A 2006 júliusában felállt szlovák kormánynak - amelynek tagja a Szlovák Nemzeti Párt, és amelynek miniszterelnöke a magyar kisebbség számára az addigi jogi status quót ígérte - az államnyelvtörvény módosítása már sokadik próbálkozása, hogy a szlovákiai magyarok anyanyelv-használati lehetőségeit minél szűkebbre szabja. Próbálkozott vele az oktatásügy különböző területein, az oktatási rendszer különféle szintjein, tankönyvek nyelvezetében és óraszámok kiszabásában.

Az eddigieknél nagyobb léptékű próbálkozás a június 30-án elfogadott államnyelvtörvény-módosítás. Ezzel valóban sikerült sarokba szorítani az anyanyelvét használó kisebbségi magyart.

A sorrendben van a különbség

A szlovákiai magyarok hivatali szintű anyanyelvhasználatát védi az 1999-ben elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény, de ez csak azokon a településeken érvényes, ahol arányuk eléri és meghaladja a 20 százalékot. Ám ez a törvény is, mint ahogy a most elfogadott államnyelvtörvény, alapjában véve kétnyelvűséget ír elő. A lényeges különbség a kettő között a törvény hangzásában, a megfogalmazott szigorban és az eltérő sorrendben van.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény a maga érvényességi területén (20 százaléknyi kisebbségi lakosság) olykor megengedi, hogy a hivatalos és nyilvános kétnyelvűségben a kisebbségi nyelvé legyen az elsőbbség, sőt, időnként megengedi az államnyelv elhagyását is.

Az államnyelvtörvény azonban egy másik, mégpedig kötelező sorrendet szab meg: a kétnyelvűség kötelezettsége és a büntetés terhe mellett az államnyelv elsőbbségét írja elő a kisebbségi nyelvvel szemben.

Nyilvánvaló asszimilációs szándék

A kétnyelvűség önmagában is az asszimilációs folyamat köztes fokozata. Ha az asszimilálást törvénnyel még erőltetik is, akkor az asszimilációs szándék nyilvánvalóvá válik. A 20 százalék alatti magyar kisebbséget teljes mértékben sújtja, a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alá eső helységek magyar nemzetiségű lakóit kisebb mértékben, de azokat is súlyosan érinti.

Azt, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény által nem védett magyarok sürgős asszimilálása milyen fontos a szlovák nemzetállam számára, mutatja, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt magyarfaló elnöke évről évre türelmetlenül vizsgálgatja azt a listát, amely ezeket a helységeket tartalmazza; árgus szemekkel figyeli, hogy a magyar kisebbség aránya mikor és hol esik 20 százalék alá. Ahol ilyen helyzetet észlel, követeli, hogy vonják ki a kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alól. Teszi ezt annak ellenére, hogy a törvény azt írja elő, hogy az arányokat a legutóbbi népszámlálás hivatalos adatai alapján kell megállapítani.

Pedig a szlovák kormányok aláírtak és elfogadtak minden olyan jelentős nemzetközi kötelezettséget, amely tiltja a diszkriminációt és az asszimilációs nyomást.

A törvény egy szóval sem említi a magyarokat, mégis nyilvánvaló, hogy szigora elsősorban a magyar kisebbség anyanyelvhasználata ellen irányul, hiszen a többi kisebbség és etnikai csoport - éppen a 20 százalékos klauzula miatt - a nyelvhasználat szempontjából szóba sem jöhet. A reális szlovákiai élethelyzeteket tekintve éppen az államnyelvet kevésbé, az anyanyelvét jobban beszélő magyar kisebbséget és annak szervezeteit, intézményeit, önkormányzatát sújtja a leghatározottabban.

A szellemével van baj

Az elfogadott szlovák államnyelvtörvény betűjével látszólag kevesebb a probléma, mint a szellemével és a szándékával. A kisebbséget mint magánembert (ha olyan településen él, ahol legalább 20 százalékos a kisebbség lélekszáma), nem lehet megbüntetni. Ám ha ő része az ún. "hivatalos közegnek", vagy ha ő maga e hivatalos közeg, és ennek ellenére először automatikusan magyarul nyilvánul meg, akkor viszont - ha akad, aki ezért feljelentse - már keményen megbüntethető.

Szellemiségében ez az elv magával a szlovák alkotmánnyal is ütközik. Az alkotmány hangsúlyozza: a nemzetiségi vagy etnikai hovatartozás miatt senkit sem lehet megbüntetni. A szlovák alkotmány tiltja a cenzúrát is, az elfogadott államnyelvtörvény szerint azonban a Kulturális Minisztérium teljes mértékben ellenőriz, ami ebben az esetben cenzúrázást jelent.

A most elfogadott törvény szellemisége az 1995-ben aláírt és 10 év múlva módosítás nélkül meghosszabbított magyar-szlovák alapszerződésnek is ellentmond. A szerződő felek ebben vállalták, hogy "védelemben részesítik és előmozdítják a területükön élő kisebbségek nemzeti vagy etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitása megőrzését és elmélyítését". Azt is megerősítették, hogy tartózkodnak a kisebbségekhez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól.

Szlovákia is aláírta 1995-ben az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott keretegyezményét, amely az adott ország területén élő nemzeti kisebbségek fennmaradását szolgálja. Ehhez az adott kisebbség mindenfajta, így nyelvi identitásának megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez is biztosítani kell a feltételeket.

Az Európa Tanács (ET) másik kisebbségvédő dokumentuma, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája preambulumában kifejti: a kisebbségi nyelv magánéleti és közéleti gyakorlásának joga elidegeníthetetlen jog. Ehhez Szlovákia 2001-ben csatlakozott.

Végrehajthatatlan törvény

Már most világos, hogy a törvény végrehajthatatlan. Nemcsak a szociális és egészségügyben, hanem az élet más területein is lehetetlen helyzeteket teremt. Ezzel talán tisztában van a törvény gazdája, a művelődési miniszter, Marek Ma?ari? is, aki szóban már üzent az orvosoknak, hogy őket nem fogja ellenőrizni. A törvényből azonban az erre vonatkozó passzust nem iktatta ki.

De üzent már az Új Szó szlovákiai magyar napilapnak is: nem kell majd tartaniuk magukat az új államnyelvtörvény előírásaihoz (amit a minisztérium más hivatalnokai értelmeztek a magyar napilap számára), és nem kell majd a földrajzi neveket szlovákul írniuk az újságban.



A szerző a Magyar Külügyi Intézet munkatársa

forrás: fn.hu



[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára