A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikájának az utóbbi tíz esztendőben a látszatteremtés és az e látszatokra alapozó legitimitáskeresés volt a lényege. Nem volt ez mindig így, csak lassan feledésbe merülnek a régi szép idők, amikor volt még a szónak, az érvnek némi hitele, hatása, volt még köze a kommunikációnak a valósághoz. 1990 és 1993 között az RMDSZ-ben fokozatosan hódított teret - a nemzeti oldal szívós meggyőző munkájának eredményeként - az autonómia gondolata. 1993 és 1995 között megindult az autonómia-elvu önépítkezés, bár egyes elengedhetetlen lépések (nemzeti kataszter összeállítása, belső választás, autonómia-statutumok) elmaradtak. Markó Bélát ennek ellenére 1995-ben másodszor is megválasztották elnöknek. Markó pedig levonta a kínálkozó következtetést: a pozícióban maradáshoz nem szükséges a konfliktusokkal járó tényleges programteljesítés, elégséges annak a látszata is. Ahogy mestere írja: "A fejedelemnek nem kell az erények mindegyikével rendelkeznie, de szükséges, hogy külsőleg úgy mutatkozzék, mintha rendelkeznék velük. Sőt, azt merészelem állítani, hogy ha mind meg is volnának benne, és hogy ha mindig figyelembe is venné őket, az ártalmas volna, látszatuk viszont hasznos lehet." (Niccolo Machiavelli: A fejedelem/A Luccai Castruccio Castracani élete, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, Téka sorozat, 1991, 127. old) A látszat és a politikai hasznosság: íme a Markó-vezette RMDSZ 1995 utáni politikájának két kulcsszava.

(Kurzusváltás)
A Markó-féle 1994/1995-ös kurzusváltás mögöttes motivációját alighanem a hatalomvágy és a politikai gyávaság sajátos ötvözete adja. A román hatalom akkortájt több csatornán is megüzente: nem látja szívesen a magyarság önálló intézményrendszer-építési törekvéseit. A Szövetségi Képviselők Tanácsának feloszlatása is felmerült a román kormány politikai kommunikációjában. Markó Béla ekkor még ellenállni látszott. Nem állt a hatalom RMDSZ-en belüli emberinek oldalára sem akkor, amikor ezek elhatárolódtak a parlamentben Tőkés László emlékezetes, a román államhatalom által "finom eszközökkel végrehajtott etnikai tisztogatásról" szóló, Egyesült Államokban tett kijelentésétől, sem a Neptun-ügy alkalmával. (Igaz, nem is állt Tőkés mellé. Ma már visszatekintve az is nagy dolognak tunik, hogy akkor még nem támogatta az idegen akarat belső vektorait.) 1994-ben az Interconfessio Társaság által a Kolozsvári Nyilatkozat második évfordulója alkalmából szervezett konferencián sokak meglepődésére felvetette azt a gondolatot is, hogy a megalkuvók által oly sokat emlegetett öncélú, elvtelen szövetséges- és kompromisszumkeresés vakvágány, hogy az esetleges "elszigetelődés" nem maga a vég. ("Le kell vonni a konzekvenciákat arra nézve, hogy milyen stratégiát érvényesít az RMDSZ: helyzetkövetőt vagy helyzetteremtőt; (a Kolozsvári Nyilatkozatnak - megjegyzés tőlem BZSA) következményei vannak arra nézve, hogy a román parlamentben - ahol mi még mindig politikai pártként vagyunk elkönyvelve és úgy szereplünk a politikai palettán - a magunk helyét miként kerestük vagy keressük meg az elkövetkezőkben, arra nézve, hogy nekünk mindenképpen politikai pártként viselkedve kell szövetségeseket találnunk a román parlamentben. Nem a szövetség gondolatát vitatom, hanem, hogy ilyenfajta szövetség gondolata elfogadható-e és elfogadható lesz-e az RMDSZ számára az elkövetkezőkben. Egy politikai párttal kapcsolatosan felmerülhet, hogy elszigetelődik-e vagy nem szigetelődik el akkor, amikor szövetségei lazulnak vagy erősödnek, de feltehető-e ez a kérdés egy autonómiára törekvő, magát önkormányzati modellként meghatározó és végül is egy teljes, külön entitást jelentő közösséget képviselő szervezettel kapcsolatosan?" (Lásd: Péntek - Borbély: Magyar Jövőkép - Egy minőségi magyar paradigma, MVSZ kiadása, 1996, Székesfehérvár, 27. old.) Micsoda hangleütés! Ehhez képest minden jel arra utal, hogy egy hónappal később, 1994. december 20-án az ő hallgatólagos támogatásával indult példátlan lejáratási kampány a szervezet tiszteletbeli elnöke, Tőkés László ellen, mely a román sajtó által 1990 végén, a román nemzeti önbecsülés sajátos, exkluzivista felfogása jegyében ("egy magyar lehet a román forradalom hőse") kitalált ügynökvádat melegítette fel. (Az akció markóista "hősét", az RMDSZ-ből akkor ideiglenesen kizárt, majd a parlamentből kibukott Nagy Benedeket 1996 után kormányzati tisztségviselőként (!) látjuk viszont.)

