|
|
Státustörvény: magyarázkodjanak inkább azok, akik létrehozták Trianont írta Dobos László HUNSOR medencefigyelő
A vádlott megszólal
A státustörvény Trianon óta az első nagy magyar nemzeti mozdulat, amely
jelképesen, de valósan is egybeöleli a Kárpát-medencei magyarságot.
Önerejéből, önakaratából Magyarország számos bejárót nyit határain;
történelmi befogadás pillanatait élhetjük meg. A státustörvény nem
határrevíziót követel, hanem a kisebbségi lét okán hátrányos helyzetbe
került magyar közösségek és egyének elemi létfeltételein kíván javítani.
Változik az egy századon át bűnösnek pecsételt magyarság arculata, érződik
Magyarország térségi, európai szerepe és jelenléte. S ennek a mélyből
fölfelé kapaszkodásnak nincs mások ellen irányuló ideológiája. Magyarország
a magyarság újkori egységes nemzetlétét alakítja. Határon belül és azon
kívül kitűnik a magyar politizálás, az egyenjogúság, az egyenlőség, a
kölcsönös tisztelet, a szolidaritás, az európaiasság eszmei irányulása --
meghatározó tételei a nemzetpolitikának is. Magyarország egyik lábával van
még csak jelen Európa pitvarában, de már húzza maga után Szlovákiát,
Romániát. Közel egy évszázadon át vádlott kisebbségek, vádlott nemzetrészek,
vádlott nemzet voltunk.
Őseink sem voltak ugyan vétlenek, de így is égig érő listát írhatnánk
tengernyi panasszal. Költészetünk, drámánk, prózánk, közírásunk, imáink,
festményeink, szobraink az elmondhatói az önvédelem görcseibe merevült
nemzedékek sorsának... Fábry Zoltán szlovákiai magyar kritikus, esszéíró,
gondolkodó 1947-ben döbbenetes helyzetképben emeli fel szavát a fasizmus
viharaiban helytálló szlovákiai magyarság meghurcolása ellen. Az írás címe:
A vádlott megszólal. Ha más vonatkozásban is, ma is időszerű a vádlott
megszólalása. A vádlott magyar nemzet megszólal. A vádlott magyarság szól a
történelemből a jelenbe. A státustörvény a magyar jelenkor, a nemzet
cselekedete önmagáért. A kedvezménytörtvény az újkori nemzet ideológiája, az
egységes szuverén memzet ideológiája, a kis és nagy nemzeti közösségek, az
egyenrangúság és egyenjogúság ideológiája. A státustörvény lehetne kegyetlen
számonkérés, de nem az.
Megdöbbentő, hogy Szlovákia, de különösen Románia vezetői szembeszegülnek a
státustörvénnyel. Magyarázatot kérnek, konzultációkat. Szinte felelősségre
vonás, amit már nem lehet elhallgatni és átlépni. Elég egy mondat a magyar
jogok érdekében, kimondva és kimondatlan, máris a nagy képernyőre vetül a
magyar irredentizmus félelme és vádja.
Trianon nyolcvan éve alatt a nemzeti kisebbségeket pusztító intézkedések és
döntések sorát kivel egyeztették?
De hisz a szlovákok és románok hasonló kedvezményeket biztosítanak a határon
kívül élő testvéreiknek. Kivel konzultáltak a szlovákok, a románok, a
szerbek?
Akárhonnan is nézzük, Trianon nyolcvanesztendős pusztító kártevése nem
mérhető múltunk egyetlen terhes korszakához sem. A szlovákiai magyarok
kitelepítése, lakosságcseréje, Csehországba deportálása, reszlovakizálása
brutális kényszer volt. Anyanyelvünk üldözéséről a háború után ugyan kivel
konzultáltak? Kárpátaljáról negyvenezer magyart hurcoltak a haláltáborokba.
Kinek adtak erről igazolást vagy magyarázatot? Romániában a vasgárdisták
háború utáni borzongató vérengzéseiről kivel tanácskoztak? Az Erdélyi Magyar
Szövetség vezetőinek élve pusztítását kivel és mikor konzultálták? A
Vajdaságban háromezer szerb (1940) legyilkolása ellenébe 33 ezer magyart
pusztítottak el brutálisan a háború végén.
