Nevessünk pukkadásig azon, hogy csonka Magyarország választópolgárai nemet mondtak nemzettestvéreik kérésére, a kettos állampolgárságról szóló törvény meghozatalára. Nevessünk hangosan, mert a szerbek, a szlovákok és a románok úgyis a szemünkbe nevetnek.

Hahotázzunk együtt a románokkal azon, hogy a magyarországi politikai pártok feltételek nélkül megszavazták Romániának az Európai közösségbe való felvételét. A magyar miniszterelnök pedig, anélkül, hogy valaki megkérdezte volna, Románia belügyeinek minosítette az erdélyi magyarok autonómia követeléseit. A magyar miniszterelnök, azonban elhallgatta, azt az általános elvet, hogy ha egy ország felelotlenül viselkedik a fennhatósága alatt lévo néppel, akkor a belügybol mindenütt a világon külügy lesz.

Nevessünk azon, hogy Sólyom László, köztársasági elnök szlovákiai látogatása során elfelejtett találkozni a felvidéki magyarok képviseloivel. Nevessünk minél hangosabban, hogy ne halljuk a szlovák nacionalisták hahotázását.

Nevessünk azon, hogy a magyarországi választópolgárok ma is kommunista gyilkosokról elnevezett utcákban laknak és saját maguk tiltakoznak az ilyen utcanevek megváltoztatása ellen.

A múlt évben Gyurcsány beszélt legtöbbet a magyar parlamentben, holott nem tud magyarul. Nevessünk Gyurcsány Ferenc magyar tanárán, aki átengedte a vizsgán?

Nevessünk azokon, akiknek arcára fagy a mosoly és képtelenek nevetni azon, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondja a koruknál fogva különben is érzékeny, és bizonytalan helyzetben lévo magyar fiataloknak, hogy akinek nem tetszik ez a folyamatosan lendületben lebego ország , az mehet amerre lát. Hova menjenek a magyar fiatalok? Franciaországba? Nevetséges. Nes pa?

Száz húsz éves a kanadai magyar emigráció, jöhetnek a magyar fiatalok Kanadába. Nem jöhetnek, mert a kanadai hatóságok soha sem fogják elhinni nekik, hogy még mindig „azok” elol a szovjet tankok elol menekülnek, amelyet Kádár, és Apró Antal hívtak be az országba ötven évvel ezelott, pedig így van. Most, azonban nem a szemmel jól látható tankokkal, lefüggönyözött autókkal és golyószórókkal ölnek. Jobb, azonban, hogy mások ezt nem tudják rólunk, mert még kinevetnek bennünket.

A Gyurcsány által kiutasított magyar fiatalok azért sem jöhetnek Kanadába, mert a modern világ abszurditásainak következményeként más nemzetek ember millió is arról álmodoznak, hogy Kanadában mosogathassanak.
„Tisztelje mindenki a Filippeusokat” jajdul fel Ábel égési sebeinek fájdalmában, mert a filippeusok minden panasz és zokszó nélkül, és a magyaroknál is szívósabb kitartással öntik a forró ércet a legprimitívebb muhelyekben, azok helyett is, akik ebbe egyszeruen belehalnának.

Egy szétszabdalt, és fogyatkozó népességu ország miniszterelnöke azt mondja az ország fiataljainak, menjenek külföldre. Milyen ország az, amely kenyér helyett, követ ad gyermekeinek? Milyen ország az, ahol ezeket a szavakat következmények nélkül ki lehet mondani? Ez maga a nulla pont, és a sötétség. A sötétségbol, pedig már vagy csak a fény felé lehet haladni, vagy sehova. Fény nélkül nem lehet élni. Orizzük, tehát a sötétség közepette is a remény szikráját, a derut és a kacajt.

James Baldwin, az afrikai amerikaiak sorsát megörökíto író szerint a társadalmi elesettségbol való felemelkedéshez két dolog szükséges: Az egyik a hit, hogy az ellenünk elkövetett igazságtalanságok nem maradnak következmények nélkül. A méreg amelyet valaki ellenünk elhint, a végén azokra hull vissza, akik azt elhintették. Bíbó István ugyanezt fejezi ki amikor azt írja, hogy az általános hiedelemmel ellentétben a közéletben sem lehet következmények nélkül hazudni.

Baldwin szerint, a felemelkedés második pillére a remény, amelynek magva már a sötétségben is megtalálható. Ez a sötétség értelme. A remény arra épül, hogy minden mozgásban van, és semmi sem örök. Ady Endre, Trianon tragédiájának látomásával szembesülve „Az osz dicsérete” c. versében szintén a remény élteto erejét hirdette:
„Nekem az Ember egy folytonos ember
S nekem semmi ma sem vigasztalan.”

Epilógus:

Reméljünk, hogy hitünk és kitartásunk egyre erosödik és eljön a nap amikor jót nevethetünk azon, hogy ilyesmi egyáltalán megeshetett velünk. Reméljük azt is, hogy Gyurcsány, és társainak esztelenségei csupán a magyar humor egyik lábjegyzeteként marad fenn az utókor számára.

Diák a bokorban: De, tényleg, ki az a Gyurcsányi?
Ludas Matyi, antiterrorista CIA ügynöknek öltözve, erélyesen: Itt mi kérdezünk! Nem ki az, hanem, hol az a Gyurcsányi?
Piszkos Fred, a kapitány: Casablancában találkoztam vele utoljára. Bajuszt növesztett és egy piros kockás asztalterítobe burkolódzva diétás törökmézet árul.

» vissza a HUNSOR honlapjára