Ahogy az egész magyarság életében, ugyanúgy a magyar költészetben is nyomot hagyott a trianoni pusztítás. Az alábbiakban a Trianonnal kapcsolatban íródott versekből olvashatsz néhányat. Ismert és kevésbé ismert szerzők, ismert és kevésbé ismert költeményei szerepelnek, ebben a válogatásban. Remélem, Te is találsz közöttük kedvedre valót!

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna:

Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!


Szőke István Attila:

ESKÜSZÜNK!
Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!

Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét:
Az égen győzi le örök ellenségét
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.

Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben senkitől se félünk;
Csaba ifjú király, meghajlunk előtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szőtted.

Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot;
Figyeljük a Turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését!

Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos, s fia Árpád;
Áhítjuk óvó, Szent Magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki se támad.

Nagy-Magyarország te sosem leszel árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva;
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!

Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
ŐSI ORSZÁGUNKAT EGYÜTT VESSZÜK VISSZA!


Reményik Sándor:

Nem nyugszunk bele!
Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.
Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szűz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.
De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.
Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövő századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.
E sebek és e fájdalom örök.
Ettől vonaglik minden magyar rög
Ettől vérez ki majd nyomunkba hág
Ettől nem gyógyulnak az unokák.
Tátra erdők ettől zúgnak-búgnak
Ettől reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kővé ettől vállnak
Kemény kövek élő szívként fájnak.
Amíg élünk ettől fájunk, égünk
Sírban ettől nem lesz pihenésünk
Ettől szorul a kezünk ökölbe
Ettől sír a gyermek anyaölben.
Fenyőmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!


Vitéz Somogyváry Gyula:

JAJJ!
("A magyar nemzetgyűlés ratifikálta a trianoni szerződést...") Most már aztán csehek lesztek kutyák
és még nagyobb úr lesz a kancsuka.
A gőgös, keshedt, vén turulmadár
nem száll már többet e rögre soha.
A föld húsa, mit ekétek kifordít,
Arany-Prágának ont majd gabonát
s csehek lesztek vagy megfeszültök,
kutyák!

Hallod-e székely? Európa ítélt.
Hívhatod már a poklot és eget!
Holnap a pópa oláh Miatyánkra
bottal tanítja hetyke kölykedet.
Hajlongó szolga lesz az unokád már
s oláh fejfával borít majd a hant
s kitépjük a szíved, ha magyar,
bitang!

Hej, Bácska népe, húzzad az igát,
mi "győztesek" majd addig dőzsölünk.
Nemes bocskorunk a nyakadra lépett
és Szent-Páris most paroláz velünk.
Meg ne zavarja Nagyszerbia álmát
magyar szóval a nyikkanó poronty,
mert feltámad Heródes újra,
te rongy!


Végvári:

A csonka test
Kezét-lábát a gyilkosok levágták
És otthagyták a vadon közepén,
S szóltak hozzá: nosza, munkára fel!
S szóltak gúnnyal: most járj,
ha tudsz, legény!
És továbbálltak a sötét haramják!
És a keze-lába-nincs nyomorék
Ott vergődik a vadon közepén,
És kínjában a csillagokat nézi
Ínsége rettenes éjjelén, -
Míg egyszer csak megindul.
Megindul úgy, hogy nem kell neki láb,
Mint a kőszirt, mit a vihar meglökött,
A meredélyen úgy zuhan alább.
Útját jelzi a sok-sok omló rög,
S közeledtét a rebbent madarak:
Mert mint a végítélet dübörög.
Talán, mire a völgyfenékre ér,
Ezer szilánkra zúzza önmagát,
De azt is, aki szembejő vele,
És azt is, akit az útjában talált,
S akire sziklasúllyal rá fog esni,
Mert elindult a tagjait keresni!


MAGYAR FOHÁSZ

Lent a rónák nyár tüzében
Ring a délibáb,
Tüzek gyúlnak, vakít a fény,
Ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor,
Valamennyi vén akácfa,
Menyasszony csokor.
Zöld arany a pázsit selyme,
Kék ezüst a tó.
Csendes éjjel halkan felsír
A tárogató:

Ott ahol zúg az a négy folyó,
Ott ahol szenvedni jó,
Ott ahol kiömlött annyi drága vér
Ezredévről mond mesét a szél.
Búg a kürt az ősi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
Erdély szent bércére
Zúgva száll, visszajár
A magyar Turulmadár.

Magyar földről Székely földre
Szállnak fellegek,
Kigyúlnak a pásztortüzek:
Ragyogó szemek.
Még az égen is hadak útja jár
A legendák hős vezére
Paripára száll.
Szebb ott a tél, szebb ott a nyár
Szebben hull a hó
Kolozsváron piros-fehér-zöld a lobogó.

Ott ahol zúg az a négy folyó,
Ott ahol szenvedni jó,
Ott ahol kiömlött annyi drága vér
Ezredévről mond mesét a szél.
Búg a kürt az ősi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
(Kolozsvár visszavár).
Erdély szent bércére
Zúgva száll, visszajár
A magyar Turulmadár.


MAGYAR KARÁCSONY, (1920-1923)

Arról a Szent Magyar földről,
melyet tőlünk elraboltak,
amelyet most gyáva rablók,
gaz árulók bitorolnak.
Valaki egy fenyőfácskát,
hozott nekem karácsonyra
ahol az én bölcsőm ringott,
onnan hozta, onnan hozta.
Elvágták a gyökerétől
és bedugták egy favázába,
az eleven gyökér helyett,
ez a faváz lett a lába.
De sok földönfutó Magyar,
osztozik e szörnyű sorsban,
akit csonkán elüldöztek,
koldus-mankón járnak mostan.
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van-ezer éve-van ott,
ősapámé, ősanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem,
a kis fenyő meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyű erőt,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.


Fiammal beszélek

(Idézet a Képes Vasárnap korabeli számából, 1940)
Nem felhők azok édes fiam,
A jó Isten most nem küld felleget.
Virágok nyíltak odafenn az égen,
Azok virulnak szép hazánk felett.
Dehogy gyermekem, nincs ősz odakünn
Most van a legszebb tündér kikelet.
Tavasz borult a bús magyar világra,
Imádkozz szépen, tedd össze kezed.
Hogy miért sírok? Ne kérdezd kincsem,
Jól esik sírni, azért sír anyád.
Szól a rádió, figyeljél csak szépen,
Hallgasd Csíkország szabadságdalát.
Hol van Csíkország? Nézd csak fiacskám,
Ez itt a térkép, rajta szép hazánk.
Ezek itt hegyek, magyar hegyek újra,
Mert a jó Isten lenézett reánk.
Erdélyi bércek, sok karácsonyfával,
Zúgnak a szélben, az ég kapuján,
Síró sóhajtást, jaj, be sokat zúgtak!
De majd víg nótát zúgnak ezután!
Ez itt Csíkország, a térkép sarkában,
Ott harsog most a magyar trombita!
Hallod, hogy fujja egy katona bácsi?
Minden katonák legbátrabbika?
Jó nagyapád is az volt tizennégyben,
Magyar honvéd, a sapkáján virág,
És védte Erdélyt száz ellenség ellen,
Mikor ránk rontott az egész világ.
Hol van nagyapó? Meghalt, fiacskám...
Zúdult a gránát, mint a fergeteg,
Nekik nem volt már puskagolyójuk sem,
Meghalt mind és... Erdély elveszett.
Nem, nem örökre, kisfiam! Az égben
Meglátta azt a jó Isten szeme,
Hogy nagyapádék megdicsőült lelke
Erdély sorsába nem nyugszik bele.
Csaba hősei együtt mentek velük
Hadak útján az Úristen elé,
Feltörtek lentről is a jaj-fohászok,
Az ég is csaknem meghasadt belé!
Magyar imáknak végtelen nagy árja
Isten szívére végre rátalált,
És a jó Isten nem bírt tovább nézni
Ennyi könnyet és hasztalan halált.
Ítélt az Isten s megjutalmazott Ő
Minden szenvedést, minden drága vért,
A jelt megadta és indult a honvéd,
Indult a honvéd, s Erdély visszatért!
Anyád szemében büszke könny ragyog most,
Könny, mit kicsalt egy sírhant hazatérte,
Szabad Erdélyért halt meg nagyapád,
Fiam, ha kell... halj meg Te is érte!


Szentmihályi Szabó Péter:
Trianon sebei

Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Idegenek özönlöttek be a földre,
ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.
Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,
aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,
fedéllel, földdel, szeretettel,
nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.
Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded
hófödte hegyeid, kincses városaid -
még a fejfákról is letörölték a neved,
templomaidban más nyelven szólal a hit.
Mint gazda, kit ősi házából kivetettek,
s megjelennek a rablók, fosztogatók,
gyorsan leverik a címert s a keresztet,
s a magyarnak bottal osztanak útravalót,
szomorú szemmel néz vissza a gazda,
letérdel, megcsókolja ősei földjét,
aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,
néhány régi írás, fakult kép az örökség.
Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Régi gazdaként lépek a magyar földre,
és szent szavait sohasem feledem.

Zöld hantokon egy koronából
Kettős kereszt nőtt
Ez mutatja hol a hazád
Akármerről jössz
Baloldalán nyolcszor vágott
Mező látható
Négy nagy folyót jelképez
De csak három található

A mi hazánk szép nagymagyarország
Címerének tetejében arany koronád
Melynek fénye egyre jobban
Halványodni kezd

Hazám, hazám Magyarország
Nem találod a helyed
Egy istened van te néked
Ő lesz majd veled
Ő bátorít mosolyogva
Hogyha öröm ér
Ő lesz veled, hohgya harcolsz
A szent földekért

A mi hazánk szép nagymagyarország
Címerének tetejében arany koronád
Melynek fényét újra vissza
Csak mi adhatjuk


Mazula Imre:
TE BUJDOSÓ

Te bujdosó székely
Fenn a Hargitán
Tekints fel az égre
Majd csak szebb lesz tán

Ez az ősi föld
Mely a tietek
Hozzánk tartozik
S másé nem lehet

Nem vigyáznak rád
Az ősi Istenek
Csak magadban bízz
Úgy nagy baj nem lehet

Hozzátok könyörgünk
Ti jó Istenek
Segítsétek népünk
Hogy boldogan éljenek


Délvidéki induló

Szabadka, Zombor, Újvidék.
Honvédsereg virágra lép.
Visszatér majd szent határunk,
Osi földön jár a lábunk,
Szívünkben öröm ég!

Új hajnal fénye virrad ránk.
Nagyobb lesz újra szent hazánk.
Visszatér szép Délvidékünk,
Visszaadja Isten nékünk,
Vigyázzon mireánk!


Bácskai induló

Felzördülnek a fegyverek,
Újvidékre menetelek.
Szabadkáig meg sem állok,
Ne sírjatok, magyar lányok!
Seje-haja-haj, hát elore!

Ropognak a gépfegyverek,
Bomba robban, sír a berek.
Hol az ágyú, azt kiáltja,
A magyarnak nincsen párja!
Seje-haja-haj, hát elore!
Igazságot Magyarországnak!

Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.
Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt…
Igazságot, igazságot,
Igazságot Magyarországnak!


Mindent vissza!

Esztergomon magyar zászló, de vár még Révkomárom,
A pozsonyi sétatér, híd s a kassai várrom.
Losonc, Rozsnyó, Ungvár népe jelszavunkat issza!
Mindent vissza, mindent vissza, mindent-mindent vissza!

Vissza a szép Felvidékünk minden hegyét-völgyét!
Vissza a dús erdeinknek minden egyes tölgyét!
Folyóinkat, melyek vizét a mi földünk issza!
Mindent vissza, mindent vissza, mindent-mindent vissza!

Vág völgyében magyar nóta száll a magas égnek.
S a Kárpátok ormain még ortüzeink égnek.
Nyitra, Ipoly s a kis Hernád vize ma még tiszta,
De piros lesz, ha nem kapunk mindent-mindent vissza!


Lesz, lesz, lesz...

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes!

Akárhogy is berzenkednek,
Acsarkodnak-hetvenkednek,
Errol majd a magyar virtus tesz, tesz, tesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Ez az ország újra csak a miénk lesz!

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Kolozsvár is újra magyar város lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Szabadka is újra magyar címert vesz!

A miénk volt ezer évig,
Egy falut sem hagyunk nékik,
Minden magyar hitvallása ez, ez, ez.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy és boldog lesz!


Erdélyi induló

Elhangzott a szó,
Zeng az induló,
Gyoztesek megint
Régi zászlaink.

Nézd a gúnyhatárt,
Széttiporva már,
Várnak újra mind
Osi bérceink.

Édes Erdély, itt vagyunk,
Érted élünk és halunk,
Gyoz a szittya fergeteg,
A rohanó sereg!

Lépteink nyomán
Fönn a Hargitán,
Völgyeinkben lenn
Büszke nóta zeng.

Már semerre sincs
Átkozott bilincs,
Énekeljetek,
Völgyek és hegyek!

Édes Erdély, itt vagyunk,
Érted élünk és halunk,
Gyoz a szittya fergeteg,
A rohanó sereg!


Bácska, Bánát akarja...

Bácska, Bánát akarja,
Hogy vissza legyen csatolva,
Visszatér még a Délvidék!

Zombor, Zenta, Szabadka
Hazavágyó magyarja
Ezt akarja megélni még!

Piros-fehér-zöldben
Ragyogjon hát
Duna-Tisza-közt
A magyar határ!

Bácska, Bánát akarja,
Hogy vissza legyen csatolva,
Visszatér még a Délvidék!


Hazánk része, Délvidékünk...

Hazánk része, Délvidékünk köszöntünk!
Újra magyar és boldog lesz a földünk.
El nem vehet senki tolünk majd többé,
Miénk voltál, az is leszel örökké!
Megvédünk minden eronkkel,
Az életünkkel és vérünkkel.
Hazánk része, Délvidékünk köszöntünk!
Újra magyar és boldog lesz a földünk.