"A sírt, hol nemzet süllyed el,
népek veszik körül,
S az ember millióinak
szemében gyászkönny ül."
(Vörösmarty Mihály)
Ne áltassuk magunkat, nem ül gyászkönny a szemekben. És a nemzet egyre süllyed. Trianonnál nem csak az ország, a nemzet sírját is megásták. Már József Attila látta: "Mit bánja sok törvényhozónk,/ hogy mint pusztul el szép fajunk!" Pedig ô még ott volt a szörnyű döntés közvetlen közelében, de a folyamat már akkor elindult. Elindították! Elindították a paktum aláírásának pillanatában. Amikor erôszakosan feldaraboltak egy nemzetet, szétszakítottak, darabokra téptek egy testet. Senki sem vigyázta ama darabok sorsát, s a gyilkolásra kijelöltek, a szolgálatos hóhérok elkezdtek szétzúzni egy ezeréves kultúrát, elkezdték tépni-gyalázni egy nép nyelvét, ütlegelni a szót szólókat, az éneket éneklôket. Bűn lett a nemzet, a nyelv, a lélek szépsége, hogy az vagy, aki vagy, hogy szereted édesanyádat, szereted gyermekedet, s hogy megcsókolod kedvesed arcát, száját, s hogy letérdelsz, és elkezded mondani: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben...
"Magyarországot nem büntették, Magyarországot kivégezték!" – írja Henri Pozzi 1935-ben megjelent könyvében. Hozzáteszem most, a "kivégzés" 80. évfordulóján: Trianonnál kimondták a halálos ítéletet nem csak az országra, a magyarságra is. Megölni, elpusztítani egy nemzetet, mely érték! Mely gazdagította – s azóta is gazdagítja – az egyetemes kultúrát, mely népek ezrei közül is az "egyetlenegy"! Mely ha bűnös is, "akár a többi nép", minek "élni adatott", s melynek ama ítélet szerint nem szabad élni, el kell pusztulni! Manapság, amikor immár fél évszázada van emberi jogok nyilatkozata, mely kimondja, a legszentebb érték az emberi élet, senkinek nincs joga azt elvenni, és senkinek nincs joga az egyént a szabadságtól, a maga akarata szerinti cselekvés jogától megfosztani, akkor ezt a népekre, vagy pontosabban, egyes népekre, köztük a mi népünkre is, nem vonatkoztatják. Ha egy specifikus növény lennénk, törvények védenének, ha egy anyakönyvileg bejegyzett "szabadnak született" egyén lennénk, ugyanúgy vonatkoznának ránk a deklarált törvények, bírósághoz fordulhatnánk, jogorvoslást kérhetnénk, de mert nép vagyunk: oda lehetett dobni bennünket az országok útjára, letapodtatásra, kiirtásra, kitörlésre a népek ezrei közül.
Trianoni trauma – közszájon forgó kifejezés. Igen, a trianoni trauma ma is hat. Elveszítette a nemzet a józan önértékelését. Kishitűségben szenved. "Bújában egymást marta meg" (Vörösmarty). És marja, rágja szüntelenül. Nem hisz (már) önmagában, nincs józan önismerete. Megfosztották tôle! Félelmek ölik, gyilkolják az erejét. Aki még józan, egészséges szeretettel szereti nemzetét, s tenni is akar érte, az "magyarkodik". Feladjuk önmagunkat, nem hiszünk saját jövônkben. Amikor egy közülünk – aki nem akarja, hogy rajta is eluralkodjék a kishitűség – határrevíziót emleget, nem nagyot, csak annyit, hogy a közvetlenül a határok melletti részeket, melyeken döntô többségben él még ideig-óráig a magyarság, csatolják vissza, vagy legalábbis tartson igényt rá az ország, a "hidegfejűek", "józan eszűek" kioktatják. Nem az érintett szomszédállamok, a préda megajándékozottjai, mi fordulunk el tôle. Mi bélyegezzük "szélsôségesnek"… Nem. Nem kell nekünk terület. Nem kell az arasznyi lét! Nem kellenek az anyaországnak a kívülrekedtek, a halálra, megszűnésre, a sorvadásra/sorvasztásra, a nemzet testébôl való kigyomlálásra ítéltek.
