A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Magyar szurkolókra támadtak a szlovák rendőrök Dunaszerdahelyen
    HUNSOR medencefigyelő


    A korábbi hírekkel ellentétben mégsem halt meg az a helyi magyar fiatalember, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, miután a rohamrendőrök eltörték az állkapcsát és epilepsziás rohamot kapott a szombati DAC-Slovan futballmeccsen. Korábban a stadion hangosbemondója és a dunaszerdahelyi rádió azt közölte: életét vesztette egy felvidéki magyar szurkoló. Friss sajtóértesülések szerint a fiatalember életben van. Rajta kívül még legalább 3 magyarországi magyar szurkolót szállítottak kórházba. A külügyminisztérium szóvivője az MNO-nak elmondta: ki kell deríteni a történtek részleteit.

    Az ujszo.com közlése szerint a magyar fiatalt helikopterrel a pozsonyi kramárei kórházba szállították. A kórház szóvivője szerint stabil az állapota, bár még egy CT-vizsgálat vár rá.

    A Hír Televízió úgy tudja, a balhé azután tört ki, hogy az egyik magyarországi csoport zászlóját a rendőrök nem engedték kifeszíteni. A rohamosztagosok a magyar szurkolókat a kerítéshez szorították, az egyik drukker szerint a földön fekvő embereket is ütötték-verték.

         „Mindenkit elkezdtek ütni viperával és nem hátra, nem lábra ütöttek, hanem fejre. Beszorítottak a kerítéshez nagyon sok magyar szurkolót és volt, aki így beszorult a tömeg alá, rájuk tapostak, és amikor a mentősöknek odaszóltak, hogy jöjjenek, nem akarták őket beengedni. Erre, a rendőrök a földön fekvő embereket is rugdosták illetve viperával ütögették. Mikor meglátták, hogy nagy a baj, rögtön kivitték azt a három sérültet kerítésen kívülre, és az egyiket már úgy lehetett látni, hogy a helyszínen újraélesztették. Neki eltörték az állkapcsát, epilepsziás rohamot kapott. Ő egy helyi dunaszerdahelyi srác” - nyilatkozta telefonon egy magyar szurkoló a Hír Televíziónak.

    Szelestey Lajos, a külügyminisztérium szóvivője lapunk azon kérdésre, hogy terveznek-e diplomácia lépéseket a DAC-Slovan mérkőzésen történtek kapcsán elmondta: részletesen ki kell deríteni az eset körülményeit. A szóvivő hozzátette: jelenleg a hírTV felvételeit nézi.


    Válogatás nélkül verték a magyar szurkolókat a szlovák rendőrök

    Dunaszedahelyen a 13.30-kor kezdődött a DAC-Slovan futball rangadó szombaton. A mérkőzésen a rendőrök összecsaptak a szurkolókkal. Több hírforrás arról számolt be, hogy egy magyar drukker meghalt. A meccset a Slovan nyerte 4-0-ra...

    Tudósítónk információi szerint a Dunaszerdahely (DAC)-Slovan mérkőzés előtt többeket igazoltattak a városban a rendőrök, s úgy tudni, a szlovákok magyar zászlót is égettek.

     A mérkőzés már a kezdés után nem sokkal félbeszakadt, amikor a Magyarországról érkező szurkolók és a rendőrök a vendég szektorban összecsaptak. A meccs 15. percében rendőrök bavonultak a vendégszektorba. A játévezető ekkor félbeszakította a meccset.

    1992: Korábban már volt hasonlóan incidens a magyar szurkolók és a szlovák rendfenntartók között. 1992-ben a Ferencváros Bajnokcsapatok Európa Kupája-selejtezőt játszott a Slovan Bratislava otthonában, akkor maszkot viselő kommandósok verték meg a zöld-fehér drukkereket.

    A pálya mellé megérkezett a mentőhelikopter, munkatársunk sérültekről számolt be.

    A pepsifoci.hu tudósítója közvetlen közelről látta, hogy percekig ütötték-verték az embereket, sokszor földön fekvő, magatehetetlen embereket gumibotoztak a szlovák rendőrök. Több vérző fejű embert lehetett látni. Kollegánk három olyan drukkert is látott, aki az ütlegelés után mozdulatlanul feküdt, őket a mentők szállították kórházba. A honlap tudósítója arról számolt be, hogy az akciót nem előzte meg rendbontás.

    A balhét látva a játékvezető az öltözőbe parancsolta a csapatokat, és 15 perces szünetet követően folytatódott a meccs. A kommandósok tovább üldözték a szurkolókat a stadionon kívül is.

    A szlovákiai Új Szó úgy tudja: 13 szurkolót még a meccs előtt előállítottak, 16-an megsérültek, hárman pedig biztosan nem látják a meccset, ugyanis kórházban vannak.

    Gőbl Gábor, aki mintegy ezer magyarországi drukker utaztatását szervezte meg, az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség őrizetbe vette a találkozóra tartó Romantikus Erőszak nevű együttes tagjait. Gőbl jelezte, őt nem engedték be Szlovákiába.

    A szlovákiai Új Szó úgy tudja: 13 szurkolót még a meccs előtt előállítottak, 16-an megsérültek, hárman kórházba kerültek.

    A stadionhoz vezető úton a rendőrök mindkét csapat szurkolóival összecsaptak. Az nb1.hu szerint a pozsonyiak a DAC székházát üvegekkel és görögtüzekkel dobálták meg. A rendfenntartó erők közbelépése nyomán több vérző fejű Slovan-drukkert vittek el a helyszínről.

    A találkozón 1020 rendőr mellett rengeteg biztonsági őr és katona ügyel a 10 ezer nézőre. A mérkőzés a 15. percben negyedórára félbeszakadt, miután kommandósok behatoltak a magyar szurkolók szektorába, az összecsapás következtében több sérültet kórházba kellett szállítani. Az nb1.hu értesülése szerint egy magyar szurkolót mentőhelikopterrel vittek kórházba, miután eltört az állkapcsa és nem lélegzett, ezért intubálni kellett, azaz csövet vezettek a légcsövébe, hogy újraindítsák és biztosítsák a légzést.

    A játékvezető ekkor félbeszakította a találkozót, és csak negyedóra elteltével tértek vissza a játékosok a gyepre.

    Korábban már volt hasonlóan incidens a magyar szurkolók és a szlovák rendfenntartók között: 1992-ben a Ferencváros Bajnokcsapatok Európa Kupája-selejtezőt játszott a Slovan Bratislava otthonában, akkor maszkot viselő kommandósok verték meg a zöld-fehér drukkereket.


    » vissza a HUNSOR Emberi Jogok Figyelőjére




    forrás: ujszo.com, hírTV, MTI, mno.hu



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Magyarellenességgel erősít Szlovákia
    Ismét magyarokat vertek meg Szabadkán
    Magyarellenes feliratot firkáltak a kolozsvári CFR buszára Galacon
    Magyart vertek meg román fiatalok Kolozsváron
    A HUNSOR felszólítsa Szolovákiát a jogállam eszközeinek használatára Malina Hedvig esetében
    Külügyi bizottság: politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást Szlovakiaban!
    Malina Hedvig esete a szlovák "hazájával"
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.