Sokkoló képeket láthattak nemrég az egyik kereskedelmi televízió nézoi: a Blaha Lujza téren késelo erdélyi roma fiú családját meglátogató stábot fényes nappal, forgatás közben rabolta ki az elképeszto körülmények között élo rokonság. De nem kell több száz kilométert utazni ahhoz, hogy harmadik világbeli körülményeket találjunk - Budapest közvetlen szomszédságában, de még a fováros bizonyos részein is mindennapos a nyomor, a jövokép nélküli világ.

Ha körültekintünk a környezo országokban, szomszédaink közül Ausztria kivételével mindenhol aggodalomra ad okot a helyzet. Szlovákiában néhány éve az éhséglázadásig fajult az ország déli részén, szegénységben élo romák tarthatatlan állapota, a Romániából százezer szám kiáramló koldusok és megélhetési bunözok egyre súlyosabb társadalmi-politikai feszültségeket okoznak Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. Ukrajnában is no a szegények száma, míg Szerbiában politikai-nemzetiségi konfliktusok is bonyolítják a helyzetet, ráadásul ott a lakosság jelentos része rendelkezik fegyverrel, vagy könnyen be tudja szerezni.

Miközben felmérések bizonyítják, hogy a magyarok lényegesen több gyereket szeretnének, mint amennyit vállalnak (a Hungarostudy 2002 országos reprezentatív felmérés szerint a negyvenöt évnél fiatalabb népesség körében mind a nok, mind a férfiak lényegesen több gyermeket szeretnének, mint ahány gyermek végül megszületik - egyedül a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzettek körében áll közel egymáshoz ez a két érték), az ország demográfiailag is kettészakadt: a tehetosebbek gazdasági és karriertervezési okok miatt egyre kevesebb gyereket vállalnak, míg a mélyszegénységben élok (egyrészt azért, mert egyetlen biztos jövedelmük a gyereksegély és a gyerekneveléssel járó egyéb szociális juttatások, másrészt mert a fogamzásgátlás és a családtervezés sokba kerül) egyre több gyereket vállalva újratermelik és elmélyítik a nyomort, további terheket rakva az egyébként is anyagi megfontolásokból családot nem alapítók vállaira (a segélyeket ugyanis az o adójukból fizeti az állam).

Talán a sorsuk alakítását eddig kézben tartók félelmeit tükrözi az az elképeszto adat, hogy a magyar társadalom hetven százaléka úgy gondolja: nem érdemes bízni senkiben, és a jövot sem érdemes tervezni. Legalábbis erre a következtetésre jutott a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének Kutatócsoportja mintegy négyezer-ötszáz ember megkérdezése után. Ez az elkeseredettség nyilván kihat a születések számára is, hiszen a családok nem mernek annyi gyereket vállalni, mint amennyit normális körülmények között szeretnének: ez tovább billenti a mérleget azon családok felé, ahol a tervezés, az elore gondolkodás sosem volt szempont.

A kérdés valódi mélységeirol igen nehéz oszintén beszélni - úgy tunik, a magyar (tudós) társadalomban ez az egyik legerosebb tabu. Arról mindenki szívesen beszél, hogy Magyarországon alacsony az egy fore eso termékenységi arányszám (a reprodukciós szint, vagyis a kívánatos 2,1 gyermek/no helyett alig 1,3-1,4 között állunk), de amikor azt kérdezzük, hogy a világra jött csecsemok közül hányan születnek mélyszegénységbe, olyan környezetbe, ahol kevesebb az esélyük arra, hogy ne az eltartottak táborát szaporítsák, bezárulnak a kapuk. A szociológusok nem tudják, nem akarják ezt vizsgálni, talán attól tartva, hogy politikai vagy etnikai támadások kereszttüzébe kerülhetnek, pedig valószínuleg még sokkolóbb volna a reprodukciós szint, ha azt vizsgálnánk, mekkora a szegénységi szint fölé születo gyerekek aránya. Az a tapasztalat ugyanis, hogy a felsobb és középrétegek a gazdasági válságok idején inkább elhalasztják a gyerekvállalást (nem bíznak a jövojükben), míg a nagyon szegények döntését ez nem befolyásolja. Az meg már végképp feltehetetlen kérdés, hogy az újszülöttek hány százaléka roma származású (a becslések szerint jelenleg tizenhét, és az arány folyamatosan no), és ez nem is volna kérdés, ha nem tudnánk: ezeknek a gyerekeknek a jelentos része úgy no fel, hogy környezetében nem lát munkahellyel rendelkezo embert, szóval maga is a segélyekre szocializálódik. (Maradnak a tények: a Központi Statisztikai Hivatal 2007-es évre vonatkozó adatai szerint Magyarországon tavaly 97 600 gyerek látta meg a napvilágot, és ez kétezer-háromszázzal kevesebb, mint tavaly. Az elhalálozások miatt az ország lakossága egy év alatt harmincötezerrel fogyott. Minket ugyan nem vigasztal, de tény, hogy Európában sok éve már csak Albániában és Törökországban nem fogy a népesség tartósan, igaz hogy szomszédaink egy részénél tavaly megfordultak a negatív tendenciák, a népességszám alakulása pozitívba váltott.)

