Úgy tunik, ezt a dolgot nagyon kevesen kívánják rendezni. Sajnos ezt nemcsak a bitorló országok részérol tapasztaljuk, hanem az anyaországiak között is, sot most már a leszakított részeken is egyre megadóbbak az emberek.

Bizonyára sokaknak feltuno volt az európai csatlakozáskor a Szlovákiával, azaz a Felvidékkel való határ-légiesítés egykedvu fogadtatása. A trianoni sebeket még ma is öncenzúrával vagy ostoba óvatossággal közelíti meg a magyarok többsége, és ennek következtében a kisajátítók felbátorodnak. Szomorú, hogy jussunk ügyében elnémulunk (korábban elnémítottak, most magunktól is megtesszük), miközben meglopóink a zsákmányukkal ország-világ elott kérkednek.

Amikor napjainkban az ingatlan-visszaszolgáltatás huzavonájának vagyunk tanúi, meg kell örökítenünk utódaink számára nemcsak azt, hogy a román hatalom miként hátráltatta a törvényt, hanem azt is, hogy miként lopta át a magyar javakat az övéi birtokába. Ma, ha Váradhegyalja felé veszi útját a vándor, a város szélén hatalmas ortodox kolostort, óriás görögkeleti templomot talál. A terület a római katolikus Vincés novérek tulajdonában volt, rajta a gyönyöru gyümölcsöst eloször kollektivizálták, majd a változás után bizánci módszerrel a bizánci szellemu egyház kezére játszották. A Körös jobb partján így elkezdodött a pompázatos kolostori élet, ezzel átellenben a folyó bal partján cigányok ezrei sínylodnek fertoben és piszokban.

Hatalmas szimbólumnak tekintheto a látvány. Ez a mai román társadalom. Amit meg akar építeni, azt megépíti. Amit elhanyagol, azt mesteri fokon hanyagolja. Közben közöttük mindig teljes az összhang, különösen, ha a magyarokkal szemben van intéznivalójuk. A magyar nemzet Erdélybe eso részét megbénítják, hogy az a tehetetlenség terhével megnyomorítva vergodjön, hogy reménytelenségében önmagának feszüljön, de a többségieknek így sem kell, így sem tetszik. Trianon óta nemcsak tehetetlenségre vagyunk ítélve, hanem állandó fenyegetettségre, ebbol származik a halálfélelem (a nemzet halálának félelme is), amitol egyre többen szenvednek.

A magyarok sajnos egyelore képtelenek minden magyart integráló társadalommá lenni. A nagy nemzeteket csodálattal nézhetjük, amikor jelentos kérdéseket oldanak meg, félretéve mindent, ami megkülönbözteti az egyéneket a közösségben. Nagy célok elérésében csak így lehet eredményeket felmutatni. Viszont egészen fiatal népek is tudnak hasonlóan viselkedni. Figyeljük meg a románokat, hogyan tudnak a legtávolabbi pozíciókból is egymáshoz érkezni, és együtt állást foglalni, különösen a magyarok kárára. Nagy átka nemzetünknek, hogy összetartó társadalom helyett mindig megosztott nép volt. Alig találunk történelmi példát arra, hogy annyira megfeledkezhet egy ország a róla letépett részekrol, mint ez megtörtént a kommunizmus éveiben éppen Magyarországgal.

Hihetetlen agymosást végeztek néhány évtized alatt. Ennek fájdalmas mai eredménye, hogy még mindig csodálkoznak az erdélyieken szép magyar beszédük miatt, vagy még mindig vannak politikusok és politikailag vakok, akik a kettos állampolgárság jogát nemzettársuktól megvonják. Ha arról hallunk, hogy árokásás van, akkor tudnunk kell, hogy ezzel a létezo szakadékot igyekeznek eltakarni. Illetve a nem létezo egészséges társadalom hiányát. A magyarországi közéletet eluralja a kormányközpontúság. Egyszeru adóforrássá minosülnek le a polgárok. Az a látszat, hogy fent gondolkoznak, és alant minden idot az adópénzek összegyujtésére kell fordítaniuk. Ezzel teljesen lekötnek minden energiát.

A társadalom már képtelen odafigyelni azokra a kérdésekre, amelyeket a kormány nem tud vagy nem akar megoldani. A civil szervezetek éppen azért gyengélkednek, mert nagyon kevés kötetlen energia marad, amit felhasználhatnak, és annak is bizonytalan a folyamatossága. A határokon túli magyarokért való minden megmozdulásnak közös jellemzoje, hogy szeretetbol fakadnak, de sajnos áldozatul esnek az elerotlenedésnek és a közönynek. Ha keressük az okokat, akkor rövid úton rátalálunk a legfontosabbikra, az erkölcs mellozésére.

Ott, ahol egy nemzetet bizonyos nagyhatalmi szeszély miatt feldarabolhattak, majd kifoszthattak, ott az erkölcs meghalt. Ott, ahol elavult társadalmi rend osztályharcosai ragadják magukhoz a hatalmat, az erkölcs elpusztul. Ott, ahol tilos a nemzet tragédiájáról beszélni, vagy a határokon kívül rekedtekrol megemlékezni, ott az erkölcs megszunik. Ez lett Trianon szomorú következménye. Ebbe nem lehet többé belenyugodni.

A társadalom talpra állításában az egyháznak nemcsak része van, hanem szigorú kötelessége. Sebeket kell enyhíteni, gyógyítani, de ellen is állni azoknak, akik újabb sebeket kívánnak ejteni. Az egyház társadalmi eszménye nem elégedhet meg azzal, amit a világ bár hirdet, de nem tart meg, hogy ugyanis egymást támogató kölcsönösségben fejlodjön az emberiség.

Nekünk Krisztus üzenetét kell ehhez a modellhez csatolnunk, mintegy elengedhetetlen követelményként alkalmazva magunkra és másokra. „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedok is nem ugyanazt cselekszik-e?” (Máté 5, 46) A család modelljét ki kell egészítenünk azzal a nem világbarát figyelmeztetéssel, amit Krisztus Máté 10, 37-ben mond: „Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám.” A Szentírás szigorú kijelentései már a próféták korában is és Jézus ajkán is a kor kritikái voltak. De az így megfogalmazott követelmény nem alárendelo hatással bírt, hanem ellenkezoleg, felszabadító ígérettel. Erkölcsi alapja van annak, aki nemcsak viszontszeret.

Erkölcsi ereje van annak, aki családját nagyon szereti, de Krisztus által mindenkit szeretni tud. Ez a felfogás nemcsak éldegélésre elegendo, hanem önfeláldozásra is. Ebben van a keresztyén ember autonómiája. Ezt az életformát kéri és követeli a keresztyénség. Ami ezzel ellentétes, nem keresztyéni, nem is találhat elfogadhatóságot, tehát ítélet alatt van. Az önmagával foglalkozó ember vagy nemzet gyümölcstelen, az önfeláldozó ellenben gazdag áldásokban bovelkedo. Az önfeláldozást Krisztusban gyakorló ember autonóm személyiség. O az, aki erkölcsi és isteni eroket hasznosít a világban, országában, városában, családjában, saját életében. Az autonóm személyiség mindig irritálta környezetét. Megfigyelheto, hogy kik és miért nem akarnak most sem autonómiáról beszélni.

Trianon Magyarország autonómiája ellen volt. Erdély autonómiáját sokan ellenzik, mert nincs meg bennük az erkölcsi és isteni ero, amivel építhetnék saját új modelleken alapuló jövojüket. A függetlenedéstol félok tartanak attól, hogy nem lesznek meg azok a javak, amelyeket kívülrol megkaptak. Az ilyenek sem a belülrol, sem a felülrol jövo eroket nem képesek megérteni és elfogadni. Inkább maradnak a megszokott régiben, még akkor is, ha abban csak megaláztatás van, és ezen kívül semmi más.

Az emberhez méltó társadalmat az autonóm ember építheti fel. Sokat emlegetik a harmonikus társadalom szükségességét. Még a diktatúrák is ezt teszik. Persze, elképzelésük szerint akkor harmonikus egy társadalom, ha benne az elnyomott ember hallgat, és mindent csendben eltur. A harmonikus társadalmat a harmonikus, azaz autonóm személyiségek építhetik fel. A harmónia nem más, mint az erkölcsi, isteni erok muködése az emberekben, és rajtuk keresztül az általuk létrehívott társadalomban. A sátáni erok (ide tartozik Trianon gonosz szelleme is) ezeket a harmonikusan összefonódó eroket bontogatják szét, de ha kell, tépdelik vagy szétrombolják.

Trianon késoi áldozataiként vagy újkori autonómiánk küzdoiként igen nehéz és szép feladatot kaptunk. Tudott dolog, hogy a bajban lévo mindig nagyobb erovel küzd céljai eléréséért, a halálveszély mindig több erot kiold az életre kívánkozóból. Hivatásunk emlékeztetni a könnyebben feledkezoket, az anyaországban is, a magyar nemzet közösségének valódi megteremtésére. A mi sokszor megaláztatott állapotunk nemcsak vakmerobbé tesz bennünket, hanem autonómiaigényünket is erosíti. Hadd legyen ez az igény minden magyar igénye. Legyen ez sürgos igény, mivel egyéni és közösségi méltóságunk alapul rajta.

A harmonikus élet naponként építendo. Benne van ebben a mondatban a bátorítás és a figyelmeztetés is. Bátorít az a tudat, hogy naponta tudatosan készíthetjük utunkat a majdnem tökéletes identitástudat felé. Ha figyelünk az isteni és erkölcsi erok muködésére bennünk, akkor érzékelni tudjuk önmagunkat annak, akinek Isten látni akar, és aki megmutatkozik társai elott. Felso erok alatt erosödünk és leszünk azzá, akinek lennünk kell. Csak ezzel az eros Isten- és én-tudattal szállhatunk szembe azokkal az erokkel, amelyek ellenünk muködnek. A meggyengült én sokasodó zavarok közé keveredik, elbizonytalanodik, kételkedni kezd, és lassan az önfeladás veszi birtokába. Hasonlóan jár az a nép, amely elveszíti a világosságot, és sötétségben kezd el járni. A pokol eroi diadalmaskodni készülnek. Vigyázzunk és imádkozzunk.

Megbunhodte már e nép a múltat, a jövendot pedig ideje már elkezdeni.

forrás: Erdélyi Napló





[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára