Az évtizedekig tartó szétforgácsolódás, rivalizálás után most az újvidéki Sodalitas Alapítvány létrejöttével kísérlet történt arra, hogy - egybefogva az erőket és megismertetve a gondokat - megvalósítsák a szándékot: megmaradásuk érdekében lépjenek erős szövetségre egymással a bel- és külhoni magyar médiák, egy olyan mamutszervezetet alakítva ki, amely szavatolja valamennyiük számára a magas szintű szakmai munkát. Egy a teljes Kárpát-medencében, sőt az egész világban jól funkcionáló magyar médiahálózat vízióját vetítette elénk május 15-én Szabadkán az az arányaiban, súlyában, szakmaiságában is meghökkentően lényegre törő médiakonferencia, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács és a Sodalitas Alapítvány rendezett meg, hat ország több mint félszáz kiemelkedő, sőt a televíziózásban kulcsfigurának számító szakemberének a részvételével. Emelve az esemény jelentőségét, a tanácskozást Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács, Pásztor István, a VMSZ és Bodzsoni István, a Sodalitas elnöke nyitotta meg.

Igazán csak a zárónyilatkozat megfogalmazásakor derült ki a szemlélő számára, tartalmilag és politikailag is mennyire jól megkomponált előadássorozat révén jutott el maga a konferencia egy viszonylag teljes jövőkép kialakításához, négy paneltéma feldolgozása révén. Közülük az elsőben a határon túli magyar televíziózás jelenlegi helyzetével ismertettek meg bennünket a Kassáról, Lendváról, Eszékről, Újvidékről, Szabadkáról, Kolozsvárról és Washingtonból érkezett szerkesztők-kutatók.

A káderhiányra, rossz munkakörülményekre, hátrányos helyzetükre és az alkalmatlan és rövid műsoridőre panaszkodó szakemberek nagyon sok kérdést vetettek fel, amelyekkel akár hónapokon át foglalkozhatnak majd az illetékes kutatóintézetek és minisztériumok, ám hogy a megoldás kulcsa végeredményen a Bodzsoni István által említett három alappillér -- a lokális, regionális és országos televíziózás -- egybekötésében rejlik, abban mindenki egyetértett. Számos részletadat hangzott el, de azt is evidenciaként fogadták el a felszólalók, hogy mai magyar közszolgálati rendszer gerincét az MTV 1-2, illetve a DTV képezi.

Olyan átfogó és bonyolult témakör feldolgozásától sem ódzkodtak a szervezők, mint a magyarországi nagy rendszerek jelenlegi helyzetének a feltérképezése és fejlődési lehetőségeinek a kutatása. Tehették ezt bátran, hiszen olyan rangos meghívott előadók álltak a pódiumra, mint Majtényi László (a budapesti ORTT elnöke), Havasi János (az MTV főszerkesztője), Belénessy Csaba (az MTI alelnöke) és mások. Ám a széksorokban ott ült a legendás hírű operatőr, Sára Sándor, a Duna Televízió korábbi elnöke is. A konkrét megoldások egyikeként vetette fel Belénessy, hogy meg kellene kötni a közszolgálati szerződést az MTI és a magyar állam között.

Az egyes szerkesztőségek egymáshoz való közeledésének alapfeltétele a harmadik témaként tárgyalt magyar médiatörvény lehetne, amelyről elsősorban azért bontakozott ki éles vita, mert tartalmát a legbennfentesebb médiaszakértők sem ismerhették igazán, hiszen tervezetének még csak a negyedik változata forog közkézen, habár már a hatodik is elkészült. A megalkotásában részt vevő Scherer Zsolt próbált válaszolni a pörgő kérdésekre, amelyek sorát a szabadkai Siflis Gordán Klára is növelte. Az előadók listáján szereplő Eörsi Mátyás EP-képviselő nem jelent meg a találkozón.

Lugossy László rendező végveszélyben látja a magyar televíziózás jövőjét, és követelte, hogy a médiatörvény sorolja a közszolgálati televíziók közé Duna Televíziót is! Az alelnökök feletti rendelkezést pedig a vagyontanács kezéből vissza kell adni az elnökébe, hogy a vezetőket a politikum ne játszhassa ki egymás ellen!

Legtöbb felszólalás a A magyar nyelvű televíziózás jövője, tervek és megoldások címet viselő blokkban hangzott el, amelyben szót kapott Purger Tibor (a washingtoni Brookings Institution részlegigazgatója), Pogány Erzsébet (a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért szervezet elnöke), Boros Zoltán (a bukaresti Intermedia Stúdió igazgatója), Árpási Ildikó (a Pannon RTV főszerkesztője), Simon Erzsébet (az Újvidéki Rádió munkatársa), Somogyi Alfréd (újságíró) és mások. Egyetértettek abban, hogy szükség lenne egy közös határon túli politikát közvetítő és egy kulturális csatornára! Somogyi mondata álljon itt: "A Dunát azért szeretem, mert bármikor a képernyő elé merem ültetni a gyermekemet - mondta nekem egy szülő"!

Disszonáns hangok alig zavarták meg e rendkívül konstruktív konferencia menetét. Vita inkább arról folyt, hogy melyek a legsürgősebben megoldásra váró kérdések, miként lehetne egy közszolgálat ernyő alatt működtetni a mindenféle gondokkal küszködő magyar bel- és külhoni televíziókat, akár egy központi szerkesztőség irányítása mellett is, amelybe mindenki eljuttatná a maga anyagát. A zárónyilatkozatba pedig bekerült az igény, hogy a törvénytervezetben vegyék figyelembe a határon túli elektronikus média helyzetét, illetve hogy erősítse meg a független Duna Televízió közszolgálati státusát!

» vissza a HUNSOR honlapjára