Tavaly decemberben jelent meg egy szakemberek számára készített tanulmány, amely súlyos társadalompolitikai tanulságokkal szolgál, és értelmezése azonnali szociálpolitikai-családtámogatási intézkedéseket sürget. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete Életünk fordulópontjai címmel úgynevezett követéses vizsgálatot végzett meglehetosen nagy mintán: 2001-2002-ben kérdoívekkel megkerestek több mint tizenhatezer, 18 és 75 év közötti magyar állampolgárt, majd három évvel késobb újból felkeresték oket. 13 540 ember töltötte ki újból a kérdoívet, így pontos képet kaptak az életükben bekövetkezett változásokról. Spéder Zsolt és Kapitány Balázs Gyermekek: vágyak és tények címu tanulmánya ennek a vizsgálatnak az elso eredménye, de további kötetek várhatók más témákban is.

A tanulmányból kiderül, hogy a társadalmi változások eros hatással vannak a gyermekvállalási szándékra és az idozítésre. Bizonyos rétegeknél (iskolázott, jó anyagi helyzetben levok) ez egyre inkább tudatos döntés és hosszas mérlegelés eredménye (köszönhetoen a fogamzásgátlási eszközök hozzáférhetoségének, valamint az új normák kialakulásának), míg másoknál a gyermekvállalás az egyetlen út a megélhetést jelento jövedelem felé.

Demográfiai szakadás történt: a rendszerváltás gyoztesei és a kevéssé vesztesek inkább nem (vagy késobb) vállalnak gyereket, míg a reménytelenül leszakadók inkább igen.

Ráadásul a roma közösségekben sok esetben ez az egyetlen út a felnotté válás felé: a fiatal lányok középiskolai és munkahelyi esélyei beszukültek, így családon belüli státuszuk csak akkor változik, ha gyorsan szülnek egy gyereket. Ráadásul egyenes összefüggés van az iskolai végzettség és a nem szándékolt szülés között is: a mintában szereplo, alapfokú végzettséggel rendelkezok negyede nem tervezett gyereknek adott életet, míg a diplomások gyerekeinek alig hét százaléka tekintheto "véletlennek".

Magyarországon az adatok jelzik a nyugat-európai tendenciákat, de nem másolják azokat: míg például Németországban egyenes arányban csökken a gyermekvállalási hajlandóság az iskolai végzettség növekedésével, Magyarországon egy nyújtott szárú U betut mutat az ábra: az alacsony végzettséggel rendelkezo nok körében nagyon magas a gyerekek száma, a mélypont az érettségizetteknél van, majd a foiskolai-felsofokú végzettséguek esetében újra emelkedik, de messze nem annyit, mint az elso kategóriában. E hungarikum arra figyelmeztet, hogy nálunk nemcsak gazdasági döntés a gyerekvállalás, hanem emocionális is. Ahogy az egyik kutató megfogalmazta: nálunk rossz dolog értelmiséginek lenni, de nem annyira rossz, mint a három havonta meghosszabbított szerzodésu pénztárosnonek egy hipermarketben.

Az elso kérdoívben rákérdeztek arra is, hogy a következo három esztendoben szeretnének-e gyereket a válaszadók. A második méréskor kiderült, hogy ezt a szándékot a tervezok többsége (hetvenkét százaléka) nem tudta megvalósítani! A miértre sok válasz adható: a nok hetvenegy, a férfiak hatvanegy százaléka például azzal számol, hogy ha gyereke születik, akkor munkahelyi kilátásai elonytelenül alakulnak. Ez olyan terület, ahol tud segíteni az állam, például családbarát törvényekkel és a gyerekes munkavállalók érdekeinek határozott védelmével (fontos adalék, hogy a magas kereset a férfiak gyerekvállalási kedvét növeli, a nokét csökkenti - utóbbiak sajnálják a gyes idején bekövetkezo bevételkiesést). Érdekes tapasztalat az is, hogy a Bokros-csomag (amelynek lényeges eleme volt a gyed megszüntetése) leginkább az érettségizett és diplomás nok gyermekvállalási kedvét fogta vissza.