Sikerült elérni: egyre erôsebb a másság-tudat. Azokat, akik leszakíttattak, elszakíttattak, már másoknak is tekinti a csonka nemzet. Nem fogadja el ôket, s ha odamennek, kinézi az országból, s megkérdezi a kilúgozott agyú magyar: Hát ti tudtok magyarul? S az erdélyi magyar diákot a közös táborban románnak, a vajdaságit vagy horvátországit "jugónak", a felvidékit szlováknak vagy a kárpátaljait ukránnak minôsítik a mássá programozott tudatú nemzettársak.
És a sorvadási folyamat! A hét országban, hét "utódállamban" összehangolt programmal sorvasztják a többségiek a magyarságot. Átlép a határokon az összehangolt stratégia. Lefejezni a nemzetet, azaz: megakadályozni az egyetemalapítást. És felülrôl lefelé, alulról felfelé sorvasztani az oktatást. Ennek is megvan a taktikája: megszüntetni – meg is szüntették mindenütt az ötvenes évek végéig – az önálló magyar iskolákat, tagozattá sorvasztották azokat, s majd tagozatként megakadályozták a nemzeti szellemű oktatást-nevelést, s fokozatosan építették le, szüntették meg… Bedobták a jelszót, ami a megtépázott hitű magyarságban talajra talált: Nem érvényesül a gyermek, ha magyar iskolát végez. És ez terjedt szájról szájra, családról családra, el addig, hogy lehatolt az egészen kicsi faluközösségekig, s odahatott, hogy önként adták-adják fel az iskolákat. A nemzeti kultúrától megfosztott magyarság megfosztatik az önismerettôl is, talajtalan, támasztalan marad, s tehetnek vele bármit! Egy adott pillanatban e talajtalanságában – nem tudja, ki volt Petôfi Sándor, Szent István vagy Kossuth Lajos – semmit sem tud népérôl, saját magáról, s a másik nemzet kulturális igájába kerül, hiszen neki semmije sincs, annak meg van Sevcsenkója, Cosbucja, Eminescuja… S pláne – ezt sem rejtik véka alá – Eminescu is gyalázza az ô népét! Szinte szégyelli, le is tagadja/tagadná, hogy ô magyarnak született. S ha lehet, a nyilvánosság elôtt inkognitóban marad nemzeti hovátartozásával. Elvesz benne az igénye az édesanyja tiszteletének, rohamos méreteket ölt a tartásnélküliség, s a "vegyes családok" magyar tagjai, a magyar anyák, magyar apák nem tartják fontosnak magyarul megtanítani a gyermeküket! Számukra már nem kötelezô érvényű a tízparancsolat, hogy: "Tiszteld apádat és anyádat!" Ôk nem tisztelik, szégyellik. Szégyellik mint gyarmatosított lények, bábúk…
Trianon megtette hát a magáét… Megszégyenített, önfeladásba tiport, önismeretétôl, önértékelésétôl megfosztott egy népet. S ha fel nem támad a magyarság, vissza nem téríthetô sérülések bénítják meg mozgásszerveinket, s belehullunk egy fortyogó katlanba, mely felszív, elemészt. Ha fel nem támad a magyarság, a sír, "hol nemzet süllyed el" teljes és tragikus valósággá válik. A végek, a tagok, a részek pusztulása magával rántja az egész testet, s a tollaitól, ékességeitôl megfosztott, megcsúfolt holttest nem fogja megkapni még a kötelezô érvényű kegyeletet sem.
*
Mondjuk ki végre a világnak: Trianon revízióra szorul. A jogtalan állapotot csak jogorvoslással lehet megszüntetni. S ha az emberiség számára minden ember érték, hogy ne lenne az egy nemzet! Mely az egyetemesség része, s melynek csonkításával megcsonkul az egyetemesség is.
Gazda József
|
|
|
