Véresre vertek egy magyar diákot Szabadkán
HUNSOR medencefigyelő
Súlyos, etnikai indíttatású incidens történt a szabadkai Muszaki Középiskola (MESC) épülete előtt. A szerb diákok csoportja csütörtökön megtámadott egy magyar tanulót.
A szerb diákok csoportja március 20-án megtámadott egy magyar tanulót Szabadkán. A MESC második osztályába járó diák egyedül lépett ki az iskola épületéből, amikor a szerb fiatalok nekirontottak, ütlegelni, rugdosni kezdték, miközben szidták a magyar anyját.
Ekkor megjelentek a magyar fiú osztálytársai, akik az áldozat segítségére siettek. A szerb támadók valószínűleg úgy ítélték meg, hogy egy esetleges tömegverekedés során alulmaradnának, gyorsan szétszéledtek. A bántalmazott fiú arca bedagadt, tele van véraláfutásokkal. Remélhetőleg nem maradandó, ám nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bűncselekményről a fiú édesanyja tájékoztatta az egyik vajdasági hírportált. Elmondása szerint az iskola igazgatója azt tanácsolta neki, hogy perelje be a támadókat, az iskola vezetősége ugyanis nem tud foglalkozni az esettel (noha a támadás azon intézmény területén történt, amelynek tanulói az elkövetők és az áldozat egyaránt).
Az áldozat édesanyja elmondta, hogy legjobb tudomása szerint mostanában több magyar diákot bántalmaztak a szerb társaik, de az érintett szülők általában nem merik jelenteni ezeket az eseteket, mert tartanak a megtorlástól.
Az incidenseket összefüggésbe hozzák Koszovó függetlenülése miatti nacionalista indulatokkal. Magyarország, Bulgáriával és Horvátországgal együtt szerdán ismerte el Koszovó függetlenségét.
forrás: Vajdaság Ma
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára