A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Véresre vertek egy kokárdás magyar fiatalt Kolozsváron
    HUNSOR medencefigyelő


    Román fiatalok brutálisan megvertek Kolozsváron egy magyar fiút, aki piros-fehér-zöld zászlóval és kokárdával ment a Szent Mihály-tempolmban rendezett március 15-i ünnepségre. Az áldozat lánytestvérével együtt tartott a rendezvényre, ahol a helyi magyarság ökumenikus istentiszteleten emlékezett az 1848-49-es szabadságharc eseményeire.


    Az MTI értesülései szerint a kolozsvári fiatalt azok verték véresre, akik az Új Jobboldal nevű szélsőségesen nacionalista román szervezet tüntetésén vettek részt. A polgármesteri hivatal által engedélyezett magyarellenes megmozdulás szinte egy időben kezdődött a magyar ünnepi rendezvénnyel, attól alig 300 méter távolságra.

    A rendőrség előtt verték agyba-főbe a kolozsvári magyar diákot

    Az Apáczai Csere János Gimnázium X. osztályos diákját egy öttagú csoport verte meg. A fiúnak belső zúzódásai vannak, és az arca bal oldalán jól láthatóak a sérülés nyomai. Annak ellenére, hogy a rendőrség előtt történt az eset, az elkövetőknek sikerült nyomtalanul eltűnniük.

    Elvesztette az eszméletét, de a földön is tovább rugdosták

    Kolozsvár belvárosában március 15-én délelőtt román fiatalok eszméletlenre vertek egy 17 éves magyar fiút azért, mert kokárda volt a mellén és magyar zászló a kezében. A Kossuth Rádió Kárpátmedencei Krónika című műsorát Spiczer Judit tudósította.



    "Székelyföld román föld!", "Mi a szerbekkel tartunk!", "Kifelé a magyarokkal az országból!" Ezeket a jelszavakat skandálták a kolozsvári Széchenyi téren összegyűlt Új Jobb szélsőjobboldali román ifjúsági szervezet ellentüntetői. Még nincs bizonyíték rá, feltételezések igen, hogy az ellenrendezvényre siető román fiatalok közül kerülhettek ki azok, akik eszméletlenre verték a főtéri Szent Mihály templomba tartó 17 éves Lészai Lehelt. A tetteseknél piros-sárga-kék trikolor volt, az áldozatnál piros-fehét-zöld zászló. Szemtanúk szerint Lészai Lehel az ütlegeléstől összeesett és elvesztette az eszméletét, de a román fiatalok tovább rugdosták az ájult, véresre vert fiút. Bár Lehel - testvére tanácsára - felcsavarta a zászlót, hogy ne legyen túl feltűnő, így sem tudta elkerülni az incidenst. Az áldozat feljelentést tett a rendőrségen, majd édesapja a kolozsvári törvényszéki orvostani intézetbe vitte kivizsgálásra.

    Az Új Jobb szélsőjobboldali román ifjúsági szervezet szószólói a románság gyászünnepének nevezték március 15-ét, mert ezzel arra a napra emlékeztetnek mindenkit, amikor Erdélyt Magyarországhoz csatolták. "Azok a magyarok, akik ezen a napon ünnepelnek primitív gyűlöletükkel meggyalázzák a románokat. Az RMDSZ naponta erőszakoskodik irredenta szeparatista autonómiára törekvő szándékaival" - hangoztatták az Új Jobb szélsőjobboldali román ifjúsági szervezet tüntetői.

    Kolozsváron a március 15-i ünnepség a főtéri Szent Mihály templomban a magyar történelmi egyházak előljáróinak jelenlétében zajlott, majd Kolozsvár magyarsága a volt Biasini szálló épülete elé vonult, ahol Petőfi Sándor és Szendrei Júlia is megszállt 1847-ben. Itt tudták meg az eszméletlenre vert Lészai Lehel hírét az ünneplők.

    Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es szenátor:
    - Talán nem teljesen váratlan hír, hogy szélsőséges egyének megvertek egy fiatalembert, azért mert kokárda volt kitűzve a mellére. - Zárójel, de legyen világos: nemzeti ünnepeinken Romániában használhatjuk nemzeti szimbólumainkat a zászlót, a kokárdát. '48 márciusa a nemzeti egységnek a szimbóluma. Ezt jobb oldal, bal oldal, mindenki elismeri. - Úgyhogy az én üzenetem az idei március 15-én az, hogy "Talpra magyar, hí a haza!", és fogjunk össze!

    A kolozsvári magyarság ünnepségén részt vevő Kolozs megyei prefektus, Calin Platon bejelentette: kivizsgálást folytatnak a megvert Lészai Lehel ügyében.




    forrás: MTI, Paprika Rádió, Kossuth Rádió, Duna Tv, Erdély Ma






    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Nem csupán politikailag, demográfiai szempontból is szétszakadóban az ország
    Dobos László: Trianontól Európáig
    A szlovák parlament szentesítette a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét
    A BENESI DEKRÉTUMOK - A HRMCE tanulmánya
    A Benes-dekrétumok hatvan éve...
    A Benes dekrétumok – tegnap, és ma
    A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása 1944-1949
    Szlovákiai magyar tankönyvek magyar helységnevek nélkül
    Értesítem, hogy Önt és családját áttelepítik - írta Magyari Péter
    A magyar földrajzi nevek sorsa a Felvidéki Szlovákiában - írta D. Varga László
    A Fico-kormány nem támogatja a kisebbségi kultúrát Szlovákiában
    Révkomárom: Megverték, mert magyarul szólalt meg
    A benesi dekrétumok előjátéka Szlovákiában - írta Popély Gyula
    Jog és politika a benesi dekrétumok maáig tartó vitájában - írta Varga Sándor


    » Kisebbségi dosszie

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.