A tanulmány legfontosabb tanulsága, hogy a gyednek (a polgári kormány által újra bevezetett jövedelemarányos gyerekgondozási díjat azok kapják, akik a szülés elott rendelkeztek munkahellyel) fontos szerepe van a gyerekvállalás elosegítésében, a még katasztrofálisabb demográfiai adatok elkerülésében: a középréteg esetében azoknál van nagy esélye a második gyermek vállalásának, akik a hároméves gyereknevelési szabadság alatt vállalják a következot. (A mérések szerint aki visszament dolgozni, annak már nem született meg a második gyereke, annak ellenére sem, ha korábban tervezte.)
Egyértelmu a következtetés: ha megkurtítják a gyed-jellegu juttatásokat, még kevesebb gyerek fog születni Magyarországon!

A gyed intézménye nyilvánvalóan nem ösztönzi gyermekvállalásra azokat a szüloket, akik segélyekbol élnek, és pusztán jövedelemszerzo céllal terveznek utódokat (a megszerezheto szociális juttatások reményében). Az így születoket nevezi a szakirodalom "stratégiai gyereknek". A gyakorlat ellen - minden bizonnyal az ország elmaradt térségeiben élo baloldali polgármesterek nyomására - a kormány is lépni kíván azzal, hogy napirendre vette a szociális segélyek (köz) munkavégzéshez való kötését. (Ezt különben a polgári kormány egyszer már bevezette.) Ugyanakkor illúzió lenne azt gondolni, hogy pusztán gazdasági kérdés lenne a gyerekvállalás. Néhány évvel ezelott összehasonlító vizsgálatot végeztek Magyarország és Bulgária között. Amiben a két egykori szocialista ország hasonlít: mindkettoben rendívül alacsony a termékenység, és mindkettoben növekedtek a társadalmi egyenlotlenségek a rendszerváltás után. Bulgáriában és Magyarországon is nagy hagyománya van a kiterjesztett háztartásnak, vagyis több generáció együttélésének. Az eredmények fontos különbséget rögzítettek. Sarkítva fogalmazva, nálunk inkább azok vállalnak gyereket, akik nem dolgoznak, míg Bulgáriában pont fordítva. Bovebben kifejtve: Magyarországon a nok akkor halasztják el az elso gyerek születését, ha rendelkeznek munkahellyel. A magyarok úgy gondolják, hogy a munka fontosabb a gyereknél, ezért egyre késobbre tervezik az elso gyermek megszületését. (Bulgáriában az állástalanoknál valószínuleg azért kevesebb a hajlandóság a gyerekvállalásra, mert az ottani támogatási rendszer nem ad annyi segélyt, következésképpen kevesebb "stratégiai gyerek" születik.) A második gyerek vállalásánál is fontos különbség van: az állással rendelkezok között a lakáshelyzet a dönto, míg Bulgáriában, ha a szülok közérzete jó, akkor lakáshelyzettol függetlenül vállalnak gyermeket. Errol a magyarországi értékválságról tudósít a Kopp Mária által vezetett kutatócsoport vizsgálata is. A közérzetünk, valamint a társadalmi toke (az anyagi javak mellett ide tartozik például az egészségi állapot, az egymás iránti bizalom, a társadalmi összetartás és még sok minden más) romlása, illetve hiánya nagymértékben hozzájárul a magyarok, különösen a férfiak korai halálozásához, de sok másra, így a gyerekvállalási kedvre is hat. (Érdekes módon a gazdasági jólét csak egy bizonyos szintig befolyásolja az elégedettséget: a nyugati társadalmakban az életfeltételek folyamatosan javulnak ugyan, az emberek mégsem érzik jobban magukat, sot a mentális és pszichés eredetu zavarok aránya egyre no.) A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vizsgálata azt is kimutatta, hogy ma Magyarországon hátrány éri azokat az iskolázott noket, akik gyermeket is szeretnének vállalni, és tehetségüknek, elvégzett tanulmányaiknak megfelelo társadalmi szerepet is be szeretnének tölteni. Eközben egy norvég példa bizonyítja, hogy az esélyegyenloség tényleges biztosítása jelentosen növeli a termékenységi arányt, és nem csupán a nok, hanem a férfiak élettartam-növekedésével is együtt járhat.

