Hatvan évvel ezelőtt, 1946 decemberében fejeződött be a második világháború utáni vajdasági betelepítési hullám. A kiüldözött németek házaiba költöztették a telepeseket. Akik elmenekültek, kisemmizetten ugyan, de élhettek tovább. De mi lett azokkal, akik maradtak, mert biztosak voltak benne, nincs olyan bűnük, ami miatt lakolniuk kellene? A felszabadulás éveiben nem volt elég ártatlannak lenni. Elegendő bűn volt németnek vagy magyarnak születni. A második világháború előtt a királyi Jugoszláviában 540 000 német élt, ebből 200 000 vajdaság területén.

1944 őszét a német történelem véres őszként tartja számon, amikor a kommunisták a vörös hadsereggel karöltve 9500 németet gyilkoltak meg. A népirtásnak minden faluban, városban elsősorban a németség tanítói, papjai, értelmisége, majd ártatlan lakossága esett áldozatul. Éjjel betörtek a házakba, lakásokba, és lemészárolták őket. 1944-ben az AVNOJ döntése kimondta a németség kollektív bűnösségét, megfosztották őket állampolgárságuktól és minden ingó és ingatlan vagyonukat elkobozták.

- Ugyanezen avnoji döntés értelmében már 1944. december 2-án megkezdik a táborok alapítását, ahová az itt maradt németeket zárták - mondta Weiss Rudolf, történész, a Német Népi Szövetség elnöke.

- Vajdaság területén hat haláltábor volt. Az egyik Titeltől két kilométerre, Rudolfsgnadon, azaz Rezsőfalván volt. Bizonyított tény, hogy itt 11 000 személy, főleg gyermek, nő és idős személy halt meg. Itt jegyezném meg, hogy a haláltáborok lakóinak körülbelül a fele gyermek volt. Az 1946. április 30-i kimutatás szerint a 18 000 táborlakóból 8233 tizennégy évnél fiatalabb volt, ami a táborlakók 46 százalékát teszi ki - mondta Weiss Rudolf.

A bánsági Molidorfban kialakított táborban háromezer németet gyilkoltak le.

- Ez egy német falu volt. A faluból haláltábort csináltak, s amikor 1948-ban felszámolták a tábort, a falut egyszerűen eltüntették a föld színéről, ma ott vadászterület van.

Bácskában a legnagyobb és legkegyetlenebb tábort Zombortól 20 kilométerre Gádoron alakították ki, ahol a német kutatások szerint 8500 asszonyt, gyermeket és idős személyt gyilkoltak meg. Nem messze Gádortól Körtésfalván, 3000 német élt, itt szintén haláltábort hoztak létre. Ebben 3500-an vesztették életüket. Ez a falu is arra a sorsra jutott, mint Molidorf, szinte csaknem eltűnt a föld színéről. Ma már csak hat-hét omladozó ház jelzi, hogy itt valamikor falu lehetett.

A járeki táborban nemcsak 7000 német vesztette életét, hanem a magyarokat is ide zárták be. Feljegyzések bizonyítják, hogy Bukesből, a mai Maglicból 457 gyereket vittek el Járekre. Az első évben 195 meghalt, 1948-ig a tábor felszámolásáig pedig mind elhaláloztak. Azt is mondhatnánk a falu teljes német gyermeklakosságát kiirtották.

Szerémségben Svilarán 2000 német áldozatról tudnak a német történészek - hallottuk a történésztől, akinek meggyőződése, hogy a gaztettekről beszélni kell, a bűnösöknek felelniük kell bestiális tetteikért, mert ahogyan a háborús bűnök nem évülnek el, ugyanúgy a civil lakosság elleni gaztettek sem évülnek el. Az emberiség ellen elkövetett szörnyűségekért az elkövetőknek felelniük kell. Meg kell találni a tetteseket, néven nevezni őket, hogy intő példaként álljanak mindenki előtt.

- Nem lehet elfelejteni azokat a borzalmakat, amelyeket a kommunisták elkövettek az ártatlan német lakosság ellen. Az olyanokat, mint ami például Szilbereken történt: 12 német legényt a földbe ástak, majd felszántották őket. Kovinban egy német lányt a talpánál fogva az ajtófélfához szegeztek, majd kettéhasították. Nagybecskereken, a malomban folyt a legszörnyűbb kegyetlenkedés, Nagykikindán pedig a tejcsarnokban. Itt nem végezték ki az embereket, hanem minden nap egy testrészüket vágták le. Több mint nyolcszázan haltak meg ebben a táborban.

Magyarcsernyén 1944 őszén majdnem 60 asszony és lány lett öngyilkos. A partizánok ugyanis folyamatos erőszakot követtek el ellenük. Esténként kidoboltatták, hogy a lányok, asszonyok készüljenek, mert nemsokára jönnek a férfiak. A lányok végül úgy döntöttek, nem tűrik tovább, és öngyilkosok lettek, édesanyjukkal és más asszonyokkal együtt. Nem lehet elfelejteni, sem megbocsátani azt, hogy, ugyancsak Magyarcsernyén, Eva Bischof kilenc éves kislányt szinte halálra erőszakolták a katonák. Nem halt bele a szörnyűségbe, de iszonyatosan szenvedett, édesanyja felakasztotta saját gyermekét, majd magával is végzett - mondja a szabadkai székhelyű Német Népi Szövetség elnöke, aki már a szervezet megalakulásakor azt vallotta, a véres múltról nem hallgatni kell, hanem fel kell tárni az igazságot, és ennek érdekében több alkalommal kezdeményezte a levéltárak azon részének megnyitását, amelyek alapján a haláltáborokról hiteles történelmi áttekintést lehetne adni.

- Hatvan évig nem beszéltünk ezekről a szörnyűségekről, s téves kép alakult ki a felnövekvő nemzedékben, mert a győztesek kocsmákban, társaságokban, a családban még dicsekedtek is azzal, hogy mit műveltek a német lakossággal. A fiatalok azt látták, hogy ezekért a szörnyűségekért nem büntetés jár, hanem házat és földet kaptak, néphősök lettek, és kiemelt nyugdíjat élveztek. Borzasztó, hogy a kilencvenes évek háborúiban megismétlődhettek ezek a rettenetes dolgok. Szembe kell nézni a múlttal. Az nem lehet, hogy a srebrenicai vérengzésért ne feleljenek az elkövetők, hogy Vukovár esete ne legyen elrettentő példa, azzal, hogy a tetteseket megbüntetik. Emberi ésszel felfoghatatlan, hogy a huszadik században 1992-ben Focaban megismétlődhetett az, amit Vajdaságban a németekkel műveltek. Ebben a városban több mint 60 gyermeket és asszonyt élve elégettek. Beszélni kell ezekről a dolgokról, hogy, akik ilyent tettek, ne lehessenek büszkék gaztetteikre, és ne lássák az unokák a nagypapákat hősöknek. A Német Népi Szövetség felvállalta, hogy az évtizedekig elhallgatott borzalmakat a közvéleménnyel megismertesse, és a haláltáborok helyét megjelölje. 2004 májusában Gádoron, egy emlékhelyet alakítottak ki, 14 000 négyzetméternyi területet felvásároltunk külföldi támogatók segítségével, bekerítettük, és a tömegsír helyén egy hat méteres keresztet állítottunk fel. Több mint ezren gyűltek össze ezen az ünnepségen. Weiss Rudolf szerint a többi haláltábor helyét is meg kell jelölni, emlékeztetőül kell, hogy álljanak ezek a jelek a jövő nemzedéke számára.

- Civilizációs kötelességünk szembenézni a gaztettekkel, és megbüntetni azokat, akik ártatlanokat gyilkoltak meg. Az emberi lelkiismeret nem szunnyadhat. Ha valaki nem akar a múlt feltárásában részt venni, álljon félre, de ne akadályozza a munkánkat. Mi úgy döntöttünk, hogy a hagyományápolás mellett a közelmúlt történelmét is felkutatjuk, és nyilvánosságra hozzuk. Ahogyan német és francia tankönyvek közösen készültek, ugyanígy itt is ezekre lenne szükség.

De térjünk vissza a haláltáborok lakóihoz.

- A második világháború 1945. május 9-én véget ért. A német táborokat azonban nem számolták fel. Az utolsó táborok 1948 márciusáig működtek. Akkor sem saját emberségességéből számolta fel a hatalom ezeket, hanem nemzetközi nyomásra. A Sztálinnal történt szakítást követően Jugoszlávia a Nyugattól kért katonai segítséget, hiszen az orosz csapatok bevonulása fenyegette az országot. A Nyugat, főleg a Vöröskereszt, valamint az egyházi szervezetek erélyesen követelték a táborok felszámolását. 1948-ban ez meg is történt, ám a németség meghurcolása korántsem ért véget. Akárcsak a csúrogi, zsablyai és mozsori magyaroknak, a németeknek sem volt szabad visszatérni szülőfalujukba. Munkatáborokat alakítottak ki számukra, és három évig kényszermunkát kellett nekik végezniük. Szabadkán a mai Prozivka területén is volt ilyen munkatábor. Abban az időben 40 dinárért lehetett kibérelni egy-egy német munkást. Akár a rabszolgákkal, úgy viselkedtek velük. Nem volt sem megfelelő élelem, sem gyógyszer, így tovább pusztultak az emberek. Akik nem bírtak dolgozni, vitték őket a gádori vagy a szekicsi táborba -hallottuk a Német Népi Szövetség elnökétől, aki személyes életcéljának tartja, hogy a közelmúlt eseményeit tudományos igénnyel tárják fel, s a keresztény erkölcs szerint méltón megemlékezhessenek mindazok hozzátartozóikról, akik egy szörnyű kor ártatlan áldozatai lettek.


írta Kabók Erika
forrás: Magyar Szó





[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára