A temerini elítéltek beadványa a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság Ellenőrző Bizottságának

    Kapcsolat: posl.br.K.472/04
Az Újvidéki Kerületi Bíróság ítélete értelmében, amely a "Posl. br. k 472 / 04" nyilvántartási számot viseli, összesen 61 év börtönbüntetésre ítéltek bennünket, gyilkossági kísérlet bűntette miatt a Szerb Köztársaság Büntető Törvénykönyvének 47. szakasza 2. bekezdésének 2. pontja alapján, az Általános Büntető Törvény 19. szakaszával kapcsolatosan. Ennek értelmében a következő börtönbüntetést kaptuk:

Máriás István - 15 év letöltendő börtönbüntetés
Horváth Árpád - 10 év letöltendő börtönbüntetés
Szakáll Zoltán - 11 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetés
Uracs József - 11 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetés
Illés Zsolt - 13 év letöltendő börtönbüntetés

2005. szeptember 05-én a Szerb Legfelsőbb Bíróság elutasította az elítéltek és a védőik fellebezését, és az Újvidéki Kerületi Bíróság ítéletét teljes egészében helybenhagyta.
Ezután törvényes határidőn belül a büntetőeljárásról szóló törvény 428. szakaszának 1. bekezdése alapján benyújtottuk a kérvényt a jogerős ítélet törvényességének kivizsgálására.
2006. június 22-én a Szerb Legfelsőbb Bíróság elutasította fellebbezési kérelmünket, mint alaptalant, és az Újvidéki Kerületi Bíróság "K. 472 / 04" ítéletét, a Legfelsőbb Bíróság "k?. 1. 1120 / 05" ítéletét pedig megerősítette.
Mivel mi úgy véljük, hogy a fent említett ítéleteket nem a törvény szerint hozták meg, fellebbezési kérelemmel fordulunk a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság Ellenőrző Bizottságához, a következő okok miatt:

1. A büntetőeljárás rendelkezéseinek a megsértése (büntető eljárásról szóló törvény 368. szakasz, 1. bekezdés 4.,8. pont, valamint a 368. szakasz 2.bekezdés)
2. A büntető törvény megsértése (büntető eljárásról szóló törvény 369. szakasz 1. és 2. bekezdés)
3. A tényállapot meghatározásának hiányosságai (büntető eljárásról szóló törvény 370. szakasz 1. és 2. bekezdés)

Magyarázat:

1. Úgy véljük, hogy a bíróság megsértette a büntetőeljárás rendelkezéseit, amikor alaptalanul kizárta a nyilvánosságot a főtárgyalásról, és mindezt csak azért tette, mert a sértett édesanyja elkezdett kiabálni a tárgyaláson, hogy "minden magyar bűnöző". Az a véleményünk, hogy a bíróság mindezt szükségtelenül tette, azt gondoljuk, hogy vannak más módszerek is arra, hogy a tárgyalás folyamatát zavartalanná tegyék, például megtehették volna azt, hogy kizárólag csak a hangoskodó személyt zárják ki a tárgyalásról. Mindebből kifolyólag felvetődik a következő kérdés: lehetséges, hogy épp az volt a bíróság szándéka, hogy az egész tárgyalás titokban történjen?

Úgy gondoljuk, hogy ennek a kérdésnek mindenképpen van létjogosultsága (körülmények megteremtése a fenyegetésre, a megtorlásra stb.). Természetesen ez nem lett bevezetve a jegyzőkönyvbe, és lehetséges, hogy ezt is titokban szándékozták tartani. Ha már a fenyegetéseknél tartunk, a fenyegetést szó szerint értjük, ugyanis Zdenka Stakic bírónő a következőket mondta a tárgyaláson: " nevess csak, nevess, aki a végén nevet, az nevet a legédesebben".
Ebből kifolyólag azt gondoljuk, hogy a bírónő már az ítélethirdetést megelőzve bűnösnek nyilvánított bennünket, ami mindenképpen törvényellenesnek számít.

Továbbá, úgy gondoljuk, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a büntető törvénykönyv rendelkezését, amikor átlépte a vádirat hatályát (büntetőeljárásról szóló törvény 368.szakasz, 1.bekezdés, 8.pont).
Az ítélet kihirdetése túllép az esetleírás határán, amelyet a pontosított vádirat szabott meg, illetve az ítéletben olyan "tények" szerepelnek, amelyeket a vádiratban nem említenek.

Ezzel a cselekvéssel a bíróság átvette az ügyész szerepét, és törvénytelen módon kreált az ítéleten túl egy új vádiratot, amit semmiképpen sem lett volna szabad megtenni, és állítólag olyan bizonyítékokat hozott fel, amelyek a főtárgyaláson nem szerepeltek. A vádiratban szerepel a leírás arról, hogy a bűntett miként lett elkövetve, ezen az alapon az elítéltek némelyikét nem is említik a vádiratban. Ezzel szemben az elsőfokú ítéletnél a bűntény meghatározásában pontosan be van vezetve az elítélt neve és a tevékenységek, amelyeket "állítólag" végrehajtott a sértett, Zoran Petrovic kárára. A bíróság olyan tényeket hozott fel az ítélet hirdetésekor, amelyek semmilyen alapon nem szerepelnek a kerületi főügyész vádiratában 2005.04.04-i dátummal, tehát ami nem is volt a vádirat tárgya. Az elsőfokú bíróság ilyen hozzáállásával (amelyet másodszor erősít meg a Legfelsőbb Bíróság) elkövette a büntetőeljárás rendelkezéseinek abszolút lényeges megsértését (büntetőeljárásról szóló törvény 368.szakasz, 1.bekezdés, 8.pont).

A bíróságnak a büntetőeljárásról szóló törvény 226.szakaszának 1. pontja, és ezzel kapcsolatosan a büntetőeljárásról szóló törvény 351.szakasza és 1.bekezdése értelmében kell ítélkeznie. A bűntény meghatározása, ahogy a megtámadott ítéletben szerepel, túllép a történés leírásának határán, ahogy azt a pontosított vádirat megadja. Mint ahogy a fentiekben kihangsúlyoztuk, ezzel a magatartásával az elsőfokú bíróság átvette az ügyész szerepét, mert a gyanúsítottak közül némelyiket megnevezte és olyan cselekményeket rendelt a nevéhez, amelyeket az ügyész a pontosított vádiratban egyáltalán nem jelölt meg. Mindebből az következik, hogy a átlépett vádirat hatálya alapján a bíróság nem a törvény szerint járt el. Nem megfelelő a Legfelsőbb Bíróság álláspontja sem azzal kapcsolatosan, hogy az elsőfokú bíróság idő szerint meghatározta a történéseket, mint módját az állítólagosan végrehajtott bűncselekménynek, és nyilvánvaló, hogy ezzel nem lépte át a vádirat hatályát és nem sértette meg a büntetőeljárás rendelkezését a büntetőeljárásról szóló törvény 368.szakaszának 2.bekezdése szerint.

Az elsőfokú bíróság megsértette a védelemhez való jogot is, amikor a védelem a főtárgyaláson javasolta, hogy tanúként hallgassák ki a temerini rendőrállomás parancsnokát, Miskolci Lajost és Dušan Desnicát, a rendőrség dolgozóját. A tanúk kihallgatását a védelem annak igazolása érdekében javasolta , hogy rámutassanak a körülményekre, hogy milyen pszichikai állapotban voltak a gyanúsítottak az előállításuk pillanatában, valamint hogy alkohol és kábítószer hatása alatt voltak -e, mivelhogy a gyanúsítottak védői kétkedtek az orvos szakértők elemzésének pontosságában, mert az orvos szakértők két különböző kimutatást készítettek, az elsőt 2004.12.30-án, amelyben például Uracs József vérében és vizeletében az alkohol mennyisége 0.000g/kg , és az orvos szakértő azt állította, hogy nem tudja bizonyítani, sem retrográd módszerrel kiszámolni az alkohol mértékét.
Egy később elvégzett elemzés pedig (2005. február 1-jén) ugyanannál a gyanúsítottnál 1.867-0.998 g/kg alkoholértéket mutatott ki a vérben.

Ebből kifolyólag felvetődik a kérdés, vajon melyik elemzés a helyes, hiszen a két elemzés nem felel meg egymásnak!
Úgy véljük, hogy a bíróságnak ki kellene hallgatni ezeket a tanúkat, hogy megállapítást nyerjen az előállítottak alkoholos állapota az előállítás alkalmával, mert nyilvánvaló, hogy az elemzések különböznek és azt gondoljuk, hogy ezeknek a tanúknak a kihallgatása hatással lenne az ítélet meghozatalának helyességére és törvényességére, és kihatással lenne a büntetés fokára is. Ha a bíróság elfogadta az orvos szakértők elemzését mint érvényeset, akkor miért írja az ítélet szövegében a 12. oldal 7. bekezdésében, hogy "a gyanúsítottak azt a képzetet akarták a bíróságon elhitetni, hogy erősen alkoholos állapotban voltak"? Mi úgy véljük, hogy ez az értelmezés a végsőkig helytelen, éppen amiatt, mert a bíróság feltüntette az alkohol mennyiségét, amelyet a kritikus cselekmény után találtak az előállítottak vérében. Majdnem 12 óra telt el a cselekménytől, amikor első alkalommal vettek vért a gyanúsítottaktól (későbbi elítéltektől). Logikusnak tartjuk azt, hogy a gyanúsítottaknál (vér és vizelet) 12 óra leforgása után nem lehetett kimutatni jelentősebb alkoholmennyiséget.

Felvetődik a kérdés: miért azokat az értékeket használta fel az elsőfokú bíróság, amelyek 12 óra múltán voltak fellelhetők a vérben és vizeletben, miért nem a retrográd számítást alkalmazta, amikor minden gyanúsítottnál másik elemzés szerint min. 1,5-2,49 g/kg alkoholérték lett kimutatva.

Ezzel a magatartással az elsőfokú bíróság súlyosan megsértette a védelemhez való jogot (büntető eljárásról szóló törvény 368.szakasz, 2.bekezdés).

2. Úgy véljük, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a büntető törvényt, amikor a gyanúsítottakat bűnösnek nyilvánította emberölési kísérlet miatt (Szerb Köztársaság büntető törvénye -nem hatályos-szerk.megj. 47. szakasz, 2.bekezdés, 2.pont , az Általános büntető törvény 19.szakaszával kapcsolatban)
Mindezt azért gondoljuk így, mert a bíróság az ítéletben (21.oldal, 6.bekezdés) úgy említi, hogy a gyanúsítottak az állítólagos bűncselekményt ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKKAL követték el, és feltételezhették, hogy az ő cselekedeteik következtében beállhat a sértett halála.

Úgy gondoljuk, hogy ez a megállapítás elfogadhatatlan azért, mert a gyanúsítottak közül némelyek okoztak állítólag súlyos, életveszélyes testi sérüléseket a sértettnek.
A bíróság véleménye és az ítélet szerint meg lehet állapítani, hogy ezt Máriás István és Illés Zsolt tette, tehát kettő az öt gyanúsítottból, és mégis mind az öten el lettünk ítélve ezért a sértésért, amely a sértettnek az életét veszélyeztette. Érthetetlen, hogy lehet itt ELŐRE MEGFONTOLT SZÁNDÉKRÓL beszélni a többi három gyanúsítottnál, amikor nem is voltak jelen ennél a cselekménynél. Ezt a tényt a fő tárgyalásokon több tanú is megerősítette.

Az a véleményünk, hogy három gyanúsítottnál (Szakáll, Horváth, Uracs) nem lehet emberölési kísérletről beszélni, hanem a bűnösség valamely enyhébb fokáról, hiszen ennél a cselekménynél a három gyanúsított nem szerepelt, és ennek alapján azt gondoljuk, hogy a bíróság megsértette a büntetőtörvényt rájuk nézve.

Úgy véljük, hogy a fent megnevezett három gyanúsított esetében az elkövetett cselekmények nem viselik az emberölési kísérlet jegyeit, hanem esetlegesen súlyos testi sértés okozásáról lehet beszélni (Szerb Köztársaság büntető törvénye -nem hatályos-szerk.megj., 53.szakasz, 1.bekezdés, 4.pont).

3. A bíróság a büntető eljárás során nem határozta meg teljesen és pontosan a tényállapotot. A sértettnél és a gyanúsítottaknál elemzéssel megállapították, hogy mindannyiuknak 0-ás (nullás) a vércsoportjuk, tehát se nem 0 (+), se nem 0 (-) , hanem éppen 0.

Úgy véljük, hogy ez a tény a végsőkig gyanús és elfogadhatatlan, annak ellenére, hogy a gyanúsítottak némelyike tudja, hogy nem nullás a vércsoportja, a bíróság nem volt hajlandó elfogadni a védelem számos ajánlatát, hogy ismételjék meg a vérvizsgálatot. Létezik magyarázat is, hogyan lehetséges ez:

Egyszerűen a vérminták nem lettek megfelelő hőmérsékleten tárolva, és ily módon egyedül ez a vércsoport állapítható meg - ez megmagyarázná azt is, hogy az orvos szakértők miért nem találtak kábítószert a gyanúsítottak vérében.
Annak ellenére, hogy számos tanú megerősítette, hogy a gyanúsítottak közül némelyek gyógyszereket is konzumáltak a kritikus alkalommal, a bíróság nem fogadta el egyes tanúk vallomásának erre vonatkozó részét, ezt azzal magyarázta, hogy a tanúk vallomásaikban védik a gyanúsítottakat. Mi azt gondoljuk, hogy ez a végsőkig elfogadhatatlan, ugyanis némely tanúk nincsenek ismeretségben a gyanúsítottakkal, és ennek alapján nem látjuk azt, hogy miért védték volna a gyanúsítottakat, amikor nem is ismerik őket.
Az elsőfokú bíróság csupán azokat a részeket fogadta el a vallomásokból, amelyek terhelik a gyanúsítottakat, a másik részt, amely a gyanúsítottak érdekében szólhatott volna, egyszerűen figyelmen kívül hagyta, arra hivatkozván, hogy a tanúk vallomásaikban segíteni akarták a gyanúsítottakat.

Sőt egyes tanúk vallomása nem is szerepel az ítéletben, Varga Endre tanúvallomása nem említődik az ítéletben, nincs is bevezetve és értékelve sem (Varga Endrét a bíróság 2005.03.31-én hallgatta ki).
Továbbá meg szeretnénk említeni a temerini rendőrállomás dolgozóinak mulasztását, amiért 2004.06.26-án egyáltalán nem vettek tőlünk ujjlenyomatot és nem is ajánlották ezt, holott mi úgy véljük, hogy ez elengedhetetlen lett volna, hogy megállapítást nyerjen a tényállapot (a bíróság sem kérte ezt).

Továbbá az ítélet 2.oldalának 4.bekezdésében fel van sorolva, hogy milyen sérüléseket szenvedett a sértett, például:felső állkapocs törése, a nagyagy homloklebenyének zúzódása, törés a felső állkapocs szinuszának falán stb.
Az elítéltek rendelkeznek egy videófelvétellel, amely 2004.06.29-én készült, és amelyen a sértett beszélget a volt emberi és kisebbségi jogi miniszterrel Rasim Ljajictyal.

Ennek a ténynek az alapján felvetődik a kérdés: ilyen sokszámú sérülés mellett, amint arról a bíróság említést tesz, hogy volt képes a sértett a beszélgetésre, amikor az egészségügyi dokumentációban az szerepel, hogy el volt törve neki a felső állkapcsa?! Úgy gondoljuk, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem lett helyesen és teljesen megállapítva a tényállás. Az említett felvételt pedig természetesen a bíróság rendelkezésére fogjuk bocsátani, mintegy bizonyítékként arra, hogy a fent említett sérülések nem történhettek meg.

Mindez alapján, amit az előzőekben felsoroltunk, javasoljuk:

A SZERBIAI LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGÁNAK, hogy az újvidéki elsőfokú bíróság 2005.04.11-én meghozott K.472/04 számú ítéletét, és a SZERBIAI LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG 2005.09.05-én meghozott K?.I. 1120/05 számú jogerős ítéletét HELYEZZE HATÁLYON KÍVÜLRE, és a tárgyat küldje vissza az elsőfokú bíróságnak újratárgyalásra, és tegye lehetővé, hogy az eljárást másik bírósági tanács vezesse, továbbá, hogy változtassák meg a bűncselekmény jogi besorolását emberölési kísérlet bűntettéről, súlyos testi sértés okozásának bűntettére.

Elítéltek:
Máriás István
Horváth Árpád
Szakáll Zoltán
Uracs József
Sremska Mitrovica, 2007.02.10.

Megjegyzések az Emberi Jogi Központtól:

-Illés Zsolt technikai okok miatt nem tudta aláírni a beadványt, de annak teljes tartalmával egyetért





forrás: Vajdaság Ma



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára