A Kossuth rádió Vasárnapi Újságja 2000 június 4-i adásából: TRIANON 'EMLÉKNAP' Új rablók, régi szándékokkal…
Döbrentei Kornél olvassa föl írását. "Amiként a zsidóság egymást követô nemzedékeinek megrendítô elevenségű élménye, szemléletének meghatározója s nem utolsósorban folytonos anyagi jóvátételi követeléseinek forrása a Holocaust, mint feldolgozhatatlan trauma, ugyanez a magyarságnak a trianoni békediktátum máig kiheverhetetlen, kibeszélhetetlen, a pszichén át a zsigerekig lehatoló tragikuma, iszonyatos tehetetlenségi nyomatékkal párosulva. Ez a meghunyászkodó csöndesség lenne a magyar fátum? Mert tény, hallgatunk, bebáboztatva valami túlfokozott bűntudatban, nem követelünk jóvátételt, sem bocsánatkérést, a népirtások között nem misztifikáljuk az egyetlenné a ma is tartó magyar genocidiumot, amelyet a saját kannibalizmusunk is tetéz; minden különösebb gurmanság nélkül éljük föl meg nem született gyerekeinket. Németh László szerint, "a népnek mely elfogyott, szerzôdések nem szerezhetnek országot, s a népet, melyben bô természet terjeszkedik, szerzödések sem tudhatnak ki az országból".
Ha így folytatjuk, kitudhatnak. Az országvesztéshez alaposan hozzájárultunk másként is. A megkötött és távlatos következményeiben át nem gondolt alapszerzôdésekre gondolok. A jelen idô mámorában deklaráltan megerôsíteni egy történelmileg bűnösen hibás döntést, s ezzel önként hozzájárulni egy hamis status quo megszilárdításához továbbra is a mi rovásunkra, hát nem tudom.... Hátrányos helyzetünkbôl adódhat erényünk: a határok spiritualizálása mellett az elszakított magyarság lelki, szellemi, gazdasági integrálása. Ám ehhez "elfelejtettük" elôkészíteni a talajt. Az anyaországi ifjúság semmit nem ért, nem tud Tiranonról, amit mégis, azt rosszul tudja, nem ô tehet róla. Mint ahogyan 1956-nak sincs egyértelmüen tisztázott helye sem az agyakban, sem a szívekben. Ha ez így marad, akkor még is kivel akarjuk megnyerni a jövôt, megmenteni a magyarságot? Annak idején, nem ziláltattunk, züllesztettünk szét ennyire erkölcsileg, az írástudók elitje, köztük Ady, Kosztolányi, Somlyó Zoltán, Gellért Oszkár, Krúdy, Karinthy, Tamási Áron, Illyés, Sík Sándor, József Attila, Szabó Zoltán nem csak jogának, világbotrány ellen.
No és a maiak? Egy részük úgy tesz, mintha a magyarság máig megoldatlan sorskérdései nem léteznének, nem történt volna Trianon, Don-kanyar, második világháború utáni még igaztalanabb béke, szovjet gyarmatosítás, kommunista vörös fasizmus, 1956, vagy akár a tíz évvel ezelôtti kísérlet, amikor ez a nép megpróbálta fölemelni fejét, kiegyenesíteni gerincét, hogy tiszta lappal léphessen az emelked? nemzetek sorába. Ehelyett ezen körök zsurnalisztái rendre följelentik az országot, bornírt rágalmakat terjesztve, szépíróik műveikkel sugallják a világközvéleménynek, a magyar nép velejéig romlott, bűnös, ergo: megérdemel elre és visszamenleg is minden retorziót. De hol vannak a többiek? Zömük taktikusan kivár, idôt akar nyerni, idôt, amely még mindig sajátságos magyar idö, melytôl nem csak a homokórák, a szívek is megrepednek. " Új rablói vannak a nyárnak" - írta Ady.
Igen, de a szándék régi. Még akkor is, ha az a sok veszteglésre késztet? zátony, mint a Jóreménység foka van eladva. Európa vérünkön fölhizlalt és modernné kikupálódott része nem szereti a bűneivel történô szembesülést, bár lelkiismerete nincs, könyörtelen lelkiismeretességgel szorgalmazza érdekei érvényesítését. Feledj és kussolj! Aki emlékezik, annak múltja van, s akinek múltja van, az veszélyes, mert tanulhat. Félek, mi veszélytelenek vagyunk.... Ó, hány, és hány Trianon szentesíttetett az eltelt nyolcvan év alatt? Minden újnak feltüntetett globális gondolat zárköve, konklúziója a régi: itt, a Duna mentén nincs szükség egy erôs - önerôs -, gazdasági hatósugárral, kultúrával, integráló erôvel bíró Magyarországra. Számomra ez a boszniai háború után ismételten kiderül, alig vehetünk részt az újjáépítésben, mint mindig, bázisnak, hídföállásnak jók vagyunk, de csak annak. Csalódás és megcsalatás. Naív vagyok, mert ha mi nem igazultunk meg, miért hittem, hogy Európa megigazul? "
Döbrentei Kornél
|
|
|
