Debreczeni pálfordulásával még a választások előtt, március végén foglalkozott egykori politikai szövetségese és párttársa, a nemzeti liberális eszmékhez hű maradó Elek István szintén a Népszabadság (Debreczeni kedvelt megnyilatkozási fóruma 1992 óta) hasábjain. Ebben Elek feltéve, de meg nem engedve, hogy Orbán kevésbé jó demokrata, mint Gyurcsány, rámutat a lényegre: "korántsem csupán kétféle politikai kultúráról van itt szó, (…) amelyek között választhatunk, illetve választanunk kell. Hanem kétféle múltértelmezésről is. A szocialista korszakéról és az ezerévesről. Kétféle politikai közösség- és nemzeteszményről is. Kétféle nemzetpolitikai elkötelezettségről és a belőlük következő cselekedetekről. Például kétféle december 5-e élményről. Kétféle oktatás- és neveléspolitikáról is. (…)" Nos, a magyarság számára mindezek közül talán a legnagyobb probléma a kétféle múltértelmezés. A baloldalon demokrataként dicsőítik az ország szétrablásához asszisztáló, sőt a hadsereg lefegyverzésével annak utat nyitó Károlyi Mihályt, hősként ünneplik a rendőrgyilkos Ságvárit, felszabadulásnak titulálják a szovjet megszállást és kitüntetik a múlt rendszer prominenseit. 1956 vonatkozásában tökéletesen áll rájuk ma is az, amit több mint másfél évtizeddel ezelőtt, 1989-ben Orbán Viktor mondott Nagy Imre és mártírtársai temetésén: "értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat." Azzal kiegészítve, hogy a szocialisták nem egyszerűen a jogelődjük által halálra ítélt Nagy Imre politikájának folytatóiként tetszelegnek ma, de megpróbálják Nagy Imre politikai örökségét kisajátítani, 1956-ot pedig baloldali forradalomnak beállítani.

Trianon vonatkozásában igyekeznek hallgatni s ha már muszáj mondani valamit, akkor többnyire beérik annyival, hogy igazságtalan volt ugyan a békediktátum, de azért valamilyen mértékben rászolgáltunk az elhibázott kisebbségpolitikánkkal. (Bár lenne bármely poszttrianoni államnak olyan kisebbségpolitikája, mint a kiegyezéskori Magyarországnak!) S nem ritka az a beállítás sem, hogy végül is ez volt az ára a nyugalomnak, mi több, Göncz Árpád a kilencvenes évek elején az odalátogató RMDSZ delegációnak nem átalotta azt mondani, hogy Trianonnak pozitív következménye is volt, tételesen az, hogy Magyarországnak nincsenek kisebbségi problémái. (Mellesleg vannak…) Ilyen körülmények között jelentős minden olyan dátum, minden olyan évforduló, amikor a nemzet sorskérdései szempontjából kulcsfontosságú eseményre emlékezhetünk. E dátumok alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a kollektív butításra, látszatvilágépítésre beállt sajtóban szó essék lényegi kérdésekről is, esélyt adnak arra, hogy lassan önmagára találjon a nemzet, hogy legalább azok hiteles képpel rendelkezzenek múltunkról, akiket e kérdés legalább foglalkoztat valamilyen mértékben. Egyébként Wass Albert regényeinek sikere, a történelmi eposzfilmek látogatottsága mutatja: van még igény a valódi értékekre.

E jeles évfordulók közül kiemelkedik június 4-e, hisz ez egyrészt történelmünk alighanem legnagyobb sorstragédiája, másrészt mai nemzetpolitikai nyomorunk első számú okozója. A Nemzeti Hírhálón olvashattunk a nemrégiben egy olyan levelet, mely a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom trianoni demonstrációját helyteleníti, mivel közben eladták a Hajógyári sziget nagy részét és oda egy izraeli üzletember középeurópai Las Vegast tervez építeni. Kicsit olyan ez, mint amikor a mi balliberálisaink azzal érveltek több, mint egy évtizede az autonómiaprogram ellen, hogy az RMDSZ "félszárnyú madár", mert nem foglalkozik a gazdasággal. Mintha legalábbis a két dolog nem kiegészítené, hanem kizárná egymást.

A HVIM akciója igen fontos volt, mert ráirányította a közfigyelmet arra a történelmi eseményre, amit ha a közösségi tudatban helyre nem teszünk, aligha sikerül nemzeti önbecsülésünket, folytonosságtudatunkat, önképünket helyreállítani. Mert jövőt csak egységes múltértelmezésre lehet építeni. Ezért volt kiemelkedő jelentőségű Koltay Trianon filmje s annak körbehordozása Kárpát medencében, hasonlóképpen a Duna TV Trianon napja. Annál is inkább, hogy a nemzeti sajtó orgánumai közül sem emlékezik meg mindegyik az 1920-as sorstragédiáról. Trianon tematizálása nem zárja ki a tiltakozást a magyar Las Vegas ellen, nem zárja ki a bontásra ítélt Turul szobor melletti kiállást, a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításáért folytatott harcot, a nők meddővé tételének korlátozását, az abortusz törvény szigorítását, a magyarság jogi reintegrációját, az autonómiáért folytatott küzdelmet s még sorolhatnám a nemzeti imperatívuszokat…

» vissza a HUNSOR honlapjára