A birtokvásárlásokról az utolsó 5 évben

8. Torontál megye.
Torontál megye tarka összevisszaságában az oláhság alárendelt szerepet játszik; 185.000 szerb, 180.000 sváb és 115.000 magyarral szemben 88.000 oláh lakja a vármegye 14 járását, illetőleg a 14-ből 10-et; ezen számarány kedvező volta dacára az oláhok az utolsó öt évben 11.000 kat. hold, majdnem kizárólag mezőgazdasági magyar földbirtokot vásároltak körülbelül 13-14 millió korona értékben, dicséretére a temesvári "Timisana" oláh és a "földbirtok és parcellázó bank" magyar pénzintézetnek, melyek a privát vállalkozókkal vetekedve, ily rövid idő alatt tudták ezt az eredményt felmutatni!

11. Kolozs megye.

Egész Erdélyben, sőt az egész országban aránylag legnagyobb a veszteségünk Kolozs vármegyében, Erdély szívében. Kincses Kolozsvár a magyar kultúrának erdélyi központja körül volt a román tevékenység legerősebb, legeredménydúsabb. Az, hogy ez lehetséges volt, előttem az erdélyi magyar társadalom csődjével egyértelmű. A kormányzat részéről pedig vagy a tudatlanság, a tájékozatlanság, vagy a könnyelműség olyan fokát árulja el, amely szörnyű világításba helyezi azok működését, akikre az ország nagy érdekeinek gondozása bízva van. Kolozs megyében 15.600 hold majdnem kizárólag mezőgazdasági birtok körülbelül 6-7 millió korona értékben, a vármegyei magyar magánbirtokoknak közel 11 %-a került az utolsó öt évben oláh kézre. A kolozsvári központi járás 31 községéből csak 10-ben nem volt veszteségünk, a többi 21-ben mindegyikben.

Ugyanazon megítélés alá, mint Kolozs és Szolnok-Doboka, esnek:

12. Tordaaranyos, 13. Alsófehér, 14. Kisküküllő vármegyék is.

Tordaaranyos és Alsófehérben körülbelül 5-6 %; Kisküküllőben, hol a magyar politikusok által halálra ítélt közép birtokososztály erősebben van képviselve, 9 % a veszteségünk. Kisküküllő vármegye már a székelység elővédje, ez a veszteség tehát már a székelységet veszélyezteti és szorítja szűkebbre azt a nagy gyűrűt, mely őt körülveszi.

15. Maros-Torda megye.

Székely vármegye, de nyugati és északi része, mely régen nem tartozott az ősi székely Marosszékhez, románlakta; a magyar birtok vesztesége többnyire az ezen területen fekvő községekből és a nyelvhatáron fekvő székely községekből került ki. Itt is szorul a gyűrű a székelység körül. Az utolsó 3-4 évben Marosvásárhely, a székely főváros, két oláh bank élénk működésének vált színterévé. Az "Albina" és "Lumina" nevű oláh pénzintézetek fiókokat nyitottak; az eredmény látható abból, hogy az összes birtokeladások, két esetet kivéve, az utolsó két évből származnak.

16. Hunyad megye.

Azt az utat, amelyen Kolozs, Szolnok-Doboka, Kisküküllő és Marostorda csak nemrég járnak, Hunyad megye már rég szélesre taposta. A magyar birtokosok pusztulása itt a vége felé közeledik. Mezőgazdasági birtok már csak kevés, erdőbirtok azonban még elég van magyar kézen.
Veszteségünk főleg a mezőgazdasági jellegű birtokok terén itt is tovább folytatódott, ámbár itt is vannak állami telepek, főleg csángó telepítvények, amelyeket megerősíteni a kormányzat kötelessége lett volna, ha csak nem akarja, hogy idővel beleolvadjanak az oláh tengerbe. Hunyad megyében azonban egy sajnos, egészen elszigetelt kedvező jelenséggel is találkozunk; ugyanis egy magyar főúr, gróf Andrássy Sándor a többnyire oláh közbirtokosságoktól és oláh községektől nagyobb kiterjedésű erdőbirtokokat szerzett; ez az egyetlen magyar terjeszkedés a románság kárára, amelyről az egész országban tudomással bírok.

A Hunyaddal határos Szeben megyében nincsen ma már egyetlen egy 100 holdon felüli magyar birtok sem, ugyan ez a helyzet Brassó megyében is. Fogarasban talán 2 ilyen birtok van még magánkézen, pedig Fogarasban még az utolsó erdélyi fejedelem Apaffy Mihály előszeretettel székelt. Régen itt a Telekiektől elkezdve számtalan erdélyi főúri és közép nemes családnak volt sok és értékes birtoka.
A fogarasi várhoz 64 község tartozott magyar várjobbágyokkal. De ezeket már mind régebben elnyelte az oláh áradat; ezekben a vármegyékben a múlt generációk idejében zajlott le az a pusztulás, amely ma a centrális erdélyi vármegyékben szemünk láttára folyik és amely ugyanott fog végződni magyar szempontból, ha észre nem térünk, mint amily végét látjuk Erdély déli vármegyéiben.

Ezen vármegyékhez sorolható még Nagyküküllő: itt is a magyar birtok teljes kivonulófélben van; 26 % mezőgazdasági és 16 % erdőbirtok veszett el itt az utolsó 5 évben; nemsokára itt se lesz egy talpalatnyi magyar birtok sem, és nem lesz kilátás sem többé arra, hogy a magyarság valaha a vármegyében újból gyökeret verhessen.
A három székely vármegyében, úgymint: Csík, Udvarhely, Háromszékben jelentős változás nem volt, miután az oláhság itt elenyésző csekély számban van képviselve. De nem lehet azt állítani, hogy ne lett volna itt is oláh próbálkozás. Ilyen az udvarhelymegyei nagygalambfalvi "Albina" fiókalapítási eset, amely azt hiszem, hogy a székely görög-katolikusok közt megindult román propagandával függ össze.

A háromszékmegyei papolci 8000 kat. hold eladásáról végleges értesülést nem szereztem, de arról értesültem, hogy az "Albina" óhajtja megvásárolni ezen birtokot és hogy a tárgyalások folyamatban vannak; ha ez a vásár sikerül, nem csak nemzeti szempontból lesz sajnálatos ezen veszteség, hanem mezőgazdasági szempontból is, mert valószínű, hogy ezen terület romániai juhpásztorok kezére kerül, kik az állatcsempészés terén és a ragadós állatbetegségek behurcolásában európai rekordot teremtettek.
Vármegyénként ösmertettem a román nemzetiségi birtokpolitikának az utolsó öt évben elért eredményeit. Ezen eredményeket még csak összegezni kívánom: öt év leforgása alatt a románok által lakott vidékeken 96.000 hold mezőgazdasági és 70.000 hold erdőbirtok, összesen 166.000 kat. hold magyar föld ment át körülbelül 70 millió korona értékben oláhok tulajdonába.

A közel 100.000 hold mezőgazdasági birtok a felsorolt vármegyék területén fekvő és ezen kategóriába tartozó magyar magánbirtoknak 6.6 százalékát teszi. Ezen számarány Erdélyben 8 %-ra emelkedik, az anyaországban 5.5 %-ra csökken.
Szóval kifejezve, ezen számok azt hirdetik, hogyha ezen pusztulás ilyen mérvben tovább folytatódik, 30 év, tehát egy generáció alatt a magyar birtok fele elvész Erdélyben. Oly megdöbbentő ezen eredmény, hogy azt hiszem, igen sokan lesznek, kik szavaimnak nem fognak hitelt adni. Pedig adataimat igyekeztem pontos lelkiismeretességgel összeállítani. Levonva a levonandókat, hozzáadva a hozzáadandókat, a valóságtól nagy eltérés nem lehetséges. Sajnos, inkább alatta maradtam a valóság számainak, mint fölötte.

