Becsey: Vajdaságnak brüsszeli képviseletre van szüksége
HUNSOR medencefigyelő
Dr. Becsey Zsolt, Európai Parlament néppárti képviselő, az EU gazdasággal és közlekedéssel foglalkozó állandó bizottságának tagja, valamint a Szerbiával foglalkozó delegáció tagja 2007. február 20-án a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképzőben járt.
Elismerő szavakkal szólt az intézmény eddigi munkáját, és kifejezte reményét, hogy a hallgatók száma tovább növekszik, sőt, hogy egyszer itt az előadásokon kívül tudományos munka is folyik majd. Mint mondta, ez az intézmény is egy lépcső a vajdasági magyarok itt maradásáért vívott küzdelemben.
Becsey továbbá kiemelte, hogy síkra száll Vajdaság brüsszeli képviseletéért, ami szerinte roppant jelentőséggel bírna a régió, s ezáltal az itt élő magyarok számára.
Emellett reményének adott hangot, hogy a koszovói kérdés megoldása után, amely Becsey szerint a tartomány feltételekhez kötött függetlenségének kikiáltásával ér véget, az őshonos kisebbségi, illetve közösségi jogok egyforma érvényesítésé következhet be. Magyarán: amit a koszovói szerbeknek biztosítanak, az a vajdasági magyaroknak is járna.
A koszovói kérdés lezárulása után napirendre kerülhet Szerbia vízummentesítése. Becsey úgy véli, hogy erre belátható időn belül sor kerülhet.
Az újságírói kérdések többnyire a magyarországi helyzetre vonatkoztak. Ezekre válaszolva Becsey elmondta, hogy részt vett a kordonbontásban, még nem tudja kap-e rendőrségi idézést. A március 15-én várható nagyméretű kormányellenes tüntetéssel kapcsolatban kifejezte reményét, hogy békés, higgadt légkörben zajlik majd, és ezt nemcsak a felvonulóktól, hanem a rendőrségtől is elvárja. Külön hangsúlyt helyezett a szólásszabadság súlyára és jelentőségére.
Becsey szerint nem valószínű, hogy a Gyurcsány-kormány az utcán bukik meg, sőt az alkotmányból és a köztársasági elnök korlátozott jogaiból kiindulva, minimálisak az esélyek arra, hogy a ciklus vége előtt kormányváltásra kerülne sor.
Arra a kérdésre, vajon mit gondol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról és a Jobbikról, azt válaszolta, hogy tudomásul veszi az említett politikai szervezetek álláspontjait, még ha több mindenben nem is ért velük egyet.
Becsey szerint nehéz egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, vajon létezik-e radikális és mérsékelt áramlat a Fideszben, de szerinte az olykor eltérő megnyilvánulások elsősorban a vérmérséklettel és a vehemenciával magyarázhatók.
Végezetül a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésre válaszolt. Mint mondta - miután a romániai és a szlovákiai magyarok immár EU-tagok, csak a mintegy 500 ezer vajdasági és ukrajnai magyar rekedt az Unión kívül. A romániai és a szlovákiai magyarok (és nemcsak magyarok) tehát automatikusan jogot szereznek arra, hogy bárhol letelepedjenek és hozzáférjenek a munkaerőpiachoz. Ezek után a magyarországi baloldal végképp nem hivatkozhat arra, hogy a vajdasági és kárpátaljai magyarok valamilyen gazdasági okok miatt nem kaphatnak kettős állampolgárságot.
Becsey szavai szerint, a magyar kormánynak kutyakötelessége, hogy a határon túli nemzettársaknak megadja a kettős állampolgárságot, s a Fidesz következetesen küzd azért, hogy ez bekövetkezzen.
forrás: Vajdaság Ma
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára