|
|
Megint gyalázzák a magyar sírokat Újvidéken HUNSOR medencefigyelő
Ismét sírgyalázás történt Újvidéken a katolikus temetőben. Az ismeretlen tettes vagy tettesek hét sírkövet döntöttek le december 24-re virradó éjszaka. Az eseményről tüstént értesítették az ügyeletes vizsgálóbírót, s a rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben.
Az újvidéki katolikus temető már korábban is vandál támadások célpontja volt. A legsúlyosabb rombolás 2003-ban történt, amikor hetven síremléket romboltak le, illetve rongáltak meg. Szenteste előtti éjszaka ismeretlenek a vajdasági székváros katolikus és református temetőjének katolikus részében több mint 10 síremléket döntöttek le. A temetőrombolások a kilencvenes évek óta rendszeressé váltak Újvidéken a katolikus temetőben. A legutóbbi sírgyalázás a Futaki úti temetőben 2004-ben történt, előző évben pedig egy példátlanul nagy, európai méretű felháborodást kiváltó temetőrombolás során majd száz síremléket döntöttek le ugyanott.
A rendőrségi vizsgálat akkor azt állapította meg, hogy egy 10 éves fiú, és
egy 12 éves lány volt a tettes és majd száz síremléket döntöttek le együtt és csak ők ketten!
A katolikus temető meggyalázását a vajdasági magyarok ugyanolyan ellenük
irányuló támadásnak érezhetik, mint a magyarellenes falfirkákat, hiszen az ismétlődő temetőrombolások - a magyarul beszélők rendszeres szóbeli és fizikai bántalmazása mellett - a soviniszta indíttatású állandó jellegű magyarellenes nyomás részét képezik. Ennek a magyarság megfélemlítése és elköltözködésre ösztökélése a célja, amit szerb nacionalista és soviniszta körök és pártok nyíltan is meghirdettek nem is egy alkalommal az utóbbi 10 évben.
Fontos tudni, hogy a szerbiai sajtó mindeddig egyetlen ilyen esetről sem tájékoztatta a nyilvánosságot, és a szerbiai hatóságok látszattevékenysége, elnéző magatartása, a magyarellenes cselekedetek lekicsinylése, így még jóbban bátorítja a magyarok elleni gyűlölettől fűtött erőszakos cselekedeteket.
Miközben a magyar és kisebbségellenes Szerbiában rovott múltú rendőrök sokasága tölt be pozíciókat, miközben egyetlen egy magyarverés, magyarellenes pogrom elkövetőit nem ítélték komolyabb szabadságvesztésre, miközben egyetlen egy falfirkálót sem fogtak el, miközben köztörvényes gyilkosok császárelődi módon megúszhatják rövidke büntetéssel, azon közben 10-15 év börtön büntetésre méretett ki azon néhány magyar fiatalra, akik 2004-ben megvertek egy szerbet Temerinben.
400 avagy 500 magyarverés szemben ezen egyetlen esettel. Igazságszolgáltatás magyaroknak? Jogegyenlőség minden nemzetnek?
Az igen szigorú bírósági ítéletnek a magyar elkövetök ellen, azonban van egy politikai üzenete is.
Ha figyelembe vesszük, hogy a magyarok ellen elkövetett támadások elkövetői vagy nem kerültek kézre, vagy állítólag kiskorúak voltak, vagy a rendőrség futni hagyta őket, vagy csak szabálysértési bírságot fizettek akkor az üzenet pedig az, hogy a magyaroknak a szerbeket nem szabad bántalmazni, a szerbeknek a magyarokat pedig igen.
Ez a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció üzenete, ez a zsarnokság, az elnyomás és a jogfosztottság üzenete!
Tessék nektek békés együttélés, autonómiakoncepciók, Vajdaság statútumok, és tolerancia programok Délvidékem!
Most már csak a "kisebbség nélküli és egyenrangú nemzetek Vajdasága" az, amire mi mindannyian várunk?!, mint ahogyan azt a Vajdasági tartományi kisebbségjogi, közigazgatási és jogalkotási titkár jól kitervezte, igaz, ha még maradnak szét nem tört és meggyalázott, megszégyenített sírjaink!
összeállította, írta Kormos László
forrás: Vajdaság Ma, Duna Tv, Magyar Szó
fotó: Ótos András
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Korábbi cikkek:
• Diószegi magyarverés: újabb szlovák agresszió magyar fiatal ellen
• Révkomárom: Megverték, mert magyarul szólalt meg
• Román rendőrök vertek meg motorosokat a Szent Anna-tónál
• Román csendôrök vertek meg négy gyergyószentmiklósi fiatalt
• Éva Mária Barki: "Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit"
• Éva Mária Barki: semmisnek tekinthető a trianoni békeszerződés
• Letter till OSCE on Hungarian minority beyond the borders
• Magyar jelképek delvideki templomainkban
• A román kisebbségi törvény buktatói
• Tiltakozzunk a jogsértések és jogmegtagadások ellen!
• Rendőrök védték meg a magyarok tiltakozásától Szabadkán
• Elfojtott tiltakozás Szabadkán
• Az egyéves EU-tagság: Szlovákiai melósok, dán sajtok, ír magyarok
• Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
• Szegényebbek lettünk egy síremlékkel
• A Benes-dekrétumok hatvan éve
• Felszabadultunk...
• Az élőhalott délvidék hörgő visszhangja
• Marosvásárhely, 1990. március 19–20.
• Amit tudni kell Bocskai Istvánról
• Petőfi a tüntetők között
• Petőfi Sándor naplójából
• Külpolitikai határaink
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|
|