(Látszatsíkok)
1995 kezdete óta Markó Béla a látszatok embere. Politikai vonalvezetése arra utal, hogy nincs szüksége az általa vezetett szervezetnek a szubsztantív (tartalmi) legitimitásra, amit a reális érdekképviselet biztosít, elég a megtévesztett választók szavazatai által biztosított formális (látszat) legitimitás. Nem kell a belső demokrácia, csak annak látszata, mert a belső választáson alapuló demokratikus rendszerben rejlik némi bizonytalansági tényező. Igaz, hogy minden jó lapot a Markó oldal birtokol, őket támogatja a sajtó nagyobbik része zsigerből, (hisz ők biztosítják a "csak rosszabb ne legyen" ceausescui életérzéshez szükséges stabilitást), ők diszponálnak a közösségnek juttatott anyagi források felett, ők osztják a pozíciókat választások után, így őket támogatja az ismét csak status quo-orientált középgárda többsége. Egy szó, mint száz, minden esélyük meglenne elsöprő győzelmet aratni a belső választáson. De Markóék még ezt a kevés kockázatot sem vállalják, berendezkednek inkább a demokrácia látszatának megteremtésére. Nemcsak belső választásokat szabotálják immár több, mint egy évtizede, de még a belső választásokig ideiglenes jelleggel, korporatív elvek mentén létrehozott, (majd 2003-ban részleges tisztújítással átszervezett) Szövetségi Képviselők Tanácsát is megkerülték több fontos kérdés eldöntésekor. Az RMDSZ úgy kormányzott 1996 és 2000 között, hogy nem volt a saját belső normarendszere szerinti szabályos döntés erre. Nemzetstratégiai szempontból kihatásaiban mindennél sokkal károsabb a külpolitikai látszatteremtés. Markóék látszatokra összpontosító politikája sajnálatos módon találkozik a mindenkori román kormány látszatokra építkező kisebbségi kurzusával. Az etno-sovinizmussal átitatott román politikum eleve nem kívánja megoldani a kisebbségi problémákat, letudni kívánja azokat. Nem akar külpolitikai bonyodalmakat, viszont érdemi beleszólást sem kíván biztosítani az erdélyi magyar nemzeti közösségnek saját sorsának irányításába. Ehhez kell egy kezelhető, engedelmes partner, mely megelégszik a látszatokkal és besegít a látszatteremtésbe: ápolja az ország külföldi imázsát, ellátja az etatista, centralista magyarellenes román kisebbségpolitikát a magyar nemzeti közösség hitelesítő bélyegével. Érdemes belegondolni: mi is volt az RMDSZ 2004-es kampányának vezérmotívuma: az aradi Szabadságszobor. Melyet nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően önállóan állítottak fel egy köztéren, hanem egy minimum vitatható muvészi értéku, viszont vitathatatlan üzenetu román diadalívvel szemben. S a román látszatteremtés e gigantikus mementójának, a Megbékélési Emlékparknak keretében felállított Szabadság-szobor volt az RMDSZ fő legitimációs érve a tavalyi választási megmérettetésen, ez szerepelt úgyszólván minden plakátján és szórólapján. Az RMDSZ kiváló partnernek bizonyult abban, hogy ne legyen európai ügy az erdélyi magyarság tarthatatlan sorsából. Ahelyett, hogy minden követ megmozgasson a világ közvéleményének Erdélyre fókuszálásának érdekében, a kormányzatban való részvételével és az önálló külpolitika feladásával asszisztált ahhoz, hogy a Nyugat kihúzza a megoldandó problémák listájáról az erdélyi magyarság ügyét. Egy szó, mint száz Markóék nem törekednek közösségi érdekképviseletre, hiszen hatalmuk fenntartásához elég annak a látszata. A látszatteremtésben szükség van időnként látványos elemekre. A Szabadság szobor felállítása után nem valószínu, hogy helyreállítanák mondjuk az aradi Kossuth szobrot (esetleg Avram Iancu e célra tervezett szobrával szemben, a megbékélés további hangsúlyozása végett), mert még meg találná valaki kérdezni, hogy szép, szép, de mi van a törvényben kodifikálandó jogosítványainkkal, netán már hosszú ideje ígért kisebbségi törvénnyel. Az RMDSZ az új román kormány megalakulásával lépéskényszerbe került.

(Új elem a látszatpolitikában: a kisebbségi törvénytervezet)
El is készült egy tervezet, melyben tetten érhető az utóbbi tíz év RMDSZ politikájának minden nyomorúsága, a belső demokrácia-deficittől, a politikai gyávaságon, a nómenklatúra önfenntartó reflexein keresztül az öncélú látszatteremtésig. Örömteli viszont, hogy a törvénytervezet napvilágra kerülése után végre mozgósította erőit az autonomista tábor is: a tervezettel kapcsolatban több fontos dokumentum is megjelent az utóbbi hetekben. Toró T. Tibor RMDSZ képviselő, az autonomista belső ellenzék egyszemélyes utóvédje egy módosító javaslatcsomagot tett közzé, mely garanciákat igyekszik bevinni a tervezetbe foglalt jogokat megerősítendő, illetve az autonómia intézményrendszerét alapozza meg. (Mind a kisebbségi törvénytervezet, mind Toró T. Tibor módosító indítványai olvashatóak román nyelven, a www.transindex.ro honlapon.)
Szilágyi Zsolt a Magyar Polgári Szövetség Választmányának elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke "A demokráciadeficit és a látszatautonómia között a kisebbségi törvény tervezete" címmel közölt a Krónika c. kolozsvári napilap 2005. április 1-3-i, hétvégi számának hasábjain egész oldalas elemzést. Ebben a politológus-politikus elsősorban politikai dimenziókat tárja fel. Dr. Veress László, a Magyar Polgári Szövetség kisebbségi szakértője részletekbe menő, minuciózus, első sorban a jogdogmatikára kiélezett tanulmányt írt a jogszabálytervezetről. (A tanulmány néhány, a lényeget nem érintő rövidítés mellett szintén olvasható www.transindex.ro honlapon, egyébként e-mailen és kéziratban terjed.)

(Társadalmi párbeszéd RMDSZ-módra)
Szilágyi Zsolt idézett írásában helyesen mutat rá, hogy a kisebbségi törvénytervezetről "nem folyt társadalmi párbeszéd". Ez egyébként nem meglepő az előzmények ismeretében. 1996-ban a demokrácia alapelveihez ragaszkodó a még létező belső ellenzék (a Reform Tömörülés és az Erdélyi Magyar Kezdeményezés) élénken tiltakozott az Operatív Tanács puccsszeru eljárása ellen. (Sokszor leírtam már: az RMDSZ addigi gyakorlatában példátlan módon a kérdésben dönteni hivatott, 1996. november 28-ára összehívott SZKT ülésére utazó képviselők a 27-i újságokból tudhatták meg nemcsak azt, hogy az RMDSZ kormányra lép a választás győzteseinek oldalán, hanem azt is, hogy a miniszterek személy szerint ki lettek jelölve.) 2000 és 2004 között a protokollumokat utólag legitimáltatták az SZKT-val, nemegyszer formai hibákkal. Magát a protokollumot volt, hogy fel se tették szavazásra, csak az Operatív Tanács határozatait erősíttették meg. Ezúttal nem is került a legutóbbi SZKT napirendjére a kormányzati megállapodás. (Ezzel kapcsolatban Frunda György úgy nyilatkozott a Krónika 2005. április 5-i számában, hogy elégséges volt az SZKT felhatalmazása a tárgyalásra. Hogy a tárgyalásnak nem voltak konkrét keretei, nem volt az SZKT által megszabott feltételrendszer ezúttal sem s így a végül megkötött kormányzati megállapodást is meg kellett volna erősítse az SZKT, az Frundát a jelek szerint legkevésbé sem zavarja.)
Mindezek után nehéz csodálkozni azon, hogy a kisebbségi törvénytervezet is a háttérben készült, az RMDSZ egyszerre csak előrukkolt vele. Ez van: 1993-hoz képest, amikor az SZKT valódi parlament módjára konszenzusorientált eljárás keretében az egész közösséget reprezentálva fogadta el az RMDSZ első hivatalos kisebbségi törvénytervezetét, ennyi a "haladás": a látszatautonómia törvénytervezetét néhány szakértő rakta össze, elvégre ez is elég ahhoz, hogy le legyen tudva egy kényelmetlen kérdés.
Az viszont a cinizmus csúcsa, hogy az RMDSZ még megpróbálta a társadalmi vita látszatát kelteni, miközben azt éppenséggel megakadályozta. Veress László kiértékelése összefoglalja, miként is néz ki RMDSZ-es felfogásban egy jogszabálytervezet össztársadalmi kiértékelése, megvitatása: "Az RMDSZ szakértői testülete által jegyzett törvénytervezet kizárólag román nyelvu munkapéldánya 2005 március 16-án (szerdán) került bemutatásra az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülésén, majd másnap felkerült kizárólag románul az RMDSZ honlapjára is. A képviselők 2005 március 21-ig (hétfő) tehettek javaslatokat, a frakció március 23-án, szerdán véglegesíti a tervezetet, majd a tervek szerint nem az RMDSZ, hanem a román kormány nyújtja be a tervezetet április első napjaiban a bukaresti parlamentben. A Húsvét előtt tíz nappal nyilvánosságra hozott törvénytervezet társadalmi-szakmai vitájára a Húsvét utáni néhány nap marad, az erdélyi magyar sajtóban megjelent felhívások szerint "az interneten keresztül bárki megteheti saját módosító javaslatait" (Udvarhelyi Híradó, 2005. március 18.)" (kiemelések az eredeti szövegben.) Az RMDSZ azt állítja, hogy e pár nap alatt több száz módosító indítvány érkezett, amelyek beépítést nyertek a szövegbe.

(Figyelmen kívül hagyott előzmények)
Szilágyi idézett cikkében rámutat arra is, hogy az RMDSZ nem vette figyelembe a korábbi dokumentumokat, "így az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács 2004-ben parlamenti vitára benyújtott tervezetéről sem vesz tudomást". Sőt, tenném hozzá, a tervezet nem sokban emlékeztet az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa által 1993. november 14-én elfogadott kisebbségi törvénytervezetre sem. (lásd RMDSZ Közlöny, 1993/7-8)

(Demokráciadeficit)
Az MPSZ-es politikus megejtő finomsággal fogalmaz: "A demokráciadeficit állandósítása és "törvényesítése" csak akkor érdeke a központi hatalomnak, ha nem őszinte és mindenkinek elfogadható intézményes rendezést, hanem látszatmegoldást akar, a központtól, a mindenkori politikai többségtől, a központi hatalomtól való függés bújtatott kialakításán keresztül." S minthogy tudjuk, hogy a központi hatalomtól mi sem áll távolabb, mint az őszinteség és mindent akar, csak éppenséggel elfogadható intézményes rendezést nem, s látszatmegoldásokra törekvése tökéletesen megegyezik politikai vazallusának, az RMDSZ-nek azonos célú törekvéseivel, kijelenthetjük: bizony, az RMDSZ-t is integráló (!) központi hatalomnak nagyon érdeke is a demokráciadeficit állandósítása.

Miről is van szó? A 2004-es választásokra nézve a kisebbségi szervezetek vonatkozásában olyan jogi szabályozást fogadott el a bukaresti hatalom, mely szinte lehetetlenné tette az RMDSZ-en kívüli magyar politikai erő indulását a közelgő megmérettetésen. A Magyar Polgári Szövetség emberfeletti igyekezettel és munkával mégis teljesítette a feltételeket, de formai okokra hivatkozva elutasították indulását a helyhatósági választásokon. Ősszel, a parlamenti választásokon megismétlődött a forgatókönyv rendőrségi zaklatásokkal, RMDSZ-es feljelentésekkel súlyosbítva. Az antidemokratikus választási szabályozás több jelentős nemzetközi fórum rosszallását is kiváltotta. Szilágyi Zsolt írásában fel is sorolja ezeket: "Jelen szöveg nem csak a romániai civil társadalom ellenkezését váltotta ki, de a maga során elítélte az Európa Tanács helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusa, az Európa Tanács jogi szakbizottsága, a Velencei Bizottság, az Európai Bizottság 2004-es országjelentése, az Európai Biztonsági és Együttmuködési Szervezet (EBESZ) jelentése, az Egyesült Államok külügyminisztériumának tavalyi, 2004-es országjelentése, az Európai Néppárt pedig kivizsgálóbizottságot küldött 2004 nyarán az országba, többek között ennek kivizsgálására."

