Szent István király intelme Imre herceghez:
"VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL

     A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról (...) Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelveket és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak."
     Szent István tíz pontba foglalta fiához írt, az uralkodás bölcsességét tartalmazó intelmeit. Betartották-e a mindenkori magyar állam vezetői az idegenekre vonatkozóakat? Mintegy másfél évszázada elég sokszor hallhatjuk mi, magyarok a vádat: A környező, kisebb népek kegyetlen elnyomói voltunk, amíg csak a Kárpát-medence egységes államában, Magyarországon mi voltunk a többségi nép.

Igaz ez a vád?

     A huszadik század végétől, azóta, hogy az anyaország ismét szabad lett, és a környező utódállamok népei is megszabadultak a diktatúrá(i)któl, mi, kisebbségben élő magyarok egyre gyakrabban, egyre pontosabban fogalmazzuk meg követeléseinket, amelyek között igen gyakran emlegetjük a magyar autonómiát. Ezt a többségi nemzetek szinte kivétel nélkül szeparatizmusnak, az állam bomlasztásának minősítik. Hogyan viselkedtünk mi, magyarok a történelmi Magyarországon az akkori kisebbségek autonómiaköveteléseivel szemben? Hétköznapibb nyelven úgy is kérdezhetjük:

Hogyan csináltuk ezt mi? Hogyan tartottuk magunkat Szent István intelmeihez?

      Hévízi Józsa Budapesten, a Püski Kiadónál az idén jelentette meg erre vonatkozó átfogó tanulmányát. Könyvének címe: Autonómia-típusok Magyarországon és Európában. E helyen nem térünk ki az európai példákra.

     "A magyar királyságban, ahol a külső támadás veszélye a kezdetektől állandó fenyegettetést jelentett (kun, tatár, török és egyéb betörések formájában), a középkori uralkodók különböző privilégiumokkal telepítették le az újonnan érkező közösségeket. E kiváltságok különbözhettek egymástól, függően attól a szereptől, amelyet a beköltözők a gazdaságban, illetve a határvédelemben játszottak. A székelymagyarok, a besenyők, a kunok, a jászok, a szászok és a horvátok területi autonómiát kaptak (aminek az angol politikai gyakorlatban az ún. »home rule« felel meg). Az olyan katonai szolgálatért cserébe kapott területi autonómia különböző típusainak megvalósulása a történeti Magyarországon, mint például az alulról választott tisztviselőkkel működtetett székely és szász székek, illetve a szász universitas, a kun és jász kerületek léte lehetőséget nyújtott a külbönböző népcsoportoknak, hogy megszervezzék a saját önigazgatásukat és megvédjék azok kereteit fölhasználva saját érdekeiket.

     A rendiségben olyan autonómiájuk volt a szászoknak, amely kizárta, hogy az egykori Magyarországon (illetve az erdélyi fejedelemségben) mai értelemben véve nemzeti kisebbségnek tekintenénk őket.

     (...)
     A legteljesebb autonómiával a horvátok rendelkeztek, hiszen Horvátországot a magyar királyok évszázadokon keresztül társországként kezelték. A románok, szerbek a törökök fennhatóságától függő vazallus országokban éltek Magyarország határain túl a XVI--XVIII. században, így amikor tömegesen vándoroltak be, illetve telepítették be őket Magyarországra, csak egyházi autonómiát nyertek.
     (...)
     A rutén népesség az ország északkeleti részén nagyon szegény volt, s kezdettől a magyar jobbágyokkal együtt élve harcolt földbirtokosai ellen. Nemzettudatuk a XIX. századra formálódott ki, hasonlóképp a szlovákokhoz, akiknél a folyamat a cseh nyelvtől elkülönülő és azzal szemben álló, szlovák nyelvért folyó küzdelemmel kezdődött.
     Speciális a XVIII. században is csak 30 000-40 000 főt számláló cigányság és az akkor 80 000 főnyi zsidóság helyzete. Mindazonáltal sikertelen kísérletek történtek a cigányok privilégiumokkal történő letelepítésére. A zsidóbetelepítések nagy hulláma a századfordulóra tehető, az emancipációs -- 1867 -- és az egyenjogúsító -- 1895 -- törvények hatásaként számuk a századfordulón 542 000 fő."


TERÜLETI ÉS EGYHÁZI AUTONÓMIA A MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN

     Hévízi Józsa e fejezetcím alatt bemutatja, hogy a kezdetektől a tizennyolcas országdarabolásig terjedően melyik nemzet vagy népcsoport milyen autonómiát élvezett Magyarországon.
     "A kerületi autonómia különféle formáit, fokozatait katonáskodásért, határvédelemért (tatárral, törökkel szemben) nyerik a különféle népek, népcsoportok (besenyők, izmaeliták, székelyek, kunok)."
     Feltűnhet, hogy néhány évszázaddal a besenyőktől az Etelközben elszenvedett súlyos vérveszteség után a magyar királyok e török eredetű népet behívták az országba és letelepítették őket. S az is feltűnhet, hogy az ekkoriban lezajlott -- mint a krónikák feljegyzéseiben említik néhol -- tűzzel-vassal kikényszerített keresztényesítés ellenére a tolerancia kiterjedt a merőben más vallású népekre, például az izmaelitaként említett mohamedánokra.
     "Míg tehát a magyarok lakta területeket a megyerendszerbe szervezik, a szászság, székelység és a (szintén török eredetű) kunok külön önálló közigazgatási egységekbe rendezve élnek. (...)

     A betelepítések, betelepedések következtében Magyarország népei ('nemzetiségei') a középkor végén a lakosság 20-25 %-át tették ki. Szűcs Jenő történész hivatkozik egy korabeli belga krónikára, amely a magyarországi vallonok 1447. évi liege-i látogatásakor tett elbeszélését idézi: »miszerint őseiknek a magyar király földet adott, s lelkükre kötötte, hogy anyanyelvüket ne feledjék el«." (Kiemelések tőlem -- M. M.) A szerző ismerteti a székelyek -- ezen belül a Moldovában élő csángók, a besenyők, a kunok, a jászok autonómiájának rendszerét, amiből egyértelműen megállapítható, hogy mindezek, tehát a nem magyarul beszélő, esetenként nem is keresztény vallású népek is a magyarokkal azonos rangúnak érezték magukat, sorsuk irányításába csak bizonyos fokon volt beleszólása még a királynak is. Pesze konfliktusok, háborúk kirobbanhattak -- ki is robbantak -- a befogadók és a befogadottak között..

     A kunok a török kiűzése után, az 1740-es években kérték a megszállás másfél évszázada alatt elsorvadt kiváltságaik -- az autonóm jogállás -- visszaállítását (redemptio), amibe még az is belefoglaltatott, hogy a kunok maguk határozzák meg, kiket telepítenek közéjük, ami annál is furcsábban hangzik, hogy abban az időben az egész országba szinte Európa minden tájáról telepített a bécsi udvar különböző népeket. "Az a kollektív szabadság, amelyet a Nagykunság népe a visszaváltással (redemptio) nyert, 100 évvel megelőzte az általános magyar fejlődést, a jobbágyfelszabadítást.
     A jász kerület 1876-ban szűnt meg, s tagolódott be a vármegyerendszerbe."

     Mondjuk ki még egyszer: a magyar népesség zöme ekkor még jobbágyi sorsban élt, a nem magyarnak számító kunok ezzel szemben szabadok voltak. Azt is le kell szögezni, hogy mindezen évszázadok során az idegen, az országba betelepített népek csakugyan nem bomlasztották Magyarországot, hanem éppen erősítették. Még azt a megállapítást is megkockáztathatjuk, hogy a királyi Magyarország első világháború utáni feldarabolását nem annyira az országhatáron belül élő, a magyar szabadságharcokban is részt vevő (Rákóczi felkelése, az 1848-as szabadságharc) nem-magyar népek végezték el, hanem inkább a nagyhatalmak, amelyek az első világháború után e népeknél tapasztalható önállósodási óhajokat rosszul megfogalmazva, azokat a saját érdekeiknek megfelelően átfogalmazva visszaéltek e népek jogos törekvéseivel. Ebből származik az, hogy az utódállamok közül egy sem tudja a saját kisebbségeit olyan -- hogy ne jogi szakkifejezéssel, hanem egy profánnal fejezzük ki a fogalmat -- emberségesen kezelni, mint ahogyan azt a magyar királyságban a magyar hatalom tette.

     A szászok jogairól ezt is olvashatjuk:
     "Erdélyben 1557-től biztosítják a katolikus, a református vármegyei nemesség, a katolikus és református székelység, az evangélikus szászság és az unitárius városi polgárok, főleg tehát az erdélyi rendek részére a 4 vallás szabad használatát. (Tordai országgyűlési határozatok, 1557, 1564, 1568). Az erdélyi szászokat kettős pajzs védte: a vallás szabad gyakorlása és a szász szervezeti privilégiumok."
     Ismételten szögezzük le, ezek az előjogok az ország számára nem jelentettek hátrányt, a fejedelemség ettől nem gyengébbé lett, hanem éppen erősebbé. Civilizációs és gazdasági tekintetben ennek volt köszönhető, hogy a vidék -- beleértve nemcsak a szászokat, hanem a velük együtt élő minden népet -- közelebb állt Európához, mint bármikor e jogok megnyirbálása után.

     Minket azonban nem annyira a középkori Magyarországban élő nem magyar népek autonómiája érdekel, mint inkább a XIX. századi, illetve XX. század első évtizedébe nyúló, még nem szétroncsolt Magyarországban élőké.


A HORVÁTOK AUTONÓMIÁJA

     "1091 tavaszán az elhunyt horvát király özvegyének -- saját nővérének -- kérésére Szent László király (1077--1095) hadai megszállták Horvátországot, amely 1918-ig a magyar királyság részének, Magyarország társországának számított.

     Könyves Kálmán (1095--1116) Horvátország déli részét, Dalmáciát is meghódította. A történeti Szlavóniával együtt e területek 1526-ig a magyar állam részét alkották. (...) 1300-ra annyira megerősödtek a Subicsok, hogy a magyar trónra saját jelöltet hívnak be még III. András életében: Anjou Károly Róbertet. Különösen fia, Nagy Lajos tett sokat ezen országrészért, amikor a kereskedelmi szempontból oly fontos dalmát városokat felszabadította Velence uralma alól (1358). Ragusa, az önálló dalmáciai városállam kinyvilvánította Velencétől való függetlenségét, és a magyar király védelme alá helyezkedett."

     A horvátok azonban nemcsak a mai Horvátország területén érezték otthon magukat a magyar országhatáron belül, hanem mindenütt, elsősorban ott, ahol nagyobb tömegben éltek. "Jelentős volt a szerepük egyes városok török dúlás utáni újjáépítésében. Budán, Pécsett, Baján, Szegeden, Mohácson, Kalocsán, Szigetváron nagy számban éltek. A horvát iparosok külön horvát (illír) céhekbe tömörültek, melyek céhkönyveit horvát nyelven vezették. A horvát polgárok részt vettek a városok irányításában, tagjai voltak a magisztrátusnak. Baján például 1765-ig három náció (horvát, német, szerb) adta a magisztrátus tagságát, ezután a bajai bunyevácok a Natio Hungarica tagjaiként szerepelnek, de még 1768-ban is a megválasztott bíró horvát nyelven teszi le esküjét a bajai ferencesek templomában.
     (...)

     Fontos központja a XVIII. századi horvát (kaj nyelvű) kultúrának a budai ferences kolostor. (Itt készül az első teljes horvát bibliafordítás is.) A Zrínyiek birtokába kerülő, horvátokkal betelepülő Szentpéterfa érdekes dokumentumot őrzött meg: Fennmaradt szertartáskönyvében ('De Sacramento Matrimonii') a házasságkötéskor felteendő kérdések és válaszok a házasulandók nyelvén hangozhattak el.
     (...)
     A ferences rendtartomány budai központja ontotta a horvát nyelvű (sto nyelvjárásban írt) vallási irodalmat.
     (...)
     A horvátországi központ mellett megindul a különféle horvát népcsoportok (bunyevácok, gradistyei horvátok stb.) önálló kulturális tevékenysége is, tankönyveket írnak, újságot szerkesztenek, színdarabot írnak stb.
     (...)
     Hét és fél évszázad államközössége kötötte össze Magyarországot Horvátországgal úgy, hogy Horvátország végig megőrizte területi közjogi önállóságát, külön 'politikai nemzet' volt területi önkormányzattal, saját országgyűléssel. A horvát bán a középkori zászlósurak egyike.
     A közös országgyűlésen elfogadott törvények a királyi megerősítés után érvényesek voltak Horvátországra is, míg a horvát országgyűlés jogszabályai az uralkodói szankcionálás után csak horvát területen léptek életbe.

