|
|
Vajdaság: Mindegy kivel, csak másik magyarral ne? írta Kósa András HUNSOR medencefigyelő
Vállalhatatlan a vajdasági magyar szervezetek számára a Szerb Radikális Párt, amely alkalmi együttműködésre lépett az óbecsei önkormányzati választásokon a Páll Sándor vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségével. Az egymással acsarkodó vajdasági magyar vezetok bő tíz éve együtt kezdték, de ma már szinte bárkivel képesek összefogni – a másik ellen.
"Minden itteni magyar politikus az os-VMDK-ban (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – a szerk.) kezdte a pályáját. Ok most annyira utálják Kasza Józseféket, hogy elképzelhetetlen közöttük az együttmuködés" – jellemezte a Hírszerzonek a vajdasági magyar közéletet a Magyar Szó egyik munkatársa. Kétségtelen, hogy Kasza bizonyult a legsikeresebb politikusnak a vajdasági magyar vezetok között, igaz, az "osztódással szaporodó" szervezetek széttagoltsága ma oda vezetett, hogy az általa elnökölt Vajdasági Magyar Szövetség is marginalizálódótt.
Kiszorítósdi
A folyamat újabb fejezeteként sikerült magával rántania az óbecsei önkormányzati választások elso fordulójában az esélytelenül induló Páll Sándornak, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnökének Knézi Pétert, a VMSZ jelöltjét. Pállék elozoleg a Szerb Radikális Párttal (SRS) buktatták meg a helyi szerb polgármestert, a vajdasági Magyar Szó egyik munkatársa szerint a cél a liberális G17 Plus nevu szerb párt kiszorítása volt a helyi hatalomból.
A sikeres akció olyannyira meghozta a VMDK és az SRS együttmuködési kedvét, hogy a szerb radikálisok nem is indítottak jelöltet az új polgármester-választáson, hanem Páll Sándort támogatták. A politikus így sem jutott be a második fordulóba – csakúgy, mint a VMSZ-es Knézi Péter. Kasza a Dnevnik címu lapnak adott interjújában "nemzetárulónak" nevezte Páll Sándort.
A VMDK-t Óbecsén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vajdasági szervezete is támogatja, akik a Dnevnik szerint szintén együttmuködnek az SRS-el. A HVIM helyi koordinátora, Rókus László az Origo szerint azt közölte a Szabad Európa Rádióval, hogy együtt ünneplik majd a radikálisokkal a nándorfehérvári csata 550. évfordulóját.
Mérsékelt közösködés
A kérdés azonban a radikális ifjúsági szervezetet is megosztja a jelek szerint. Kispalkó Szilveszter, a HVIM másik helyi vezetoje "hülyeségnek" nevezte, hogy együttmuködés lenne a radikálisok és a vármegyések között. "Az SRS vezetoi többször tettek a vajdasági magyarság ellen uszító kijelentéseket, melyek elfogadhatatlanok számunkra" – mondta a Hírszerzonek.
A VMDK-val való megállapodásról Kispalkó annyit mondott, hogy az csak két konkrét kérdésre vonatkozik: a két szervezetnek közös az autonómia-koncepciója a tartományt illetoen (ez az a bizonyos "dél-tiroli modell"), valamint támogatják, hogy a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács határozata alapján a középületekre kerüljön ki a tartományban a címeres magyar nemzeti zászló. A HVIM egyébként nem részesül anyagi támogatásban a magyarországi anyaszervezettol, az együttmuködés foleg közös vezetoségi ülések megtartásában merül ki.
Elképzelhetetlennek tartja a szerb radikálisokkal való együttmuködést a Zentán muködo Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) is. Rácz Szabó László elnök szerint minden magyar számára vállalhatatlan az SRS retorikája, a VMDK-val is csak "egyszeri akcióról volt szó a szerb polgármester megbuktatására". Az MPSZ egyébként kereste a kapcsolatot korábban a Fidesszel és a polgári körökkel is, de Rácz Szabó szerint a pártnál csak "Németh Zsolt titkárnojéig" jutottak, és Hende Csaba is elég huvösen fogadta a közeledésüket".
írta Kósa András
forrás: Hírszerző
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Korábbi cikkek:
» Hivatalos megemlekezest Trianon aldozataira is!
» Åland az EU-ból való kilépéssel fenyeget
» A kulturális autonómia az elszakadáshoz vezetne?
» Romániai restitúció elvben és gyakorlatban
» Nem akar magyar feliratot a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója
» Fura cseh mea culpa - írta Papp László Tamás
» "Cseh bocsánatkérés a magyaroktól"
» Déva nincs is olyan messze
» A reményhez 2006. - írta Kaslik Péter
» A megkoronázatlan király - írta Lázs Sándor
» Kifütyülték és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
» Bozóki: A rehabilitálásról szóló törvény módosító javaslatai
» "Teljes egyetértés" - avagy Miben is értettek egyet Kostunica és Kasza?
» Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)
» Matuska Márton: Tisztelgés az ártatlan áldozatok emléke előtt
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Továbbra is tart a szerb elnyomás a Délvidéken
» Halottak napi éltető imáink
» Túszhelyzetben a vajdasági magyarság
» Magyarellenes lépések Csángóföldön
» HRW: "Veszélyes közömbösség: erőszak a kisebbségek ellen Szerbiában"
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Katalonia, ahol sikeresebbek az autonomista törekvések
» Benes-dekrétumok: Újabb bírálat Szlovákiának
» Remegős világ után feketeleves - írta Stányó Tóth Gizella
» A délvidéki magyarok helyzetérol az EBESZ konferenciáján
» Az EP a vajdasági kisebbségek jogainak védelmére intette Szerbiát
» Délvidék: jogsértések a magyarok ellen
» A merénylők és terroristák országában - Magyarverések Vajdaságban
» Szabadka: Meggyalázták az ártatlan áldozatok emlékművét
» Gyilkosság Magyarkanizsán
» Tom Lantos: Éles amerikai bírálat Szerbiának
» Csíkszentgyörgyi magyarverés: Rendőrök vertek meg egy betegnyugdíjast (2005.09.05)
» Magyar gimnazistát vertek meg szerb fiatalok Szabadkán 2005.09.20
» Magyar kiskatonát bántalmaztak a zentai laktanyában 2005.09.18
» Magyart bántalmaztak szerb diákok Szabadkán 2005.09.16
» Két magyar fiatalt vertek meg Újvidéken
» Temerini magyarverés: Szabadlábra helyezték a magyarverőket
» Egy magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Palicson
» Két magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Újvidéken
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Vasrudas leszámolás bácskossuthfalvi diszkóban
» Tomboló magyarellenesség Szerbiában
» Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Becsey: A Vajdaság ügyérol nem szabad megfeledkezniük az európai intézményeknek
» Becsey: A Vajdasági magyarok helyzete nem javult, az EU intézményei is felelősek
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Becsey: Enyhíteni kell a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit
» Becsey: Uniós tagságunk adó- és vámkövetkezményei
» Kosztolányira emlékeztek Szabadkán
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Tanulmányok a nemzeti kisebbség kérdéseiről
» Anti-Minority Incidents
Continue in Vojvodina (HHRF)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|
|