Tiszta víz a pohárban
írta Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
Nem különösebben meglepő fordulatról írt a 2007. augusztus 24-i Magyar Hírlap. Hadd idézzük szó szerint: "Kóka János SZDSZ-es pártelnök után tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke is kihátrált a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek támogatása mögül. (…) Gyurcsány - Mircea Geoana román szociáldemokrata pártelnökkel tartott budapesti sajtótájékoztatóján - azt mondta, ? a minél szélesebb autonómiákat pártolja ugyan, de "a közösségi autonómia iránti törekvések ebben a régióban az elszakadási törekvések előszobáját jelenthetik".
Hallottunk mi már hasonlót Magyar Bálinttól közel másfél évtizede, ő is az elszakadással hozta kapcsolatban az autonómia-törekvéseket egy nyilatkozatban, mely SZDSZ-es szokás szerint igen nagy empátiát mutatott a szomszédok "érzékenységei" iránt. Az SZDSZ és az MSZP az elmúlt 17 esztendőben kettős játékot játszott a határon túli magyarok ügyében. Egyik oldalon ezerszer ünnepélyesen leszögezték, hogy támogatják a határon túli nemzetrészek minden olyan törekvését, mely összeegyeztethető az európai normákkal, hogy nem döntenek e közösségeket érintő kérdésben a közösség intézményesen artikulált politikai akarata ellenére, másik oldalról meg de facto semmit nem tettek az autonómiatörekvések támogatására, és megkötötték a felvidéki, valamint az erdélyi magyarság feje felett a szlovák-magyar és román-magyar alapszerződést.
A kettős játéknak Gyurcsány látszik véget vetni. Igaz, hogy még ő is magyarázkodik, csomagolni igyekszik nemzetellenes mondanivalóját, de most már az, aki minimális értelmi képességekkel rendelkezik, nem mondhatja, hogy "azért a balosok is segíteni próbálják a határon túli magyarokat". Miként az Erdélyi Magyar Ifjaknak e tárgykörben kiadott nyilatkozata leszögezi, Gyurcsányéknak sikerült ráduplázni elődjükre, Medgyessyre, aki Erdély elszakítására koccintott a román kollegájával. Ez a szimbolikus térben kétségkívül önfeladást jelentett. Gyurcsányék viszont, miután lerombolták mindazt a keveset, amit az előző kormányok építettek az anyaország és az elszakított nemzetrészek intézményes kapcsolatában, felszámolták Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Közalapítványi rendszert, a Teleki László Alapítványt, a Magyar Állandó Értekezletet, most ország-világ előtt elhatárolódtak annak az intézményes alkotmányjogi megoldásnak a támogatásától, mely a területi rendezést leszámítva az egyetlen garancia lehet közösségünk fennmaradására. Politikailag, diplomáciailag magára hagyták a határon túli nemzetrészeket e legfontosabb törekvésükben. Persze nemzetárulóktól, szemkilövetőktől, kardlapoztatóktól, csalóktól és hazugoktól mi mást várhattunk?
Lassan tiszta víz kerül a pohárba. Kíváncsian várjuk, hogy Markó Béla, aki mindig választás előtt fedezi fel az RMDSZ autonómiatörekvéseit, most az Európa Parlamenti választás küszöbén mit fog szólni budapesti szövetségesei világos és egyértelmű beszédéhez.
» vissza a HUNSOR honlapjára