Ha a mai tragikus magyar demográfiai helyzeten változtatni akarunk, támogatnunk kell a kívánt gyermekek világrahozatalát és nevelését. Számos olyan esélyerosíto lehetoség van, amelyben európai összehasonlításban a legrosszabbul állunk: a rugalmas munkaido, az otthoni távmunka és elsosorban a gyermekvállalást támogató munkahelyi környezet sokat javíthatna a mai hátrányos helyzeten. Nyugat-Európa egyes nagyvárosaiban mindennapossá váltak az összecsapások a hatóságok és a bevándorló fiatalok között: felgyújtott autók, felborogatott kukák jelzik az egyre súlyosbodó társadalmi feszültségeket. Európa keleti felében más jellegu konfliktusok várhatók a (közel) jövoben: elképeszto nyomorban felnövo, ököljogon szocializálódott ifjak próbálnak majd érvényt szerezni vélt vagy valós igazuknak a társadalom gazdagabb, ám elöregedo-elmagányosodó felénél. Így azonban, bár a tudósok nem mondják ki, idozített szociális bombán ül a magyar társadalom. Az olaszliszkai ügy csak az elso lépése ennek az egyre szélesedo folyamatnak. Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarországon emberek tízezrei nonek fel ingerszegény környezetben, társas együttélésre nevelo szocializációs hatások nélkül. Köreikben az ököljog érvényesül, nem tanulták meg érteni és értékelni azt, hogy a konfliktusok rendezésére és a vágyak kielégítésére vannak más - kétségkívül rögösebb - utak is az eroszaknál. ----------------

keretbe:

Tavaly decemberben immár harmadik, átdolgozott kiadásban jelent meg a Worldwatch Institute, majd az Earth Policy Institute alapító igazgatójának, Lester R. Brownnak a könyve. A Vészforgatókönyv: mozgósítás a civilizáció megmentésére címu munka más szempontot, az embernek a természetre gyakorolt hatását vizsgálja, de a tanulságok a szegénység és a gyerekvállalás kapcsolatának kérdésében is megszívlelendok (az angol nyelven megjelent könyv lefordításához kiadót és támogatókat keres a magyar Bocs Alapítvány). A hetedik fejezetbol, amely a népességszám stabilizálásának kérdését vizsgálja, kiderül: ha (globálisan) meg akarjuk szüntetni a szegénységet, az éhezést és az írástudatlanságot, akkor nem sok választásunk van, mindenképp pénzt kell áldoznunk a szegény rétegek felvilágosítására, a családtervezés elosegítésére, és elérhetové kell tenni számukra a modern fogamzásgátló eszközöket. A szerzo Iránt hozza fel példaként: alig egy évtized alatt az ország a majdnem rekord szintu népességnövekedési rátáját a fejlodo világ egyik legalacsonyabbjára csökkentette. Homeini ajatollah az ország vezetojévé válása után (1979-ben) ugyanis azonnal leállította a családtervezési programokat (nem gyerekbarátságból támogatta a nagycsaládot, a hadsereg táborát akarta növelni), így a termékenységi ráta nekirugaszkodott, majdnem elérve a biológiai maximumot! A nyolcvanas évek elején tapasztalt évi 4,2 százalékos népességnövekedési csúcs után új problémákkal kellett szembesülnie Irán vezetésének: a növekedés túlterhelte a gazdaságot és a környezetet, ezért 1989-ben visszaállították a családtervezési programot, majd nemzeti családtervezési törvényt alkottak. A vallási vezetok és a média bevonásával mozgalom indult a kis családok érdekében, bevezették - az iszlám országokban eloször - a fogamzásgátlási eszközök teljes vértezetét, beleértve a férfi sterilizáció lehetoségét (ráadásul mindent ingyenesen). A pároknak tanfolyamot kell végezniük a modern fogamzásgátlásról, mielott megkapják a házassági engedélyt. Sok pénzt költöttek a nok írástudatlanságának a felszámolására (a lányok iskolai beíratásának aránya hatvan százalékról kilencven fölé ugrott), így az erofeszítések eredményeképpen a korábbi átlagos családméret hétrol (!) három gyerekesre csökkent. 1987-tol 1994-ig Irán népesedési rátája a felére csökkent. 2006-ban pedig 1,3 százalék volt, ami alig magasabb az Egyesült Államok népességnövekedésénél. A könyvben egy másik érdekes példát is találunk: a média hatékonyságát a kérdésben. Amikor egy mexikói szappanopera egyik népszeru szereploje a musorban elment az oktatási irodába, hogy meg akar tanulni írni és olvasni, másnap negyedmillió ember jelent meg Mexikóváros oktatási irodáiban! A sorozat foglalkozott a fogamzásgátlással is, és ennek eredményeképpen egy év alatt az országban harmincnégy százalékkal csökkent a születésszám.




forrás: Magyar Nemzet





[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára