A mindentudó asszonyok mentik persze a dércsípte, jó szagú virágokat kamrák és langymeleg pincék zugaiba, szárukat sós-cukros vízben áztatva, szirmaikat vízzel permetezve…
Mert nagy ám a feladatuk: széppé tenni a múlandóságot, amellyel szemben hatástalan minden erő, kivéve az örökmécs lángját és a virágokat…

Csonkig éghetnek a vaskos ünnepi gyertyák, amelyek közül a megszenteltek torokgyíkot űznek és más bajoktól védenek, ám, ha mindenszentek vagy halottak napján gyújtottuk meg őket, akkor ott pislognak örökre a keresztek tövében, rávilágítva egy-egy kedves arcra, amely már csak ilyenkor tekint ránk bepárásodó szemmel és legszebb álmainkban, ahol minden lehetséges, és nincsenek határok égi és földi birodalmak között.

Járunk sírtól sírig együtt a mieinkkel vagy magányosan, már amilyen sorsot az élet ránk kirótt, ám körülöttünk így is úgy is ott az emlékezők részvétteljes közössége, amely osztozik velünk fájdalmunkban, bánatunkban. Egyazon ügyben lettünk valamennyien áldozatok; egyazon küzdelemnek vesztesei. Odahajolunk a keresztek fölé: múlandóságra ítélt halandók - életre született emberek.

Benépesülnek a november eleji temetők, s bennük órákra jókká és együtt érzőkké válnak a rosszak és a közömbösök is, hiszen a végső beteljesüléssel szembe nem fordulhatnak; és a halottaknak ártani nem lehet. Ott, az utolsó lépés előtti nyugodt elrévedésünkben talán az őszinte önvizsgálatra is sort kerítünk - kik és mik vagyunk valójában, mit tettünk meg azokért, akikhez tartozunk, és mertünk-e kiállni a védtelen magányosok mellett, amikor bántalmazták őket?

Fenségesek a halottak napi temetők: bennük átváltozik az ember, s nem érez gyűlöletet, hanem csak végtelen nagy szeretetet. Teljes lényével az örökre letávozottak felé fordul, s keresi alakjukat a ragyogó sírkertre boruló homályban.

Bölcs tanítóink a keresztek lehetnek gyertyafény fölé magasodva. Szótlanságuk értelme a szelíd intelem: életre született az ember, s nem arra, hogy megfeszítsék. Sem a katolikus, sem a pravoszláv Jézusokat! Szülessenek bármilyen boldog földi birodalmak, kicsinyek vagy nagyságukban és pompájukban a mennyországgal vetekedők, utaink belőlük is a gyertyafényes temetőkbe vezetnek, ahol időleges és időtlen világok találkoznak össze.

» vissza a HUNSOR honlapjára