1944 őszén és telén, valamint a következő év elején a jugoszláv partizánok ezerszámra gyilkolták a délvidéki magyarokat. Erre ürügyül a magyar honvédség túlkapásai szolgáltak, melyeket 1942 elején a szerb és zsidó közösség ellen, főleg Újvidéken követtek el. Viszont az akkor történtekért nem azok voltak a felelősek, akik ellen Tito partizánjai a gaztetteket elkövették.

Erről az eseményről évtizedekig, pontosabban 1990-ig a titói Jugoszláviában nem volt ajánlatos beszélni, vagy írni róla, legfeljebb csak a sorok között. A szovjet érdekszférához tartozó Magyarországon is ugyanez volt a helyzet. Az elmúlt több mint másfél évtizedben számos kutatás zajlott le magyar részről, de sajnos a szerb történetírás még mindig adós az események faltárásával, s a belgrádi levéltárakban rejlő vonatkozó dokumentumok sem kutathatók. Az 1942-es "hideg napokért", azaz az újvidéki razziáért a főbűnösök megkapták büntetésüket. Sőt akkor a magyar Parlamentben Bajcsy-Zyilinszky Endre nyilvánosan ítélte el a vérengzést, az ártatlanul kivégzett délvidéki magyarok ezreiről pedig mindenki mélyen hallgatott. Kivéve Mindszenthy József hercegprímást, aki 1946-ban levelet intézett a második világháborút lezáró béketárgyalásokon a magyar küldöttséget vezető Gyöngyösi János külügyminiszterhez, amelyben dokumentumokkal mellékelve felhívja a figyelmét a Délvidéken elkövetett atrocitásokra. Mindhiába! A levél is csak a magyarországi rendszerváltozás után került nyilvánosság elé.

A negyvennégyes történésekről szóló egyik legkorábbi irodalmi alkotás Cseres Tibor magyarországi író nevéhez fűződik, aki a Kortárs folyóiratban 1969-ben megjelentette a Bezdáni ember című művét, amely az Isterbácon lezajlott véres eseményekről szól. Ennek előzménye, hogy Cseres még 1960-ban megírta a Hideg napok című regényét, amelyben a negyvenkettes újvidéki razziával foglalkozik. A regényből játékfilm is készült. A szerző azt hitte, hogy jugoszláv oldalon is az értelmiség közül valaki majd megírja a partizánok által elkövetett borzalmakat. Tévedett! Erről akkor győződhetett meg igazán, miután megjelent a Bezdáni ember, s a megbánás helyett hatalmas felháborodást váltott ki szerb részről.

Pedig a megtorlás az akkori legfelsőbb jugoszláv vezetés tudtával és beleegyezésével történt. Erről még az azóta elhunyt Olajos Mihály ismert baloldali politikus 1990 őszén a VMDK szervezésében Újvidéken megtartott beszélgetésen elmondta: "Az atrocitások negyvennégyben nem választhatók el a párttól, nagyon közel vagyok ahhoz, hogy kimondjam, nehéz lesz elválasztani Titótól is. Sosem ejtettem ki a számon, hogy minden helységben többé-kevésbé azonos módon végezték a pogromot, a hadsereg végezte, a Népfelszabadító Hadsereg, még az a dicső vajdasági rohambrigád is, amelyet mi Zentán oly lelkesen fogadtunk." A legfelső vezetés és maga Tito bűnösségét alátámasztja a szabadkai Blaško Stražarkovi? is, aki Siflis Zoltán, Blaskó Márta, Dudás Károly, Csorba Béla, Matuska Márton által készített Temetetlen halottak című dokumentumfilmben a következőket mondta: "Nem tudom, hogy milyen méretű volt a bosszú, de sajnálom, hogy megtörtént. Sajnálom, hogy mi ugyanazt tettük, amit Horthy fasisztái… Az nem titok, hogy itt a temető mögött ( a szabadkai Zentai úti temető - H.A. megj.), ahol valamikor a Ma?kovi?-téglagyár volt, itt tömegsír van… S ha már erről van szó, elmondom azt is, hogy amikor a háború után első ízben Szabadkán járt Tito, akkor mondott is egy nagy beszédet, aminek a bevezetőjében közölt valamit, amit a hallgatóságból alig valaki értett. Én értettem. Ilyesvalamit mondott: 'Itt most egy kicsit kitakarítottatok. Most munkával kell folytatni.' Hát én megértettem, hogy neki az OZNA (Népvédelmi Osztály) vonalán pontos értesülései voltak a 'takarítás' méreteiről."

A 'takarítás' nem csak a magyarokat érintette. Vajdaság területén élő németeket szinte teljes egészében eltüntették. A sváb lakosság egy része a kivonuló német katonákkal együtt távozott, egy részüket pedig kitelepítettek, táborokba zárták. Weiss Rudolf történésznek, a Szabadkán székelő Német Népi Szövetség elnökének kutatásai szerint mintegy 70 000 németet öltek meg a partizánok. Szintén bírósági tárgyalás nélkül.

Délen az albán lakosság között is "nagytakarítás" folyt akkoriban, de az új ideológia, a kommunista ideológia ellenzői közül is több tízezren lettek likvidálva… (írta Hegedűs Attila)



Megemlékezés Csúrogon - A megbékélés ne csak egyoldalú legyen

Soha korábban nem voltak ilyen sokan a csúrogi sintérgödörnél tartott megemlékezésen, mint most halottak napján, amikor a tizenötödik fakeresztet állították le az 1944 októberében ártatlanul kivégzett apáik, hozzátartozóik emlékére az egykor Csúrogon és környékén élt magyarok.
Sorsuk, mint tudjuk, 1945. január 23-án megpecsételődött. Ezen a napon űzték ki őket otthonaikból, házaikból, javaiktól megfosztva, kollektív bűnössé nyilvánítva, koncentrációs táborba hajtották őket Járekra, majd Szépligetre (Gajdobrára) és Wekerlefalvára (Újgajdobrára). Innen 1945 szeptemberében szabadultak a három falu magyarjainak a túlélői, egy papírral a kezükben, amelyen az állt: mindenhova mehetnek, csak vissza, szülőfalujukba nem.

A hozzátartozók 1994 óta emlékeznek meg nyilvánosan is a volt csúrogi dögtemetőben, ahol kivégzett hozzátartozóikat holtukban is megalázva, embertelen módon földelték el. Tegnap is szomorú kép fogadta ezen a helyen az emlékezőket. Erre utalt Teleki Júlia, a megemlékezés szervezője köszöntve az egyházi és világi méltóságokat, a hozzátartozókat és mindenkit, aki támogatja küzdelmüket a méltó síremlék felállításáért, a kegyhely megjelöléséért. Egyben arra kérte a jelenlevő politikusokat, képviselőket, hogy nézzenek körül, hogy milyen méltatlan helyen kell megemlékezniük, és tegyenek azért, hogy mielőbb emlékhellyé nyilvánítsák a csúrogi sintérgödröt.

Szenthelyként áldotta meg Fúderer László és Bogdán József katolikus lelkipásztor a sintérgödröt, ahol mindeddig méltatlan módon vannak elföldelve a kivégzettek. Elérkezett talán az idő, hiszen új szelek fújnak most már szerte Európában, mondta dr. Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselője. Egy napon egyfajta zarándokhellyé is válhat majd ez a hely. Több párhuzamos, köztük gyűjtési akciót is javasolt ennek megvalósításáért. Személyesen 1000 euróval járul hozzá az elképzelés megvalósításához.

Számtalan vajdasági magyar ember várja el, hogy a történelmi megbékélés ne csak egyoldalú legyen, hanem hivatalosan is ismerjék el: a megemlékezés minden ember joga, mondta Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke. Személyesen is átérzi a gyászolók fájdalmát, hiszen nagyapját is kivégezték 1944-ben Topolyán, és szintén egy szeméttelepen ásták el. A tartományi parlament 2003-ban már nyilatkozatban törölte a kollektív bűnösséget, és rehabilitálta az ártatlanul kivégzetteket. 2004 decemberében pedig a Magyar Nemzeti Tanács nyilatkozatban emlékezett meg az 1944-ben kivégzettekről, mondta Pásztor Bálint, a szerbiai parlament képviselője. Megígérte a Magyar Koalíció képviselőinek nevében: indítványozni fogják a kollektív bűnösség törlését, és javasolják a több tízezer kivégzett rehabilitációját, akiknek egyetlen bűne a magyarsága, a németsége, a romasága vagy más nemzetisége volt.

Köszöntő beszédet mondott még Éhn József, a Kárpát-medence Magyarságáért szervezet nevében, Zakar Péter, Csongrád megye közgyűlésének alelnöke, Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke, dr. Szőr Anna és M. Szabó Imre az Október 23. Bizottság Alapítvány nevében és dr. Páll Sándor, a VMDK elnöke. Az Október 23.

Bizottság Alapítványa egy gránit emléktáblát is bemutatott a kommunista terror áldozatául esett csúrogi magyarok emlékére. Felállítását később tervezik. A verseket Rókus Zoltán mondta el, Harangozó Edina pedig a köszöntőt. A megemlékezés a Himnusszal és koszorúzással ért véget.


Megemlékezés Újvidéken a Csonka turulmadárnál

Újvidék magyarjai megemlékeztek az 1944-45-ös vérengzés ártatlan áldozatairól. A Futaki úti temetőben levő Csonka turul madár szobornál tartott rendezvényen alkalmi beszédet Papp Ferenc, a szervező Nagy Sándor Műemlékvédő Egyesület elnöke mondott. Az egybegyűltekhez szólt még Branimir Mitrovi?, a tartományi képviselőház alelnöke. Első ízben fordul elő, hogy Vajdaság képviselője megjelenik a megemlékezésen. Egyházaink részéről csak Botos Elemér tiszteletes, református pap jelent meg, s mondott alkalmi beszéddel egybekötött imát.

A szobornál elhelyezték Vajdaság és az anyaország, valamint helyi szervezetek és intézmények koszorúit, továbbá a megemlékező polgárok, hozzátartozók virágait. A vajdasági magyar pártok ezóttal közösen koszorúztak.


Az áldozatokra emlékeztek Temerinben

Most beszélt először magyar polgármester a tömegsírnál

A temerini magyarság a Nyugati nagytemetőben rótta le kegyeletét az 1944 őszén kivégzett ártatlan magyar áldozatok előtt. A II. világháború végén történt vérengzéseket követően a Vajdaságban először itt, ebben a temetőben emlékeztek meg nyilvánosan a mártírokról, ahol több mint kétszázötven magyar veszett el a Josip Broz Tito nevével fémjelzett katonai közigazgatás időszakában. 1990 óta immár tizenkilencedik alkalommal koszorúztak a helybéliek. Akkor alig néhányan jöttek össze a kápolna közelében található legnagyobb tömegsírnál, most több százan. Koszorúztak a magyar pártok és tizenegynéhány magyar civil szervezet képviselői. A mészárlás után hatvannégy évnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy Temerinben magyar polgármester tartson beszédet a nagykeresztnél. Guszton András városelnök ezt mondta a tömegsírnál:

- 1944-45-ben olyannyira megtizedeltek bennünket, hogy csaknem fél évszázadra volt szükség ahhoz, hogy nyilvánosan meg merjünk emlékezni mártírjainkról. Itt, ennél a legnagyobb temerini tömegsírnál 1990 óta immár tizenkilencedszer koszorúzunk, és idén immár tizenötödik alkalommal helyezzük el a kegyelet virágait az 1994-ben állított nagykeresztnél. Óriási, pótolhatatlan veszteség érte az itteni magyarságot a II. Világháború végén és pontosan 64 évnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy itt Temerinben, személyemben először magyar polgármester hajthasson fejet az ártatlan áldozatok előtt. Tudom, hogy az alkalomhoz kissé méltatlan a személyeskedés, de nézzék el ezt nekem néhány gondolat erejéig. Én valójában itt nőttem fel, ennek a temetőnek, ennek a tömegsírnak az árnyékában és bizonyára megesett, hogy barátaimmal, amikor még nagyon kicsik voltunk, egy-két mécsest elcsentünk erről, az akkor még sokkal nagyobb és számunkra titokzatos sírról. De csak addig, amíg nem tudtuk meg, hogy kik pihennek a föld alatt. Utána viszont, a szél által máshol eloltott gyertyák a kezünk nyomán itt lobbantak újra, mert ha nem is tudtuk még akkor, de már nagyobbacska gyerekként is éreztük, hogy ezt így kell, hogy azok, akik itt vannak, legalább ennyit megérdemelnek. Aztán, ahogy értem, vagy öregedtem, ennek a tömegsírnak legalább két oldalról is szimbolikus jelentősége lett a számomra. Földrajzi szempontból fél úton volt Zsablya és Újvidék között. Zsablyán apai, Újvidéken anyai nagyapámat végezték ki. Egyikük jeltelen tömegsírban fekszik, a másiknak legalább kereszt jutott. A mellettem álló, virágba borított terület mindkettőt szimbolizálja, és amikor itt emlékezek, nem csak nagyszüleimre, nem csak az itt és máshol elföldelt temerini áldozatokra, hanem minden vajdasági magyarra, vagy ha úgy akarom, mindegyik ártatlan magyarra emlékezek, függetlenül attól, hogy hol porladnak a csontjaik. És nagyon nem tudok egyetérteni azzal, ha bárki, bármilyen tömegsírt kiemel a többi közül. Mindegyik ártatlan áldozat a mi áldozatunk, mindegyik tömegsír a mi tömegsírunk. És lassan két évtizede bizonyítjuk magunknak és másoknak egyaránt, hogy merünk emlékezni, hogy nem tartjuk magunkat alábbvalónak más nemzeteknél. Megmutattuk ezt Temerinben akkor, amikor fellázadtunk a mozgósítás ellen. Megmutattuk, amikor nem engedtük kiköltöztetni a múzeumot. Megmutattuk, amikor mertük vállalni a helyi közösség és most a község irányítását is. És meg fogjuk mutatni most ezekben a napokban is, amikor az autonómiáért és a magyar választói névjegyzékért kell kiállnunk. Mindannyiunk nélkül ez nem sikerülhetett volna, és ezzel tartozunk, és mindig is tartozni fogunk azoknak is, akikre ma emlékezünk.

A megemlékezés keretében Szungyi László esperes atya megszentelte az áldozatok nyugvóhelyét, az egybegyűltek vele együtt imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért. (Ternovácz István)





forrás: Vajdaság Ma, Magyar Szó



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára