Az ünnepet beárnyékoló kétnyelvuségnek azonban nemcsak protokolláris háttere van. Úgy tudni belső forrásokból, hogy az RMDSZ az 1999-es nagyromániás provokáció után engedett a szélsőséges román erőknek s az ő kifejezett követelésükre alakult át a magyar honvédtábornokok emlékének ápolása a román-magyar viszonyrendszer aszimmetriáját kidomborító fájdalmas eseménnyé. Mi is a baj a kétnyelvuséggel? Az, hogy egyoldalú. Mert ugyanvalóst a román ünnepeken és megemlékezéseken lefordítják-e magyarra a román beszédeket? Eljátsszák-e a magyar himnuszt legalább ott, ahol egy magyar politikus fellép, vagy legalább ott, ahol a lakosság számottevő része magyar? Szó sincs róla. A tájbasimuló RMDSZ számára már maga e felvetés is valóságtól elszakadt radikalizmus. Pedig, ahogy Markó Béla hangsúlyozta, épp az idén október 6-án, a valóságot mi magunk alakíthatjuk, a történelmet mi magunk is megváltoztathatjuk.

(Arad, 2005. október 6.)

Az idei megemlékezés is RMDSZ-es propagandarendezvénnyé silányult, melyet helyet kaptak a kritikátlan, fenntartás nélküli EU-retorika megnyilvánulásai mellett a helyi és a központi RMDSZ önigazoló szólamai, megtudhattuk többek között, hogy "érdekvédelmi szervezetünk - helyi és országos szinte egyaránt - megnyilvánulásaiban a közösség érdekeit tartja elsődlegesen fontosnak és megvalósítandónak." (Király András). Továbbá azt is, hogy "Arad a veszteség és vereség mellett a győzelem színhelye", hogy "győzedelmeskedni tudunk, ha összefogunk", hogy "az összefogásnak értelme van, s hogy tudunk változtatni a saját sorsunkon". A nagy győzelem persze ezúttal is az, hogy felállításra került a Szabadság-szobor hosszú évekkel azután, hogy ezt a román hatalom megígérte, a román fél akarata szerint, vagyis egy román diadalívvel szemben, hogy még véletlenül se legyen a magyarságnak egy olyan tere Aradon, mely csakis az övé, ahol otthon érezheti magát, ahol nem rontja a megemlékezés pillanatának szakralitását az elnyomó román államiság szimbolikája.
Az önlegitimáló és EU-rajongó szónoklatok közepette felüdülés volt Németh Zsoltot hallgatni, aki szólás lehetőségét kihasználta arra, hogy egy finom utalással leszögezze: Haynau-al nem alkuszunk. RMDSZ-es tiltakozás eddig érdekes módon nem érkezett, annak ellenére, hogy a szervezet találva érezhette volna magát, hisz 2000 és 2004 között a nyíltan magyarellenes posztkommunista elnyomó román hatalommal szövetkezve komoly állami pozíciókat töltött be. A román államapparátusba való beágyazottságát pedig arra használta fel, hogy a politikai versenyben a magyar választók vonatkozásában monopóliumhelyzetet alakítson ki: az alternatív szervezetek indulását egy diszkriminatív jogszabállyal, majd annak jogtipró alkalmazásával lehetetlenné tette.

(Ellentámadás és féktelen demagógia: Dávid Ibolya beszéde)

A protokolláris szónoklat olyan alkalom, amikor a mikrofon előtt álló politikus, szinte bármit mond, nem kell azonnali replikával számoljon. Ezt a véleményartikulációs szabadságot lehet figyelmen kívül hagyni, s az adott ünnep vagy megemlékezés eszmeiségéről szólni, mint tette azt a legtöbb szónok (Németh Zsolt mellett Gheorghe Falca polgármester, Cristian Stragea prefektus), lehet önfényezésre használni, mint Markó Béla, Király András vagy Kovács Kálmán s végül lehet egy célba vett politikai erő vagy erőcsoport szándékainak félremagyarázására, rágalmazására, gyanúba keverésére, mint tette azt Dávid Ibolya, aki a szeptember 26-i nemzetárulás mentegetése közben ellentámadásba ment át. Célkeresztjébe azok kerültek, akik "szerint nem Szent Istvánra, hanem Koppányra lett volna nekünk szükségünk", akik "nagyobbat kurjantanak", akik "véres kardot hordanak körbe mindenütt." Akik "kardcsörtetnek egy kicsit, aztán hazamennek békés otthonukba és otthagyják a felcsigázott híveket, az egymásnak eresztett híveiket és az elbizonytalanított embereket". Mielőtt Orbán Viktorra asszociálnánk, ismerve Dávid Ibolya régi averzióját a polgári körös mozgalommal és az utcai politizálással kapcsolatban, érdemes hosszabban idézni azt a passzust, melyből kiderül, kik is okozták a pártelnökasszony beszédében konkludáló mérhetetlen frusztráltságot. "Az aradi vértanúk bizonyára nem értenék meg, hogy erdélyi határon túli magyarok miért tekintenek dühödt tekintettel azokra a magyarországi politikusokra, akik a 2004. december 5-én pontosan tudták, hogy abban a szerencsétlen és romboló szándékú népszavazásban akkor is a nemzetük oldalán kell állniuk, ha a végeredményt nincs erejük elkerülni. Arad vértanúi bizonyára nem értenék, hogy a nemzetet szétugrasztó népszavazáson a nemzet mellett szavazó magyarországi politikai és emberi erőket némelyek most miért keverik gyanúba azért, mert a legfájóbb problémák, a legsorvasztóbb tragédiák gyógyítására a magyar parlamentben megszavazták a múlt héten Románia Európai Uniós csatlakozását."

A Dávid-i gondolatmenettel kapcsolatban több dolgot is le kell szögezni. Mindenekelőtt azt, hogy egy népszavazásnak nincs és nem is lehet szándéka. Esetleg kezdeményezőinek igen. Az viszont MVSZ-ről azt állítani, hogy romboló szándékkal kezdeményezte a népszavazást, mely kezdeményezésben egyébként olyan személyiségek támogatták aláírásukkal, mit Orbán Viktor vagy Schmitt Pál, egyszeruen abszurdum. Annál is inkább, hogy az MVSZ az utolsó órában nyúlt - ultima ratioként - ehhez az eszközhöz, miután a politikai elit közel másfél évtizeden keresztül tehetetlennek és/vagy akarattalannak bizonyult e kérdésben. Az MVSZ 1996 óta próbálta a magyar állampolgárság kiterjesztésére rávenni a politikai döntéshozókat s ma már bizony a nemzeti oldal vezetője, Orbán Viktor is elismeri, hogy ez lett volna a státustörvény helyett a megfelelőbb út. A siker pedig azért maradt el, mert a Dávid által mentegetett politikusok félgőzzel kampányoltak. Nem voltak hajlandóak a rendelkezésükre álló, kisebbségben levő, de mégiscsak számottevő médiacsatornákon keresztül cáfolni az MSZP megtévesztő, hazug és alkotmányellenes feketepropagandáját arról, hogy a kettős állampolgárság intézményesítése esetén majd elözönlik Magyarországot a határon túli magyar nyugdíjasok, munkanélküliek, rokkantak és magatehetetlenek. A nemmel szavazó polgárok még ma is azt hiszik, hogy érdekeiknek megfelelően, tehát jól döntöttek, egyszeruen nincsenek tudatában annak, hogy az "igenek" győzelme nem jelentette volna azt, hogy a magyarországi költségvetést bármilyen kis mértékben igénybe vette volna a magyar állampolgárság kiterjesztése. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a népszavazás kizárólag arra kötelezte volna a parlamentet, hogy törvényt alkosson e tárgykörben, arra nem, hogy bármiféle szociális jogokat hozzárendeljen a határon túli magyarok állampolgári státusához. Ráadásul az állampolgársági törvény kétharmados, így csak a két nagy párt konszenzusával lehet módosítani.
Másik fontos leszögeznivaló a Dávid-i szónoklattal kapcsolatban, hogy aki december 5-én a jó oldalon állt, ezzel nem nyert erkölcsi illetve politikai felmentést egész életére minden, a nemzeti érdeket csorbító ballépésében ügyében.

Végül, de nem utolsósorban néhány rövid mondattal el lehet intézni a Dávid Ibolya-féle EU-demagógiát is. Közismert ténykérdés, hogy az EU nem biztosítja automatikusan a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek kollektív jogait. E kérdés egyelőre a tagországok közjogi kompetenciakörébe tartozik. Románia pedig aligha fog autonómiát adni az erdélyi magyaroknak, ha már bent van az Unióban. Vagyis Gyurcsányék Dávid Ibolya és Orbán Viktor segítségével soha vissza nem térő történelmi lehetőséget szalasztottak el, midőn nem szabták a román integráció magyar támogatásának feltételéül a Székelyföld területi autonómiáját.
Dávid Ibolya beszédét akár egy kormánypárti képviselő is elmondhatta volna, ennek ellenére a szónok nagy tapsot kapott. A pártelnökasszony kihasználta, hogy a frakció- és pártgyuléseken kívül Arad maradt az a hely, ahol sikert arathat, bármit is mond. Mert a megélhetési gondokkal küszködő aradi magyarok többsége nem követi figyelemmel a magyar belpolitikai eseményeket, a többség egyszeruen nem tudja, hogy az MDF miképpen sasszézik fokozatosan balra, építgetve egy reménybeli koalíciót az MSZP-vel, arra az esetre, ha sors balfordulata folytán e párt kerülne ismét hatalomra.

