Majd kétezer évvel ezelőtt találták meg ők hárman, a királyok, követve a csillagot. Egyetértésben vándoroltak, közöttük a kerek képű szerecsen is, s ajándékot vittek egy csecsemőnek: aranyat, tömjént és mirhát… A kisdedre Betlehemben találtak rá, egy jászolban feküdt. Leborultak és hódoltak előtte. Vele is álmodtak, s hogy hollétét az őt megölni készülő Heródes királynak el ne árulják, más úton tértek haza országukba…

Mily rövidke ez a kétezer év: máig is alig változott a világ! Igaz, mások lettek azóta a királyok, nemigen tartanak együtt a hosszú utakon, főként nem egy kisgyerek kedvéért, ám Heródesek azóta is vannak, akár itt a közvetlen közelségünkben, akik újszülötteket és anyákat ölnek meg, s nem is a Messiást és Máriát sejtik bennük, hanem csak egy más nemzet egyedeit.

Félreértés persze bőven akadt a jövendölésekben is, mint a mostani történésekben. Heródes nyilván nem a Megváltótól félt, hanem a zsidók újszülött királyától. Megtévesztette a próféta, aki ekként kiált fel: "Te, Betlehem! Júda földje! Éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik a fejedelem, aki népemet, Izraelt kormányozza."

Ám az is lehet, hogy magát hitte Messiásnak Heródes; a Heródesek ugyanis hajlamosak a túlzásokra saját személyükkel kapcsolatban. S képviselve a rosszat, érdekes módon sohasem a másik, nagyobbik rosszban, hanem ellentétpárjában, a jóban látják a veszélyt. Pedig a jó alaptermészetéhez tartozik, hogy soha senkit nem bánt.

Át- és átgondoljuk ismét és ismét a hatásában oly egyedülálló történetet, és ünnepeljük az istenember születését. Minél közelebb jutunk a szeretetben egymáshoz, annál fájóbb pofonokat üt arcunkra a megfékezhetetlen mulandóság.

A bennünk lakozó jóság valahogy mégis megsemmisíthetetlen, hiába hagyják vérrel verejtékezni, ostorozzák meg, koronázzák tövissel és hordoztatják vele saját keresztjét a Golgotán, majd feszítik rá! Kiderül róla, hogy nem földi hatalom, amit meg lehetne dönteni, hanem valahogy másként kell értelmezni, mint a próféta szavát. S a lélek vonalán öröklődik át nemzedékről nemzedékre évezredeken, -milliókon át…

Ki volt hát a csecsemő, akit a napkeleti bölcsek, közöttük a kerek képű szerecsenkirály, Júda fejedelmének hittek, és látva csillagát, siettek köszönteni? Vajon elmennek-e hozzá akkor is, ha tudják, hogy országa nem ebből a világból való? Hanem a bűntelenség, az emberszeretet birodalmából, ahol senki senkit nem bánt.

A csillagot kevesen látták, de létezését sokan sejtették az elmúlt két évezredben, és tömegek tettek eleget hívásának. Népek, akik ekként eltaláltak a család szentélyéhez, a bölcsőhöz… Humanisták, akik kerülő úton távoznak, és csak a karácsonyi kisded és szeretteik számára léteznek…

» vissza a HUNSOR honlapjára