     Amikor Dalmáciát az 1797-ben Napóleonnal Campofirmóban megkötött béke következtében (Velencével együtt) az Osztrák Birodalomhoz csatolják, a zágrábi származású Rukavina tábornok I. Ferencnek, mint a Magyar Királyság urának hódoltatja a tartományt: 'Biztosítottam a dalmátokat arról, hogy a tartományban magyar közigazgatást fogunk bevezetni, mint ahogyan az őseink korában működött, amikor a Szent korona alattvalói voltak. Ez megfelel Őfelsége jogának és a népesség akaratának' -- írta jelentésében. (Spalotóban [Splitben] magyar zászlót tűztek a vártoronyra.)"


EURÓPAI PÉLDA

      "A kiegyezést követően a korabeli Európában egyedülállóan az alkotmány mellett külön törvénnyel rendezték Magyarországon a nemzetiségek helyzetét, ha külön nemzetiségi kerületek, megyék kikerekítésére nem is került sor. Ez a nemzetiségeknek csalódottságot okozott, esetenként a törvény elutasítását váltotta ki.

     Még az ún. nemzetiségi törvény meghozatala előtt fogadta el az országgyűlés az 1868. évi IX. törvénycikket, ami elsimította a szerb--román (egyházpolitikai) vitát azzal, hogy a karlócai érsek joghatósága alól kiemelte az erdélyi román görögkeleti püspökséget és érseki rangra emelte. Mindkét egyháznak -- és ily módon burkoltan a szerb és a román nemzetiségnek -- önkormányzati jogokat biztosított, meegőrizve felettük a király felügyeleti jogát. A szabályozásnak megfelelően önállóan kezelhették egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket.

     (...)
     A nemzetiségek elégedetlenek voltak a megszülető nemzetiségi törvény megfogalmazásával, amely egységes politikai nemzetről beszélt, és a többségi nemzetiségi területeken autonóm területek kihasítását sem biztosította számukra. Mégis az európai gyakorlatban először kerül sor arra, hogy törvény mondja ki a nemzetiségek polgári egyenjogúságát, s szabad nyelvhasználatot az alsófokú közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, az alsó- és középfokú oktatásban; továbbá az egyletalapítási jogot, az egyházi és művelődési autonómiát. (A kiemelések tőlem -- M. M.)

     'Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak a közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be.' -- Törvény biztosította tehát a nemzetiségi nyelvek használatát a községi és megyei politikai életben, az egyházakban, a bíróságokon. Bárki alapíthatott közművelődési, tudományos, gazdasági szervezeteket és intézményeket, s ezek nyelvét kizárólag az alapító határozhatta meg. Minden község, egyház, magánszemély alapíthatott és tarthatott fenn általa meghatározott nyelven tanító iskolákat."      Némi bonyodalom támadt a polgári anyakönyvezés bevezetése után, ám az egyházi anyakönyveket minden egyház a saját óhaja szerinti nyelven végezte.

     "Magyarul anyakönyveztek a reformátusok, az unitáriusok, a katolikusok részben, részben pedig latinul. (...) az evangélikusok 4 anyaországi területében 2 német, 63 tót, 2 latin nyelvű anyakönyvet mutattak ki, 3 egyházkerületben pedig magyart, az erdélyi 263 evangélikus egyházban németet. A görögkeleti vallású szerbek ószláv nyelven, a görögkatolikusok és görögkeletiek többnyire a nép nyelvén (ruszin, román) anyakönyveztek.      (...)
     A nemzetiségi képviselők hevesen támadták, s magyarosítónak bélyegezték Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter javaslatát, mely a magyar nyelv (az állam hivatalos nyelvének) tanítását tervezte bevezetni a népiskolákban. Az 1879/XVIII. tc. előírta, hogy a felekezeti -- tehát nem magyar tannyelvű -- tanítóképzőkben tanítani kell az államnyelvet olyan óraszámban, hogy a hallgató azt beszédben és írásban kellő módon tudja alkalmazni.
     (...)
     A fentiekben ismertetett törvényi szabályozás a nemzetiségek helyzetét Európában példanélküli módon szabályozta, s a gyakorlatban a nemzetiségi intézmények, sajtó pénzügyi támogatásánál a mai értelemben vett pozitív diszkrimináció elvét -- amint a következőkben látjuk majd -- alkalmazták."

     Mindezekkel a kisebbségek azonban nem voltak elégedettek, ami kiderült a kisebbségeknek az első világháború utáni magatartásából, amikor nagyhatalmi jóváhagyással és buzdításra a környező államok javára kihasogatták Magyarország területének kétharmad részét.
     Nézzük, milyen előnyökkel járt a magyarországi kisebbségpolitika a román és a szerb nemzetiségű állampolgárok részére.


A ROMÁNOK HELYZETE

     "Mária Terézia megkezdte az erdélyi határőrvidék megszervezését, amit a románság szívesen fogadott, mivel a birtok és a zsold gazdasági emelkedést hozott sorsában, továbbá erőteljes iskolarendszert köszönhetett a határőrvidéknek."
     (...)
     I. Rákóczi György, amikor Biharban román püspökké erősíti meg Burdánfalvi Ábrahámot, az oklevélben (1641) utasítja, hogy románul prédikáljon s papjaival is úgy prédiáltasson 'a szegény oláhságnak maguk születettek nyelvükön, hogy abból naponként épületet vehessenek az üdvösséges tudományban és vallásban s így az babonás tévelygésnek homályából napról napra világosságra vezéreltessenek'." Az erdélyi fejedelmek a román vladikákat arra serkentik, hogy törődjenek híveik oktatásával. "Bethlen Gábor fejedelem törvényben rendeli el, 1624-ben, hogy a földesurak ne tartsák vissza a jobbágyok fiait az iskola látogatásától, mert amelyik megteszi, 300 forint pénzbírságot fizet. A fejedelemasszony, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason alapít román iskolát."

     "Apafi Mihály fejedelem elrendelte, hogy a szerencsétlenül végződő lengyel háború utáni zavarokban elpusztult oláh nyomda helyett Száicz vladika új nyomdát állítson föl. Az erdélyi oláh nyomda létezése teszi lehetővé azt a kulturális hatást, melyet Erdély Moldvára és Havasalföldre gyakorolt. I. Rákóczi György követe, Kemény János román könyveket vitt Havasalföldre. Ugyanakkor az erdélyi román egyház mindig élénk összeköttetésben állott a moldovai és havasalföldi vajdaságokkal, és ezektől mindig jelentős támogatást kaptak."

     "1868-ban a magyar országgyűlés törvényben ismerte el a román görögkeleti egyház különállását és önkormányzatát román 'nemzeti' egyházként."

     "Sem az egyházi birtokok, sem a gyűjtés és az adományok nem voltak elégségesek a román egyházi kiadások fedezésére. A magyar állam a Vallásalapból (római katolikus közvagyonból) és államsegélyből fedezte a központi hivatalok működését, a papképzést, a templomépítést, -javítást, egyházi méltóságok, papok sürgős kiadásait. (...) A magyar állam ily módon több mint 3500 papi személy és családja megélhetését biztosította."

     A román egyház és népesség számára.
     Nyelvhasználat tekintetében a románokról szólva érdemes idézni néhány markáns tényt.
     "Az 1907. évben megszavazott, úgynevezett Apponyi-féle törvények növelték ugyan a magyar nyelv óraszámát (a román tannyelvű iskolákban), de az oktatás román nyelvét nem bántották. Az iskolai anyakönyveket, a tanári gyűlések jegyzőkönyveit, az iskolák belső életére vonatkozó iratokat kizárólag románul vezették. A magyar hatóságokban fel sem merült az a gondolat, hogy az állami ellenőrzés megerősítésére bevezessék a párhuzamos román-magyar nyelvű ügykezelést."

     "Gyakorlatilag a román helységneveket használták a postán, pecséteken, okmányokban, bizonyítványokban minden korlátozás és a magyar név párhuzamos megjelölése nélkül."
     "A magyarországi románok jobban el voltak látva csak anyanyelven oktató iskolákkal, mint a romániai románok. Ez azt jelenti, hogy míg a 7 éven felüli romániai románságnak 1900-ban csak 19,6 százaléka nem analfabéta, addig 1910-ben a magyarországi románság 6 éven felüli férfi lakosságának 41,4 százaléka, illetve a nőknek 24,6 százaléka tudott írni-olvasni."
     A szerző megjegyzi, hogy a horvát országrészeket nem számítva az akkori Magyarország területén a románok arányszáma 1880--1918 között 16,8 százalék volt.


A SZERBEK HELYZETE

     A Szerbia déli részeit fokozatosan elfoglaló törökök elől a szerbség egyre északabbra húzódott vezetőikkel, nemes uraikkal együtt.
     "A szerb urak részt vettek (Magyarország) a legfőbb törvényhozó szerv, az országgyűlés munkájában, a törvényekben nyoma sincs annak, hogy másként kezelték volna őket, mint a többi országlakókat. Csapataikat nem csak a déli hadszíntéren, hanem ausztriai és csehországi harcokban is felhasználták. Az ország egyéb nemzetiségű fegyvereseitől csupán az azokat is fölülmúló vadságuk és kíméletlenségük különböztette meg őket.
     A szerb despoták váltig reménykedtek a Szerbiába történő visszatérésben. Előkelőikkel igyekeztek saját zárt körükből házasodni. A magyar királyok a Brankovics szerb uralkodó család kihalta után (1502) is neveztek ki szerb despotákat, akiket a magyarországi szerbek vezérüknek tekinthettek."

     A török utáni időkben a megszállás alatt elsorvadt nemzetiségi élet a szerbek számára is újjászerveződött, annál inkább, mert a szerb állam ekkor még vagy két évszázadon át élt török igában.
     A bécsi udvari haditanács a tiszai és a dunai határőrvidékek részére kidolgozott szervezeti szabályzatban elrendeltek szerint 1703-ig minden határőrvidéki községben plébániákat és iskolákat állítottak föl. (Minden községben egy-egy telket -- 25-30 holdnyi földet -- hasítottak ki a tanítók számára.) Tanítási nyelv a szerb és a német volt. A tanítókat a határőri altisztekből és görökeleti kántorokból jelölték ki."
     "Ez időben görögkeleti szerb egyházmegyei iskolák külön tanfelügyelőt kaptak Mrázovics Ábrahám és helyettes tanfelügyelőt Rudics Máté személyében, minek következtében a görögkeleti szerb iskolák szervezése gyorsan haladt előre a (Bács-Bodrog) megye területén. Zentán feltehetően a katonai kerület kebelében már 1697-ben is volt görögkeleti szerb iskola, de 1797-től már kimutatható a folyamatos működése 1900-ig."

     "Az 1868. évi nemzetiségi törvények megkülönböztetés nélküli alkalmazásukkal tagadhatatlan eredméyeket hoztak, még ha nem is elégítették ki a legradikálisabb szerb politikusokat. (...) az 1868. aug. 10-i külön rendelet, amely teljhatalmat biztosított az ortodox egyháznak az egyházi önigazgtás mellett a szerb iskolák, alapítványok, zárdajavak kezelése ügyében is. Emellett előírta, hogy minden gyereknek a 7. életévétől a 12. életévéig kell iskolába járni, s minden község köteles iskolát nyitni és tanítót tartani, ha 50 tanköteles gyerek van a településen. (...) A rendelet kimondta, hogy a 'szerb népiskolákban a szerb nyelv az oktatási nyelv.' (...) Mivel a görögkeleti szerb egyházi kongresszus hatáskörébe tartozott minden, a görögkeleti szerbek autonómiáját érintő (egyházi, iskolai, művelődési, jótékonysági) ügy, s az ezeket finanszírozó alapítványok, kolostori vagyonok kezelése is, a kongresszus mintegy a magyarországi szerb nép autonómiájának 'parlamentjeként' szolgált, hiszen képviselői 2/3-a világi személy volt."

     "Miután a (szerbiai) török fennhatóság akadályozta az önálló gazdasági, kulturális felemelkedést, s a szerbség önálló intézményei kifejlődésére a Habsburg Birodalom keretei adtak lehetőséget, a nemzeti megújhodás is itt indult el. Bécs természetszerűleg lehetett az első kulturális központ. Napilapot először 1791-ben, Bécsben jelentettek meg.Amint megszigorítják Bécsben a cenzúrát; s a szerbség kulturális központja a XIX. század elején, Budán és Pesten virágzik ki:
     Karlócán alakult meg 1792-ben az első szerb gimnázium, a szentendrei tanítóképzőt 1812-ben alapították, s az újvidéki gimnáziumot 1816-ban.
     A bécsi újságok megszűnésével a 30-as évektől Pesten heti- és napilapok jelennek meg -- szerb nyelven.
     A XIX. század első felében Sima Ignjatovic jogász, Buda város főjegyzője lakásán találkoztak a születő szerb irodalmi élet személyiségei (köztük Vuk Stefanovic Karadzic).
     (...)
     (1826-ban) Létre kell hozni a szerb irodalom és művelődés fejlesztésére, továbbá a Szerb Évkönyv folyamatos megjelentetésére Pesten a Szerb Maticát. A Matica srpska a Dunán inneni szerbek tudós társaságává válik. (...) a budai várban működött a pesti egyetem szerb nyomdája. Az 1848/49-es forradalmi eseményekben való szerb szerepvállalás után, majd az osztrák jutalmazásban csalódva megváltozik a szerb vezetők politikai orientációja és a Matica is átteszi székhelyét Pestről a Szerbiához és Karlócához közelebb eső Újvidékre 1864-ben."
     (...)
     A szerb kultúra megújítói, kiemelkedő képviselői magyarországiak voltak: a belgrádi nemzeti színházat újvidéki színészek hozták létre, a Matica srpska Újvidéken működött. A karlócai és újvidéki gimnáziumban és a zombori tanítóképzőben végzettekből került ki Szerbia és Montenegró értelmiségének, hivatalnokainak java része.
     (...)
     A szerbség megjelenését a politikai életben tehát a vallási szervezet önállósága segítette.
     Politikai törekvéseinek kereteit ez biztosítja. Iskoláiban képezi a nemzeti kisebbség értelmiségi vezetőit.
     Az 1848/49-es magyar szabadságharcban mindkét oldalon állnak szerbek:
     Sándor szerb fejedelem a Magyarországon élő Djordje Stratimirovic szerb fővezér kérésére pénzt és fegyvereket küldött a (szerb) felkelőknek, augusztusban pedig engedélyezte, hogy Knicanin volt államtanácsos vezetése alatt önkéntesekből álló sereg átlépje a Dunát. (Decemberben azután újabb jelentős összeget, 20 000 dukátot ajánlott föl.)

A szerb fejedelem tehát fegyveresen beavatkozott Magyarország belügyeibe, a bécsi udvarral folytatott, az önállósodásért vívott magyar küzdelembe.

     De itt vannak az ellenpéldák is.
     "...itthon Csernovics (Carnojevic) Péter kormánybiztoson és Damjanich tábornokon kívül egy ezredes, 5 alezredes, 7 őrnagy, számos főtiszt, ezernél több közhonvéd szerb születésű volt, és a magyar oldalon a közös szabadságért harcolt, majd vállalta a szabadságharcot követő felelősségre vonást, esetleg vértanúságot.(A szabadságharc legnépszerűbb tábornoka Damjanich József tábornok volt.)"
     Kivonatos ismertetésünk azt a célt kívánja szolgálni, hogy szemléltessük: nem állja meg a bírálatot az a velünk tanított tézis, hogy a történelmi Magyarország gúzsba kötötte, elnyomta a nemzetiségeket. Élt, elevenen élt a Szent István által megfogalmazott, az idegen népek megbecsülésére vonatkozó bölcs tétel. Aki ismeri Magyarország történetét, az tudja, hogy az ország akkor volt erős, amikor a határain belül élő népek mind a sajátjuknak tekintették az országot. De érvényes ez más államokra is. Mindegyikre. A miénkre is. És ha most megkérdezzük, vajon miért gyenge most a miénk, akkor eléggé kézenfekvő a válasz, illusztrációként hadd álljon itt a könyvből az alábbi idézet:
     "(A királyi Jugoszláviában) 1940-ig a Vajdaságban és Szlavóniában több mint 200, a Bánátban több mint 100 (szerb) telepes falu épült."
     Tegyük hozzá: főleg a magyaroktól elvett birtokon. Aminek lett olyan következménye is, hogy: "Jugoszláviából Amerikába kivándorlók 1/3-a a vajdasági német középbirtokos, és magyar, román zsellér volt (kb. 60 000 fő), akik kimaradtak a földosztásból."

     Befejezésül illik itt megemlíteni azt is, hogy a második Jugoszlávia felbomlasztása során mi minden történt velünk, kisebbségiekkel. De ez még nem történelem, hanem a szomorú jelen. Tíz év leforgása alatt három olyan jugoszláv államfőt viseltünk el, akikről egyértelműen tudtuk, hogy elfogult nacionalisták. A korábbit nemzetközi bíróság vonja felelősségre.