S körös-körül Szlovákiától a Vajdaságig elsajátították, elkobozták a
kisebbségek földtulajdonát, erdeit, elsajátították egyházi tulajdonait,
egyházi iskoláit, s az új hatalom iskoláiban az állam nyelvére
kényszerítettek százezrekre menő gyermeki lelket... S mindez csak a nagyja.
S valaha is kivel, kikkel konzultáltak közös dolgainkról?
Trianon nyolcvan esztendejében iszonyú büntetések és megveretések vésődtek
lelkeinkbe.
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején parlamenti képviselők
javasoltuk, hogy a szlovák törvényhozás -- a demokrácia kezdő idejében --
háború utáni üldöztetésükért kövesse meg a felvidéki magyarokat. Hiába
rohamoztunk. Ugyanakkor megkövették a zsidókat és a kárpáti németeket. A
magyaroknak nem járt "pardon" sem.
Az elutasító válasz az volt, csak úgy és akkor, ha a magyar parlament
megköveti a szlovák nemzetet az ezeréves elnyomásért. Mindkét oldalon
parlamenti bizottságok alakultak az "ügy" tisztázására. Sóhivatal lett a
"bűnbocsánatból". A "magyar irredentizmus" riasztó ördöge ez alkalommal is a
falra vetült. A magyar "bűn", a magyarság "bűnössége" az utódállamok
mindenkori vezetőrétegének beidegzett gyanúja, hite és szókincse.
A státustörvény nem bűnről, nem számonkérésről, nem bosszúról szól.
1968. október 28-án a csehszlovák parlament két történelmi jelentőségű
alkotmánytörvényt fogadott el: a csehszlovák föderációról és a kisebbségek
helyzetéről. Ez utóbbit a szlovák jogrend mindmáig nem haladta meg.
Mécses fényeként kulturális autonómia reménye villant. A szovjet birodalmi
jelenlét, Gustav Husák szószegése 1968 és 1989 között eltemette a legkisebb
reményt is. Elveszett két évtized. Ez volt a jutalom a felvidéki magyarság
1968-as helytállásáért. 1992-ben a friss "demokrata" szlovák parlament
semmire sem kötelező emberi jogi nyilatkozata ellenében érvénytelenítette a
kisebbségi alkotmánytörvényt. Az új demokrácia nem adott, hanem elvett az
előző idő 1968-as vívmányaiból is.
Trianon nyolc évtizede alatt -- minden utódállam területén -- a nemzetiségi
politikát a jogtiprás, a jogelvonás, az asszimiláció sokféle formájának
"elvezetése" és alkalmazása jellemezte... A többség nyelve, az érvényesülés
"útja" rafinált csalogatója szinte a birodalmi nyelvpolitika szintjére
alázta az anyanyelvet.
S elvette történelmünket, földrajzunkat, emlékezetünket, s mindent tiltott
és megtorolt, ami a nemzethez vezetett és arra emlékeztetett.
S ismét a "demokrácia", a rendszerváltás óta Szlovákiában három
nyelvtörvényt hozott a parlament, mindhárom kisebbség- és magyarellenes.
Ezeket kivel és mikor egyeztették, mikor konzultálták a szerzők, az
illetékesek?
Eddig a demokrácia is tiltott és törölt a nemzetiségi térképen. S az utolsó
három év politikai küzdelmei Szlovákiában, a frissen jóváhagyott
közigazgatási és önkormányzati törvény a bokájától a füléig magyarellenes.
Erre kik adtak s adnak nyilvános magyarázatot?
A nacionális demokrácia félelmetes megnyilvánulása ez. Az 1960-as területi
átszervezés óta a közigazgatás a hatalmi asszimiláció legsötétebb eszköze.
Igen, a hivatal, a más nyelvű hivatalnok a birodalmi örökség nacionalista
beidegződése -- kényszerek sora. S a hatalmi adminisztráció minden, a
kisebbségek helyzetéről, sorsáról szóló törvénye évtizedes, hosszú lejáratú,
vasszögekkel veretes kényszerek sora.
A státustörvény nem erőszakol senkire semmit. Adni kíván. A meghaladott
nemzeti nacionalizmusok és a nacinalista demokráciák előbb-utóbb
szembesülnek Európában, a másféle eszmerendszerrel, másféle erővonalakkal,
másféle magyar léttel -- ma már nem lehetne megismételni az alapszerződések
bárgyú jószándékát és idétlen mosolyát.
Alapjában milyen terheket is ró a státustörvény szomszédainkra?
