A koncertprogram idén is változatos volt, eljött Demjén Ferenc, a Karthago, a Transylmania s nem hiányzott az elmaradhatatlan Role sem, hogy a saját preferenciáim szerint szelektáljak a tucatnyi fellépő között. A programok idén is párhuzamosan zajlottak, kis és nagyobb sátrakban, így nem kevesen kerülhettek dilemma elé, amikor dönteniük kellett mondjuk a Borsátor és az erdélyi magyar pluralizmus kérdéseit taglaló kerekasztal között. De ez legyen a legnagyobb baj! Az ehhez hasonló problémák kikerülhetetlenek, az érdeklődés szerint rétegzett párhuzamos programajánlat tulajdonképpen jó újítás volt a kezdeti egysátras megoldáshoz képest, amit persze a részvevők létszámának megugrása is szükségesség tett.

Párbeszéd vagy pártbeszéd?

A párbeszéd volt az idei szabadegyetemnek a kulcsszava. Nem is volt hiány egyébként egymással szemben álló politikusok látványos egymás mellé üléséből. Orbán Viktor Markó Bélával tartott közös sajtótájékoztatót, Tőkés László és Markó Béla is egy asztalhoz ült az egyik programpont keretében. Mégis hol a probléma?
Tulajdonképpen ott, hogy e párbeszéd csak látszatpárbeszéd. Nincs már ereje a szónak, nincs már mozgósító hatása a mégoly következetes eszmefuttatásoknak sem. Nyirkos kilátástalanság uralkodott el mindenfelé, a 2006-os magyarországi választás végeredménye tömeges reményvesztettséget okozott. Ez is az oka, nemcsak a kedvezőtlen időpont, hogy Gyergyóditróban sokkal kevesebben voltak jelen ugyanazon ügyben, ugyanazok hívására, mint március 15-én Székelyudvarhelyen. A román hatalom zsoldjában állók megfelelő anyagi támogatással (mely egyébként nemcsak Bukarestből, hanem Budapestről is jön), kisajátítva az egykoron együtt felépített RMDSZ struktúráit, maguk mögött a román kormányhatalommal, támogatva a média 80-90%-a által, hosszú távon bebetonozták magukat, s lehetetlennek tűnik elmozdítani őket pozícióikból.

Egyesen tragikomikus, hogy a legutóbbi RMDSZ SZKT-n már az is felvetődött, hogy létre kellene hozza az RMDSZ a saját belső ellenzékét. Mikor éveken keresztül nagyon is komoly belső ellenzéke volt, melyet a Markó-Neptun egységfront kíméletlen módszerességgel irtott ki a szervezetből. Akkor mire is kell a belső ellenzék? Hát persze, hogy fügefalevélnek! Zavaró a nagy egyhangúság. Ugyanakkor olyan ellenzék kell, mely kordában tartható, mely csak annyi kényelmetlenséget okoz, amennyi meg van neki engedve, amely nem tesz fel zavarba ejtő kérdéseket, s ami a legfontosabb, nem tör hatalomra. Más szóval nem ellenzék kell Markóéknak, hanem látszatellenzék.
Megjegyzendő, hogy vannak más hangok is. Nagy Zsolt, aki a MISZSZ-alapítók (Reform Tömörülésesek) generációjának tagja, de kezdettől a Markó-klikk kegyeit kereste (nem hiába, hisz a miniszterségig vitte), a minap azt nyilatkozta, hogy az SZKT-t fel kellene számolni s az RMDSZ-nek pártszerűen kellene működni. Ehhez az állásponthoz autonomista oldalról kétféleképpen lehet hozzáállni. Azok, akik már leírták az RMDSZ-t és magyar jövőt csak annak szétesése után tudnak elképzelni, örülhetnek, hogy valaki végre őszintén megmondja az igazat, s egyértelműsíti azt, amit az RMDSZ belső ellenzéke még "integrált" korában elmondott s amit most az MPSZ illetve az EMNT szellemi holdvarához tartozók hangoztatnak, élükön Tőkés Lászlóval.

Azok viszont, akik irreálisnak látják az RMDSZ megbuktatását és adottságként kezelik az RMDSZ meghatározó szerepét az erdélyi politikai palettán, aligha örvendeznek. Annál is inkább, hogy Nagy Zsolték előbb-utóbb átveszik az RMDSZ vezetését, s ugyanazt a politikát fogják folytatni, esetleg a demokratikus látszat megtartása nélkül, pártszínekben. Márpedig amíg az erdélyi magyarság csak egy, magát magyarnak mondó szervezetet lát a szavazólapokon, addig jó eséllyel odaüti a pecsétet az RMDSZ tulipánja mellé. (Miként tette a Magyar Népi Szövetség 1945-ös árulása után is, amíg szavazni enegdték egyáltalán. Az RMDSZ-nek a történelem egyszerűen nem biztosított akkora nemzetárulási lehetőséget, mint a ma Markó által a börtönévek felemlegetésével védelmezett Kurkóéknak, akik nem kevesebbről nyilváníthattak véleményt a párizsi békekonferencia előtt, mint Erdély hovatartozásáról. Akkor egy azóta legendává nőtt katolikus püspök, Márton Áron mutatott rá a Román Kommunista Párt magyar fiókszervezetének árulására, ma egy református püspök, Tőkés László hívja fel ismételten a figyelmet az RMDSZ kisebb dimenziójú, de nem kevésbé kártékony árulásaira.)
Tusnádfürdőn végignézhettük, miként tér ki Markó Béla minden kényelmetlen kérdés elől. Megtudhattuk, hogy bizony nem bánták, hogy az MPSZ nem indulhatott a választásokon (Markó kerek-perec tagadta, hogy az MPSZ rajthoz állásának megakadályozásában szerepe lett volna az RMDSZ-nek - az egyébként udvarias közönség ekkor szabályszerűen lehurrogta, kinevette), hogy az RMDSZ követett el hibákat, hogy az RMDSZ-ből távozók vélhetően azért távoztak, mert nem termett babér nekik szervezeten belül, hogy kisebbségi szervezetek választási indulásáról szóló, kifejezetten az RMDSZ bebetonozására született választási szabályozás nem is antidemokratikus. Semmit sem tudtunk meg viszont arról, hogy miként egyezteti össze Markó Béla 2004-ben fogant autonomista retorikáját az autonómiaprogram közel évtizedes elszabotálásával, a csak szemfényvesztésre alkalmas kisebbségi törvénnyel, a román EU-integrációs törekvésekből fakadó magyar helyzeti előny feladásával.


Orbán Viktor szólószáma

A zárónap délelőttjének nagy attrakciója ezúttal is Orbán Viktor és Németh Zsolt beszélgetése volt. A tavalyit megelőző korábbi években a "főnapon" Orbán Viktor az erdélyi politika prominenseivel (Markó Béla illetve Tőkés László, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Szász Jenő) valamint egy vagy két román politikussal ült egy asztalhoz eszmét futtatni. A tavaly első ízben Németh Zsolt moderátorral kettesben ültek a színpadra. Vélhető, hogy Markó Bélát nem kívánta már maga mellé Orbán, s ha egy erdélyi autonomistát kérnek fel társelőadónak, akkor az a FIDESZ egyensúlypolitikájával lett volna összeegyeztethetetlen.

A FIDESZ elnöke retorikai szempontból ezúttal is remekelt. Frappáns, jól megfogalmazott, s többnyire meggyőző válaszokat adott a mégoly kemény kérdésekre is. Néhol sajnos csúsztatott is. Hallgatói kérdésre válaszolva újra előadta az "egy a zászló, egy a tábor" ideológiáját, párhuzamot vonva a baloldali MSZMP fokozatos felmorzsolódása és a Jobbik-MIÉP eddigi és várható választási szereplése között, azt "igazolva", hogy szükségtelen jobbra nyitni. Talán nem véletlen, hogy eme eszmefuttatását egyszer sem szakította félbe a taps, mintha ott lógott volna a levegőben, hogy bizony az elnök úr mellébeszél.

