Petőfi ennek ellenére (is) még mindig él.
Való igaz. Mert látták, találkoztak vele.

Ezúttal nem egy szibériai fogolytáborban bukkant fel, hanem Budapesten, a Dózsa György úton, aztán a főváros szívében, a Parlament előtt. Egy traktoron ült. A tavaszi fagyos szél úgy lobogtatta sűrű üstökét, mint az a nyári a segesvári csatatéren. Hetykén, magabiztosan ülte meg a traktorát, akárcsak egy büszke, öntudatos traktorista. És biztatta, buzdította az embereket: Ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék ezennel én! Ilyeneket mondott. A traktoros tüntetők meg a hozzájuk csatlakozott helybeliek a lelkesítő hang felé fordultak: Ő az, Petőfi Sándor! -- Petőfi él! -- zengte a tömeg. -- Petőfi velünk van!

Tüstént megvitték a hírt a kormányfőnek, aki épp akkor érkezett haza egy fárasztó külföldi útjáról. Kimerültnek, nagyon kimerültnek látszott. -- Petőfi? -- meresztette szemét a szemüvege felett a delegációra. -- Tudják meg, akkor sem fogadnám, ha maga az üstökös költő kérne tőlem kihallgatást, nem egy szélhámos! Utasítsák a névrokonát a miniszteremhez. Ez egy kicsit szöget ütött a deputáció fejébe. Csakugyan nem az igazi Petőfi lenne az ott, kint a téren, csak egy hóhler? Ez nem igaz. Petőfi él és élni fog, míg csak egyetlen... De itt a nyelvükbe haraptak; Pesten nem ildomos magyarkodni.

Azt azonban nem hallgathatjuk el, mert az igazsághoz tartozik, hogy ezen a nagy márciusi traktoros összejövetelen Petőfi Sándor mellett Dózsa György is megjelent, sőt kezet rázott a költővel. Látván ezt a tömeg, pestiek és nem pestiek, énekelni kezdték a Talpra magyar kezdetű dalt. Velük együtt Dózsa is. Az emberek nem győztek csodálkozni, honnan tudja ezt a parasztvezér, mikor tanulta meg? És kitől? Érces, zengő hangja betöltötte a Kossuth teret. Néhányan látni vélték, hogy a téren a szobor feje megmozdult, megéledt. Nagyjaink tulajdonsága, hogy időnként föltámadnak.

forrás: Magyar Szó

[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára