A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Diószegi magyarverés: újabb szlovák agresszió magyar fiatal ellen
    HUNSOR medencefigyelő


    Megvertek egy fiatalt Szlovákiában, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt – jelentették még hétfon szlovák televíziók. A támadók a kihallgatás során tagadták, hogy etnikai okokból támadták meg a magyarul beszélo fiatalt. Az ügyben rendbontás címén indult eljárás.

        Még szombaton közölte a szlovák rendőrség, hogy a Galántához közeli Diószegen hat helyi fiatal megvert egy 19 éves, szintén diószegi fiatalembert. A kocsmai garázdálkodásként vizsgált esetről hétfőn este a TA3 szlovák hírtelevízió mutatott be képeket: a kórházban fekvő sértett azt állította, hogy azért verték meg, mert a támadók füle hallatára magyarul szólt a barátnőjéhez.

    Roland Kiska, a szlovák közszolgálati televízió híradójának főszerkesztője úgy tudja, hogy péntekről szombatra Galántában három fiatalember ünnepelte a sikeres vizsgát, amikor kint az egyik magyar búcsúzott a barátnőjével, közelebb jött egy csoport és megkérdezte tőle, hogy tudja-e ki Slota és hol lakik. Azután megrugdosták, és összeverték. A fiú később bement a kórházba, ahol megállapították, hogy tüdősérülést szenvedett, amivel három hétig fogják kezelni.

    Az STV televízió beszámolója szerint a támadók és a fiatalember évek óta ismerik egymást. A támadók a kihallgatás során tagadták, hogy etnikai okokból támadták meg a magyarul beszélő fiatalt.

    Martina Kredatusova, a diószegi rendőrség szóvivője közölte, bűnügyi eljárást indítottak a közrend megzavarása miatt. Mint mondta, a nyomozás során nem derült fény arra, hogy etnikai szélsőségesség áll a cselekedet mögött.

    Ha a bűncselekmény garázdálkodásnak minősül, akkor az elkövetők két év szabadságvesztésre ítélhetők, ha azonban a magyarellenes indíték bizonyítást nyerne, a bűncselekményért a bíróság kettőtől hét évig terjedő büntetést is kiszabhat az elkövetőkre.

    A szlovák médiákban megjelent egy felhívás, hogy nem kell ilyen nacionalista esetekről túlságosan tájékoztatni.

    Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke Az Estének beszámolt arról, hogy az MKP nyilatkozattervezetet fogalmazott meg, amelyet eljuttatott minden szlovákiai parlamenti pártnak. Céljuk: a parlament mondja ki, hogy egyértelműen le kell állítani ezt a folyamatot, és nem engedhető meg, hogy bárkit hátrány érjen amiatt, mert alkotmányos jogait gyakorolja: az anyanyelvén beszél.

    Csáky tudomása szerint a parlament elnöke is nyilatkozattervezettel készül a jövő heti ülésre. Úgy értékelte, nem az a fontos, kinek a tervezetét fogadják el, hanem, hogy annak milyen a tartalma és a hatása. Az MKP alelnöke felidézte, hogy a szlovák politikusok és a szlovák kormány képviselői "idegesek" a kialakult helyzettől, de mint mondta, ezt a problémát éppen ők okozták, elsősorban azzal, hogy az elmúlt három hétben nem határolódtak el kellő eréllyel a történtektől, és nem ítélték el azokat.

    Bejelentette: a következő két hétben megpróbálják Szlovákián belül kezelni ezt a problémát, de ha nem járnak sikerrel, az MKP mint a szlovákiai magyarok legitim képviselője az európai fórumokhoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Bizottsághoz és az EU elnökséget betöltő Finnországhoz fordul.

    Csáky közölte: tisztelettel és örömmel veszik, ha Magyarország alkotmányos szervei, civil szervezetei és állampolgárai odafigyelnek mindarra, ami Szlovákiában történik, de ha ennek az egyik futballmérkőzésen történtekhez hasonló jelei lesznek, az ártani fog. Szlovákiában is vannak és az EU-ban is lesznek olyanok, akik majd azt mondják, hogy a két országban lényegében ugyanolyan folyamat zajlik, "az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz".

    Csáky Pál hangsúlyozta, hogy a probléma gyökere Szlovákiában van, a folyamat a nemzeti párt kormányra kerülésével kezdődött. Meggondolatlan emberek téves következtetéseket vontak le abból, hogy "Slota úr kijelentéseinek nem voltak következményei". Ezt kell most elvágni - jelentette ki Csáky Pál.

    Szlovákiában két katolikus egyházi foméltóság is fölemelte a szavát a magyarellenes hangulat és eroszak ellen. A Nyitrán lakó Ján Chryzostom Korec bíboros és Frantisek Tondra, a szlovák püspöki konferencia elnöke annak kapcsán szólalt meg, hogy a szélsoséges nacionalizmus eddigi legdurvább esete, a magyar diáklány megverése éppen Nyitrán történt meg. Korec bíboros "sajnálatos és elítélendo cselekedetnek" minosítette az esetet, amelynek kivizsgálását és az elkövetok megbüntetését elengedhetetlenül fontosnak nevezte. Frantisek Tondra, a püspöki kar elnöke hangsúlyozta: minden keresztény embernek mindenkori kötelessége, hogy elítélje a nacionalizmus minden megnyilvánulását. II. János Pált idézve azt mondta: "Patriotizmus igen, nacionalizmus nem."







    forrás: Mno.hu, MTI, Info Rádió, hirado.hu



    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Révkomárom: Megverték, mert magyarul szólalt meg
    Román rendőrök vertek meg motorosokat a Szent Anna-tónál
    Román csendôrök vertek meg négy gyergyószentmiklósi fiatalt
    Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
    Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.