Nem állítom, hogy a FIDESZ nyíltan fel kellene vállalja a Jobbik-MIÉP szövetséget. Abban a szellemi környezetben, ahol a Bácsfi Diana-féle pojácák képesek voltak a lakosság felét megijeszteni (lásd a Demokrata akkori felmérését), a szélsőségesség vádja még működő bélyeg. Hatékonysága csökkent ugyan, de még nem veszélytelen. Viszont az MSZMP-s párhuzam egyrészt sértő és igazságtalan, másrészt hamis. Mert a Jobbik-MIÉP szövetségnek nem az MSZMP a baloldali megfelelője. Az MSZMP olyan, mint egy köztéri Lenin-szobor: a múlt ittragadt csúnya, eltakarítandó darabja, aktuális mondanivaló nélkül. A Jobbik-MIÉP baloldali megfelelője az SZDSZ, mely a baloldal nemzetromboló törekvését éppoly koncentráltan mutatja fel, mint a nemzeti radikális erők a nemzetépítő szándékot. Márpedig a baloldal éppen annak köszönheti győzelmét, hogy az MSZP nem szívta el a levegőt az SZDSZ elől. (Más kérdés, hogy egykönnyen nem is tehette volna, fontos azonban, hogy nem is törekedett rá.) Két párt több szavazót tud megszólítani, mint egy. A FIDESZ egymaga soha nem fog annyi szavazatot kapni, mint még egy vagy két karakteres jobboldali párttal közösen. Érhetetlen, hogy ezt a nyilvánvaló igazságot Orbán két vereség után sem hajlandó elfogadni. Ráadásul nemcsak az elmélet, de az empíria is ezt mondja: a jobboldal eddig két ízben győzött a rendszerváltás után, mind a kétszer koalíciós kormány alakult, hisz egyik párt sem nyerte el a szavazatok abszolút többségét.

Valamivel sikerültebb volt Orbán magyarázkodása 2005. szeptember 26-ával kapcsolatban. Egy néző nekiszegezte a kérdés, hogy milyen lelkiismerettel nyomta meg az "Igen" gombot e gyászos napon, s mit érzett akkor, amikor feltétel nélküli támogatását adta Románia EU-csatlakozásához. Orbán elmondta: úgy érezte, elment egy esély. Ezt most mondta ki először egyébként, eddig az volt a hivatalos szöveg, hogy az erdélyi magyarok ezt várták el tőle. Utána rámutatott arra is, hogy a kormány felelőssége volt, hogy ezt a kérdést mikor tűzi napirendre s a kormány biztosította volna az ellenzék nem-szavazata esetén is a szükséges feles többséget.
Mivel a kérdéseket papíron, írásban kellett beadni, s az összes kérdés összegyűjtése után következtek válaszok, már nem volt mód megkérdezni Orbánt, hogy mi lett volna, ha a FIDESZ alkotmányértelmezést kér az ügyben (komoly alkotmányjogi érvek amellett szóltak, hogy a kérdés eldöntéséhez kétharmados többség szükségeltetik) s addig nem hajlandó részt venni a szavazásban, amíg az ÁB válasza meg nem érkezik. Ezzel a módszerrel, ha nem is akadályozhatta volna meg a szavazás végeredményét, de legalább a FIDESZ tiszta maradt volna. S ha az ÁB úgy dönt, hogy feles döntésről van szó, még mindig jobb lett volna a távolmaradás, arra való hivatkozással, hogy korai még a kérdésben dönteni, mint megnyomni az "Igen" gombot s tevőlegesen hozzájárulni a rendszerváltás utáni alighanem legjelentősebb nemzetpolitikai esély elszalasztásához.


