Katalonia, ahol sikeresebbek az autonomista törekvések
HUNSOR medencefigyelő
Az egész világ oda-odapillantgat mostantól Spanyolország Katalónia nevu régiójára.
Óriási, akár eroszakos cselekményekkel is fenyegeto feszültségeket szülhet ugyanis a térség ama bátor döntése, hogy nagyobb autonómiára tör. Így a katalánok külön nemzetként határozzák meg magukat immár hivatalosan is Spanyolországon belül. A tartomány parlamentje ugyanis most szavazta meg az új autonómiastátus-tervezetet, ami hatalmas lépésnek tekintheto.
Valóra váló álom?
Mint annak idején arról beszámoltuk, e sorok szerzoje pár hónappal ezelott egy nemzetközi küldöttség tagjaként éppen a katalán fovárosban, Barcelonában egyeztetett. Akkor és ott exkluzív nyilatkozatot adott lapunknak Pasqual Maragall, a katalán tartomány kormányfoje, aki elore vetítette, mi készül. "Tudom, hogy Önöknél is vannak autonomista elképzelések. Mi azonban elorébb járunk e témában már. Ha minden jól megy, pár hónapon belül kivívhatjuk a valós autonómiánkat" – mondta akkor.
És mostanra szinte révbe is értek. Maragall legújabb nyilatkozata szerint az autonómia státusának reformja – amelyrol már húsz hónapja folytattak kemény vitákat – "üzenet" Spanyolországnak.
Elmenne a pénz
Katalónia, a korlátozott autonómiával eddig is rendelkezo, Franciaországgal határos spanyol tartomány immár külön népként határozná meg a területén élo csaknem hétmillió embert az autonóm státus reformja keretében. Az autonómiához azonban még a spanyol törvényhozás jóváhagyása is szükséges.
És persze a "hivatalos Spanyolország", azaz a madridi vezetés már próbálkozik is a központi parlament kedvezo döntését megakadályozni. A spanyol ellenállást foleg az táplálja, hogy a katalánok az ország leggazdagabb régióját lakják, s jóval több pénzzel járulnak hozzá a központi költségvetéshez, mint amennyit visszacsurgatnak a tartomány fejlesztésére Madridból. Az autonómia a központba juttatott pénzek csökkenését, a többi spanyolországi tartomány leszakadását is jelentené…
Reménykednek
Pasqual Maragall tegnap azt kérte az ország polgáraitól, hogy "hallgassanak meg, hogy megérthessenek", elismerve egyben, hogy a katalán reformtervek sorsa most a spanyol polgárok kezében van. A madridi szocialista kormány már korábban elfogadhatatlannak ítélte a tervezett katalán reformokat, s arra szólította fel a helyi törvényhozást, hogy maradjon a spanyol alkotmány keretein belül. A katalánok azonban azzal is érvelnek: épp eleget sanyargatták oket kisebbségként a Franco-diktatúra alatt, így itt az ido, hogy teljes legyen a fordulat...
írta Szeghalmi Örs, forrás: Bihari Napló
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára