Muzslyán vertek össze magyar fiatalokat a szerb nacionalisták
Civil Társadalom-fejlesztési Központ press release
Source: Vajdaság Ma,HVG
Magyar fiatalokat vertek meg a Vajdaságban, ezúttal a Nagybecskerek melletti Muzslyán. A bűncselekmény május 26-án éjjel történt a helyi művelődési ház közelében található parkban. Az elkövetőket, köztük egy felnőtt férfit és négy kiskorút, letartóztatták. A megtámadott hat magyar fiatal közül egy súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett.
A tettesek nemzeti hovatartozását a rendőrség még nem hozta nyilvánosságra, de minden jel arra utal, hogy szerb fiatalokról van szó.
A szerb fiatalok mielőtt rájuk rontottak a békésen üldögélő magyarokra, kórusban kiáltották, hogy támadás, és máris kezdődött az ütlegelés. A nagybecskereki Civil Társadalom-fejlesztési Központ szerint az eset több mozzanata arra utal, hogy egy előre kitervelt, szervezett és célzatos támadásról van szó.
Nem hivatalosan az eseményről megtudtuk, hogy szombaton éjszaka - magyar fiúk, lányok - többen tartózkodtak a helyi közösség épülete melletti parkban, a padokon ülve beszélgettek. Egy másik csoport szerb fiatal pedig a park legsötétebb részén tartózkodott. Utána a közeli újságos bódénál mentek, majd a Támadás! (Napad!) csatakiáltással – mintegy 15-en voltak – rontottak a muzslyai fiatalokra. A lányok az utca túloldalára szaladtak, sivalkodtak, a fiúknak nem is volt idejük elszaladni, őket beszorították a parkba, néhányan egy falat átugorva tudtak elmenekülni. Az egyik fiatal az első ütést a fejére kapta, leesett a földre, míg a támadók közül egyik odarontott és az arcába rúgott. Ez a fiatalember jelenleg is a kórházban van, és műtétre vár. A vértócsák még most is jelzik a bűncselekmény helyszínét.
A történtekkel kapcsolatban az egyik áldozat elmondta, arra lett figyelmes, hogy a támadók egyik csoportja a park egy sötétebb részén gyülekezett, a másik pedig egy újságos bódénál, ahonnan az egyik pillanatban elhangzott a támadás csatakiáltás, és 15-16 arcát eltakaró, ütlegekkel felszerelt fiatal rontott rájuk. A súlyos sérüléseket szenvedett magyar fiatalembert mindmáig kórházban ápolják és szinte biztosra vehető, hogy műtéti beavatkozás vár rá.
Május 30-án, délután hivatalos közleményt adott ki a nagybecskereki szerb rendőrség a szombat éjszaka történt muzslyai incidens kapcsán, a közleményben az áll, hogy május 27-én éjfél után tíz perccel kapták a bejelentést, hogy rendbontás történik a Magyar Kommün utca 59-es számú házzal szemben.
A rendőrök kiszálltak a helyszínre, és megállapították, hogy hat személyt fizikailag bántalmaztak, közülük egyik súlyos sérüléseket szenvedett, egy másik pedig könnyebben sérült meg. Az eset 23 óra után történt, amikor a Magyar Kommün utcában tartózkodtak a bántalmazottak. Hátulról támadt rájuk néhány maszkos személy, akik a testi sértést okozták. Feltételezhetően ezt a bűncselekményt a nagybecskereki D. A. hajtotta végre, valamint S .S., M. M., V. N. és K. M. ugyancsak nagybecskereki kiskorúak.
A gyanúsítottak ellen verekedésben való részvétel és súlyos testi sértés okozása miatt bűnvádi feljelentést tettek a nagybecskereki Felsőbb Bíróság ügyészségén.
Az eset kapcsán közleményt adott ki a nagybecskereki Civil Társadalomért Fejlesztési Központ (CRCD), csatlakozik a muzslyai helyi közösség követeléseihez, hogy a támadók kilétét fedjék fel, és derítsék ki, van-e nemzeti indíttatása az incidensnek.
Surce: (Civil Társadalom-fejlesztési Központ , Vajdaság Ma, HVG)
» Szabadkai atrocitás: a HUNSOR felszólítja Szerbiát a jogállam eszközeinek használatára!
» Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
HUNSOR HRW MONITOR © All Right Reserved
HUNSOR - "Unus eademque libertas"
|
|