Párhuzamos ébresztők

Orbán Viktor beszédének egyik kulcsfogalma a politikai hazugság volt. A FIDESZ elnöke az MSZP választás előtti kommunikációjára, majd a győzelem utáni tetteire utalva rámutatott: "2006-ban a rendszerváltozás óta először szervezett, nyílt politikai hazugság történt." (...)"A politikai hazugság (...) már odaát van, a demokráciát védő és megtartó határokon túli világhoz tartozik. A politikai hazugság lényege, hogy elfedi a jelen igazságát, letapossa az igazság megismeréséhez való jogot, elveszi a tájékozódás szabadságát és megfoszt a döntés szabadságától. Aki nem ismerheti az igazságot, nem hozhat szabad és felelős döntést. Ha egy kormány a kormányfő javaslatára ötéves jelentős adócsökkentési programot terjeszt a Parlament elé, majd a kormánypárti képviselők meggyőzésével elfogadtatja azt, ezzel a demokráciában adható legértékesebb és legerősebb garanciát nyújtja a választópolgároknak. Amikor pedig a választások megnyerése után ezeket a törvényeket hatályon kívül helyezi, durva adóemeléseket vezet be, akkor nyílt és szervezett politikai hazugságot követ el. Márpedig Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok. Nem épülhetnek, mert a politikai hazugság tönkreteszi az áldozatául eső országot. Tönkreteszi gazdaságát, mert a modern piacgazdaság bizalomra épül, és nem viseli el az igazmondás hiányát. Tönkreteszi az ország demokratikus alapjait is, mert aláássa állampolgárai hitét, hogy értelmes és érdemes részt venni a közélet egyébként nem mindig vonzó világában." Orbán Viktor a FIDESZ több prominensével közösen egy kiáltványt is kibocsátott e témakörben, mely azóta megjárta a magyar sajtót. Az ötlet megihlette Tőkés Lászlót, aki Orbán előadása alatt szövegezte meg a Kiáltvány erdélyi változatát (Orbán Viktor meg is jegyezte viccesen, hogy a Püspök úr két ora alatt tető alá hozta azt, amihez neki két hét kellett). A szöveg nem kapott akkora nyilvánosságot, mint Orbán "ébresztője", így különös tekintettel a szöveg tömörségére, indokolt teljes egészében idéznünk:


"Jó reggelt, Erdély!
Ébresztő!

Mi, akik elkötelezett hívei vagyunk az 1989-ben elkezdődött romániai rendszerváltozásnak és a határok feletti nemzetegyesítés folytatásának, a Jó reggelt, Magyarország! című kiáltvány aláíróinak felhívására, ezennel jelen kiegészítésünkkel csatlakozunk a politikai hazugságot leleplező és azt leküzdeni akaró kezdeményezésükhöz. Velük együtt valljuk, hogy a politikai hazugság idegen a demokráciától, és hogy "Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok". Magyarán szólva: egész nemzetünktől is idegen az igazság megismerésének, valamint a hiteles tájékozódásnak és a döntés szabadságának a jogát korlátozó, nyilvános társadalmi hazugság.

" Mi, a kiáltvány aláírói először is megállapítjuk, hogy 2004 végén, a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazás tárgyában, az ellene kampányolók részéről szervezett és nyílt politikai hazugság történt.
" Másodsorban leleplezetlenül ki kell mondanunk, hogy nemcsak a határon túli de romániai társadalmunkra, ezen belül pedig erdélyi magyar közéletünkre is súlyosan rányomja bélyegét a politikai és társadalmi rangra emelt hazugság.
" Mi, az Erdélyi Ébresztő aláírói, az 1956-os forradalom és szabadságharc jubileumán és annak szellemében nyíltan kimondjuk, hogy a "hallgatás falának" lebontásával együtt a mesterségesen emelt "hazugság falát" is le kell bontani, és erre hívjuk fel egész erdélyi magyarságunkat. Meggyőződésünk, hogy a jelenleg reánk nehezedő erkölcsi-politikai válságból, illetve lesújtó következményei alól csak így találhatjuk meg a kiutat.
" A XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőit arra kérjük, hogy aláírásukkal csatlakozzanak felhívásunkhoz.

Bodó Barna, Hantz Péter, Kovács Zoltán, Sándor Krisztina, Sógor Csaba, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Tőkés László"


Tusványos press

Joggal hánytorgatja fel Bagoly Zsolt, az Erdélyi Napló tábori krónikása "Tusványoson a helyzet változatlan" című írásában (EN, 2006/30), hogy miket írt a tusnádfürdői "napilap", a Tusványos Press. Jómagam ott a helyszínen háborodtam fel, amikor az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezetet gyalázta bizonyos Vass Lehel. Tavaly a közvetlenül nekem címzett piszkálódó sorok nem tudtak érzelmi hatást kiváltani belőlem, de az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) jövőképét némi képzavarral "büdösnek" nevező fröcskölődés bizony elérte az ingerszintemet. Annál is inkább, hogy EMI éppenséggel az önzetlen nemzetszolgálatról híresült el. A szervezet állami támogatás nélkül, aktivistáinak ügyszeretetéből létezik, s szervezi nemzetvédő akcióit: Eörsi Mátyás kolozsvári, bőven kiérdemelt megszégyenítését, a Trianon film bemutatókörútját, Wass Albert-felolvasást, nemzetpolitikai ifjúsági tábort Gyergyószentmiklóson. Ha ezt a csapatot egy sör mellett baráti társaságban kísérli meg ledorongolni a szerző, aki "sztárszerzetesnek" gúnyolja Böjthe Csabát, az mindösszesen egy eltorzult értékrendben felnevelkedett süvölvény szánalomra méltó megnyilvánulása. De hogy ezt megteheti a tábor újságjában minden visszhang és következmény nélkül, az bizony szervezési probléma.