A jelenlegi szerb államfőt pedig nemzetközileg körözik nemzetek elleni bűncselekmények vádjával. Ilyenre azért nem szolgáltattunk példát akkor sem, ha tudjuk, hogy egy magyar vezérkari főnököt itt végeztek ki, Újvidéken.

     Most már ki lehet mondani: jogtalanul.



Az összeállítást Matuska Márton készítette

forrás: Magyar Szó, Újvidék és Hévízi Józsa: Autonómia-típusok Magyarországon és Európában című könyvéből
[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]



- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Korábbi cikkek:

» Ziua: Budapest Nagy-Magyarországot akar
» Koszovó és a magyarok - írta Ternovácz István
» Határok és nemzetek - írta Bálint István
» Rettegést kiváltó magyar településnevek Szlovákiában
» Vajdaság: Mindegy kivel, csak másik magyarral ne?
» Hivatalos megemlekezest Trianon aldozataira is!
» Åland az EU-ból való kilépéssel fenyeget
» A kulturális autonómia az elszakadáshoz vezetne?
» Romániai restitúció elvben és gyakorlatban
» Nem akar magyar feliratot a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója
» Fura cseh mea culpa - írta Papp László Tamás
» "Cseh bocsánatkérés a magyaroktól"
» Déva nincs is olyan messze
» A reményhez 2006. - írta Kaslik Péter
» A megkoronázatlan király - írta Lázs Sándor
» Kifütyülték és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
» Bozóki: A rehabilitálásról szóló törvény módosító javaslatai
» "Teljes egyetértés" - avagy Miben is értettek egyet Kostunica és Kasza?
» Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)
» Matuska Márton: Tisztelgés az ártatlan áldozatok emléke előtt
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Továbbra is tart a szerb elnyomás a Délvidéken
» Halottak napi éltető imáink
» Túszhelyzetben a vajdasági magyarság
» Magyarellenes lépések Csángóföldön
» HRW: "Veszélyes közömbösség: erőszak a kisebbségek ellen Szerbiában"
» Makovecz: "A szétszabdalt szálakat össze kell kötni"
» Katalonia, ahol sikeresebbek az autonomista törekvések
» Benes-dekrétumok: Újabb bírálat Szlovákiának
» Remegős világ után feketeleves - írta Stányó Tóth Gizella
» A délvidéki magyarok helyzetérol az EBESZ konferenciáján
» Az EP a vajdasági kisebbségek jogainak védelmére intette Szerbiát
» Délvidék: jogsértések a magyarok ellen
» A merénylők és terroristák országában - Magyarverések Vajdaságban
» Szabadka: Meggyalázták az ártatlan áldozatok emlékművét
» Gyilkosság Magyarkanizsán
» Tom Lantos: Éles amerikai bírálat Szerbiának
» Csíkszentgyörgyi magyarverés: Rendőrök vertek meg egy betegnyugdíjast (2005.09.05)
» Magyar gimnazistát vertek meg szerb fiatalok Szabadkán 2005.09.20
» Magyar kiskatonát bántalmaztak a zentai laktanyában 2005.09.18
» Magyart bántalmaztak szerb diákok Szabadkán 2005.09.16
» Két magyar fiatalt vertek meg Újvidéken
» Temerini magyarverés: Szabadlábra helyezték a magyarverőket
» Egy magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Palicson
» Két magyar fiút sulyossan bántalmaztak a szerbek Újvidéken
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Vasrudas leszámolás bácskossuthfalvi diszkóban
» Tomboló magyarellenesség Szerbiában
» Naponta verik a temerini magyar elítélteket a szerbek
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Becsey: A Vajdaság ügyérol nem szabad megfeledkezniük az európai intézményeknek
» Becsey: A Vajdasági magyarok helyzete nem javult, az EU intézményei is felelősek
» Becsey: Drákói szigor a magyarok ellen
» Becsey: Enyhíteni kell a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit
» Becsey: Uniós tagságunk adó- és vámkövetkezményei
» Kosztolányira emlékeztek Szabadkán
» Véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán
» Magyart vertek az újvidéki színhazban
» Tanulmányok a nemzeti kisebbség kérdéseiről
» Anti-Minority Incidents Continue in Vojvodina (HHRF)


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

HUNSOR - All Rights Reserved - ., A.D.