Most az RMDSZ nem tesz mást, mint hogy lényegét tekintve egy az egyben átveszi ezt a szabályozást. Konkrétan az a kisebbségi szervezet, mely tényező akar lenni közössége életében, vagyis gyakorolni kívánja az elfogadás előtt álló jogszabályban rögzített jogokat és nem rendelkezik a parlamenti képviselettel, nem tagja a Kisebbségi Tanácsnak: köteles újraalakulni. Az "újraalakulás" feltételrendszere igencsak ismerős: a 25.000 főt meghaladó nemzeti kisebbségi közösség esetén - ilyen az erdélyi magyarság - legalább 25.000 alapító tag aláírása szükséges legalább 15 megyéből és külön Bukarestből, megyénként és Bukarestet is beleértve legalább 300 fő úgy, hogy az adott nemzeti kisebbséghez nem tartozóak száma nem haladhatja meg sem a megyei listákon, sem az országos összesítésben az alapító tagok 25 %-át. Ezutóbbi klauzulát nem is igen lehet kifogásolni, más kérdés, hogy ki és hogyan ellenőrzi azt, hogy egy aláíró személy milyen nemzethez tartozik? Erről a kisebbségi törvénytervezet nem szól semmit. A kisebbségi szervezetek újraalakításának feltételrendszere sokkal nehezebb a magyarság számára, mint a pártalapítás a román politikai erők számára (azonos elbírálás esetén a húszmilliós románság 330.000 tagot számláló pártot alapíthatna csak 50.000 helyett, ezutóbbi egyébként szintén antidemokratikus, a politikai verseny oligopolisztikus jellegét erősítő feltétel). Mi más lenne ez, mint a törvénytervezet által is tiltani javasolt etnikai diszkrimináció. S egyébként mi más indokolhatja, hogy a RMDSZ törvénytervezete megköveteli a 25.000 főt meghaladó kisebbségek vonatkozásában a szervezetalapításhoz azt, hogy 15 megyéből és Bukarestből legalább 300 tagja legyen a bejegyzendő szervezetnek, ha nem az, hogy minden erővel meg kívánják akadályozni az erdélyi magyar politikai pluralizmus kibontakozását?

Az RMDSZ saját magát kívánja bebetonozni a kisebbségi törvényen keresztül. Ágoston András Markó Bélához címzett nyílt levelében, melyben a törvénytervezet visszavonására kéri fel Markót, többek között a következőket írja: "autonómia akkor van, ha a kisebbségi szavazók névjegyzéke alapján, demokratikus többpárti választások útján, létrejön egy olyan legális és legitim képviseleti testület, amely közjogi szempontból beépül az államhatalom intézményrendszerébe, de önálló jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványai vannak. Vagyonnal és önálló pénzforrásokkal rendelkezik, amelyek, csakúgy mint a jogszabályalkotási jogosítvány, összefüggésben állnak az oktatás, muvelődés és a közszolgálati típusú tájékoztatás autonóm funkcióinak biztosításával." (A 2005. április 3-án kelt levelet április 4-én küldte szét a MVSZ sajtószolgálata.) Igen: pontosan erről van szó, s ezt is célozta az autonómia kiépítésének 1993-ban a nemzeti autonomista tábor által megtervezett kétlépcsős menetrendje. Az első lépcsőben kellett volna megtenni mindazokat a lépéseket, melyek csak a magyar politikai akaraton múlnak, létrehozni a "kisebbségi szavazók névjegyzékét", amit Erdélyben kataszterként emlegettünk, s megszervezni a többpárti "belső" választásokat. Ezután kerülhetett volna arra sor, hogy a létrejött "legális és legitim képviseleti testület", az erdélyi magyar parlament az európai fórumok segítségével rászorítsa a román hatalmat, hogy közjogi kompetenciákat, "önálló jogszabály-alkotási és végrehajtási jogosítványokat" biztosítson neki. A Székely Nemzeti Tanács nemrégiben elért diplomáciai sikere (lásd ehhez részletesen a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálatának "Az MVSZ gratulál a Székely Nemzeti Tanácsnak és lemondásra szólítja fel Tabajdi Csabát és Szentiványi Istvánt" címu tudósítását) azt igazolja, hogy hatékonyan lehetett volna lobbizni akár a vélt vagy valós román államérdek ellenére is, különösen, ha egy kétségbevonhatatlan legitimitású, az egész erdélyi magyarságot képviselő testület nevében.

(Tartalom)
A kisebbségi törvény parlamenti megtárgyalása és elfogadása az a stratégiai pillanat, amikor az RMDSZ követeléseinek maximumával kellene fellépjen. Igyekezhetne többet is kicsikarni, mint ami a programjában van, abból kiindulva, hogy eddig minden egyes, az erdélyi magyar nemzeti közösség számára jelentős jogszabálytervezetet annak elfogadása során kárunkra módosítottak. Az viszont alapvető elvárás, hogy a törvényhozásnak benyújtott tervezet legalább a legfontosabb programbeli követeléseket tartalmazza. Ehhez képest azt látjuk, hogy a kisebbségi törvénytervezet semmit nem mond a területi autonómiáról, valamint a sajátos státusú helyi önkormányzatokról, holott a nemzeti önrendelkezés e két intézményes szintje 1995 óta, azaz kerek tíz esztendeje része az RMDSZ programjának. Hadd idézzük szó szerint:

"Az autonómia: - elv, melynek a jogállam intézményei kiépítése során kell érvényesülnie;
- a nemzeti közösség joga, melyet identitása védelmének kibontakoztatása, fejlesztése és megőrzése érdekében gyakorol;
- eszköz, mellyel a romániai magyarság szülőföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlődését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit;
- stratégiai cél, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében s a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ. Az RMDSZ az autonómia-formák - beleértve a területi autonómiát is - jogi megfogalmazását és törvényhozás útján való érvényesítését kívánja elérni, szorgalmazva az általános decentralizálást és a szubszidiaritás elvének alkalmazását. E cél megvalósítása érdekében az erdélyi nemzetiségek együttélésének pozitív hagyományaiból, valamint az Európában megvalósult, példaértékunek tekinthető önkormányzati modellekbôl indul ki.
- A személyi elvu autonómia révén létrejön a romániai magyarság saját intézményrendszere az oktatás, a muvelődés, a tájékoztatás, valamint a hagyományőrzés és muemlékvédelem területén. Ezen autonómiát a romániai magyarsághoz tartozó személyek által választott köztestületek gyakorolják; a magyar nemzeti közösség önkormányzata a szabad identitás elvét érvényesítő regisztráció alapján létrejövő választási névjegyzékek és az ennek alapján megtartott általános, titkos és közvetlen választás útján jön létre.
- A sajátos státusú helyi önkormányzatok által gyakorolt autonómia azon helyi közigazgatási egységeket illeti meg, amelyekben számottevő arányban élnek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a lakosság e státust népszavazás útján elfogadja.
- A területi autonómia a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre." (Forrás: RMDSZ CD-ROM, kiadva a Szövetség fennállásának 10 éves évfordulóján, 1999-ben.)
Más szóval, az RMDSZ ezúttal is figyelmen kívül hagyja saját programjában foglaltakat - akárcsak 1996-ban a kormányzati tárgyalásokon, az 1998-as kormányválság idején, a szintén 1998-as őszi, egyetem-ügyben megfogalmazott, majd minden ok nélkül visszavont (!) ultimátumok esetében, 2000 és 2004 között a Szociáldemokrata Párttal évente megkötött protokollumok alkalmával, az alkotmány revíziójának idején, valamint legutóbb a 2004-es választásokon győztes D.A. koalícióval való kormányzati tárgyalásokon.

(Kulturális autonómia)
A törvénytervezet 58. szakaszának első bekezdése rögzíti, hogy a nemzeti kisebbségi szervezetek a kulturális autonómia gyakorlására "belső választással létrehozhatják az illető nemzeti közösség jogi személyiséggel rendelkező reprezentatív hatóságát, a Kulturális Autonómia Országos Tanácsát, majd a következő szakasz (2) bekezdése a magyarság vonatkozásában az RMDSZ hatáskörébe utalja választások megszervezését (!): "A nemzeti kisebbség reprezentatív szervezete állapítja meg az Országos Tanács megalakítása céljából tartandó belső választások ügyrendjét és lefolyását." Ismerve az elmúlt másfél évtized választási manipulációit (kezdve Szőcs Géza 1991-es elnökké választásának megalapozatlan megóvásától, amit, mint ismeretes a szavazás megismétlése és Domokos Géza elnökké választása követett, az 1992-es Hargita megyei manipuláción, a 2000-es bihari, Maros megyei valamint udvarhelyszéki visszaéléseken keresztül a 2004-es, már említett, román segédlettel végrehajtott MPSZ-ellenes akcióig) el lehet képzelni, az RMDSZ által megszervezett választások tisztaságát és demokratizmusát. Az már csak hab a tortán, hogy nem kerül rögzítésre, ki szavazhat. Az RMDSZ vezetősége kínosan kerüli 12 éves adósságának, a nemzeti regisztrációnak törvényszintu kodifikációját.
A kulturális autonómia kimerül a konzultatív jogkörökben illetve a különböző kulturális intézmények vezetőinek kinevezésénél a jóváhagyási, egyetértési jogban. Hogy ez pontosan mit jelent, nehéz megfejteni, vétójogot aligha, hisz akkor ez szerepelne a szövegben. A kulturális autonómia tulajdonképpeni tartalmát a 63-as szakasz volna hivatott körvonalazni, melynek első bekezdése szerint "A Kulturális Autonómia Országos Tanácsának valamint a megyei bizottságoknak a javaslatára a Parlament, Románia Kormánya illetve a választott közhatóságok olyan jogszabályokat fogadhatnak el, amelyeknek értelmében a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi önazonosságának megőrzésére, kinyilvánítására és fejlesztésére való jog gyakorlására vonatkozó illetékességük egy részét az Országos Tanácsra, vagy az esetnek megfelelően az illető megyei bizottságra ruházzák át." Nesze semmi, fogd meg jól: a parlament és a kormány úgymond "elfogadhat" bizonyos jogszabályokat. Ezt eddig is tudtuk: egy államban a népszuverenitást megjelenítő parlament olyan tárgyban hoz törvényt amilyenben akar. A kisebbség törvénynek éppenséggel az lett volna funkciója, hogy megszabja tisztán és világosan azokat a döntési kompetenciákat, amelyeket szuverén módon az adott kisebbség gyakorolhat saját sorsa irányításának keretén belül.

(A garanciák hiánya)
Az előbbiekből is kitetszik, hogy az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetéből égetően hiányoznak mind a konkrétumok, mind a végrehajtási garanciák. Veress László alighanem keseru iróniával állapítja meg azt az egyébként kétségbevonhatatlan tényt, hogy: "A legszabatosabban a fejezet 34. szakasza rögzíti a nyelvhasználati jogot: "A bebörtönzött személyek használhatják anyanyelvüket egymás között, a látogatóikkal valamint anyanyelvükön küldhetnek és fogadhatnak leveleket".

(Összefoglalás)
Mindezek alapján leszögezhető, hogy az RMDSZ számára a kisebbségi törvény elfogadása önlegitimációs kötelező gyakorlat, melynek célja nem a problémamegoldás, egy élhető létkeret közjogi körülbástyázása az erdélyi magyarság számára. A törvénynek zsinórmértéke nem az állítólag képviselt közösség érdeke, sem pedig a szervezet programja, hanem a román fél vélelmezett elvárásai. Az elfogadtatás taktikája: antitaktika, a RMDSZ eleve minimalizált igényekkel indul neki a jogi harcnak.
Az elfogadás előtt álló törvény jelen formájában való kodifikálása nem jelentene áttörést kisebbségi téren, viszont közjogilag bebetonozná az etnokratikus román államhatalom mindenkori legmegbízhatóbb partnerét, az erdélyi magyar komprádorságot tömörítő RMDSZ-t. Végtére is mi más lenne a közel egy évtizede pártlogika szerint muködő szervezet célja?

» vissza a HUNSOR honlapjára