De reá kell mutatnom egész határozottsággal arra is, hogy a birtokpusztítás mai méretei még fokozódni fognak. Erdélyben tényleg a magyar birtok már igen régi idők óta fogy, a déli vármegyékben már a fejedelmi idők óta apad; teljes eltűnése ezen vidékeken azonban 1848 után indult meg és már a 80-as 90-es években be is fejeződött. De azt merem egész határozottsággal állítani, hogy a tömeges birtokeladások, a tömeges parcellázások ezelőtt legfeljebb 8-10 évvel vették kezdetüket. Élénk emlékemben van azon kolozsvári gyűlésnek lefolyása, melyen az erdélyi társadalomnak tekintélyes része egy budapesti parcellázó intézet azon szándéka ellen foglalt állást, hogy Erdélyben fiókot alapítson. Abban az időben még csak egy-egy parcellázásról lehetett Erdélyben hallani és a magyar birtokos-osztály a hazafiasság hiányának tartotta, azzal illette és elítélte azokat, kik oláhoknak birtokot eladtak. Hol van ma ez a közfelfogás? Keresztül gázolt rajta rövid 10 év története.

Azóta a magyar pénzintézetek nagy kedvteléssel karolták fel ezen jövedelmező üzletágat és igen sok erdélyi birtokos folyamodott az ő segítségükhöz. De nemcsak bankok vették kezükbe ezen üzletet, ma mindenki parcelláz Erdélyben, elkezdve a bankártól, folytatva az ügyvédeken, a földbirtokos papok, tanítók, penzionált katonák, ügynökök, fakereskedők, szóval mindenki lesen ül, hogy hol lehetne egy kisebb vagy nagyobb birtok parcellázásán valamit nyerészkedni.

És hihető-e akkor az, hogy pusztulásunk fokozódni nem fog? Sajnos félek, de nem fog egy generáció letelni, hogy a fent jelzett szomorú jóslatom beteljesedjék.

És akkor, hogy egy magyar államférfi szavaival éljek, tényleg megnehezül az idők járása felettünk. Mert nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy a magyar birtokos-osztály pusztulása mily vészes következményekkel jár minden tekintetben nemzetiségi vidéken.

Első következménye a népszaporulat arányszámainak eltolódásában nyilvánul. Az a földbirtok, mely idegen kézre jut, új gazdasági egyedeket teremt; az illető nemzetiségnek nyújt tehát módot és alkalmat, hogy népszaporulatát elhelyezze, gazdaságilag foglalkoztassa, neki megélhetést biztosítson; karöltve jár ezen következményekkel természetesen az a másik, hogy a magyar birtokos és vele együtt magyar alkalmazottai, cselédsége, munkásai kivonulnak, elköltöznek azon vidékről. Ez úton egy lassú és fokozatos koncentrálódása megy végbe a magyarságnak a városokban. Ez pedig nemzetünk végét jelenti azon vidékeken. Az egész világon mindenütt, ahol voltak városok, melyekben a körülöttük levő vidéktől eltérő nemzetiségű lakosság volt, ezek lassan felszívódtak, lassan beolvadtak. Így volt ez nálunk is az összes német városokkal és kivételt ezen szabály alól a szász városok Erdélyben csak látszólag képeznek, mert volt és van falusi tartalékjuk, melyre támaszkodhatnak; ma ezen tartalék viszonylagos apadásával ezek is a románság hódításának vannak kitéve. De hiszen ez természetes is: a városi lakosság a degeneráció százféle nemével kell hogy megküzdjön, a népszaporulat terén passzív a saldója, reá van utalva a faluból beözönlő tartalékok pótló erejére és amint ezek megszűnnek bugyogni, vagy amint a város nem képes többé az idegen beözönlő nemzetiségeket beolvasztani, megszűnt nemzetisége fenntartásának lehetősége is.

A birtokszerzések hatása máris érezhető a legújabb népszámlálási adatokból, amennyiben a románság Erdélyben az eddigi ciklusok eredményeivel ellentétben erősebb szaporulatot mutat a magyarságénál.

A román birtokszerzések politikai eredményeit, politikai következményeit tárgyalni ezen rövid szemle célját messze túlhaladná; csak röviden kívánok reámutatni arra, hogy egy olyan országrészben, ahol a földbirtok az alapja a nép megélhetésének, még sokkal kizárólagosabb mértékben, mint az országos átlagban, ahol épp ebből kifolyólag a földbirtok nemcsak kenyeret ad a népnek, hanem alapja a társadalmi állásnak, a pozíciónak, a tekintélynek is, ott egyúttal sokkal kizárólagosabb bázisa minden politikai erőnek, politikai szervezkedésnek és sokkal inkább alkalmas eldönteni azt a nagy küzdelmet, melyet két nép a létért folytat, amelyet mi nemzetiségi kérdésnek szoktunk nevezni és amely fölött alapjában véve sokkal kevésbé uralkodnak a politikai institúciók, azok berendezéseinek mikéntje, hanem azok a nagy természeti és társadalmi törvényszerűségek, amelyek a népek szaporodását, virágzását és hanyatlását vas következetességgel előidézik. Ép ezért minden mélyebben gondolkozó elme előtt azok a politikai téren mozgó, váltakozó torzsalkodások és egyezkedések, a két nemzet vezetőinek egymás iránti váltakozó személyes indulatai, kibékülései és politikai kérdésekben megértést kereső kezdeményezései a kérdést felszínen érintő csekélységek. Erdély felett tartósan az fog uralkodni, aki a nemzetek létérti küzdelmében szerepet vivő nagy tényezőket a maga számára huzamosan kedvezően alakítani képes lesz. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, azt a természet törvényei a leggyönyörűbb nemzetiségi politikai egyetértés mellett is szét fogják morzsolni. Mi ezen az úton vagyunk, amint azt a matematika, az egyszeregy bizonyítja, ha utolsó percben észre nem térünk.

Ennek pedig csak egy módja van ezen a téren, t.i. a birtokpolitika terén.

Föl kell mutatni azon okokat, amelyek a magyar birtok eldarabolását előidézik és lehetőleg meg kell szüntetni azokat. Amennyiben pedig teljesen meg nem szüntethetők, gondoskodni kell olyan csatornákról, amelyeken az eladásra kerülő birtok újból magyar kézre visszavándorol, gondoskodni kell olyan eszközről, amelyek elég hatékonyak veszteségeink ellensúlyozására.

A magyar birtok pusztulásának okait csak hosszú, fáradságos és részletekbe menő munka lehet hivatott kideríteni. Utána kell kutatni minden egyes esetnek és az egyező esetek tömkelegéből indukció útján kell a szabályt felállítani.

Ezt a munkát a magyar tudománynak kötelessége elvégezni, amely ezen a téren eddig semmi, vagy csak kevés szolgálatot tett.

A fő ok a felburjánzott közvetítés túltengése, aminek csak részben okai a nemzetiségi pénzintézetek. A föld, amely csak korlátolt mennyiségben áll a nemzet rendelkezésére és épp ezért a nemzetnek közkincse, az üzérkedés legkedveltebb tárgyává vált. Korlátlanul lehet vele kereskedni és ebbe az államnak, a nemzeti akaratnak nincsen beleszólása.

Őseink helyesebb felfogást érvényesítettek, mert a földbirtokot korlátolt volta miatt az elpazarlástól, a nemzet kezéről idegen kézbe való kerülésétől megóvták. Nem vagyunk elég gazdag és erős nemzet, hogy mikor az összes nagy nemzetek hasonló védőintézményekkel bírnak, mi két kézzel szórjuk a magyar nemzet legnagyobb kincsét: a magyar földet, azoknak, akik csak arra a napra várnak, amelyen elég erősek lesznek arra, hogy elkiáltsák, hogy hát: ki a legény ebben a csárdában?

A közvetítés túltengésének korlátok közé szorítása, a földbirtokmozgalom zigorú ellenőrzése és irányítása, örökösödési rendünk hibáinak kiküszöbölése hatalmunkban állnak, csak komolyan akarnunk kell.

Sajnos, a nagybirtok és parasztbirtok jövedelmezőségének disparitását eltüntetni semmiféle eszközzel nem lehet; de lehet paralizálni azt a káros nemzeti hatást, melyet ezentúl is mindenesetre előidézni alkalmas, megfelelő telepítési és más birtokpolitikai tevékenységgel.

Magyar nemzeti birtokpolitika! Meddig késel még az éji homályban?

gróf Bethlen István
1912., A.D.