(Az autonómiakövetelés a rendszerváltozás után az erdélyi magyar közéletben)

Az 1989-es romániai rendszerváltozás annak dacára, hogy második vonalbeli kommunista puccsisták vezényelték le, radikálisan megváltoztatta a politikai akaratképzés szabályait. Ellentétben a kommunista blokk többi országával s legfőképpen Magyarországgal, Romániában Ceausescu alatt nem szerveződhetett ellenzék, a hivatalos politika egyeduralma megkérdőjelezhetetlen volt. Ilyen körülmények között az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete, már ha használhatjuk egyáltalán ezt a terminus technicus-t, a rendszer részét képező hivatalos magyarok pontszerű érdekkijáró tevékenységére korlátozódott, arra esély nem volt, hogy a közösség legitim képviselőjeként egy szervezet perspektivikus programot adjon a közösségnek s annak megvalósításáéért síkra szálljon. Volt ugyan néhány bátor, a probléma lényegére rámutató kezdeményezés, az Ellenpontok, a Kiáltó Szó, Tőkés László kiállása, de ezek jelentősége sokkal inkább a morális, mint a politikai dimenzióban értékelhető: a vélelmezett társadalmi támogatottság dacára semmi esélyük nem volt arra, hogy ténylegesen változtassanak a társadalmi valóságon.

1989 után kialakult cseppfolyós helyzetben hatalmas lehetőség volt az erdélyi magyarság hetek alatt megszerveződő érdekképviselete, az RMDSZ vezetőinek kezében: Trianon után először megfogalmazhattak volna minden öncenzúra nélkül egy olyan programot, mely megvalósulása esetén biztosítja a képviselt közösség hosszú távú fennmaradását. Sajnos a kulcspozíciókba zömmel a már említett érdekkijáró magyarok kerültek, élükön a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagjával, Domokos Gézával, aki egyszerűen képtelen volt kihasználni a politikai mozgásteret, megmaradt a hatalommal való kicsinyes alkudozás politikájánál. (1.)

A távlatos politikaszemlélet képviselőinek közel három esztendejébe került, amíg sikerült a szervezet illetékes fórumával, a Küldöttek Országos Tanácsával elfogadtatni az erdélyi magyarság autonómiaigényét 1989 után első ízben kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozatot (2.). A brassói kongresszus 1993-ban lefordította ugyan az alapszabályzat és a program nyelvére az absztrakt autonómiakövetelést, de a szervezet élére egy olyan politikust választott, név szerint Markó Bélát, akinek fontosabb volt a klientúra-építés, a saját hatalom bebiztosítása, mint a program megvalósítása. Az 1993 és 1996 közötti Janus arcú korszak után (amikoris a szervezet autonomista politikát folytatott ugyan, több fontos előre mutató kezdeményezése volt, de a legfontosabb önrendelkezés-elvű lépések, az erdélyi magyar kataszter összeállítása, a belső választás valamint az autonomia-statutumok megfogalmazása elmaradt) a kormányzati szerepvállalással együtt az autonómia kérdése szinte teljesen eltűnt a politikai kommunikációból. Holott ez kellett volna a román erőkkel való közös kormányzás feltételét képezze. Az autonómia 2003-ban került ismét napirendre, amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, majd a megalakuló Tanács az erdélyi közéletben megkerülhetetlen témává tette azt. A 2004-es választási kampány - melynek központi eleme a Magyar Polgári Szövetségnek köszönhetően a kettős állampolgárság mellett az autonómia volt (3.) - nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetébe legalább címszóképpen bekerült a kulturális autonómia.

A törvénytervezet célja az RMDSZ önbebetonozása volt, a kulturális autonómia helyett annak látszatát teremtette volna meg (4.), a román fél ennek dacára ellenállást mutatott az elfogadásában, s a törvénytervezet sorsa még ma is bizonytalan. Figyelve a politikai csetepatét az a legfájdalmasabb, hogy a látszólag vérre menő küzdelem tét nélküli. Egy tartalmas, az RMDSZ programjának megfelelően a háromszintű autonómiát - a kulturális autonómiát integráló személyelvű autonómia mellett a területi autonómiát és a sajátos státuszú helyi önkormányzati autonómiáját is - kodifikáló jogszabálytervezet mögött felsorakozhatna az egész erdélyi magyarság. Mert nemzeti konszenzus a kérdésben elengedhetetlen a sikerhez.