(A hithu autonomisták hangja)
Az október 6-i megemlékezés keretében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem szólalhatott meg. Úgy hírlik, püspökként prédikálhatott volna a Vesztőhelyen, azonban ezt érthető okokból elutasította. Ilymódon az RMDSZ-en kívüli hiteles autonomista erők csak egy alkalommal, a református templomban megtartott istentiszteleten szólalhattak meg. Sándor Krisztina, a MIT elnöke kemény, ám jogos kritikával illette az RMDSZ-es megalkuvó politikát, mire az RMDSZ-esek kivonultak a templomból a Szövetség aradi parlamenti képviselője, Király András pedig a másnap kádári puha diktatúra idejére emlékeztető nyilatkozatot tett közzé, melyben azt RMDSZ-t ért bírálatról azt állította, hogy "az aradi magyar közösséget érte ezáltal sérelem", hogy "leköpték mindazt, amit e közösség tett". Mi több, Király András megdöbbentően tudatlannak is mutatkozott: említett nyilatkozatában azt mondja az RMDSZ által 1995-ben létrehozott Magyar Ifjúsági Tanácsról (MIT), hogy "nem tudni, kikből áll a szervezet, hányan állnak mögötte. Csak annyit tudunk, hogy Tőkés László küldte őket Aradra." Ami persze durva csúsztatás, hiszen a MIT-eseket nem küldte senki, ők ott szoktak lenni a jeles nemzeti megemlékezéseken. A MIT-nek jó edzés volt az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában eltöltött 6-7 esztendő. 1996-ban a MIT nevében Nagy Pál még megpróbált látványosan középre helyezkedni Markó Béla és Szőcs Géza között, azonban pár évre rá, 1998-ban már a MIT frakció zöme elvszeruen szavazott az október 3-i vízválasztó alkalmával. (1998. október 3-án döntött úgy az SZKT Markó Béláék javaslatára, hogy visszavonja egy hónappal korábban az önálló állami magyar egyetem ügyében meghirdetett ultimátumát a kormányból való kilépéssel kapcsolatban. Önálló állami magyar egyetem azóta sem létesült Romániában.) A MIT pedig fokozatosan az autonomista belső ellenzék legbiztosabb támaszává vált. Ezt látva Markóék - vélhetően tudatosan és tervszeruen - olyan helyzetet idéztek elő, melyben kenyértörésre került a sor a két szervezet között: a MIT megújított küldöttségének mandátumát nem igazolta az SZKT, mire az ifjúsági szervezet megszakította országos szinten a kapcsolatát az RMDSZ-szel. A MIT helyei üresen maradtak s hiába állapította meg az RMDSZ Szabályzatfelügyelő Bizottsága is, hogy a mandátumok igazolásának megtagadása alapszabályzat-ellenes volt, Frunda György házelnök elszabotálta a jelentés ismertetését, majd az RMDSZ vezetői addig húzták az időt, amíg a 2003-as RMDSZ-pártkongresszus be nem betonozta a Markóék által létrehozott MIÉRT-et, a párthu ifjúsági bábszervezetet. Visszatérve Király András állítására, a képviselő megelégedhetett volna annyival, hogy "a MIT-es fiatalok Tőkés László eszmeiségét képviselték az ünnepségen", ami kétségtelen tény. Sándor Krisztina megengedhette ugyanis magának azt, amit Németh Zsolt az Orbán-Markó kézfogás árnyékában aligha: a nyílt beszédet, a lényegi kérdések exponálását, a dolgok néven nevezését. Hadd idézzük azokat a passzusokat nagyívu szónoklatából, melyek Királyt e méltatlan nyilatkozat közzétételére késztették: "2005 október 6-án visszacseng az aradi Szabadságszobor felállításának szomorú és gyalázatos története. Az RMDSZ öncélúan, méltatlan célokra használta fel a szobrot. Ma ott láthatjuk Aradon, de korántsem eredeti pompájában, hiszen egy megbékélési parknak csúfolt köztérre állították, idegen szobrok árnyékába.

(…) Az autonómia jövőnk záloga, ezért felelőtlenség ezt a fogalmat ki- és felhasználni, illetve döntő helyzetekben elmulasztani a változtatás lehetőségét. Sajnos amióta magas kormányzati tisztségeket birtokol az RMDSZ, egyik leghatásosabb, a kampányban használt jelszavát elfelejtette: "Autonómiát Erdélynek, a Székelyföldnek!" Ez eddigi muködésének legnagyobb mulasztási bune. Emellett ifjúsági szervezetként feltétlenül meg kell említenünk, hogy itt Erdélyben még mindig nem létezik önálló állami magyar egyetem. Miniszterelnök-helyettesünk viszont van." (…)"Tiltakozunk az ellen, hogy az RMDSZ ismételten kisajátítja az aradi megemlékezést, és nem engedik szóhoz jutni Tőkés László püspök urat, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét."

Királytól egyébként a belvárosi református templom lelkésze is megkapta a magáért: "Baracsi Levente lelkészt is hibáztatom, amiért helyt adott egy ilyen felforgató beszédnek." Mégis milyen alapon hibáztatja Baracsit a központi hatalmat képviselő Király, aki nem átallotta a rendőrségen feljelenteni a Magyar Polgári Szövetséget a tavalyi választások idején? Hogy azután rendőrök járnak házról házra és nyugdíjasokat rémisszenek meg azzal, hogy mit írtak alá és mit nem. (Maguk a rendőrök állították, hogy Király feljelentésének alapján járnak el.) Az esethez érdekes adalék Nagy Istvánnak, Pécska volt alpolgármesterének az Erdélyi Közélet címu nyílt levelezőlistán közzétett hozzászólása: "A központi utasításra végrehajtott feljelentéskor Király még csak képviselőjelölt volt, és számára az RMDSZ parlamentbe jutásáért a potenciális szavazóinak a feljelentése sem volt nagy ár. Ma Király parlamenti képviselő és példát mutat. A kivonulás után összehívta az RMDSZ megyei csúcsvezetőségét, hogy kidühöngjék magukat. (…) Királynak tudnia kellett, hogy mi vár rá az istentiszteleten, hisz maga is presbitere a gyülekezetnek. De ő nem tudta, mert a képviselőnek nem jut ideje a presbiteri munkára. Nem voltam ott, de valami azt súgja, hogy az istentiszteletről távozó mintegy 15 fő mögött még mindig telve maradt a templom." (Nagy István sugallatát azóta több jelenlevő is igazolta.)
Ami a képviselői nyilatkozatból vélelmezhető, az az, hogy Király alighanem cenzúra híve. Mit kellett volna tegyen vajon Baracsi Levente lelkész ahhoz, hogy Királynak tetsző módon járjon el? El kellett volna kérje előzetesen Sándor Krisztina beszédét és ki kellett volna húzza belőle a sérelmesnek ítélt mondatokat? Vagy netán egy felsőbb fórum, az RMDSZ-es főszervezői főhatóság elé kellett volna bocsássa annak eldöntését, hogy ki mikor szólalhat fel az ő egyházközségének gyülekezete előtt? Vagy netán saját hatáskörben egyáltalában nem kellett volna mikrofonközelbe engedni a mindenkoron elvszeruségéről és értékorientáltságáról ismert MIT-eseket?

(Összefoglalás)
Az aradi megemlékezés végső soron nem hozott sok meglepetést. Mindenki önmagát adta. Németh Zsolt az óvatos, ünnephez illő gondolatait, a románok az EU dicsőítését és semmitmondó szlogeneket a román-magyar barátságról, a kölcsönös tiszteletről, Dávid Ibolya ismét támadta az elvhu jobboldalt, az RMDSZ pedig megint tanúbizonyságot tett arról, hogy élnek még a pártállami reflexek. Mindezt a Vesztőhelyen a román himnuszt követően, az Attila téren pedig a román diadalív árnyékában. Az idei október 6. a szeptember 26-i gyászos szavazás jegyében telt, annak eszmei üzenetét hordozta: mosolypolitika, a problémák szőnyeg alá seprése, bizalommegelőlegezés, öncsaló politikai mérlegek. Egy-két kivételt leszámítva: megélhetési politikusok csúcstalálkozója zajlott az idén Aradon.

» vissza a HUNSOR honlapjára