|
|
Valamit a nemzeti érzésről írta Gazda József a HUNSOR Erdélyi munkatársa a HUNSOR online cikke
Nagy érzés. Lélekemelő, léleknemesítő. Akár nagy áldozatokra, nagy tettekre, "csoda dolgokra" serkentheti az egyént, a nemzetet. Velünk születik, beépült a génjeinkbe, kapjuk apánktól, anyánktól, az egész közösségünktől, őseinktől. Kapjuk a történelemtől, népünk múltjából. Nem mi munkáljuk őt - vagy ha igen, csak kis mértékben -, ő munkál minket. Visszahat a tetteinkre, a cselekedeteinkre. Nem csak tudatosan, ösztönösen is.
Segíti egy nép vezetőit is a közös gondok megoldásában. Mert: nemcsak a gondok, a célok is közösek. S a közös cél összekovácsolja az egész nemzetet, felsorakoztatja az egyéneket ama cél megoldásáért küzdő "vezér", hadvezér, zászlóvivő mögé. Eggyé forrik benne a nemzet, eggyé lesznek a külön-külön egyedek, valami rejtelmes háló köti-szövi egybe őket.
Amikor a "vezér" nem a közösség, nem a nemzet céljainak a megtestesítője, akár önös céljai vannak, akár idegen érdekeket képvisel szemben a nemzetével vagy az általa vezetett nemzettel, nem segíti, hanem akadályozza ama célok megvalósításában a sokak szívében ott lappangó vagy akár felforrósodó érzés. Ilyenkor "lép fel" a vezér, a vezető vagy vezető klikk ama érzés megfékezésére, visszaszorítására, vagy akár kiirtására. Ez történt a török hódoltság idején, a Habsburg időkben. És ez történt 1918 után, amikor Károlyi Mihály majd Kun Béla léptek a történelem színpadára. El kellett fojtani, ki kellett oltani a lelkek lángját, hiszen az internacionalizmus eszméje elterjesztésének akadályozója ama másik, nemzeti eszme. Így fegyverezték le a nemzetet, így tévesztették meg az embereket, s így tették idegen csapatok szabad prédájává az országot, belesodorva azt Trianon tragédiájába. A két háború között lassan, de eszmélt a földreterített nemzet. "Magyarok maradtunk!" - mondták a határon kívül rekedtek, a sorvadásra majd megszűnésre ítéltek. Aztán jött a közel fél évszázados kommunista rémuralom, jöttek a rákosimátyások, a kádárjánosok és bűntársaik. Ölték, gyilkolták a nemzetet, gyomlálták meg nem szűnő következetességgel a lelkük mélyén elrejtett legszentebb érzéseiket, a nemzet és a haza mélyen gyökerező szeretetét. "A múltat végképp eltörölni!" - énekelték az orruknál fogva vezetettek, az agymosásra, lelkük kilúgozására ítéltek. (S énekelték nemrég az MSZP új elnökének megválasztása alkalmából összegyűlt kongresszus.) Mert "veszélyes nemzet" voltunk a kommunista világbirodalomban, minden más népnél nagyobb nyomás alá kerültünk. Más országokban kialakult a "nemzeti kommunizmus" egy-egy változata. Nálunk nem! Nem szabadott? Vagy olyan vezetés alá kerültünk? A történészek feladata ennek a kiderítése. Így lett a mi árulásunk, elárulásunk minden más árulást felülmúlóvá. És a nemzet "tisztult", "sterilizálódott", az évezredes beidegződések sokaknál kioltódtak. Csak egy kis rétegnél indult el az ellenfolyamat, az érzésben való megerősödés.
*
Mi történt hát december 5-én? - tesszük fel rémült arccal a kérdést. Felfoghatjuk úgy is: felmérés történt. Számbavétel történt. Számbavétele annak, hol is tartunk, mint is állunk. Az idegen érdekek képviseletét ellátó, nemzetükkel szembefordult vezetők a kilúgozott agyúakra alapoztak, s eszeveszett kampányt kezdtek a tudatlanok, a szunnyadó érzésűek félrevezetéséért. Hazugságok tömkelegével "győzték, nyerték meg őket" nemzetellenes céljaikhoz, a magyar nemzet egyesítésének a megakadályozására. S így sodortak olyanokat is a kilúgozott agyúak, a "sterilizáltak", magyaroknak már nem számíthatók táborába, akik esetleg még nincsenek ott, vagy legalábbis nincsenek meggyőződve, hogy ott a helyük, esetleg csak elhitték a hazudozásokat, vagy nem ismerték fel, hogy miről is van tulajdonképpen szó. És így alakult ki a szörnyű látlelet. Trianon eszméje, a nemzet feldarabolása, tovább darabolása a többséget maga alá temette, elsodorta, félresodorta. S pillanatnyilag: diadalra juttatta a széthúzást, a közös érdektől való eltávolodást. A NEM-ek egyértelműen a nemzet ellen szóltak. És ugyancsak nemzetellenes volt ebben a pillanatban a távolmaradás, a passzivitás. S szomorú, de e látlelet szerint megpecsételtnek látszik a nemzet sorsa, az ország sorsa. Mert az országnak is talpköve az összetartó, az állampolgárokat egybefogó érzés, anélkül hosszú távon kormányozni, emelkedő pályára vezetni azt nem lehet. Valahogy úgy, mint ahogy háborút sem lehet vívni hátország nélkül, vagy a közös cél tudatától megfosztva harcoló katonákkal. S ha pillanatnyilag úgy tűnik: óriási sikert arattak a "Nem-esek", a Nem-re, a be nem fogadásra, a testvérkezet nem nyújtásra buzdítók és szavazóik, nem biztos, hogy hosszú távon is bejön ez nekik. Inkább pillanatnyi a sikerük. Látszatgyőzelem a győzelmük. Mert nemcsak a nemzetet, az országot is gyengítették. A kettő egymás nélkül nem életképes. Hacsak nem éppen ez a céljuk! Pót-Trianon megvalósítása, maradék Magyarországnak is a megsemmisítése!
*
Hihetünk-e hát valamiben? Van-e még magyar nemzet, van-e még magyar jövő?
Az évszázadok óta tartó folyamat egy nagyon súlyos pillanatához érkeztünk. A vagy-vagy szembemeredő kérdéséhez. Vagy sikerül megállítani a folyamatot, felébreszteni a magyarnak lenni jó, még ha fájdalmas, akkor is - érzést, s vele a nemzetet, kiragadni árulói markából, vagy tömött sorokban menetelünk lelki-fizikai koncentrációs táboraink felé. És nem is feléjük, mert már ott vagyunk, bennük vagyunk, s e táborok elvégezhetik rajtunk ciángázas munkájukat. Ha... Ha nem csak elaludt a nemzet egy része. Történt már sokszor az "idők árján", hogy a hosszú ideig tartó passzivitás, közöny, belefásultság, érdektelenség egy adott pillanatban megszűnt vagy csak látszatinak bizonyult. A folyamatok saját ellenfolyamatukba csaptak át. A magyarság is az általános süllyedés, veszés lejtőjén magára-magára eszmélt. Ez történt a Rákóczi szabadságharc idején, ez 1848-49-ben, ez 1956-ban. És talán magára eszmélhet most is, e nagy trauma hatására. S a génjeinkben csak - és mégis - ott szunnyadó érzés jelentkezése majd felerősödése átsegíthet ezen a válságos helyzeten. "Nekünk Mohács kell" - mondta Ady Endre, a magyar lélek egyik legjobb ismerője. Nos: a Mohács itt van! Megtörtént! Megtörtént sorozatosan, ismétlődőn, megtörtént december ötödikén. Önmaga érdeke ellen cselekedett az ország! Rádöbbenhet erre, magába szállhat, feltámadhat, és higgyük: FEL IS FOG TÁMADNI a nemzet. Ilyenek vagyunk. Nagyon mélyre kell jutnunk ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a felemelkedést. Ha a percemberkék dáridója véget ér, bomlasztó-züllesztő korszakukat a nemzet felemelésén fáradozók, a nemzetet egybefogók korszaka fogja felváltani. Így kívánja ezt az ORSZÁG GONDJA, mely nálunk: A MAGYARSÁG GONDJÁVÁ szélesedik.
írta Gazda József
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Korábbi cikkek:
• Nincs Anyaországunk
• Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
• Elfojtott tiltakozás Szabadkán
• Szabadkai fiatalok: "Nem felejtjük! Nem, soha!"
• Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
• Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
• Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
• Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
• A Benes-dekrétumok hatvan éve
• Felszabadultunk...
• Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
• Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
• Amit tudni kell Bocskai Istvánról
• Petőfi a tüntetők között
• Petőfi Sándor naplójából
• Külpolitikai határaink
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|