(Konszenzus autonómiaügyben?)

A konszenzus megteremtését tűzte ki célul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (EMNT ÁB) az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet megalakításának kezdeményezésével. Az első tanácskozás le is zajlott 2006. január 26-án, Erdély szívében, Kolozsváron. A megbeszélésre meghívást kaptak és képviseltették magukat az erdélyi történelmi egyházak, a civil szféra tetőszervezete, a Magyar Polgári Szövetség, a Székely Nemzeti Tanács valamint az RMDSZ. A tanácskozás alkalmából, az EMNT ÁB egy nyilatkozatot adott közre, melyben összefoglalta az erdélyi magyar autonómia legfontosabb téziseit. Hadd idézzük e dokumentum lényegét, az erdélyi magyar autonómia "hét pontját" teljes terjedelemben:

"1. Az erdélyi magyar nemzeti közösség által jogosan követelt autonómiaformák megvalósítása érdekében egységes fellépésre van szükség. Ennek megvalósításához nélkülözhetetlen a magyar-magyar párbeszéd intézményesítése az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet keretében. A ma elindított folyamatot szándékunkban áll kiszélesíteni és felerősíteni.

2. Az erdélyi magyar nemzeti közösség egységes egész, területi megoszlása, helyi többségi, számbeli kisebbségi vagy szórvány állapota történelmi és politikai tény, következésképpen a különböző autonómiaformák megvalósítása ugyanolyan fontos és sürgős.

3. Székelyföld és - szükség szerint - más vidékek területi autonómiája, a különleges státusú önkormányzatok létrehozása, valamint nemzeti közösségünk személyi elvű autonómiája az erdélyi magyarság megmaradásának záloga.

4. Ezen autonómiaformák gyakorlatba ültetése érdekében csak olyan megoldás fogadható el, amely:

" alkotmányos és törvényi biztosítékokat nyújt az autonómia gyakorlására,
" megteremti ennek önálló intézményrendszerét,
" biztosítja annak működtetéséhez elengedhetetlen pénzügyi hátteret,
" garantálja az önrendelkezés gyakorlásához szükséges elengedhetetlen közjogosítványokat,
" szavatolja a vezető testületek demokratikus és közvetlen módon történő megválasztását.
5. Az önigazgatást csakis a demokratikus elvek mentén, a jogállamiság kereteiben tartjuk megvalósíthatónak. A civil szféra függetlenségének és önállóságának bármiféle korlátozása, a politikai pluralizmus és a demokratikus politikai verseny elvének megsértése illetve a sajtószabadság korlátozása az erdélyi magyar közösség érdekeivel ellentétes, az autonómia megvalósításának esélyeire nézve káros .

6. Az erdélyi magyar autonómia-elképzelések összehangolása érdekében szakértoi egyezteto bizottságra van szükség. 7. Az erdélyi magyar társadalom többszínűsége és intézményi pluralizmusa előnyt és nem hátrányt jelent az autonómiáért folytatott küzdelemben. Éppen ezért az együttes fellépést szorgalmazzuk a közös célokért, a "Mindenki a Székelyföld autonómiájáért, mindenki az erdélyi magyarok autonómiájáért" elv alapján."

A több órás tanácskozás végén a résztvevők elfogadtak egy rövid nyilatkozatot melynek fő érdeme, hogy a legmagasabb erdélyi magyar egyeztető fórum intézményesítésével esélyt teremt az autonómia ügyében az elvi konszenzusra: "A romániai magyarság egyházi, civil és politikai életének képviselői részvételével tartott első Egyeztető Autonómia-Kerekasztal résztvevőiként egyetértünk abban, hogy a tanácskozás összehívása célszerű és hasznos kezdeményezés volt. A közösségi önrendelkezés, valamint nemzeti sorskérdéseink ügyében elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk az egyeztetett, egységes fellépést. Éppen ezért egyetértünk az egyeztető tevékenység folytatásával. Ennek intézményesítése céljából kifejezzük szándékunkat az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet megalakítására. Az ERMÁÉRT megalakítására a szükséges előkészítés elvégzése nyomán, a következő egyeztető kerekasztal alkalmával kerüljön sor."
E konszenzus megteremtése mellesleg napjainkban az első számú nemzetpolitikai imperatívusz. Sajátos módon még a románság képviselői is sürgetik annak megteremtését.

(Ioan Rus: mondjuk meg végre mit akarunk?)

A nemrégiben azt olvashattuk a román sajtóban, hogy (a belügyminiszterként egy interpellációra adott válaszában az aradi tizenhármakat tömeggyilkosoknak bélyegző) Ioan Rus, a Szociáldemokrata Párt alelnöke a párt Országos Tanácsának ülésén mondott beszédében kifogásolta, hogy az RMDSZ kormánypártként "erőlteti" az autonómiát, s az európai fórumokon "siránkozik", hogy diszkrimináció áldozata. "Európai integrációnk során tárgyalnunk kell az RMDSZ politikai képviselőivel, de a magyarság más alakulataival és intézményeivel is, és legalább száz évre megállapodást kell kötnünk" - mondta Rus. Mondott egyebeket is, melyekről a "ki mint él, úgy ítél" népi mondás jut eszünkbe ("többé nem folytatható ez a pókerjátszma, amelyben a felek azt várják, a másik hátat fordítson, hogy ellopják lapjait"), de a lényeg az, hogy valóban régóta kellett volna egy ilyen történelmi megállapodást kötni. Ennek viszont előfeltétele lett volna, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete ne sunnyogjon, ne kenje el a legfontosabb kérdéseket a koalíciós tárgyalásokon, ne Petőfi-Schillerezzen Bolyai-ügyben, hanem álljon végre a sarkára és képviselje következeteses, megvesztegethetetlenül saját 1995-ben a kolozsvári kongresszuson kiteljesített autonómiaprogramját. Nem folytatható tovább az a politika, melynek rezüméjét találó módon fogalmazta meg Tőkés László a nemrégiben egy autonómiáról szóló nemzetközi tanácskozáson: "1945-1946-ban nem csupán a tárgyaló nagyhatalmak és a román többségiek, hanem az önfeladó Magyar Népi Szövetség árulása is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar területi igényeket figyelembe sem vették. Ez a múlt, ez a magatartás ma is kísért.

A romániai magyarság érdek- és közképviseletét fokozatosan magának kisajátító Romániai Magyar Demokratikus Szövetség a legfőbb alapdokumentumának számító Kolozsvári Nyilatkozatot (1992) és saját, háromszintű autonómia-rendszer megvalósítását célul kitűző Programját megtagadva, 1996-os kormánybalépésével kezdődően egy olyan, szűken vett pártos jellegű, hatalmi politikát folytat, mely - egyéb vonatkozásoktól eltekintve - egyet jelent az igazi autonómia feladásával. Többségi hatalmi érdekek irányába eltolódva, az RMDSZ hivatalosai, immár a hatalomnak a szerves részeként, maguk is akadályozóivá váltak a valódi autonómia kivívásának. A kisebbségi törvénytervezet tulajdonképpen ennek az önfeladásnak, a kialakult felemás helyzetnek a vérszegény, "kompromisszumos" terméke" (5.)
Hogy mi áll az önfeladó, önsorsrontó RMDSZ politika hátterében, azt sajátos módon éppen Duray Miklós fogalmazta meg ugyanezen a tanácskozáson, aki viszont maga is aláírta 1997-ben az autonómiát a politikai napirendről törlő megállapodást a szlovák ellenzékkel. Tekintsük tehát önbírálatnak Duray azon megállapítását, hogy a XX. század magyar alapképlete az, hogy a magyarság "békességgel tűrte az önrendelkezési jogtól való megfosztatását" míg "az adott - többségi - országok és Európa politikai elitjei minden elszakított magyar közösségben azokkal a magyar politikusokkal keresik a kapcsolatot, akik hajlandók lehátrálni az autonómia platformjáról, vagy pedig olyan megoldást elfogadni, ami köszönőviszonyban sincs az autonómiával".

