Eredményfelmutató politika?

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a legtömegesebb, kormányzati szerepet is vállaló (ergo: a közösségünk helyzetéért legnagyobb felelősséggel is tartozó) vajdasági magyar párt elnöke a párt november 15-én Temerinben tartott XII. közgyűlésén az elmúlt másfél évet (amióta a párt élére került) úgy értékelte, hogy "egy sikeres időszak van a párt mögött, mert megfeleltek mindazoknak a kihívásoknak, amelyeket önmaguk elé állítottak". Kérdés azonban, hogy a párt/politikus(ok) általános étékelése, illetve a VMSZ pozícióinak "erősödése" mennyire reális és összhangban van-e a vajdasági magyarság valós helyzetével, ha azt nem támasztja alá egy tárgyilagos helyzetjelentés, amely felölelné közösségünk életének minden területét. Ha nincsenek feltérképezve azok a megoldatlan problémák, amelyek a vajdasági magyarok helyzetét rontják, és amelyek megoldása évek óta húzódik-halasztódik. Ha nem tartalmaz egy olyan kitételt, hogy ezt és ezt, vagy azt a közösségünk számára fontos problémát megoldottuk, és most már levehetjük a napirendről.

- Csak az eredmény az, ami a mai politika alfája és omegája - nyilatkozta Pásztor Temerinben a Magyar Szónak (Halász Gyula: Lendületben a VMSZ, Magyar Szó, 2008. november 17., 1. és 4. o.). Ez egy másfajta politizálás, mint ami általában a kisebbségi politizálást jellemezte. Ez nem az elvi szintű, nem a szimbolikus politizálás mezeje, hanem egy célirányos eredmény-orientált, eredményfelmutató, egyéni, emberekre lebontott, felelősségen alapuló politizálás. Ezt a fajta politizálást a VMSZ vezette be először az országban, de Európában már így működik a pártok nagy része - tette hozzá a VMSZ elnöke.

A politizáláshoz való ilyen hozzáállást csak támogatni lehet(ne), ha az elnök szavait a párt minden vezető tisztségviselőjére alkalmaznák, illetve ha megtörténne a párt jóvoltából tisztségre került személyek munkájával és eredményeivel való rendszeres (év végi) elszámolása. E közben szem előtt kell tartani, hogy a párt tartományi szinten huzamosabb ideje részt vesz a hatalom gyakorlásában és a kisebbségi politika irányításában is. Ideje lenne már végre egy komoly elemzést készíteni az eddigi magyar (párt)vezetők és tisztségviselők "emberekre lebontott politizálásáról" és megállapítani, hogy ki volt eredményes és ki nem, ki járult hozzá közösségünk fejlődéséhez és ki nem. Terheli-e felelősség az elnököt és munkatársait vagy nem? Európában ugyanis az ilyenfajta politizálásról nemcsak beszélnek, hanem azt a politikust, aki nem tud a munkájában eredményt felmutatni, egy-kettőre menesztik is. (Még a labdarúgó edzőt is lecserélik, ha a csapat sikertelen.) Nálunk viszont ilyesmire nem igen akad példa, inkább a "felfelé bukatásra".

Határozatlan magyar politika

Ha a magyar kisebbség 2008-évi helyzetéről kellene beszámolni, melyek volnának azok a problémák, amelyek ebben az évben sem oldódtak meg, hanem tovább nehezítik az életünket és kik ezekért a felelősek? A teljesség igénye nélkül* felsorolunk néhány fontosabb problémát (az eredményeket a politikusok úgy is megemlítik):
Magyarországnak (2004. december 5-e után) továbbra se nincsen határozott állásfoglalása a kisebbségi jogaik érvényesítéséért küzdő határon túli magyar közösségeket hátrányosan érintő problémák (kettős állampolgárság, a magyar autonómia, magyarverések, stb.) megoldásával kapcsolatban. A vajdasági magyarok számára az anyaországgal való "kapcsolattartás" formái (vízumkényszer) is megnehezültek, miközben az itteni szlovák, román és egyéb kisebbségek - anyaországuk segítségével - EU-s állampolgárokká léptek elő.

A vajdasági magyarok körében nagyon rossz visszhangot keltett Göncz Kinga magyar külügyminiszter az újvidéki Dnevnik napilapnak adott 2008. december 11-i interjúja, amelyben nyíltan ellenezte a magyar területi autonómiát és mellőzte a kettős állampolgárságot, szembeállítva azt Szerbia vízummentességének igényével. A VMSZ és Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) példátlannak és az itteni magyar törekvésekre nézve károsnak nevezte az interjút, mivel hátrányos helyzetbe hozta az itteni magyar közösséget (és mindazokat a magyar közösségeket, amelyek hasonló, kisebbségi jogaik érvényesítéséért küzdenek). Kilenc vajdasági magyar civil szervezet - 2008. december 19-én - alkalmatlannak nevezte a külügyminiszter asszonyt a külügyi tárca tisztségének betöltésére, és lemondásra szólította fel.
Szerbiának - politikai történelmében először - 2008. június 7-étől van Emberi és Kisebbségi Jogi Minisztériuma. Megvalósult ezzel elsősorban a civil szervezetek többéves követelése, hogy a soknemzetiségű Szerbiában külön minisztérium foglalkozzon a kisebbségek helyzetével és jogainak érvényesítésével.

Szerbiában azonban az emberi és a kisebbségi jogok állapotát az jellemzi, hogy "nincs koherens, összefüggő rendszer a polgári, politikai, szociális, gazdasági és más jogok megvalósításának ellenőrzésére, ezért nem lehet ezek (értsd: a kisebbségek) helyzetéről megbízható értékelést adni"- jelentette ki egyik első nyilatkozatában Svetozar ?ipli?, az első szerb emberi jogi és kisebbségügyi miniszter (Toleranciaprogram a középiskolákban, Magyar Szó, 208. augusztus 2., 3., 5. o.).
Az elmúlt több mint fél év alatt a kisebbségügyi minisztériumról és magától a minisztertől sem lehet túl sokat és érdemlegeset hallani, kivéve néhány, leginkább a nemzeti tanácsok megválasztásáról szóló törvény meghozatalával kapcsolatos megnyilatkozást. Jellemző, hogy a minisztériumban olyanok is fontos pozíciót kaptak, akikről kisebbségi ügyben először hallunk.

Kisebbségellenes törvények

Szerbiának hét év sem volt elég a nemzeti tanácsokról, illetve azok megválasztásáról szóló törvény meghozatalára. A most készülő törvényszöveg pedig nem biztosítja a magyar perszonális autonómiát, csak a kisebbségek azon jogát, hogy nemzeti tanácsot válasszanak "a kultúra, oktatás, tájékoztatás és a nyelvhasználat területén az önkormányzat megvalósítása érdekében". Az is teljesen bizonytalan, hogy mikor kerül sor a törvény elfogadására és mikor áll fel az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács (MNT). A joghézag viszont lehetővé teszi a - még 2006. szeptember 21-én - lejárt megbízatású (amúgy is vitatott legitimitású és összetételű) MNT vezetői számára, hogy joglap nélküli tisztségünkben továbbra is tetszelegjenek.

A szerb parlament 2008. december 22-én, bíróságok és ügyészségek székhelyeiről és hatásköreiről szóló törvény elfogadásával kisebbségellenes törvényt hozott. A 14 szerbiai község közül, ahol a nemzeti kisebbség jelenti a többséget, csupán két községben, illetve városban fog alapbíróság lenni: Szabadkán és Novi Pazarban. Vajdaságban mind a hat magyartöbbségű községben (Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Óbecse, Topolya és Zenta) megszűnik a bíróság, s legfeljebb a szabadkai, illetve a kikindai alapbíróság kihelyezett tagozataként működhetnek tovább. (Nagykikinda szerb többségű, Szabadkán a magyarok csak relatív többséget alkotnak.)

Az ominózus törvényt elfogadták annak ellenére, hogy Slavica ?uki?-Dejanovic 2008. november 18-i budapesti látogatása alkalmával biztosította Szili Katalint, a Magyar Országgyűlés elnökét, hogy a szerbiai "igazságügyi reform csak úgy történhet meg, hogy az nem csorbítja a kisebbségek jogait" (Mihajlovits Klára: Parlamenti együttműködés, Magyar Szó, 2008. november 19. 1. és 3. o.). A VMSZ képviselői a szerb parlamentben nem vettek ugyan részt a törvény megszavazásában, de változtat-e ez bármit is? Elegendő-e az "elégedettség", hogy "sikerült végig kitartaniuk az álláspontjaik mellett", vagy ennél sokkal többre is szükség van, a VMSZ és Magyarország részéről is? A szerb kormány által elfogadott új párttörvény-tervezet úgyszintén kisebbségellenesnek is minősíthető, mivel a kisebbségek a szerb pártokhoz viszonyítva aránytalanul nagyszámú és drága hitelesített támogatói aláírással tudnak csak bejegyzéshez jutni (Ágoston András: Kisebbségellenes törvény, VMDP HÍRLEVÉL, 2008. december 23.). Vajdaság Autonóm Tartomány (VAT) 2008. október 14-én a tartományi képviselőházban elfogadott (a szerbiai parlament által még nem jóváhagyott) Statútumának/Alapszabályának 35. szakaszába beépült ugyan - elvi szinten - a nemzeti közösségek garantált számarányos parlamenti képviseletének "lehetővé tétele", de a Tisztelt Ház arra már nem volt hajlandó, hogy a tartomány legfontosabb okiratában rendezze ezt a fontos kérdést. Ezt külön képviselőházi döntéssel kívánja szabályozni, ami a képviselők határozatlanságára és további időhúzásra utal, és további vitákhoz vezethet.

Megszűnő iskolák - elszegényedő kultúra

Az alkotmány és az oktatási törvény biztosítja ugyan a magyar diákok számára az anyanyelven történő tanulást minden tantárgy (kivéve a szerb, mint környezetnyelv) esetében, de ez több iskolában nincs szavatolva. Még olyan környezetben is, ahol tömbben élnek magyarok.
A szórványterületeken fokozatosan megszűnt a magyar tannyelvű oktatás óvodától középiskoláig (Közép-Bánátban és Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Szerémségben). A magyar tannyelvű általános és középiskolák tantárgyelőadókban szűkölködnek, miközben semmi sem történik az égető probléma megoldása, vagy akár az enyhítése érdekében. A tankönyvek terén komoly hátrányok érik a magyar tanulókat. Szerb nyelven kiadott, szerbről fordított tankönyveket kényszerítenek a magyarokra, melyeknek kisebbik problémája a nyelvileg és helyesírásilag nem kielégítő fordítása, és hogy diákjaink régi, elavult tankönyvekből tanulnak, mert az állam már évek óta képtelen megoldani a magyar nyelvű tankönyvkiadás helyzetét.
A magyar amatőr színtársulatok és kulturális-, valamint tánccsoportok az önerő mellett jóformán magyarországi támogatásból tartják fenn a tevékenységüket. "Mintegy tízszer több támogatás érkezik Magyarországról az itteni kultúra támogatására, mint amit Szerbia hagy jóvá a nemzeti kisebbségek művelődési életére" (t. r.: Kultúratáplálás csak kiskanállal, Magyar Szó, 2007. november 7., 15. o.).
Évek óta megoldatlan a vajdasági magyar könyvkiadás pénzelése, mint ahogy évek óta rendezetlen a magyar nyelvű könyvek és sajtó intézményes behozatala is. Míg a hetvenes-nyolcvanas években a Forum évente 55-60 könyvet jelentetett meg, addig az elmúlt másfél évtizedben az évi produkció 20-25 címszóra csökkent, s azok is többnyire magyarországi támogatásból jelennek meg. Akárhogy vesszük, ez végül mégiscsak a vajdasági magyarság kultúrájának az elszegényedéséhez vezet.
Baj van a Híd és a Létünk folyóiratokkal is. A Híd "irodalmi, művészeti és társadalomtudományi", a Létünk pedig "társadalmi, tudományi, kulturális" folyóirat. Miközben mindkét folyóirat a társadalomtudományi témák publikálását is feladatául tűzte ki, a szerkesztéspolitikában a kultúra és a hagyományápolás kerül túlsúlyba, ami a szerkesztők irodalmi irányultságának is betudható, ahelyett, hogy a Létünk a vajdasági magyar társadalomtudományok, a Híd pedig az irodalmi és művészeti témák hangadó folyóirata lenne.
Az utóbbi időben ugyanis olyan vélemények is elhangzottak, hogy "megteremtődtek az intézményes feltételek nemcsak a Forum Könyvkiadó (FK) és a Magyar Szó, de a vajdasági magyar szellemi élet politikai irányíthatóságára is", ami az elmúlt húsz évben nem volt tapasztalható, mert ilyen szempontból függetlennek volt mondható. (Köztudott, hogy a Tartományi Képviselőház 2006. szeptember 28-án Kasza Józsefet, a VMSZ tiszteletbeli elnökét nevezte ki az FK Igazgatóbizottságának elnökévé, Józsa Lászlót pedig az MNT a 2008. február 29-i ülésen kinevezte a Magyar Szó Kft. Taggyűlési Testülete elnökévé.)

Veszélyben a tájékoztatás

A magyar nyelvű tájékoztatás terén 2008-ban folytatódott a leépítés, ami már veszélyezteti a sajtószabadságot és a tárgyilagos tájékoztatást is.
A Magyar Szó példányszáma "két évtizede folyamatosan csökken" és ez folytatódott 2008-ban is. A vállalat eredményességének mérlege "a nulla közelébe került" (szb: Sikeres nulla!, Magyar Szó, 2008. december 24-26., 11. o.). Még ez a "sikeres nulla" is vitatható, ha figyelembe vesszük a lap olvasottságát, rovatainak és cikkeinek tartalmi és nyelvi minőségét, politikai irányítottságát (2004. június 29-e óta a Magyar Szó alapítója a MNT). A lap újságírói kis bérért dolgoznak, fizetésük - a lapban megjelent adatok szerint - nem haladja meg a 20-25 ezer dinárt, a szerkesztőké pedig 25-30 ezer dinár (Magyar Szó, 2008. december 24-26., 6. o.), miközben Szerbiában a novemberi átlag kereset - a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint - 33.613 dinár volt. A Képes Ifjúság csak úgy tudott megmaradni, hogy a Magyar Szó, mint mellékletet jelenteti meg. Rossz, szinte kilátástalan anyagi helyzetben vannak legkisebbjeink lapjai, a Jó Pajtás és a Mézeskalács is. Az Újvidék és környékén elő magyarok bizonyára nem felejtik el Kasza József, Józsa László Mihók Rudolf igazgató és Kókai Péter főszerkesztő "sikereit" a Forum és a Magyar Szó "fejlesztésében". (Érdekes volna megtudni, hogy az említettek mekkora havi összeget kapnak a Forum Könyvkiadóban, illetve a Magyar Szóban.)
A 34 vajdasági magyar nyelven is sugárzó rádió közül (2008. augusztus 31-ével) 11 megszűnt (h. gy: Veszélyben a kisebbségi média, Magyar Szó, 2008. november 20., 5. o.). Elhallgatott a Topolyai Rádió, a muzslyai Zeppelin Rádió, a Zentai Fox Rádió, a Bajmoki Rádió, a Palicsi Rádió is, a negyven éves Szabadkai Rádió magyar műsora is regionális frekvencia nélkül maradt. Ezeknek a rádióknak az éterből való eltűnésével, valamint a Zombori Rádió és a Kúlai Rádió magánosításával, felbecsülhetetlen kár érte a vajdasági magyarságot, és csorbult a magyar kisebbség tagjainak joga az anyanyelven való tájékoztatásra.
Öt újvidéki magyar civil szervezet (2008. szeptember 30-án) felszólította Ana Tomanova Makanova tartományi kormányalelnököt és tájékoztatási titkárt, Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkárt és Petar Teofilovi? tartományi ombudsmant, hogy - hivatali kötelességükkel és személyes felelősségükkel összhangban, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvénynek a szerzett jogok védelméről szóló 8., valamint a szerb alkotmánynak az alkotmányjogi panaszra vonatkozó 170. szakasza alapján - indítsanak eljárást a frekvenciák odaítélésének felülvizsgálására, a magyar nyelvű tájékoztatás helyreállítása érdekében. A felhívásnak mindössze az lett a visszhangja, hogy egy felelős magyar kormánytisztviselő hangsúlyozta: "Egy ilyen környezetben, mint Vajdaság, külön fontossága van a kisebbségi médiának" (lásd a fenti írást). Szomorú.
A közszolgálati Vajdasági RTV (VRTV) magyar TV-műsorainak terjedelme drasztikus csökkenést jelent az 1990-es évekhez viszonyítva, amikor VRTV programjának a 20,06%-át a magyar műsorok képezték. Jelenleg a VRTV mindössze 1,16 óra magyar műsort sugároz naponta, ami a VRTV összesített adásidejének még az öt százalékát sem teszi ki, miközben a magyarok a lakosság 14,28%-át alkotják. A magyar szerkesztőség létszámának megfeleződése és a műsoridő ilyen csökkenése magával vonta a műsorok színvonalának esését is. Külön probléma, hogy nincsenek oktatási, tudományos és gyermekműsorok, valamint hogy nincs rendszeres és folyamatos műsorcsere az anyaországi TV-házakkal.
Nada Kalkan, a VRTV főszerkesztője 2008. október 6-án, felfüggesztette posztjáról Simon Erzsébetet, aki 2007 novemberétől volt a vajdasági közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének a felelős szerkesztője. Az indoklás szerint Simon súlyos munkaügyi vétséget követett el azzal, hogy aznap a híradóban beolvasta, Kalkan utasítására a Híradó a továbbiakban negyven helyett húszperces lesz. (A 40 perces híradó nézettsége 2008. március 17-étől, amikor bevezették, bizonyítottan fokozódott a magyarlakta városokban és falvakban.)
Józsa László és Pásztor István nyilvános levélben követelte a VRTV vezetőségtől, vizsgálja felül az előállt helyzetet, és amíg az elemzés tart, állítsa vissza a korábbi állapotot (amelyben Simon Erzsébet betölthette az említett posztot - Levél az igazgatónak, Magyar Szó, 2008. október 10., 1. és 20. o. és víz: Nyitott kérdés, Magyar Szó, 2008. október 14, 20. o.). Simon Erzsébetet végül (2008. november 13-i hatállyal) visszahelyezték korábbi munkahelyére az Újvidéki Rádióba. Ennyit ért a két magyar politikus követelése. Ezen a tényen már az sem változtat, hogy VRTV igazgatói bizottsága 2008. december 18-án leváltotta Dina Kurbatvinski-Vraneševi? vezérigazgatót, mert "nem sikerült megfelelő nézettséget és jövedelmet szerezni a vállalat számára" (dió: Menesztették Kurbatvinskit, Magyar Szó, 2008. december 19., 1. és 4. o.).

Kisebbségellenes erőszak

A szenttamási székhelyű Emberi Jogi Központ (EJK) adatai szerint "2003-tól napjainkig 234 magyarellenes atrocitás és jogsértés van dokumentálva a Délvidéken, ezek közül több esetben a sértettek súlyos vagy életveszélyes sérüléseket szenvedtek, egy esetben halálos áldozatot is követelt a támadás. A megtörtént esetek száma azonban ennél jóval nagyobb, ugyanis sok esetben előfordul, hogy a sértettek nem merik bejelenteni az ellenük elkövetett támadást, vagy egyszerűen - a rossz tapasztalatok miatt - értelmetlennek tartják ezt megtenni (Kiss Rudolf: Magyar veszély Bácskában!, Magyar Szó, 2008. december 13-14., 17. o.)
Wanda Troszczynska-van Genderen, a Human Rights Watch (HRW) balkáni kutatója is úgy véli, hogy a kisebbségekkel szemben tapasztalt erőszak továbbra is aggodalomra ad okot, s Szerbia nem reménykedhet az Európai Unióhoz való közeledésben, ha tolerálja az erőszakot, azaz nem bizonyítja az ellenkezőjét. "Szerbiának bizonyítania kell, hogy eltökélt az ilyen támadások megakadályozásában. Bíróságilag kell üldöznie a támadások elkövetőit, s gyorsabban, határozottabban kell fellépnie, amikor elszabadulnak az indulatok" - vélekedik a HWV kutatója (Erőszak a kisebbségekkel szemben, Magyar Szó, 2008. november 4., 2. o.)
Hatvannégy év után sem történt meg a vajdasági magyarok kollektív bűnösségének törlése. Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza 2003. február 28-án rezolúciót fogadott el a kollektív bűnösség eltörlésétől és "síkraszállt a II. világháború alatt és közvetlenül utána elüldözött, ártatlanul megvádolt és ártatlanul szenvedett valamennyi személy teljes mértékű rehabilitációjáért". Az MNT pedig 2004. december 29-én nyilatkozatban emlékezett meg az 1944-45-ben, a katonai közigazgatás idején végrehajtott magyarellenes megtorlások hatvanadik évfordulójáról. Szükséges, hogy a szerb parlament nyilatkozzon a témában, mert a háborús bűnök elhallgatása, elkövetőik meg nem nevezése, illetve a felelősségre vonás elmaradása, nemcsak Vajdaság többnemzetiségű jellegét veszélyezteti, de ellenkezik Szerbia nemzetközi kötelezettségeivel és uniós csatlakozási érdekeivel is. A bocsánatkérés hozzájárulhatna a magyar-szerb/szerb-magyar megbékéléshez is.
Az 1941-1948-as magyar áldozatok számának tényszerű megállapítására úgyszintén nem került sor. A Tartományi Tényfeltáró Bizottság tényfeltáró munkája mind a mai napig befejezetlen. Munkáját akadályozta az is, hogy az egyes archívumokat még mindig nem nyitottak meg, sőt vannak olyan levéltárak is, ahol elutasítják az együttműködést, vagy lehetetlenné teszik azt. Tizenegy vajdasági magyar civil szervezet 2008. december 29-én támogatta Becsey Zsolt (EPP-ED, Fidesz) európai parlamenti képviselő 2008. december 16-án Strasbourgban kifejtett álláspontját, miszerint "e mai napig fenntartott megbélyegzés eltörlése és az áldozatoknak nyújtott jóvátétel nélkül Szerbia nem felel meg a népek közti megbékélés Európában bevett gyakorlatának, következésképpen az uniós felvételi kritériumoknak sem".

***

A vajdasági magyarság szempontjából a 2008-as év egy újabb elveszett év. Tulajdonképpen helyzete javulásában nem történt semmilyen előrehaladás, inkább a további romlásának vagyunk tanúi. Annak ellenére, hogy egyes vezető magyar tisztségviselők úgy vélik "voltak sikereink" (Varjú Márta: Voltak sikereink, Magyar Szó, 2008. december 30., 4. o.). Természetes, hogy nem fogják beismerni sikertelenségüket, mert akkor távozniuk kellene a jól fizetett poszt(ok)ról. Hic Rhodus, hic salta (lat., Itt van Rhodus, itt ugorjál!), vagyis most mutasd meg mit tudsz - szól a latin közmondás. Kíváncsian várjuk: 2009-ben lesz-e eredménye a VMSZ elnöke Temerinben bejelentett politikájának?


írta Bozóki Antal, mgr.
az Árgus kisebbségjogi civil egyesület elnöke

» vissza a HUNSOR Emberi Jogok Figyelőjére