Idén március 15-én már megtapasztalhattuk, hogy Francisco és az ünnepi beszéd egymással antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentétben állnak. A műminiszterelnöknek valahogy mindig sikerül összehoznia egy maszlagot, amely bővelkedik a sületlenségekben.

Aztán itt van a másik baromi nagy probléma, nevezetesen a hitelesség kérdése. No, hát e tekintetben is meglehetősen rosszul áll a műminiszterelnök szénája. Főként akkor, amikor hajdan volt KISZ-vezérként papol a magyaroknak arról, hogy ő tökéletesen tudatában van annak, mennyire nehéz dolog is a demokrácia.

Meg kell hagyni, Francisco a tőle telhető legjobb tudása szerint viszi tovább a XXI. századi szocialista tradíciót, nevezetesen a közutálatnak örvendő kormányfő szerepkörét. Igaz, jócskán túltesz nagynevű elődjén. Míg a sete-sutáskodó Kárpát Cicerót, bárhová is vitték az országban, maximum kifütyülték, addig ezt az agresszívan nyomuló újgazdag ficsúrt, mondjuk ki most már egész nyugodtan, hiszen ez már tavaly megképződött, idén csak rátett egy lapáttal, szóval a műminiszterelnököt egész egyszerűen gyűlöli a nép.

Azt hiszem ez a korrekt megfogalmazás. Mondhatnánk talán azt, hogy a lakosság egy jelentős része, vagy túlnyomó többsége, de talán jelen esetben mégis csak találóbb a nép szó használata, hiszen már a szegfűmintás utódpárt soraiban gályázó mezei talpasok, az országgyűlési képviselők is megvetéssel viseltetnek a fölibük rakott fő hallja kend iránt.

"Nem kellene a kijárási tilalom, ha olyan miniszterelnök lenne, akit a nép a vállán hord, akit szeretne" - mondja az utca embere a televízió tudósításban. És milyen igaza van. Ismét bebizonyosodik, hogy a nép szava az Isten szava. Az öreg mámi, aki ezeket a szavakat mondotta a kamerába, rátapintott a lényegre.

A problémát a gyökerénél kellene megragadni és kitépni. Asszem a magyar Nemzetnek is szüksége lenne egy alapos gyökérkezelésre.

Közben zajlanak az események. Tudósítást hallhatunk arról, hogy a rendőrök szeme láttára dobálják meg az egyik kereskedelmi televízió közvetítő kocsiját, a szerv pedig tétlen marad, a rohamosztagosok nem tesznek semmit, csak csendben, rendezetten, alakzatban szemlélik az eseményeket.

A helyzet az, hogy éppen minket szolgálnak és védnek.

Szerencsétlen médiamunkások bizonyára már elfelejtkeztek Kuncze Gábor intelméről. Tetszenek emlékezni? Nem köll odamenni és akkó' nem esik bajod, jó barát! Ilyen egyszerű ez!

Na b**d meg! Hogy ez eddig nem jutott eszembe?! - csap a homlokára a gyanútlan tévénéző.

De megyünk tovább!

Idézzük a Népszabadság internetes változatának "Gyurcsány: keressük azt, ami összetartja ezt a fantasztikus országot!" című tudósításának bevezető bekezdését, a lídet:
"Gyurcsány Ferenc szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett. A miniszterelnök erről az operaházban, az ünnepi gálán beszélt hétfő este Budapesten."

Ilyen lenne a jobb élet? Ahol a régi-új államhatalom központilag zsigereli ki a lakosságot?! A jövő évre pedig már tervbe van véve a létezés, a lakhatás ingatlanadó formájában történő megsarcolása?!

Ez lenne az igazabb Magyarország? Ahol a politikusok össze-vissza hazudozhatnak mindenféle következmény nélkül, mondván ők a politikai felelősség szférájában tevékenykednek?!

Tényleg. Magyarország egy fantasztikus ország. Fantasztikus, hogy ilyen emberek hatalomra juthatnak és tartósan ott is maradhatnak. De mit csodálkozunk ezen? Méghogy "évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét"?! Ugyan kérem! A nagy borulásként beadott gengszterváltás után négy esztendőre volt szükségük eftikéimnek, hogy visszatérjenek a hatalomba, immáron Mammon és a külföldi érdekek szolgálóiként. A vaskoronás kis-nagy ember vezényletével rögtön neki is láttak annak a fáradságos, ám annál kitartóbb tevékenységnek, hogy hazánkat kiárusítva, leküggyenek minket megalázóba. A közben szárnyra és erőre kapott KISZ-es nemzedék regnálásának lehetünk szem- és fültanúi manapság valamennyien, ez a korszak pedig azt jelzi számunkra, hogy az ifjú titánok elődeiken is túltesznek arroganciában, kíméletlenségben és mohóságban.

Mammon világa az önzésre épül, ezért van az, hogy jól egymásra találtak az álliberális törpeminoritással, amelyik az individualizmus sajátos piedesztálra emelésével a megtestesült önzés maga. Az egyéni jogok mindenek felettisége, s egyúttal a közösségi jogok semmibevétele ellentétes az ember alaptermészetével, miszerint az ember, akár tetszik, akár nem, hát az bizony közösségi lény.

Mindeközben a szegfűmintás utódpárt az önkéntes mérvadó vezetésével az ország profitorientált tönkretételében úgy tűnik, a dolog gazdasági részén lassan már túl van, most hitében is meg akarják alázni a mára már szinte mikroszkópikus méretűre zsugorodott magyar nemzetet.

A nép azonban még ellenáll.

De nézzünk egy másik jelzésértékű részletet a műminiszterelnök ünnepi beszédéből: "Az elmúlt években sokat tettünk azért, hogy meglássuk, ami elválaszt bennünket. Nem lenne itt az ideje, hogy azt keressük, ami összetartja ezt a fantasztikus országot? - tette fel a kérdést operaházi beszédében a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint 1956 méltó ünneplése csak az lehet, ha az emberek kezet nyújtanak egymásnak."

Az első mondattal magam is száz szálakéig egyet értek, az emberekbe a szó szoros értelmében beleverték, hogy hol a helyük. Asszem mindenki megjegyezte egy életre, ki, hova tartozik. Kinek, mit szabad és mit nem. A társadalom kivételezettjei és a többiek közötti különbségeket nem lehetett nem észrevenni. Akár vagyoni értelemben, akár minden más tekintetben.

A második mondattal már bajban vagyok. Ezt az országot a nyomor és az elkeseredettség tartja össze. Nyomor - legalábbis fejlett európai uniós ország mércéjével mérve mindenképp -, hiszen ne felejtkezzünk meg róla, mint kiemelt prioritást, ők maguk tűzték zászlajukra a gyermekszegénység elleni küzdelmet. A különböző televízió-műsorokban is gyakran halljuk, milyen sok gyermek éhezik ma Magyarországon. Mondjuk ez azé' gáz! Legalábbis egy fejlett európai uniós ország mércéjével mérve mindenképpen az. Igaz, Fransico szerint nincs válság, mivel ezt a hétköznapok nem igazolják vissza.

Nem tehetek róla, de erről a nyújtsunk egymásnak kezet és béküljünk ki egymással - én a modernkori rabszolgatartó meg az össznépien a sárba taposott, lassan már az igavonó barom kategóriájába sorolható profittermelő statisztika egység -, nos erről nekem mindig Wittner Mária híres parlamenti beszéde jut az eszembe. Tudják, az, amelyikben a leggyakrabban elhangzó szó a VÁDOLOM!

De megyünk tovább, idézzünk ide még egy nagyon érdekes részletet:
"Az kívánom, ne kelljenek újabb hősök ahhoz, hogy Magyarország szabad, független, és demokratikus maradjon - jelentette ki."