(Műbalhé a Frunda-jelentés körül)

Miközben az RMDSZ árnyékbokszol a kulturális autonómia látszatáért, a román politika soviniszta csahosai sajátos módon a román nemzetstratégiai törekvések egyik legfontosabb támaszát, Frunda Györgyöt ugatják körül. Frundát, aki ismételten kiállt az autonómia ellen az RMDSZ-en belül, aki részt vett az RMDSZ politikáját kisiklató Neptunfürdői tárgyaláson, aki gátlástalanul félretájékoztatta a közvéleményt a román magyar alapszerződés ügyében, aki kerek perce letagadta 1999-ben a kongresszuson, hogy Horvátország kettős állampolgárságot adott a külhoni horvátoknak, aki SZKT elnökként ismételten visszaélt hatalmával, aki annak a vélekedésének adott hangot néhány esztendeje, hogy a kulturális autonómia már biztosítva van s aki legutóbb európai fórumok előtt védte a mélyen antidemokratikus román választási törvényt.

Az ok, pontosabban az ürügy, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a Frunda által előterjesztett az 1735/2006. számú Ajánlást (6.) a nemzet fogalmáról, mely integrál bizonyos kisebbségvédelmi normákat s elismeri, hogy az államnemzeti koncepció mellett a kulturális nemzetfogalom is valóságleíró kategória. A hisztéria annál is inkább érthetetlen, hogy Románia kisebbségpolitikáján mit sem változtatott, hogy a román-magyar alapszerződés ratifikációja révén a belső jog részévé lett az 1201-es Európa Tanács ajánlás (melyre egyébként az 1735-ös is hivatkozik s), mely kemény kisebbségvédelmi garanciákat fogalmaz meg. Ehhez képest a most elfogadott ajánlás semmiféle szükségszerű következménnyel nem jár. Annyi haszna mindenképpen van, hogy ráirányítja a közfigyelmet Románia csatlakozása előtt a kisebbségi kérdésre.

Más szóval még égetőbbé teszi az autonómiára vonatkozó magyar nemzeti konszenzus megteremtésének nemzetpolitikai szükségességét.



1.Domokos esete tipikus példája annak, hogy más társadalmi-politikai környezet, más alkotmányjogi keret, más politika játékszabály-rendszer más habitusú, más szocializációjú vezetőt kíván. Ceausescu alatt Domokos Géza vitathatatlan érdemeket szerzett a Kriterion könyvkiadó élén, 1989 után viszont első számú felelőse volt három elvesztegetett esztendőnek s annak, hogy vissza nem térő történelmi lehetőségek kiaknázatlanul maradtak.

2.A Nyilatkozat szövegét lásd pl. a Magyar Kisebbség 1995/1 számában.

3. A kettős állampolgárságot és az autonómiát programjának megfelelően a Magyar Polgári Szövetség tette témává a kampányban. Az RMDSZ először kerülve szembe a parlamentből való kiesés reális lehetőségével, pánikszerűen átvette azokat.

4. A törvénytervezet szól ugyan a kulturális autonómiatanácsokról, de azok közjogi kompetenciáját illetően semmit nem mond. Pontosabban leszögezi azt a közjogi evidenciát, hogy a román kormány és a parlament felruházhatja azokat ilyen jogosítványokkal. A törvénytervezet részletes elemzését illetően lásd: BZSA: Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete: látszatteremtés és önátmentés, Kapu 2005/4 valamint BZSA: Pártlogika és zsákmányszerzés, Kapu 2005/6-7

5.Tőkés László idézett előadása a Magyar Tudományos Akadémia és a Duna Tévé által szervezett 2006. február 4-i autonómiakonferencián hangzott el.

6. Az Európa Tanácsi ajánlás angol nyelvű szövegét lásd a
http://assembly.coe.int/Main.asp?link=/Documents/AdoptedText/ta06/EREC1735.htm webcímen

» vissza a HUNSOR honlapjára