Tusványos a nemzeti oldal pénzéből működő ifjúsági tömegrendezvény, melynek célja több kell, hogy legyen, mint a FIDESZ politikai tőkéjéhez némi apportot adni. Mert arra kétségtelenül alkalmas jelenlegi formájába is. Tusnádfürdő lehetőség arra, hogy a nemzeti oldal eljutassa eszmei üzenetét az ifjúság egy részéhez a mai globalizált világban, amikor a csapból is az amerikai szennykultúra ömlik, amikor az erkölcsközpontú világszemléletet a winner / looser kategóriapáros (még véletlen sem értékpáros) amoralitása váltja fel, amikor a nemzet oldal médiapozíciói igencsak gyengék. Bagoly Zsolt helyteleníti, talán joggal, hogy a tusnádi táborban "sunyidugi bónuszokat" osztogatnak egyesek (nyilván póénból, a tavaly is volt hasonló, állítólag a cédula felmutatója szexre válthatja a cetlit), hogy a szervezők női olajbirkózást is beillesztettek a programba (egyébként elmaradt, jelentkezők hiányában), hogy a médiatámogatók között ott volt több kozmopolita orgánum (Index, Transindex). De talán nem ez a fő baj. Az ifjúság szereti az effélét és a többség vélhetően nem azért jön Tusnádfürdőre, hogy szakmailag képezze magát, hogy szellemileg épüljön, hanem, hogy egy hetet szórakozzon.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy bizonyos csatornákon ne lenne megszólítható A tábori sajtót szép számmal olvassák, az előadások, s a koncertek látogatottsága is számottevő. A politikai előadások meghívottjainak névsora nyilván szorosan összefügg a FIDESZ mindenkori politikai taktikájával, így azzal itt és most nem foglalkoznék. (Bár kíváncsi vagyok, mikor hívják meg a reálpolitika nevében Borbély László és Borboly Csaba után Tokay Györgyöt vagy Verestóy Attilát.) A tábori lap viszont a tábor eszmeiségét kellene tükrözze. A Vass Lehel-féléknek aligha van mit keresni a tábori sajtó körül. Minimális odafigyeléssel ki lehetne alakítani egy stábot, mely egyszerre képes az idősebb korosztályok számára esetleg ellenszenves, mai mancsos, indexes stílusban írni (már amennyiben az a hipotézis, hogy az ifjúság csakis a pesti szlenget idéző degenerált stílusban szólítható meg), s közben megmaradni a hagyományos keresztény-nemzeti értékrendben. (Lásd ehhez a néhol balra csúszó Utolsó Figyelmeztetésnek sikerültebb írásait.)

Ugyanakkor a koncertajánlatban a román sztárok mellőzése mellett (hisz kevés nagyobb veszély leselkedik ma közösségünkre, mint az ifjúság tudati-lelki asszimilálódása, ami a magyar fiatalok román zene melletti szórakozásában érhető legjobban tetten), fel lehetne dúsítani a közösségi mondanivalóval rendelkező előadók fellépéseit. Nem gondolok feltétlenül a román-magyar közeledés címszó alatt megrendezett tábor gondolatiságával nehezen összeegyeztethető nyíltan irredenta zenekarokra, ld. Kárpátia, Egészséges Fejbőr, Romantikus Erőszak (melyeket bezzeg milyen jó lenne Tusnádon hallgatni, ha a tábornak a kilencvenes évek elején nem a román-magyar párbeszéd, hanem az összmagyarság eszmeisége adott volna alapot), de olyan non-offenzív előadókra annál inkább, mint Dinnyés József vagy Vesztergám Miklós, akiket még soha nem hívtak meg a táborba, de rég láttuk a Beatricét, a P.Mobilt, nem lépett még fel Tusnádon az Ismerős Arcok s a Kormorán is csak egy ízben, tavaly. A kulturális programszelekciót az értéksemleges esetlegesség helyett a nemzeti céltudatosság kellene áthassa.

Borsátor

A Szabadegyetem kétségkívül a nyári uborkaszezon első számú eseménye, mely épp az időszak viszonylagos eseménytelensége miatt hetekig témát ad a sajtónak. Ugyanakkor annyi minden történik Tusnádfürdőn néhány nap alatt, hogy végül igen jelentős események is kikerülnek a sajtó érdeklődésének homlokteréből. Hadd csökkentensük a hiányt a borsátorról szólva. A bor ugyanis, messze több, mint egy kereskedelmi, horribile dictu élelmiszeripari termék, s főként több, mint alkoholos ital. Amint az a sátorban is elhangzott, a bor a gasztronómia kiemelt kategóriája, hisz egy remekbe szabott ételkompozíciót csak méltó bor társaságában lehet igazán élvezni, s a szimbiózis megfogalmazása meg is fordítható: egy jó bor is úgy adja élvezeti értékének csúcsát, ha megfelelő étellel, vagy akár falatkákkal kísérik. A bor emellett metafizikai üzenettel rendelkező szakrális ital, mely magában hordozza a táj, a kultúra kisugárzását. Mindemellett - s ez a gondolat is több ízben megfogalmazódott a Borsátor működésének 4 napja alatt - a bor lehetőség arra, hogy a magyarság megmutasson valamit magából a világnak, más szóval a magyar borkészítés, a magyar borkultúra elismertetése nemzetstratégiai jelentőségű imperatívusz.

Idén a takarékos költségvetés és megrövidített tábori időtartam évében is a magyar borászat élvonalának képviselőivel találkozhattak az érdeklődők a Borsátorban.

Az első napon, szerdán a Balaton déli és északi partjának különböző adottságait vethettük össze Légli Ottó és Laposa József koncentrált, tömör borainak segítségével. Csütörtökön Eger következett: az immár tusnádi veterán Pók Tamás pincemestere Hulyák Richárd mutatta be a Monarchia kiemelkedő borait (Pók Tamás tavaly és tavalyelőtt szerepelt személyesen is a Borsátorban s okunk van hinni, hogy jövőre ismét eljön), majd a szomolyai Kaló Imre nyűgözte le hallgatóságát nemcsak boraival, hanem logikailag zárt, megtámadhatatlan, természetközpontú világnézetének kifejtésével is. Pénteken Dél Pannóniát a szekszárdi borvidék két meghatározó pincészete képviselte. Előbb Dúzsi Tamás olvasott fel veretes vörösborai mellé veretes költői gondolatokat, amiután Takler Ferenc, a 2004-es Év Borásza sikerrel győzte le az ellene támadó időjárást: a hirtelen jött felhőszakadás nemhogy elijesztette volna a helyenként szivárgó sátorlap alól a hallgatóságot, hanem éppenséggel dalra fakasztotta őket. Szombaton a Magyar Borakadémia alelnöke, a Borsátorban állandó meghívott Csizmadia András ceremóniamester mutatta be az ételek és borok harmonizálásáról szóló, hiányt pótló könyvét, majd ő szólt Vincze Bélának, a 2005-ös Év borászának borairól, aki sajnos nem tudott eljönni, borait viszont eljutatta a táborba. S itt nem ért véget a program, hisz Demeter Ervin, volt titokszolgálati miniszter pincészetének a Demetervinnek kiváló Tokaji Szamorodnija után Bárdos Sarolta és Molnár Péter borászházaspár mazsolázott három kiemelkedő tokaji pincészetnek pazar boraiból, a Béres pincészetéből, ahol Bárdos Sarolta főborász, a Patrícius pincészetéből, ahol férje ügyvezető, valamint a közös vállalkozásukéból, a Tokaj Nobilis-éből. A négynapos intenzív borkurzus Maurer Oszkár délvidéki borász emlékezetes gondolatának felidézésével zárult: "a szőlőhöz magyarul kell szólni s akkor magyarul fog válaszolni".

» vissza a HUNSOR honlapjára