|
|
Éva Mária Barki: Trianon emléknapján, 2006 HUNSOR medencefigyelő
Kedves Magyar Barátaim, Székelyföldön, Erdélyben
Magyarországon, a határokon túl és szerte a világon!
Trianon mindnyájunknak egy fel nem dolgozott trauma. Azok számára is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak erről beszélni. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. És
nincs senki, aki az igazságtalanságot ne ismerné el Nyugaton és Keleten egyaránt, mindenhol - Románián kívül.
Az első világháború utáni békerend jogi értelmezés alapján semmis, mert nem
egyenrangú tárgyalások, hanem a vesztes államok által kényszerhelyzetben történt
aláírása eredményeként jött létre. Mindenütt jogtalanul, ahol az alapvető emberi
jogok ellen, az önrendelkezési jog semmibe vételével húztak új határokat.
Azóta változott a helyzet. Az önrendelkezési jog teljes elismerést kapott nem
csak a tudományban, de az írásos nemzetközi normákban is. A Polgári Jogok
Nemzetközi Egyezség okmánya, amely 1966-ban született és 1976-ban lépett
hatályba, és amelyet majdnem minden ENSZ tagállam aláírt, kötelezi a kormányokat
az 1. cikkelyének betartására, amely szerint:
I. cikk: "Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek
szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják
gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket."
1989. november 4-én (pontosan 33 évvel a nagy magyar szabadság- és függetlenségi
harc leverése után !) Európában ütött az önrendelkezési órája. Ezen a napon
egymillió ember ment az utcára Lipcsében azt skandálva: "Mi vagyunk a nép". Ezt
a klasszikussá vált önrendelkezési követelést az egész világ diplomáciája sem
tudta megakadályozni.
Azóta az önrendelkezési hullám egész Európán végig söpört. A német újraegyesítés
után kivívták maguknak az önrendelkezést az észtek, lettek, litvánok, szlovének,
szlovákok, horvátok, macedónok, koszovói albánok, számtalan új határ jött létre.
A Közel-Keleten ugyan még nem kezdődött el a határmódosítási folyamat, de
bekövetkezte várható a jövőben.
Összeomlott és továbbra is szétesőben van az 1. világháború utáni
kényszer-békerend. Kivéve a magyar területen. Egyes-egyedül a magyarság hűséges
a kegyetlen diktátumhoz. Másutt már ünnepelték és ünnepelnék a szabadságot. Mi
csak gyászolunk és ápoljuk a sebeinket.
Az üzenetem a mai napon:
Ne nézzünk visszafelé, ne emlékezzünk Trianonra, végre nézzünk előre ! Végre
vegyük kezünkbe a sorsunkat, ne várjunk segítséget külföldről, ami sohasem fog
megérkezni, ne várjunk megoldást az Európai Uniótól, mert nincs politikai akarat
ebben a szövetségben, tehetségtelen és képtelen közbelépni. Ne hallgassunk a
politikusokra, akik nem hajlandóak az érdekeinket képviselni. Cselekednünk kell.
Hallgatással és tétlenséggel problémákat nem lehet megoldani.
Nekünk is jár az önrendelkezési jog. Mi is "szabadon meghatározhatjuk a
politikai rendszerünket, és szabadon biztosíthatjuk a gazdasági, társadalmi és
kulturális fejlődésünket" Mert ránk is vonatkozik: "Mi vagyunk a nép". Nincs
magyar kisebbség a Kárpát-medencében. A magyarság államalkotó nép, több mint
1000 éves közös történelemmel, közös hagyománnyal, közös jogrendszerrel, közös
kultúrával.
A Kárpát-medencében
Mi vagyunk a nép!
Ezt mutatni kell, hogy lássák és hallják. Tüntetéssekkel, nyilatkozatokkal és
aláírásokkal. Hogy soha többé ne kelljen gyászolni, hanem a jövőben mi is
ünnepelhessünk. Mert: "Mi vagyunk a nép".
Isten, áldd meg a magyar népet!
Bécs, 2006 Trianon emléknapján
Éva Mária Barki
forrás: barki@lawvie.at
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Korábbi cikkek:
• Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
• Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
• Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
• Magyar jelképek delvideki templomainkban
• A román kisebbségi törvény buktatói
• Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
• Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
• Elfojtott tiltakozás Szabadkán
• Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
• Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
• Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
• A Benes-dekrétumok hatvan éve
• Felszabadultunk...
• Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
• Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
• Amit tudni kell Bocskai Istvánról
• Petőfi a tüntetők között
• Petőfi Sándor naplójából
• Külpolitikai határaink
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|
|