SZNT ÁB: Érvényesíteni kell a népszavazás eredményét
HUNSOR medencefigyelő
Június végéig kívánja befejezni az autonómiáról szóló belső népszavazást a Székely Nemzeti Tanács. Addig reményeik szerint összegyűl a 250 000 szavazat. Az SZNT Állandó Bizottsága arról is döntést hozott szombaton Sepsiszentgyörgyön, hogy megalakít egy szakbizottságot, amely feladata lesz kidolgozni a népszavazás eredményeit érvényesítő stratégiát, és amely felel majd az érvényesítésért is.
Határozatot fogadtak el, amelyben ajánlják: minden településen hozzák létre a helyi székely tanácsot, a referendum szervezése során ugyanis bebizonyosodott, ahol működik ilyen testület, sokkal könnyebben és eredményesebben zajlott a véleménynyilvánítás.
Százötvenezer igen szavazatot összesített eddig az SZNT a Székelyföldi autonómia elérése érdekében kezdeményezett belső népszavazáson. Maros- és Csíkszék nem fejezte még be a referendumot, ez utóbbi településein az RMDSZ is feladatot vállalt, a későn születő Csíki Székely Tanácsnak csak a megyeközpontban és három faluban sikerült megszerveznie a referendumot. 27 településen az RMDSZ ígérte meg, hogy átadja, saját, négykérdéses közvélemény-kutatása erre vonatkozó részeit. Marosszéken néhány településen februárban megtartották a népszavazást, a falvak többségében Húsvét utánra tervezik – mondta el Fodor Imre, az SZNT elnöke. Számításaik szerint ebben a régióban 60 000-65 000 szavazópolgár él, őket igyekeznek majd megkeresni. Még nem született döntés, de valamilyen formában Marosvásárhelyen is megpróbálják kikérni a lakosság véleményét. Az SZNT szándékai szerint június végéig befejezik a székelyföldi autonómia-népszavazást, azt követően a voksok érvényesítése lesz a legnagyobb feladata. „Az ÁB tagjaiból megalakítottunk egy, a népszavazást érvényesítő szakbizottságot. Feladatuk lesz összesíteni az eredményeket, és kidolgozni az érvényesítés stratégiáját” – fejtette ki Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. Hazai és külföldi szakembereket vonnának be a munkába, szándékuk, olyan módszert kidolgozni, amely biztosítja majd, hogy az összegyűjtött szavazatok hatásos felhasználását. „Ilyen mélységű felmérés az autonómiaakarat vonatkozásában nem történt Székelyföldön Trianon óta. Ezt érvényesíteni csakis alázattal és szakmai, illetve szellemi erők bevonásával lehetséges. A felelősség az SZNT-t illeti, a stratégia érvényesítéséhez akarjuk a bel- és külföldi szakemberek véleményét és segítségét” – fogalmazott Ferencz, aki szerint erdélyi, romániai, európai energiákat igyekeznek becsatornázni egy szellemi összefogás reményében. Fodor Imre kiemelte, az SZNT által kezdeményezett belső népszavazás pozitív visszhangot váltott ki külföldön, Bukarestben egyelőre nincs fogadókészség, nyitniuk kell a román vezetés és Európa felé egyaránt. „Ez egy hosszabb folyamat lesz. Mi elkezdjük, és igyekezünk nagyon jól előkészíteni” – hangsúlyozta Fodor Imre.
Az Székely Nemzeti Tanács összehívását egyelőre elhalasztották, várhatóan a népszavazás véglegesítése után tartanak testületi ülést, és akkor döntenek majd a tisztújításról is. Csapó József tavaly őszi lemondása után Fodor Imre ideiglenesen vette át az elnöki teendőket, ám az ÁB úgy döntött, a referendum befejezéséig minden marad a jelenlegi formában. „Akkor lezárul egy fejezet, és kezdődik egy újabb. Az SZNT döntésére lesz majd szükség arról, mily módon sáfárkodunk az eredményekkel, és időszerű lesz rendezni a választási ügyeket is” – fogalmazott Ferencz Csaba.
forrás: Háromszék, Erdély Ma
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
» vissza a HUNSOR honlapjára