A 250 képviselôi hely közül 110 mandátum a baloldali koalícióé, 82 a radikálisoké, 45 a Szerb Megújhodásé, 4 a Vajdasági Koalícióé, 4 a VMSZ-é, 3 a szandzsáki muzulmánoké, a többi mandátum különbözô kisebb pártoké. Szerbia-szerte, de különösen Vajdaságban drasztikusan csökkent azoknak a száma, akik az SZSZP-re vagy a Megújhodási Mozgalomra szavaztak. A Vajdasági koalíció népszerusége viszont nôtt, és a VMSZ mellett releváns politikai erôt képvisel Vajdaságban. Hadd jegyezzük meg: ez utóbbi két párt között nem volt versengés: a VMSZ csak két körzetben állított jelölteket, a többit átengedte a Vajdasági Koalíciónak.

Kellemetlen meglepetést okozott a radikálisok elôretörése. Az SZRP 82 képviselôi helyett szerzett, míg korábban 39-en ültek a parlamentben. A radikálisok száma tehát megduplázódott, míg a baloldali koalíció, amely három pártból állt össze, mindössze 110 képviselôi mandátumot szerzett. A csetnik vajda, Vojislav Seselj, aki kis híján Szerbia elnöke lett, úgy nyilatkozott a német televíziónak, hogy tervbe vette: Németország Szerbia közvetlen nyugati szomszédja lesz6

A csetnikek választási gyôzelme arra utal, hogy a múltba való visszazuhanás tovább tart Szerbiában. A nép ugyan kezdi megelégelni a növekvô nyomort és kilátástalanságot, észjárása és érzelmei azonban nem a demokratikus változások, hanem a fasizmus irányába viszik el. Az a tény, hogy a szerb radikális vezér bizonyult a legsikeresebb elnökjelöltnek a választásokon, nagy riadalmat keltett a szerbek egy részének a körében is. "A szerb választópolgárok ismét az agresszív nacionalista, soviniszta nagyszerb politikát támogatták, amely véres harcokat szított a volt Jugoszláviában, szörnyu etnikai tisztogatásokat hajtott végre, és Kosovót már hét éve klasszikus megszállás alatt tartja" – jelentette ki Dragoljub Micunovic, a Demokratikus Centrum elnöke.7 Vidosav Stevanovic író a Liberation címu francia lapnak nyilatkozva még élesebben fogalmazott. Vojislav Seselj gyôzelme szerinte arra utal, hogy a gazdaságilag tönkrement, háborút vesztett, a világtól elzárt Szerbiában a válság könnyen polgárháborúba torkollhat.8

Az igazi gondot persze az jelenti, hogy Milosevicen kívül nincs olyan politikai erô, amely képes lenne felvenni a harcot a fenyegetô fasizmussal szemben. A téli tüntetések nagy reményeket keltettek, hogy a változásokat követelô emberek elégedetlenségét az ellenzéki pártoknak sikerül elônyükre fordítani, Sikerül gazdasági és politikai programokba foglalni. Sajnos rá kellett jönni, nem csak a hatalom, az ellenzék sem akarja a változásokat: a rendszerváltást, az ország decentralizálását, a kisebbségi kérdés megoldását, a világba vezetô ablakok és utak megnyitását.

Szerbia vakvágányon való veszteglésének oka lehet a maradék Jugoszlávia szétesésétôl való félelem is. A nacionalizmustól futött szerbek csak olyan politikában bíznak, amely felesküdött arra, hogy eluzi az idegeneket, eltiporja a szeparatista törekvéseket. (Az albánok ismét tüntetnek.) Ez a félelem megszilárdítja a kemény kéz uralma iránti vágyakozást. De nem mellékes a változásoktól való félelem sem. Az emberek, bármilyen rosszul élnek, attól tartanak, hogy még rosszabb is lehet.9

Kisebbségi jövôkép

Seselj elôretörésének más üzenete is van számunkra. Azok, akik Seseljre szavaztak, mind úgy vélekednek, hogy a kisebbségek túl nagy jogokkal rendelkeznek. "Véleményük szerint a nemzeti kisebbségek megbízhatatlanok, és a szerb Vajdaság csak akkor érezheti magát biztonságban, ha a kisebbségek végleg felfogják, hogy végérvényesen és megváltoztathatatlanul szerb területrôl van szó."10 Ennek biztosítékát pedig a csetnik vajdában látják.

Milyen esélyeink kínálkoznak ezeknek az idôknek a túlélésére? Dobos Lászlóval szólva, mi magyarok abban a hitben éltünk és élünk, hogy "a többségi fölényt ellensúlyozhatjuk jó szándékunkkal, a humánummal, verssel, irodalommal, muvészettel, folklórral..."11 Mekkora naivitás. Különösen abban a mentalitású világban, amelyben a vajdasági magyarság él. Az egyszeru szerb nem megy színházba, könyvet nem olvas, nem jár templomba, csaknem fele írástudatlan. A tévé az egyetlen szenvedélye, a képernyôrôl viszont egyfolytában hazudnak neki. Arra biztatják, hogy bizalmatlan és türelmetlen legyen más nemzetekkel és vallásokkal szemben. Arra tanítják, hogy mindaddig neki van igaza, amíg a tévére és a Vezérre hallgat. Hiába részünkrôl az állandó védekezés, a fal mellett való lapulás, az elgörbült emberi tartás, az egyszeru szerb ember maga körül ennek ellenére bunösöket és ellenséget lát bennünk. Annyit hazudtak és hazudnak neki, hogy képtelen az igazságot a hazugságtól megkülönböztetni. Nem csak a kisebbségekre haragszik, hanem mindenre és mindenkire a világon. Haragszik a demokrácia szószólóira, mert nem érti, nem látja semmi értelmét a többpártrendszernek. Haragszik a felvilágosult, értelmes honfitársaira, mert olyasmirôl szónokolnak neki, amirôl hallani sem akar: hogy becsapott, jogfosztott, távlattalan s maga is felelôs azért, amiért most ínségben él és rongyokban jár. Gyulöli a németeket, az amerikaiakat, még inkább az EBESZ-t, az Európai Uniót, az ENSZ-et, a Vatikánt, mert úgy gondolja, hogy ezek voltak azok, akik összeesküdtek a szerbek ellen.

A hatalom és a radikálisok ezekhez az emberekhez fordulnak. Többségükben ezek vettek részt a választásokon. Elôretörésük titka abban rejlik, hogy rálicitálnak a hatalomra, hazugságaikkal, uszításaikkal megpróbálják lépre csalni azokat, akik erôtlennek, tehetetlennek tartják a jelenlegi hatalmat. Seselj mindent ígér (nem kerül neki semmibe): szociális igazságot, teljes foglalkoztatottságot, egyforma fizetést, biztos nyugdíjat. És ami a legfontosabb, Szerbia megtisztítását mindenféle kisebbségi szakadártól.

Látlelet

Ez a távlat. És ebben a helyzetben morzsolódott szét, hullott darabjaira a magyar kisebbségpolitika. Még lehet nyilatkozni, állásfoglalásokat megfogalmazni, jogsérelmeinket elpanaszolni, lehet úgy tenni, mintha csinálnánk valamit, ez azonban a dolgok állásán mit sem változtat.

Egyes vélemények szerint, mivel a magyarság több mint hatvan százaléka nem vett részt a választásokon, a választásokat eredménytelennek kell tekinteni.12 Tény, hogy a 230 ezer magyar szavazópolgárnak mindössze 35 százaléka adta le a voksát. A magyarság csaknem kétharmadának a távolmaradása a választásokról ugyanakkor mégis határozott állásfoglalást jelent. Nem kérnek ebbôl a politikából.

Azok, akik megunták a nevükben történô öncélú politizálást, a koncon való marakodást, határozott NEM-et mondtak a kisebbségpolitikára. "Ha nem ér semmit az együttmuködést szorgalmazó szép szó, jön a csendes bojkott"13 - írja a Magyar Szó újságírója, és igaza van. Ahogyan igaza van a másiknak is, aki nála sarkítottabban fogalmaz: a vajdasági magyarság sértôdött csalódottságában egyszeruen hátat fordított azoknak, akik politikai képviseletére vállalkoztak.14

Van-e értelme még a kisebbségpolitikának?

Ilyen választási kudarc után joggal merülhet fel a kérdés: van-e egyáltalán értelme és létjogosultsága még magyar kisebbségpolitikának? Az önmagukat magyarnak nevezô pártok - a VMSZ kivételével - elvesztették támogatásukat, és a továbbiakban nem formálhatnak jogot arra, hogy politikájukkal képviselik a vajdasági magyarságot.

Hol van az az idô (1992), amikor a VMDK 141 000 szavazattal 9 képviselôi helyet szerzett és harmadik pártként sorakozott fel Szerbiában a szocialisták és a Szerb Megújhodás mögött a szerb parlamentben? Öt év alatt ötvenezer választópolgárral kevesebb szavazott a magyar kisebbségpolitikára. Tulajdonképpen "a VMSZ sem jegyezhet nagy gyôzelmet. Csupán annyit, hogy ott van a parlamentben, hogy maga mögött tudhatja a választók bizonyos (de nem túl nagy) hányadát."15 A magyar pártok közötti megmérettetésben gyôzött, ténylegesen azonban vesztett. A tavalyi szövetségi választásokhoz viszonyítva több mint 31 ezer szavazattal kapott kevesebbet,16 ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a támogatottsága több mint harminc százalékkal csökkent. Nagyobb gondot jelent ennél, hogy a Kereszténydemokrata Tömörülés kizárásával a párt gyakorlatilag a szabadkai reformkommunisták kezébe került és elvesztette a vajdasági magyarságot átfogó nemzeti jellegét. Ennek a politikai irányváltásnak a következményeivel még csak ezután kell számolni.

A magyar pártok politikai bukása kapcsán többen beigazolódni látják korábbi álláspontjukat, miszerint elhibázott lépés volt a nemzeti alapon történô politikai szervezôdés, a magyarság politikai érdekvédelmének felvállalása. "Sokkal talajközelibb politikára van itt szükség - mondják –, ami eredményt hoz akár az iskolák, akár a sajtónk vagy akár az útjaink, a víz- és gázvezetékeink ügyében. És amely munkát szavatol..."17 A kritika jogos, a kisebbségpolitikát illetôen szemléletváltásra van szükség. A vajdasági magyarság elutasító álláspontját nem lehet figyelmen kívül hagyni. Naivitás azonban azt hinni, hogy "talajközelibb politikával", azaz a nemzetiségi érdekvédelem leszukítésével és feladásával enyhíteni lehetett volna a magyar lakosság szociális gondjain vagy gazdasági, oktatásügyi, kulturális és egészségügyi téren eredményt lehetett volna elérni.

Akik elégedettek

A lesújtó ítéletet nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Mégis ez történik. A választási vereséget követô megnyilatkozásokból ugyanis úgy tunik, hogy a bukott magyar pártok tulajdonképpen gyôztek. A pártok kivétel nélkül elégedettek a választási eredményekkel, a katasztrofális vereség ellenére egy sem küszködik közülük a kiúttalanság kényszerképzetével, holott ez lenne természetes. Ki érti ezt?

A szavazástól távolmaradók nagy száma miatt nem lát okot az aggodalomra a VMSZ sem. Az elnökség közleménye szerint a választásról távolmaradók nagy száma azt jelenti, hogy "más pártokkal szemben, amelyek a lehetséges maximum körül teljesítettek, nekünk [ti. a VMSZ-nek] tartalékaink is vannak".18 Különös észjárás. Ugyanilyen különös a VMDP vezetôinek az észjárása is. Az egykori VMDK maradványaiból összevakolt párt, amely mindössze 0,41 százalékát szerezte meg a szavazatoknak, szemrebbenés nélkül "a jövô pártjának" nevezi magát a sajtóban. Annak dacára, hogy Ágoston szavazótábora (ti. az ô pártjáról van szó) az elmúlt évek során 141 ezerrôl 16 974-re apadt. Ami a számok kérlelhetetlen logikája szerint azt jelenti, hogy 88 százalékban hátat fordítottak neki még egykori támogatói is. Honnan hát a "jövô pártjára" vonatkozó merész vízió? Miféle önismerettel és helyzetismerettel rendelkeznek nálunk a politikusok?

Hát ilyennel. Az egykor szebb napokat élt magyar önszervezôdés martalócai, akik irigységtôl és hatalomvágytól hajtva szétverték a "történelmi VMDK-t", most azzal vigasztalódnak, hogy a nevükkel fémjelzett korcs utódpárt az újvidéki választási körzetben ripityára verte a másik korcs utódpártot. Míg a VMDP 1717 szavazatot kapott, a VMKD mindössze 815-öt. Mi több, az Ágoston-féle párt 2337 szavazatot szerezve Temerinben is "meggyôzô fölénnyel utasította maga mögé a Páll-féle másik magyar pártot". Ez igen! Hogy ez a "gyôzelem" nullát sem jelent az eredményesség szempontjából? Mit sem számít. Az a fontos, hogy ki kit gyur maga alá. Ezek a "látványos eredmények",19 ez a "sikersorozat"20 mindennél beszédesebben jelzi, hogy milyen eszelôs észjárás áldozataivá váltak nálunk a kisebbségi politikusok.

A magyar átok

Ebben a helyzetben szoros szövetségre, az erôk egyesítésére lenne szükségünk. Nem ez történik. Helyette éppen hogy felmorzsolódott, darabjaira hullott a kisebbségi érdekszervezôdés. Különbözô pártok nevében még lehet a sajtóban nyilatkozni, egymást sározni, lehet állásfoglalásokat megfogalmazni vagy a kisebbségi jogsérelmeket elpanaszolni, lehet úgy tenni, mintha csinálnánk valamit, ez azonban a dolgok állásán mit sem változtat. A kisebbségvédô magyar pártpolitika megbukott.

Túlságosan leegyszerusítenénk a dolgokat, ha a bukás okát kizárólag vagy elsôsorban a vajdasági magyar pártélet megosztottságával magyaráznánk. Mert itt nem megosztottságról, hanem belsô meghasonlottságról van szó. Politikai és morális meghasonlottságról, amire ez idô tájt nincs orvosság.

A magyar pártok egyikét sem érdekli a vajdasági magyarság jövôje, sorsa. Egyik sem meri nyíltan és következetesen felvállalni az önrendelkezési elven alapuló területi autonómia ügyét, egyéb megoldásokról nem is beszélve. Az a bizonytalan jövôkép, amely alaptalan ígérgetéseken és üres szólamokon alapszik,21 a vajdasági magyarság számára bizonyítottan nem kelendô portéka. Ennél a magyar választópolgárok világosabb beszédet és határozottabb politikai kiállást várnak.

De nem csak a jövôkép vált ködössé. A köpönyegforgató magyar politikusok is hitelüket vesztették. A pártok tele régi kommunista káderekkel, besúgókkal, kisszeru törtetô emberekkel, akik összemosva saját érdekeiket a kisebbségvédelemmel, kíméletlenül letaposnak mindenkit maguk körül. Ez a mindennapos politikai gyakorlat, az állandósult belsô – általában elvtelen – konfrontációk megutáltatták és elviselhetetlenné tették a politikát a tisztességes ember részére, aki a magánéletben keres menedéket, fokozva ezáltal a magyar társadalom atomizálódását.

A csalárd politikáért, a szellemi és morális rombolásért persze súlyos árat kell fizetni. A választási eredményekbôl ítélve, a vajdasági magyarság többsége nem igényli a magyar pártok létezését. Felôlük a szocialisták vagy a radikálisok is beültethetnek listájukról néhány díszmagyart a parlamentbe, hangadók ôk is lehetnek, nem is feltétlenül rosszabbak emezeknél.

A pártosodás buktatói

A kor követelményeinek megfelelôen, az 1989-es társadalmi változásokat követôen létrejött a kisebbségek politikai érdekképviseleti struktúrája, amely késôbb politikai pártok formáját öltötte. A politikai önszervezôdés kezdeti lendületének, erejének, vonzásának az egyik magyarázata talán az lehetett, hogy az érdekképviselet nem kívánt különleges hitvallást, szolidaritást, érdekazonosságot, politikai meggyôzôdést senkitôl sem. A szervezet nyitott volt, átjárható, elhagyni és visszatérni lehetett, anélkül hogy ezt bárki számon kérte volna. Sokszínuség, politikai pluralizmus, egyideju szellemi és politikai tevékenység jellemezte.

Az önszervezôdésnek ezt a nyitottságát, tömegmozgalom jellegét a pártosodás szüntette meg. A pártszervezôdésnek köszönhetôen különbözô politikai-hatalmi struktúrák jöttek létre, amelyek a többpártrendszer vonatkozásában lehet, hogy elôrelépést jelentenek, a kisebbségi érdekképviselet szempontjából azonban tényleges alternatívát nem nyújtanak.

A pártok hatalmi logikája alkalmatlan a társadalmi problémák, köztük a kisebbségvédelem hatékony kezelésére. Ennek egyik oka az, hogy a pártok szemében a politika (akárcsak a kommunizmus évtizedeiben) primátussal rendelkezik az élet minden más dimenziójával szemben. Ennélfogva minden társadalmi jelenség átpolitizálódik, anélkül hogy a pártok és a társadalmi szervezetek között tényleges együttmuködés jönne létre. És ez még a jobbik eset. A pártok ugyanis az együttmuködést abban látják, hogy megpróbálják maguk alá gyurni és a párt céljaira felhasználni az általuk pártfogolt társadalmi szervezeteket, ami releváns társadalmi érdekek megfogalmazódásának támogatása helyett azok akadályozásához vezet.

Hogyan tovább?

A kudarcot vallott kisebbségpolitika rászolgál a kemény kritikára, még inkább a higgadt és tüzetes elemzésre. De talán nem kell feltétlenül bunbakokat keresni a bukás magyarázatához.

Lehet, egyszeruen csak arról van szó, hogy a kisebbségi önszervezôdés egy szakasza lezárult. Megtapasztaltuk a pártosodást, ideig-óráig részesei voltunk a bontakozó demokráciának, a választásokon való részvétellel kapcsolatosan reménykedtünk, hogy egyszer majd a mérleg nyelve leszünk, a szerb hatalommal szemben alkupozícióba kerülhetünk. Nem ez történt, hiú ábránd maradt mindez. És mivel a kisebbségpolitika hosszú évek során nem volt képes látható eredményt felmutatni, ez csalódást okozott az emberekben. A csalódást persze növelte a szervezetlenség, a morális lezüllés, a magyar pártéletben meghonosodott politikai banditizmus.

Természetesen nem feledkezhetünk meg arról, hogy hol élünk. Szerbiában még a szocialista társadalomszerkezet szétesése sem következett be, a piacgazdaság és a ráépülô új gazdasági-társadalmi szerkezet kialakulásáról egyáltalán nem beszélhetünk. Ebben a helyzetben természetesen a kisebbségi önszervezôdés politikai keretei sem alakulhattak ki véglegesen. Egyelôre azt látni, hogy a szerbiai válsághelyzet elhúzódása, valamint a politikai önszervezôdés belsô buktatói miatt a magyar pártok elvesztették kapcsolataikat a tömegekkel, nem tudnak megfelelni sem a magyar választópolgárok elvárásainak, sem az átmeneti helyzet kihívásainak.

A nagy kérdés, hogy mi történik ezután. A pártokban csalódott emberek létrehozzák-e valóságos érdekvédelmi szervezeteiket, megtalálják-e az érdekérvényesítés lehetôségeit más intézményekben, vagy lemondanak a társadalmi önszervezôdésrôl és teljes egészében visszavonulnak a magánéletbe? Úgy tunik, hogy ez utóbbi következik be. Az emberek egyéni, családi túlélési stratégiákat alakítanak ki, visszavonulnak a legszukebb privát szférába, a szerb állam által kevésbé ellenôrizhetô területeken próbálnak meg boldogulni.

A vajdasági magyarság túlnyomó többsége ma ezt teszi. A pártok révén keveseknek sikerül gazdasági, hatalmi pozícióba kerülni, a magyarság többsége viszont magára marad tényleges érdekképviselet nélkül. Hangsúlyozni kívánom, hogy itt nem a magyar pártokról beszélek, hanem a kommunizmus emlôin nevelkedett politikai elitrôl, amely így vagy úgy, de megtalálja a módját annak, hogy integrálódjék a szerbiai hatalomba. Politikai integrálódásuk sikerének mértékében marginalizálódnak a magyar pártok és csúsznak le, szegényednek el a vajdasági magyarság széles rétegei.

Szellemi megújhodás

A nemzeti közösséghez való tartozás igénye elemi erôvel van jelen az emberekben, ez az igény azonban nem tud igazán szellemi erôvé válni és politikai tôkévé kovácsolódni. Ennek az okát elsôsorban az értelmiség szerepvállalásának a hiányában, illetve a magyarság szellemi életének az elsivárosodásában kell keresnünk.

Szomorú kimondani, de az elmúlt évek politikai csatározásai közepette a vajdasági magyarság szellemi élete teljesen leromlott. Nincs olyan szellemi értékrend, amit mindannyian magunkénak vallanánk. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzék, új intézményeket kell létrehoznunk, új értékrendet kell kialakítanunk.

Meggyôzôdésem szerint felesleges dramatizálni az egymástól ilyen-olyan okok miatt elkülönülô értelmiségi csoportok és politikai szekértáborok szellemi különállását. Nem kell feleslegesen veszôdni a falak bontásával. Leomlanak azok maguktól is, ha a vajdasági magyarság körében összejön annyi szellemi és anyagi erô, amely alapján megindulhat egy szemléletváltás. Egy olyan szemléletváltás, amely gazdagító, gyarapító a magyar közösség számára. Addig azonban, amíg az óhajtott és immár létszükségletté váló társadalmi változásokra Szerbiában nem kerül sor, hiába várunk nagyobb szemléletváltozásra a magyarok soraiban. Társadalmi változások nélkül nemcsak szellemi, hanem anyagi lehetôségeink is igen behatároltak.

Ebben a szukös mozgástérben elsô lépésként egy értelmiség-továbbképzô fórumra lenne szükség. Ennek az egyetlen intézménynek a létrehozása és muködtetése a vajdasági magyarság szellemi megújhodása szempontjából többet jelentene, mint a hat párt és a temérdek költséges tanácskozás együttvéve.


—————————————


1 Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). Listavezetô: Kasza József. Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK). Listavezetô: dr. Páll Sándor. Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (VMPM). Listavezetô: Böröcz József. Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP). Listavezetô: Ágoston András. Vajdasági Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (VMKDM). Listavezetô: Papp Ferenc. Kereszténydemokrata Tömörülés KDT). Listavezetô: dr. Körmendi Ferenc.

2 SZSZP, JB, Új Demokrácia. Slobodan MiloseviT listavezetô. Dr. Géza Bíró, dr. Karolj Kasas. Szabadkán: Szántó István, Vermes Mihály. Vajdasági Koalíció. Canak, Veselinov listavezetôk. Sebôk Tibor, Körmöci Károly, Hódi Jenô. Szabadkán: Bátai Zoltán, Gion Emil. Vajdasági Párt. Nagybecskereken: Nikola Tomasev listavezetô. Péter László, Izele Károly. Szabadkán listavezetô dr. Nikola Tomasev. Márton Mihály. Természeti Törvények Pártja. Listavezetô Nagybecskereken Branko VuceniT. Viola József. Szabadkán: Branko CiciT. Kovács Erzsébet, Szabó Sándor. A Vajdasági Agrárért. Polgárok csoportja - Palatinus János Listavezetô. Palatinus János, Vajda Ernô Emberi Jogi Mozgalom – listavezetô Tomislav Krsmanovic. Hajdú Erzsébet. Szabadkai Polgárok Szövetsége. Listavezetô Mirko Bajic. Zombori Zoltán. Jugoszláv Kommunista Szövetség. Listavezetô Olajos Nagy Miklós. Olajos Nagy Erzsébet. Szociáldemokrácia. Listavezetô dr. Vuk Obradovic. Sebôk Zoltán. Blasko Gabric – Polgárok Csoportja. Rózsa Béla. Észak-bácskai Polgárok Csoportja. Csöke Katica. Vajdasági Zöld Párt. Listavezetô Dorde Meyneric. dr. Cékus Géza, dr. Zolnai Albert, Vincer János, Vincer Roland.

3 Magyar Szó 1997. szeptember 24. M.T. Sajnálkozik a Szabadkai Polgárok Szövetsége.

4 Mihalj Kertes a vajdasági magyarokról. "Mi vajdasági magyarok, a legmagasabb európai mércékkel összhangban, jogegyenlôségben élünk. Egyenjogúak vagyunk a többségi szerb nemzettel, akárcsak a Vajdaságban élô többi 26 nemzet, mégpedig nemcsak az alkotmány szerint, hanem a valóságban is... Ez az, amirôl Európa, de az egész világ is példát vehet." "A nemzeti kisebbségek saját iskolahálózattal, muvelôdési intézményekkel, tájékoztatással ... rendelkeznek. Elegendô, ha csak a magyarokat vesszük szemügyre" – nyilatkozta egyebek között Mihalj Kertes népképviselô, a Szövetségi Vámigazgatóság fônöke a Dnevni telegrafnak adott interjújában. Mihalj Kertes nehezményezte interjújában, hogy a Magyar Szó rosszindulatúan azt híreszteli róla, hogy elárulta volna a magyarokat...

5 Magyar Szó 1997. szeptember 23. Fi. A szavazatok fele a VMSZ-é.

6 Magyar Szó 1997. szeptember 24. (NT Plus) Németország Szerbia nyugati szomszédja lesz.

7 Magyar Szó 1997. szeptember 24. (Beta) Micunovic: Kellemetlen meglepetés a aradikclisok sikere.

8 Magyar Szó 1997. október 9. Polgárháborús veszély.

9 Magyar Szó 1997. szeptember 30. Radikális vész Vajdaságban. (M. Ramacs a Nasa Borbában)

10 Uo.

11 Dobos László: Szemléletváltás. Irodalmi Szemle 1997. 2. sz.

12 Magyar Szó 1997. október 2. Az anyagiak arányában. A VMKDM Elnökségének értékelése a választásokról.

13 Magyar Szó 1997. szeptember 27. Lajber György: Töprengünk.

14 Magyar Szó 1997. szeptember 27. Fehér István: Tallózás.

15 Friedrich Anna: Kudarc. Magyar Szó 1997. szeptember 28.

16 A tavalyi novemberi szövetségi választásokon a VMSZ 81 310 szavazatot szerzett, az idén 50 960-at.

17 Friedrich Anna: Kudarc. Magyar Szó, 1997. szeptember 28.

18 A Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének közleménye. A VMSZ Szerbia negyedik legerôsebb pártja. Magyar Szó 1997. szeptember 28.

19 Az eredmény elemzése: Magyar Szó 1997. szeptember 28.

20 Magyar Szó 1997. szeptember 30. Elégedettek vagyunk az eredménnyel.

21 Ilyen volt korábban a "Talpraálltunk, megmaradunk". Újabban a "Magyarként itt maradni és megmaradni".

» vissza a HUNSOR honlapjára