul...".
Ha a Magyarországgal szemben területi igénnyel fellépő államok eredeti elképzeléseit vesszük figyelembe, akkor a fenti megjegyzés teljesen helytálló. Románia például 1916-ban olyan új határt rajzolt volna, amelyben Békéscsaba, Gyula, Makó és Mátészalka sem maradt volna Magyarországé.
A Históriában közölt cikkben a szerző megemlíti a francia delegátusok minden esetben a cseheket, románokat, szerbeket és sohasem a magyarokat támogató álláspontját, továbbá a területi albizottságokban működő brit szakértők magyarellenességét, és ezáltal motivált "puhaságát" is. A Magyarországgal szemben leginkább méltányos amerikai szakértők így az esetek többségében végül egyedül maradtak - fejti ki Romsics.
A brit békedelegáció azon tagjai, akik nem osztották a szakértői szint szlávbarát és magyarellenes elfogultságait, elég hamar felfigyeltek a területi albizottságok döntéseinek tendenciózus egyoldalúságaira. Elégedetlenségüknek 1919. március 25-én maga a küldöttség vezetője, Lloyd George miniszterelnök is hangot adott.
"Soha nem lesz béke Délkelet-Európában - jövendölte Lloyd George híres fontainebleau-i memorandumában -‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. Ezért én a béke vezérelvének azt venném, hogy amennyire emberileg lehetséges, a különböző népfajok kapják meg saját hazájukat, és hogy ez az emberi szempont előzzön meg minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési meggondolást, melyek rendszerint más módon is megoldhatók."
A brit kormányfő keze volt abban is, hogy május 3-án a Külügyminiszterek Tanácsa, május 5-én pedig a Csehszlovák Bizottság újratárgyalta a színmagyar Csallóköz hovatartozását. Ez - mint cseppben a tenger tükrözte a békekonferencia döntéshozatali mechanizmusát és motivációs bázisát - hívja fel a figyelmet Romsics Ignác.
Masarykkal szemben, aki a jövő érdekében hajlott volna egy etnikailag igazságosabb határ elfogadására, Benes megingathatatlanul ragaszkodott a Duna déli ágához és azt állította, hogy gazdasági okokból a csallóközi magyarok is a sziget Csehszlovákiához csatolását kívánják. A franciák teljes vehemenciával Benest támogatták, s emögé - saját miniszterelnökükkel szemben - a brit szakértők is felsorakoztak.
A Külügyminiszterek Tanácsának 1919. május 8-i ülésén, ahol a magyar határokat véglegesítették, egyedül az amerikai külügyminiszter kifogásolta, hogy "minden esetben Magyarország rovására döntöttek", és így csupán román és csehszlovák fennhatóság alá "két millió magyar kerül". James Balfour, a Foreign Office feje viszont kerülte az állásfoglalást, és lehetőség szerint meg sem szólalt.
Lloyd George "Nem lesz béke Közép-Európában"
Ez a Magyarországgal szembeni tendenciózusan méltánytalan eljárás is hozzájárult ahhoz, hogy 1919 áprilisában az amerikai szakértők egy csoportja - köztük a román és a jugoszláv területi albizottság két tagja, Clive Day és Charles Seymour, a Yale Egyetem későbbi elnöke fellázadt az elvtelen kompromisszumok ellen, és különvéleményéről az elnököt is tájékoztatta.
Az amerikaiak egyre általánosabb elégedetlensége végül oda vezetett, hogy 1919 végén delegációjuk elhagyta Franciaországot.
Nagy-Britannia ilyen drasztikus lépésre nem szánta el magát. Ám a miniszterelnök és tanácsadói, illetve a Foreign Office és szakértői közötti belső nézeteltérés a magyar határokkal kapcsolatban továbbra is megmaradt, sőt 1919-20 között több alkalommal felszínre is tört.
Ez a vita a történész szerint legélesebbé a magyar delegáció Párizsba érkezése és Apponyi Albert meghallgatása után, a Legfelsőbb Tanács, valamint a Külügyminiszterek és Nagykövetek Tanácsa 1920. február-márciusi londoni ülésszakán vált, ahol Lloyd George még egyszer megkísérelte a legkirívóbb igazságtalanságok orvoslását. Pontos statisztikai adatokat citálva mutatott rá, hogy a békeszerződés "a teljes magyar népesség egyharmadát" tervezi idegen uralom alá helyezni, és hogy ezt "nem lesz könnyű megvédeni".
Nem lesz béke Közép-Európában - idézi Romsics Ignác Lloyd George szavait‚ "ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (sic!) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását".
Százezrek tüntettek Trianon ellen - félárbócon az országzászló
"A 14 részből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetsége alapokmányát tartalmazta. A második rögzítette Magyarország határait. Ennek értelmében Magyarország területe - Horvátországot nem számítva - 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, azaz éppen egyharmadára, lakóinak száma pedig 18,2 millióról 7,5 millióra, tehát a korábbi 43 százalékára csökkent. Közepes méterű európai országból Magyarország ezzel a térség egyik kisállamává vált (...) A trianoni békeszerződést a magyar társadalom égbekiáltó igazságtalanságként fogta fel. Június 4-én, amikor az okmányt aláírták, az üzletek és iskolák zárva maradtak, a napilapok gyászkerettel jelentek meg, s Budapesten százezrek tüntettek ellene. Az országzászlót ettől kezdve mindig csak félárbocig vonták fel. Ugyanez ismétlődött 1920. november 13-án, amikor a nemzetgyűlés tárgyalta és elfogadta a békeszerződést, amelyet végül 1921. július 26-án hirdettek ki és iktattak törvényeink közé." (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században)
A történelem ismételte önmagát
Londonban - immár az amerikaiak nélkül - lényegében ugyanaz játszódott le, mint egy évvel korábban Párizsban. Az olaszok helyeselték, a franciák viszont hevesen ellenezték Lloyd George felvetését, s a kialakult vitában a brit diplomácia ekkor sem saját miniszterelnökét, hanem a franciákat támogatta - emlékeztet a történész.
A hozzáértők szűk köre az Egyesült Államokban is tudta és nem felejtette el, hogy Wilson elnök magasztos elveit "lerombolták a kompromisszumok és engedmények", hogy a békekonferencia céljává a "győztes béke" és nem az "igazságos béke" megalkotása vált, s hogy a rendezés a Duna-térségben ily módon nem szilárd alapokra, hanem homokra épült - írja Romsics Ignác.
"Ezért 1942-43-ban, amikor egy új béke kidolgozásához kezdtek az amerikai szakértők, lényegében ugyanazok a határokat javasolták Magyarországnak, mint elődeik 1918-1919-ben. A történelem ismételte magát annyiban is, hogy az eredeti brit határjavaslatok ekkor is nagyon közel álltak az amerikaiakhoz, s a tárgyalások során a britek most is nagyon engedékenynek bizonyultak. A különbség csupán annyi volt, hogy azt az európai hatalmat, amely rákényszerítette akaratát az angolszászokra, 1944-47-ben nem Franciaországnak, hanem Szovjetuniónak hívták."
Romsics Ignác: A legtöbben azt sem tudják, hány magyar él Erdélyben
Pontatlan és sokszor hibás információkkal rendelkeznek a magyarok a trianoni békeszerződésről - véli Romsics Ignác. A történész hozzátette: rövid távon kevés az esély az etnikai alapú kérdések békés és tartós rendezésére a szomszédos országokban. Megjegyezte: a magyarországi politikai pártok sokszor saját céljaik elérése érdekében használják fel a határon túli magyarok kérdését.
Van mit javítani a tényanyagbeli tudásunkon Trianont illetően - monda az InfoRádiónak Romsics Ignác, a Magyarország magyar és külföldi szemmel című konferencián tartott előadása után. A történész szerint ugyanis az emberek többsége azzal sincs tisztában, hogy mennyi magyar él ma Erdélyben.
Úgy véli: nem az a fő vita, hogy revíziót követeljünk-e, és ha igen, mekkorát - ezt a nézetet csak marginális csoportok képviselik. A fontos kérdés inkább az, hogy a határokon kívüli magyarsággal kapcsolatban pontosan milyen felelősséggel tartozik az anyaország.
Az autonómia követeléséről az egyetemi tanár elmondta: az igény nem alaptalan, hiszen a világon számos példát ismerünk, de a többségi nemzetek képviselői félnek az autonómia megadásától.
A magyar pártok sokszor saját céljaik elérése érdekében használják fel a határon túli magyarok kérdését - véli Romsics Ignác, aki szerint erre példa volt a státustörvény vitájának idején a hárommillió román munkavállalóval való riogatás, vagy a kettős állampolgárság ügye, amely mögött politikai motivációk húzódtak meg.
A volt brit nagykövet szerint Trianon amputáció volt
Az elvesztett magyar presztízs és a döntéshozók gyakran gyors és felületes nemtörődömsége is hozzájárult Trianonhoz - írta egy most megjelent könyv előszavában az Egyesült Államokban élő magyar történész, John Lukács. A nyolcvanas évek elején Budapesten szolgáló Bryan Cartledge brit nagykövet pedig egy angol szemszögéből elemzi a 89 évvel ezelőtt megszületett békeszerződést.
Képes egy brit írni Trianonról, "van hozzá szeme" - válaszolta az InfoRádió kérdésére Bánki Vera, Bryan Cartledge volt budapesti brit nagykövet Trianon egy angol szemével című könyvének fordítója. Cartledge 1980-83 között szolgált Budapesten, majd moszkvai nagykövet lett. Nyugdíjba vonulása után egy oxfordi kollégiumnak volt az igazgatója.
Kifejtette: Cartledge előzőleg már hét évet szánt arra, hogy megírja Magyarország történetét, ami 2008-ban jelent meg Megmaradni címmel. Ezután kapott egy felkérést, hogy a párizsi békékről szóló sorozatban írja meg a magyar békekötésről szóló kötetet.
Cartledge nem sebnek nevezi Trianont - mutatott rá Bánki Vera. A Magyarország történetéről szóló könyve azzal végződik, hogy a tatár, a török, a Habsburg Birodalom, a náci Németország és a Szovjetunió már a múlté, de Magyarország még megvan. Ezek sebek voltak, amelyek begyógyulnak, Trianon viszont amputáció, ami visszafordíthatatlan.
Szerinte csak az Európai Unióban lehet reménykedni, aminek egyszer remélhetőleg az összes szomszédos ország a tagja lesz egyszer. Akkor pedig az emberi jogok fogják rendezni a kérdést. (infórádió)
|
|
|