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Tegyük a szívünkre a kezünket (még akkor is, ha ezt újabban Fletó, az ámerikai majomembert majmolva kisajátította magának himnuszéneklés közben), nézzünk magunkba és tegyük fel a kérdést: Demokratikus a mai Magyarország? Már hallom is lelki füleimmel a szervilis ölebmédián nevelkedett konzumidióta hirtelen reagálását: "Dejszen mögvan a demokratikus intézményrendszer, ráadásul működik is!"

Igen, megvan, néha még működik is, speciális esetekben azonban úgy tűnik, néhány percre kikapcsolják. Ráadásul, amikor működik, nos hát akkor is hagy némi kívánni valót maga után. Mindezeken túl akkor sem járunk távol az igazságtól, ha kimondjuk - kimondhatjuk, hiszen a média néhány csatornáján ezt ma már nyílt titokként kezelik az ott megnyilatkozók - demokrácia helyett korrektebb, ha úgy fogalmazunk, hogy ma Magyarországon többpárti parlamenti demokratúra van, vagyis a politikum egész egyszerűen rátelepedett a népfelségre. Ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy itt népképviseletről már nem, legfeljebb csak valamilyen furcsa, a jog alkalmazásának egyfajta sajátos torzójáról beszélhetünk, ahol a képviselőket delegáló választópolgárokat megfosztották valamennyi ellenőrzési lehetőségtől.

És ne merje senki azt mondani erre, hogy de hát négy év múlva majd megint választhat! Már csak azért sem, mert a jelenlegi szisztémában láthattuk, a választások elcsalása nemcsak a lényegi, tartalmi részek elhazudásával, elhallgatásával, hanem az eredmények informatikai rendszereken vagy az adatbevitelen keresztül történő manipulálásával is lehetséges.

De ha mindezektől elvonatkoztatunk, akkor is könnyen beláthatjuk, hogy egy folyamat végbemenésekor nem az szokott történni, hogy teszem azt elindítanak egy gyártási folyamatot egy üzemben, 'oszt akkor mindenki hátradől a fotöjben, majd kijön a végén valami. Ha nem sikerült, hát istenem, majd a következő jobb lesz! Nem! A gyártási folyamat közben több helyen is beavatkoznak, ha szükséges, azaz van ellenőrzés, van visszacsatolás, kontroll! Ha ez egy ócska kis bisz-basz legyártásakor így van, miért nem történik így egy ország vezetése közben?

Azért kérem tisztelettel, és erre irányul minden olyan tevékenység, mely a közvetlen néphatalom, azaz a népszavazás intézményének lejáratására, hiteltelenítésére irányul, mert a hatalom sehol sem szereti, ha belepofáznak abba, hogyan, s miként intézze a dolgokat.

"A diktatúra sokat állít, és nem kérdez."

Valóban. A minap is aszonta a diktatúra, sőt, maga a diktátor ragadtatta el magát ily kijelentésre, hogy aszongya: már pedig itten nincs válság, mer' hogy a mindennapok azt nem igazolják vissza és punktum!

"A mi állításunk, a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság igenlése, annak elfogadása, hogy mi, csetlő-botló emberek alkotjuk az országot, hogy minden hatalom belőlünk származik - közölte."

Tavaly október 23-án vértől piroslottak a pesti utcák. Magyar vértől. A televíziós tudósítások szerint, ha nem is a tavalyihoz hasonló mértékben, de idén is voltak sérültek. A műminiszterelnököt hallgatva az jutott eszembe, vajon milyen lehet ő és az eftársai akkor, amikor nemet mond a szabadságra, a demokráciára, valamint az emberi méltóságra? Mert az igenlését tavaly láthattuk, és hát akkor szörnyűséges kép bontakozott ki előttünk. Milyen lehet, amikor ő és az elvbarátai nemet mondanak mindarra a magasztos eszmére, amiről a kormányfő a fent idézett mondatában szónokolt? Bele sem merek gondolni. Halottak borítanák Butapest macskaköves utcáit?