Tényezővé válik a határon kívüli magyar politizálás, a politikai társadalmi
szerveződések pozitív eszmei-erkölcsi irányulása.
Az igazságot keressük, a mindenkit egyenlően megillető emberi jogokat.
Egyenjogúságot az élet minden területén. Jelen vagyunk a hatalom
gyakorlásában (Szlovákia, Erdély), de nem jelentünk meghatározó erőt,
érvekkel, tényekkel, a meggyőződés eszközeivel hadakozunk.
Úgy érezzük, igazságtevésen alapuló erkölcsi erő termelődik. Számomra szinte
érthetetlen, hogy a státustörvény okán miért magyarázzuk bizonyítványunkat.
Magyarázzanak azok, akik létrehozták Trianont, és haszonélvezői annak. Azok,
akik a trianoni időt a történelem padjaiban ülték végig, azok sorstörténelme
előbb-utóbb felértékelődik, erkölcsi bizonyítványt írtunk és írunk létünk
nagy táblájára.
forrás://Magyar Nemzet
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Korábbi cikkek:
» Ziua: Budapest Nagy-Magyarországot akar
» Koszovó és a magyarok - írta Ternovácz István
» Határok és nemzetek - írta Bálint István
» Rettegést kiváltó magyar településnevek Szlovákiában
» Vajdaság: Mindegy kivel, csak másik magyarral ne?
» Hivatalos megemlekezest Trianon aldozataira is!
» Åland az EU-ból való kilépéssel fenyeget
» A kulturális autonómia az elszakadáshoz vezetne?
» Romániai restitúció elvben és gyakorlatban
» Nem akar magyar feliratot a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója
» Fura cseh mea culpa - írta Papp László Tamás
» "Cseh bocsánatkérés a magyaroktól"
» Déva nincs is olyan messze
» A reményhez 2006. - írta Kaslik Péter
» A megkoronázatlan király - írta Lázs Sándor
» Kifütyülték és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
» Bozóki: A rehabilitálásról szóló törvény módosító javaslatai
» "Teljes egyetértés" - avagy Miben is értettek egyet Kostunica és Kasza?
» Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)
» Matuska Márton: Tisztelgés az ártatlan áldozatok emléke előtt
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Továbbra is tart a szerb elnyomás a Délvidéken
» Halottak napi éltető imáink
» Túszhelyzetben a vajdasági magyarság
» Magyarellenes lépések Csángóföldön
» HRW: "Veszélyes közömbösség: erőszak a kisebbségek ellen Szerbiában"
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Katalonia, ahol sikeresebbek az autonomista törekvések
» Benes-dekrétumok: Újabb bírálat Szlovákiának
» Remegős világ után feketeleves - írta Stányó Tóth Gizella
» A délvidéki magyarok helyzetérol az EBESZ konferenciáján
» Az EP a vajdasági kisebbségek jogainak védelmére intette Szerbiát
» Délvidék: jogsértések a magyarok ellen
» A merénylők és terroristák országában - Magyarverések Vajdaságban
» Szabadka: Meggyalázták az ártatlan áldozatok emlékművét
» Gyilkosság Magyarkanizsán
» Tom Lantos: Éles amerikai bírálat Szerbiának
» Csíkszentgyörgyi magyarverés: Rendőrök vertek meg egy betegnyugdíjast (2005.09.05)
» Magyar gimnazistát vertek meg szerb fiatalok Szabadkán 2005.09.20
» Magyar kiskatonát bántalmaztak a zentai laktanyában 2005.09.18
» Magyart bántalmaztak szerb diákok Szabadkán 2005.09.16
» Két magyar fiatalt vertek meg Újvidéken
» Temerini magyarverés: Szabadlábra helyezték a magyarverőket
» Egy magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Palicson
» Két magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Újvidéken
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Vasrudas leszámolás bácskossuthfalvi diszkóban
» Tomboló magyarellenesség Szerbiában
» Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Becsey: A Vajdaság ügyérol nem szabad megfeledkezniük az európai intézményeknek
» Becsey: A Vajdasági magyarok helyzete nem javult, az EU intézményei is felelősek
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Becsey: Enyhíteni kell a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit
» Becsey: Uniós tagságunk adó- és vámkövetkezményei
» Kosztolányira emlékeztek Szabadkán
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Tanulmányok a nemzeti kisebbség kérdéseiről
» Anti-Minority Incidents
Continue in Vojvodina (HHRF)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|
|