A Magyar Svéd Online Források honlapja  


    Kivándorlás - Hiányzó nemzetpolitikai koncepció
    forrás: Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet
    HUNSOR medencefigyelő


    A szomszédos országokból érkezo bevándorlók többsége továbbra is magyar nemzetiségu, és Magyarországon sikeresen vállalnak munkát. A legtöbben Romániából érkeznek, írja a magyarorszag.hu

        Ha így folytatjuk, rövid idon belül felszámoljuk a délvidéki magyarságot, nagy valószínuséggel Kárpátalján is lényegesen csökken a magyarok száma, Romániából 25 év alatt pedig félmillióan vándorolnak majd át Magyarországra - fejezte ki aggodalmát Tóth Pál Péter szociológus a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének sajtótájékoztatóján.

    Vizsgálat a szomszédos országokból érkezok körében

    A kutatóintézet 2001-re vonatkozóan a szomszédos országokból érkezo, 18 évet betöltött bevándorlók körében készített felmérést. A vizsgálat 1015 emberre terjedt ki. (2001-ben 79 652 külföldi élt letelepedési engedéllyel Magyarországon, ebbol 55 364-en román, jugoszláv, ukrán, cseh vagy szlovák állampolgárok voltak.)
    A kutatás megállapította, hogy továbbra is magyar nemzetiségu a bevándorlók többsége, és leginkább a 25-34 éves korosztályhoz tartoznak, ám az úgynevezett szekunder migráció (szülok követik gyermekeiket) keretében a 60 éves,és annál idosebb bevándorlók csoportja is megjelent.
    A környezo országokból érkezo bevándorlók munkaeropiaci integrációja sikeresnek nevezheto. A vizsgált csoport a munkaeropiacon sem a gazdasági aktivitás, sem a foglalkozásszerkezet tekintetében nem került marginális helyzetbe. Ebben az életkor és iskolai végzettség szerinti összetételük mellett az a kapcsolati toke is szerepet játszott, amelyet nagyrészük már az országba érkezésekor birtokolt, valamint az a szimbolikus toke, amellyel többségük a fogadó népességgel azonos anyanyelv és nemzetiség következtében rendelkezett.

    Hiányzó nemzetpolitikai koncepció

    Tóth Pál Péter véleménye szerint nagyon nagy szükség lenne egy hosszútávú magyar nemzetpolitikai koncepcióra, és ezen belül egy hosszútávú migrációs politikai stratégiára. Garamvölgyi Ágnes, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) menekültügyi igazgatója megjegyezte: a kormány az általános migrációs stratégiáját az év végéig dolgozza ki.
    A BÁH tájékoztatása szerint 2004 utolsó napján mintegy 95 ezren rendelkeztek bevándorlási vagy letelepedési engedéllyel (ebbol csaknem 56 ezer román állampolgár). Tavaly 9360-an kértek letelepedési engedélyt, míg ez a szám 2003-ban 7878, 2002-ben 4653 volt. Magyar állampolgársághoz az elmúlt évben csaknem 6 ezren jutottak.

    --- A magyarországi bevándorlás önmagát fenntartó folyamattá kezd válni azzal, hogy a letelepedetteket egyre nagyobb számban követik családtagjaik és barátaik; a KSH szerdán, Budapesten ismertetett kutatási jelentése szerint a szomszédos országokból bevándorlók 92 százaléka magyar nemzetiségu, írja az MTI.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete 2002 nyarán végzett reprezentatív felmérést azok körében, akik a szomszédos országokból érkeztek és 2001-ben bevándorló státuszt kaptak Magyarországon. "A szekunder migráció jelensége, valamint a rokoni, baráti kapcsolatokon keresztül muködo láncmigráció arra utal, hogy a magyarországi bevándorlás önmagát fenntartó folyamattá kezd válni" - áll a jelentés alapján készített, az újságíróknak kiosztott sajtóanyagban. A dokumentum emlékeztet arra, hogy 1998 és 2002 között összesen 295 ezer bevándorló érkezett Magyarországra, 71 százalékuk a környezo országokból, és dönto többségük magyar nemzetiségu volt.

    Az említett körbol bevándorlók többsége 25 és 34 év közötti, de a szekunder migráció keretében az 1990-es évek közepétol egyre több 60 évesnél idosebb is érkezik. A vizsgált csoport iskolai végzettsége a fogadó népességhez viszonyítva magasabb, így munkaero-piaci integrációjuk sikeresnek tekintheto.

    A bevándorlók többsége városi környezetbol indult útnak, de a korábbi kutatások adataival összevetve a számok azt mutatják, hogy növekszik a faluról elvándorlók aránya is. A Magyarországra érkezok jelentos része, 72,5 százaléka olyan településrol érkezett, ahol szinte csak magyarok, többségében magyarok, vagy legalább felerészben magyarok éltek. Ez a szórványosodás általánossá válásához vezet - figyelmeztetnek a kutatás készítoi.


    [HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

    » vissza a HUNSOR honlapjára

    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

    Korábbi cikkek:

    Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
    Magyar jelképek delvideki templomainkban
    A román kisebbségi törvény buktatói
    Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
    Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
    Elfojtott tiltakozás Szabadkán
    Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
    Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
    Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
    A Benes-dekrétumok hatvan éve
    Felszabadultunk...
    Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
    Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
    Amit tudni kell Bocskai Istvánról
    Petőfi a tüntetők között
    Petőfi Sándor naplójából
    Külpolitikai határaink


    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -



    Vissza a HUNSOR honlapjára

    HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.