De nagyon érdekes, hogy ne mondjam, jelzésértékű a mondat második, a csetlő-botló, hibákat elkövető kisemberről szóló része is. Talán emlékeznek még, annak idején a miniszterelnök-jelöltek vitájában Megyónak a "bocsánat, hogy élek", az "én is egy vagyok közületek, amikor leülök diskurálni a nagyemberrel" című meghunyászkodása még bejött, kivívta a közönség szimpátiáját. Egy arrogánsan nyomuló, mindenkit a betonba döngölő médiasztárnál ez már senki számára sem lehet hiteles.

Nézzétek barátaim! Lehet, hogy hibázunk néha - és ebbe ti lassacskán most mán beledöglötök, de ugyan már, hát ki nem követ el hibákat, nem igaz? Aki dolgozik, az hibázik is!

Félreértés ne essék, senki sem tévedhetetlen, senki sem hibátlanul végzi a munkáját.
(Pontosan ezért van szükség visszajelzésekre, hogyha elérni nem is tudjuk a tökéletességet, de legalább megközelítsük az ideális állapotot.)
De akkor, amikor a hibák már sorozatosan jelentkeznek, s mindegyik egy irányba mutat, akkor már nehéz nem szándékosságot feltételezni.

Mit mondott még a műminiszterelnök?
"...a demokraták nemcsak bátrak, hanem mernek kérdezni, érdeklődni a másik iránt, kíváncsinak lenni, van kételyük és humorérzékük. A diktatúrának nincsen humorérzéke, a demokráciának és a szabadságnak van - fogalmazott a miniszterelnök."

Mit mondjak? Tökéletes önjellemzés. Mostanában többször is leadták a Hír Tévén azt a felvételt, ahol a TÉESZ-főkönyvelőből kamerát lefejelő pénzügyminiszterré avanzsált eftárs az őt kérdező riporter előtt fütyörészve slisszol el, válaszra sem méltatva a derék zsurnalisztát. Tudják, ő az a pofa, aki annak idején az országgyűlési választások szempontjából nagy fontossággal bíró adatokat darab ideig a sufniban tartotta, nem hozta nyilvánosságra, mondván, hogy hát ezek hatással lehetnek a voksolás végső kimenetelére.

Ha mostanság nagy néha szólásra nyílik a szája kameraközelben, még neki áll följebb - elvégre ilyen az européer, demokrata közszolga, nem igaz? - és kérdőre vonja a riportert, nem volt-e elég még a mocskolódásból? Tetszik érteni? A közszolga háborodik fel azon, hogy kérdőre merik vonni? Az elszámoltatásnak még a közelébe se jutottunk! Hol vagyunk még attól? De nem, őt még kérdőre se lehet vonni? Hogy képzeljük?!

Tetszik tudni mifelénk, a nagyságos és fényességes Európai Porta hátsó fertályában, ennek a csodálatos Európa-háznak a cselédlépcsőjén, közvetlenül a mosókonyha mellett mán csak így szokás. Ez mégse a szalon, itten nem köll úgy viselkedni, mint a puccos dámák, mög a frakkos urak között, bezony ám! Itt ez is elmegy. Sok szódával.

Tényleg fantasztikus ez az ország! Egy ilyen ember pénzügyér lehet! Ezek után is!
Be***ás!
De megyünk tovább!
"A miniszterelnök azt kérte az emberektől, higgyenek magukban, merjenek megmérkőzni, mert hogy mire viszi az ország, azt a határon belül és határon túl élő magyarok közös teljesítménye dönti el."

Meglehetősen furcsa szavak ezek egy olyan ember szájából, aki ha lehetne, mindenkit kitessékelne ebből az országból, aki nem ért egyet vele. Úgy tűnik, legalábbis ebből a mostani ünnepi beszédből, hogy 2004. december 5-e óta a műminiszterelnök számára is bebizonyosodott, hogy az összecsórt fontok ide bizony nem lesznek elegendőek, kell majd valami más is. Persze a szocialista nagyváros öntudatos polgára számára szemernyit sem hitelesek Francisco szavai. Ki hiszi el ennek az embernek akár egyetlen szavát is, amikor a határon belül és a határon túl élő magyarok közös teljesítményéről beszél? Ön elhiszi? Mer' én nem.

"Megöljük-e magunkat és egymást sehova nem vezető, helyenként kicsinyes és középszerű, önfeladást is sejtető vitákban, vagy megindulunk - kérdezte a miniszterelnök, hozzátéve: a veszély az, hogy nem merünk elindulni. Megjegyezte, tudja, hogy a szabadság mellett tisztességes megélhetés, jólét és kiszámítható jövő is kell. A szabadság nem garancia a jólétre, de minden másnál jobb lehetőség - mondta a kormányfő."

Nem a viták nem vezetnek sehová, hanem az út, amin megindultunk. És nem mi akartunk rálépni erre a semmibe vezető útra, hanem ti, te és az eftársaid löktek rá bennünket. Próbálnánk most mán visszafordulni, mert úgy tűnik, letérni erről a szakadék felé vivő útról nemigen lehet, de valahányszor hátranézünk csak az újonnan vásárolt izraeli vízágyukat látjuk mögöttünk rendőrök hadától kísérve.

Megállni szeretnék a romlás felé vezető úton, de nem engeditek!

Tisztességes megélhetés? Komolyan mondom nem értem. Te szónokolsz tisztességes megélhetésről, amikor se azt nem tudod, mi az a tisztesség, se azt, mi az a megélhetés? A jólétre és a kiszámítható jövőre már ne is pazaroljuk a drága időt és energiát.

"A szabadság nem garancia a jólétre" - hallhattuk a műminiszterelnöktől. De a közösségek, s bennük az egyének kibontakozására garancia, s az előbb vagy utóbb, de meghozza a jólétet is. Talán ezért van az, hogy álságos szavaival a jelenleg regnáló kormányfő még a dús képzeletű nép által csak "szájmagyaroknak" titulált nagyotmondók kategóriájába sem fér bele. Onnan is kiutálnák.

***

Mindeközben a CNN-generáció otthon, csipszet zabálva, ámerikai cukros vizet hörpölgetve élő egyenes adásban nézi végig az utca történéseit. A legfélelmetesebb az, hogy jó részük számára ez az egész csak egy "cool eksönmúvi", egy amolyan akció-mozi magyar kiadásban. Nem veszik észre, hogy az utcán, tőlük talán pár száz méterre éppen történelmet írnak a mai pesti srácok. Írnám, hogy honfitársaik, de nem visz rá a lélek, mert attól, hogy valaki magyarul beszél, még nem biztos, hogy a lelkében is magyar.

***

2007. október 23-a kedd reggel 5 óra 00 perc. Európai Unió, Magyarország, Mediterrán Moszkva. Helyzetjelentés a morális siralomvölgyből.

A sánta kutya effektus megképződött. (Most mán többször is!) Ott ül a meztelen király félrebillentett fejjel ennek a fantasztikus országnak a hazugságokból ácsolt trónján, és esze ágában sincs távozni. Éppen ellenkezőleg. Két kézzel markolja a karfát, görcsösen kapaszkodik a hatalomba, az ujjai már elfehéredtek az erőlködéstől, lárva arcára kiül valamiféle kényszeredett mosoly, próbál kedvezőbb elbírálást nyerni, mint Románia, a nép azonban többé már nem hisz neki.

ELQRTAD, ELQRTAD! - skandálják kitartóan a Szabad Nép jogutódja által csak "szétkergetett csillogó szemű harcosok"-nak nevezett tüntetők.

Új hajnal hasad.
Isten áldja Magyarországot!
A szocialista nagyváros öntudatos polgára.







forrás: johafigyelunk.hu



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára